A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 35. szám - A deportáció (szylka) és a transzportáció (katorga) Oroszországban

138 A JOG ván: a dijlevél érvényessége tekintetében eldöntendő egyedüli kérdés tárgyát csak az képezhette, hogy az előleges közgyűlési határozatnak megfelelően, különösen az arra felhatalmazott bizottság közbejöttével köttetett-e meg az ügylet ? Mert az ügylet megkötését maga a határozat még nem létesíti, ez az alperesnek csak egyoldalú akarata, amely ügylet létesítésére csak akkor vezet, ha ez az akarat az erre közgyülésileg megbízott egyének utján a másik szerződő fél irányában a szükséges, éspedig a jelen esetben az ügyv. rdts. 54. §-a értelmében Írásbeli módon kifejezésre jut. A telebbezési bíróság azonban a J) alatti közgyűlési jegyzőkönyvet tévesen értelmezte akkép, hogy abban .ilyen megbizotlakul az alperes társulati u. n. három «főtag» rendeltetett; mert a jegyzőkönyvben a társulat bizottsága bízatott meg ezzel; márpedig a társulat alapszerződéséből kitetszően, a társulat bizottsága nem azonos a három főtaggal, hanem az alapszerződés 5. pontjában van a társulat bizottsága szervezve és ez 21 tagból áll; ezért a közgyűlési határozatnak megfelelően, és igy az alperest kötelezően, az ügylet csak akkor jött létre, ha azt az alperes részéről megbízott 21-es bizottsága létesítette. Téves tehát a felebbezési bíróságnak az a döntése is, hogy az A) alatti dijlevelet csupán a 3 főtag aláírása alapján a közgyűlési határozatnak meglelelőleg létrejöttnek Ítélte. Azonban az A. alatti dijlevélen a három főtag aláírásán felül számszerint még éppen 21 más aláírás is szerepel, s a felebbezési bíróság ennek ellenére mellőzte a tényállásnak abban a részben való megállapítását, hogy a kérdéses időben az alperesi társulat bizottsága ebből a 21 egyénből állott-e? Ugyanezért a felebbezési bíróság ítéleti tényállása e részben hiányos. Áttérve az alperesnek másodsorban felhozott panaszára: ez a panasz annyiban alaptalan ugyan, amennyiben arra vonatkozik, hogy az ügyvédi dij leszállításának abból az okból volna helye, mert az ügy, melyért a dij kiköttetett, részben amiatt az előrenemlátott esemény miatt megszűnt, hogy a konverziónak nevezett műveletet maga a hitelező magyar földhitelintézet eszközölte. Alaptalan pedig a panasz ebben a részében azért, mert sem az ítéletből, sem a tárgyalási jegyzőkönyvből, vagy annak mellékleteiből nem tűnik ki, hogy az alperes az ügynek ezt a megszűnését a felebbezési bíróság előtt felhozta, tehát ez az uj állítás a S. E. 197. §-a értelmében, a felülvizsgálati eljárásban fel nem hozható. Ellenkezőleg a felebbezési tárgyalási jegyzőkönyvhöz az alperes által mellékelt külön iratból az tűnik ki, hogy az alperes azt állította és a dij leszállítását azon alapon kérte, hogy a felperes jogelőde a szükséges eljárást nem teljesítette, ami miatt az alperes kénytelen volt aztL u k ác s Imre ügyvéd és a külön iratban megnevezett többi egyén által végeztetni. De éppen annyiban alapos az alperesnek másodsorban felhozott panasza, amennyiben arra vonatkozik, hogy a felebbezési bíróság jogszabályt sértett, midőn ez utóbbi állított tényt nem ítélte olyannak, amely a kikötött dij leszállítására vezethet, és különben is a kérdéses tényállítás tekintetében a felebbezési bíróság a tényállást jogszabály megsértésével állapította meg. Ugyanis általános jogszabály, és ennek érvényesülését az ügyv. rdts. 55. §-a nem zárja ki, hogy minden kétoldalú szerződésnél, és igy az ügyvédi jutalomdíj tárgyában létrejött ügyletnél is, ahhoz, hogy az egyik fél a szerződési kötelezettség teljesítését a másik féltől, tehát ügyvédi jutalomdíj esetén az ügyvéd, vagy jogutódja a jutalomdijat a megbízótól követelhesse, szükséges, hogy — ha csak a másik fél őt nem akadályozza, — maga részéről az elvállalt kötelezettséget teljesítse. (Hasonló ért. határozott a kir. Kúria 1898. I. G. 193. sz. a.) Ebből a jogszabályból következik, hogy a jelen ügyben lényeges az a kérdés, hogy a felperes jogelődje az alperes részéről rábízott ügyet befejezte-e és mennyiben. A felebbezési bíróságnak az a döntése pedig téves, hogy a felperes jogelődjét az úgynevezett konverzió körül az alperes képviseletének elmulasztása egyáltalán nem terhelheti, minthogy ezt a müveletet a magyar földhitelintézet saját közegeivel végeztette; mert e mellett is, az A) alatti dijlevél helyes értelme szerint, a felperes jogelődjének kötelessége volt a földhitelintézet által végezett kérdéses müvelet egész folyamán az alperes jogi érdekét képviselni és előmozdítani. Ezért ha a felperes jogelőde az alperes képviseletével az u. n. konverzió befejezte előtt felhagyott s e miatt bizott meg az alperes érdekei képviselésével és előmozdításával más ügyvédet vagy meghatalmazottat: ugy a kikötött jutalomdíj leszállításának helye van. Midőn tehát a felebbezési bíróság egyfelől a fentebb említett téves szempontból kiindulva, másfelől pedig az alperes által felajánlott bizonyításnak minden indokolás nélkül való mellőzésével azt jelenti ki, hogy nem volt megállapítható, hogy felperes jogelődje «az úgynevezett konverziót nem vitte keresztül, sem az nem volt megállapítható, hogy ezt alperes más ügyvéddel vitette keresztül , ez a megállapítás nemcsak az A) alatti dijlevélnek a felperes jogelőde kötelezettsége tekintetében való téves értelmezésével, hanem a S. E. 64. §-ának megsértésével is történt. Hiányzik tehát az irányadó tényállás annak jogi megbírálásához is, hogy a elperes jogelődje részéről az elvállalt kötelezettség teljesítése tekintetében forog-e fenn olyan mulasztás, mely arra vezethet, hogy őt a kikötött jutalomdíj egész összege meg ne illesse. „.,,,,, Ezek szerint az ügy, a felebbezési bíróság ítéleti tényállása alapján nem alkalmas a felülvizsgálati eljárásban való érdemi döntésre, amiért is a felebbezési bíróság ítéletét a S. E. 204. §-a értelmében feloldani s a felebbezési bíróságot a megfelelő eljárásra utasítani kellett, a felülvizsgálati költséget pedig csupán összegszerűen megállapítani, viselésének kérdése a hozandó ujabb határozatnak lévén tárgya. Ugyanitt megjegyeztetik, hogy az alperes által a felülvizsgálati beadványon az 1894. évi XXVI. t.-c. 21. §-ának III. pontja 3. bekezdésében foglalt rendelkezés figyelmenkivülhagyásával feleslegesen lerovott felebbviteli bélyeg ugy az alperes felülvizsgálati költsége, mint az alperesi ügyvéd járandósága megállapításánál számításba nem vétetett. Az 1881. LX. t.-c. 213. §-a ugyan azt tartalmazza, hogy a zárgondnok kinevezése és a befolyt összeg felosztása a 18. § szerint illetékes járásbíróság hatásköréhez tartozik, azonban ugyarjezen szakasz azt is rendeli, hogy a 208. és 209. §§. intézkedései megfelelően alkalmazandók; márpedig a 209. § ban világosan ki van fejezve, hogy a zárgondnoki számadás a foganatosítás végett megkeresett telekkönyvi hatósághoz adandó be, amiből következik, hogy amennyiben telekkönyvileg haszonélvezetre vezetett végrehajtás esetén a foganatosítás végett megkeresett telekkönyvi hatóság jár el, a foganatosítás körüli összes teendőkre, tehát a zárgoudnoki számadás elintézésére nézve is, — ugyanez a hatáskör illeti meg a 213. §. értelmében a foganatosítás végett megkeresett és a 18. §. szerint illetékes kir. járásbíróságot is. Az ellenkező felfogást kizárja az a körülmény, hogy az 1881: LX. t.-cikk egyéb esetekben a végrehajtási teendőket a foganatosításra megkeresett bírósághoz utalja. A ni. kir. Kúria (1902 május 13-án 2,957/1902. P.) azon illetőségi összeütközés elintézése tárgyában, mely a Szeghalomvidéki Takarékpénztárnak P. Zsuzsanna végrehajtást szenvedő elleni végrehajtási ügyében a gyulai kir. törvényszék és a szeghalmi kir.járásbiróság között felmerült, következő határozatot hozott: A zárgondnoki számadás elintézésére a szeghalmi kir. járásbíróság mondatik ki illetékesnek. Indokok: A gyulai kir. törvényszék mint váltóbiróság kielégítési végrehajtást rendelt el a végrehajtást szenvedő ellen, egyebek között ennek olyan ingatlan haszonvételére, melyre ezen joga telekkönyvileg kitüntetve nincsen, s ennek foganatosítása végett a szeghalmi kir. járásbíróságot megkeresvén, az a végrehajtást az 1881. LX. t.-c. 213. § értelmében záralávétel által foganatosította. A gyulai kir. törvényszék a zárgondnoki számadás elintézését saját hatáskörébe tartozónak véli az idézett 213. §-a értelmében, mivel a zárlatot ő rendelte el, és a 213. §. a zárgondnoki számadás elintézésére a foganatosítás végett megkeresett bíróságot fel nem jogosítja. A 213. §. ugyan erre nézve azt tartalmazza, hogy a zárgondnok kinevezése és a befolyt összeg felosztása a 18. §. szerint illetékes járásbíróság hatásköréhez tartozik, azonban ugyanezen szakasz azt is rendeli, hogy a 208. és 209. §§. intézkedései megfelelően alkalmazandók; márpedig a 209. §-ban világosan ki van fejezve, hogy a zárgondnoki számadás a foganatosítás végett megkeresett telekkönyvi hatósághoz adandó be, amiből következik, hogy amennyiben haszonélvezetre vezetett végrehajtás esetén a foganatosítás végett megkeresett telekkönyvi hatóság jár el, a foganatositási összes teendőkre, tehát a zárgondnoki számadás elintézésére nézve is, ugyanez a hatáskör illeti meg a 213. § értelmében a foganatosítás végett megkeresett és a 18. § szerint illetékes kir. járásbíróságot is. Az ellenkező felfogást kizárja az a körülmény, hogy az 1881: LX. t.-cikk egyéb esetekben a végrehajtás foganatosítása körüli összes végrehajtási teendőket a foganatosításra megkeresett bírósághoz utalja. A sommás eljárás 170. §-a értelmében a fölebbezési eljárásra, amennyiben a vonatkozó fejezet intézkedéseiből más nem következik, a járásbíróság előtti sommás eljárás szabályai megfelelően alkalmazandók. A járásbíróság előtti eljárásban pedig a S. E. 121. §. szerint a teljesen irásba foglalt ítéletnek tartalmaznia kell az indokolást, melyben a tényállás is, a kereset és ellenkérelem kiemelésével, röviden előadandó. A fölebbezési bíróság akkor, amidőn a jbiróság ítéletét egyszerűen indokolásánál fogva hagyta helyben, lényeges eljárási szabályt sértett meg; mert jóllehet a S E. 170. §a értelmében jogában áll a fölebbezési bíróságnak, az Ítéletben a tény állás előadásának kiegészítéséül és pótlásául a fölebbezésnek és az előkészítő iratoknak, valamint az elsőbirósági iratoknak tartalmára is hivatkoznia, de e hivatkozás, ha a fölebbezési bíróság előtt szóbeli tárgyalás is volt, a dolog természeténél, de meg a S. E. alapelveire való tekintettel is, nem terjedhet odáig, hogy a fölebbezési bíróság a fenforgott ügyet egész egyszerűen az elsobiróság ítéletének indokaira hivatkozással intézze el. A fölebbezési bíróság ítéletének minden körülmények között híven, érthetően vissza kell adnia azokat a tényeket, amelyek az elsőbiróság ítéletének hozatala óta saját Ítéletének meghozataláig a peres ügyre vonatkozólag felmerültek s az ügy megbirálasara befolyással bírhatnak, egyszersmind megemlítendő az ité-