A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1902 / 35. szám - A deportáció (szylka) és a transzportáció (katorga) Oroszországban
JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog 35. számához. Budapest, 1902 augusztus 31. Köztörvényi ügyekben. Az 1894: XXXI. t.-c. 55. §-a alapján nem támadható meg a házasság oly esetben, midőn meg nem állapitható, hogy a házastárson a házasság megkötése után évek múlva kitört elmebetegségnek eredete a házasságkötés idejére visszavezethető és hogy a házastárs a házasságkötés idejekor, vagy ezt megelőzőleg tudomással birt volna kóros állapotáról, mely utóbb elmebetegséggé fejlődött. A miskolci kir. törvényszék (1901 dec. 18-án 12,387. sz.) F. Mária felperesnek id. Sz. János, mint ifj. Sz. János gondnoka alperes ellen házasság érvénytelenítése iránti rendes perében következőképpen itélt: Ifj. Sz. János d.-győri lakos és F. Mária d.-győri lakos között, D.-Győrben 1896 május 20-án állami anyakönyvvezető előtt kötött házasság, F. Máriának ifj. Sz. János által saját lényeges személyi tulajdonságaira történt megtévesztése miatt, az 1894: 31., 55. §. alapján érvénytelennek mondatik ki stb. Indokok: Peies felek házasságát a hivatkozott törvényszakasz alapján felperes kérelmére érvénytelennek kellett kimondani, mert a perhez csatolt orvosi bizonyítványból, ugy a törvényszéki orvos S. János felülvéleménye — valamint a perben tanuként kihallgatott dr. B. Imre kezelőorvosnak, — nemkülönben H. Sz. József, H. János és S. György tanuknak tényelőadásából azon tény lett beigazolva, hogy ifj. Sz. János már házasságát 1896 máj. 2-át megelőzőleg is több izben betegeskedett és ily viseletet tanúsított (/éktelenkedett, dühösködött, elszaladt), hogy ezen viselkedéséből folyólag ismerősei őt oly egyénnek tartották, aki «nincs ki egészen> vagyis elmezavarokban szenved. Ezen utóbbi tényekre alapított véleményt az orvosi tanácsnak véleménye is megerősíti, amennyiben valószínűvé teszi, hogy a lassú fejlődésü «téboly>, mely később beállott, már alapfejlődésében létezett és időszakonkini jelentkezett; ennél többet bizonyítani pedig a felperesi kereset érdekében nem szükséges, mert a kereset nem arra van fektetve, hogy alperes a házasság megkötésekor ^tébolyodott* volt, és a házasság sem ezen okból és nem az 1894: 31., 6. §., 44. §. és 127. §. b) pontja alapján a házasság semmissége, hanem az 55. alapján megtévesztés miatt támadtatott meg. És éppen ezen okból vétkes ifj. Sz. János a felperes megtévesztésében, minthogy házasságát megelőzőleg akkor csak időközönkint volt zavart lelkiállapotban, annak multával tehát lelki helyzetét ismernie kellett, és tudhatta, hogy a házassági és házi ügyek állandó, öntudatos rendezésére nem leend képes, mégis ezen körülményeket leendő házastársa előtt elhallgatta, igy őt saját lényeges személyes tulajdonságai tekintetében tudva és beszámitható módon megtévesztette, minél fogva a téboly bekövetkezte folytán neje jogává vált a házasság érvénytelenítését kérni. Hogy pedig felperesnő férjének ily állapotáról tudomással nem birt, kitűnik azon eljárásából, hogy midőn őt férje dühöngő állapotában verte, tényleg elhagyta ugyan őt, de a házasság érvénytelenítését csak akkor kérte, midőn a betegség teljes mérvben lépett fel és annak misége meghatároztatván, felismerte a férj cselekvéseinek valódi okát; mely idevonatkozó állításai cáfolatára semmi bizonyíték előadva nem lett, sem az összegyűjtött adatokból ismertté nem vált. Gyermek a házasságból nem született, vagyoni kérdések nem támasztattak, igy e részben határozni sem kellett, stb. A kassai kir. ítélőtábla (1902 márc. 3-án 337. sz.) az elsöbiróság ítéletének azt a részét, mely szerint ifj. Sz. János és F. Mária között létrejött házasság az 1894: XXXI. t.-c. 55. szakasza alapján érvénytelennek nyilváníttatott, megfelelő indokaiból helybenhagyja, a többi részeket pedig érintetlenül hagyja, stb. A m. kir. Kúria (1902 márc. 3-án 1,746. sz.) Mindkét alsóbíróság Ítéletének megváltoztatásával, felperes a házasság érvénytelenítése iránti keresetével elutasittatik. Indokok: Felperes az 1894: XXXI. t.-c. 55. szakasza alapján azért támadja meg az 1896. évi május hó 20-án kötött házasságot, mert alperes 1899 nov. havában elmebetegség miatt kórházba szállíttatott és ekkor jött annak tudomására, hogy alperesen már 1896 első negyedévében is a kezdődő elmezavar tünetei mutatkoztak, de alperes ezeket eltitkolta és ezzel felperest lényeges személyi tulajdonságaira vonatkozólag megtévesztette. Az 1884. évi XXXI. t.-c. 55. szakasza alapján a házasság a másik házastársnak lényeges személyi tulajdonságaira vonatkozó megtévesztés miatt csak akkor támadható meg sikerrel, ha a megtévesztést a másik házastárs tudva maga idézte elő, vagy tudta a megtévesztést, mely egy harmadiktól ered. Tekintve azonban, hogy a fenforgó esetben, még egyrészről a meghallgatott orvosszakértőknek csupán következtetésekre és valószínűségi feltevésekre alapított véleményéből az sem állapítható meg. hogy azalperesen a házasság megkötése után évek múlva kitört elmebetegségnek eredete a házasság idejére visszavezethető volna, másrészről pedig semmi adat sincs arra ' nézve, hogy alperes már a házasságkötés idejekor, vagy ezt megelőzőleg tudomással birt volna arról az állítólagos kóros állapotáról, mely évek múlva elmebetegséggé fejlődött és ekként nem állapitható meg az, hogy ezen állapotára vonatkozólag felperest tud^a tévesztette meg, avagy hogy mások által az ő tudtával tévesztetett meg, mindkét alsóbiróság ítéletét megváltoztatni és felperest keresésével elutasítani kellett. Altalános jogszabály, és ennek érvényesülését az ügyv. rdts 55. S-a nem zárja ki, hogy minden kétoldalú szerződésnél, és igy az ügyvédi jutalomdíj tárgyában létrejött ügyletnél is, ahhoz, hogy az egyik fél a szerződési kötelezettség teljesítését a másik féltől, tehát ügyvédi jutalomdíj esetén az ügyvéd, vagy jogutódja a jutalomdijat a megbízótól követelhesse, szükséges, hogy — hacsak a másik fél őt nem akadályozza, — maga részéről az elvállalt kötelezettséget teljesítse. (Hasonló ért. határozott a kir. Kúria 1898. I. G. ig3. sz. a.) Ebből a jogszabályból következik, hogy a jelen ügyben lényeges az a kérdés, hogy a felperes jogelődje az alperes részéről rábízott ügyet befejezte-e és mennyiben. A m. kir. Kúria felülvizsg. tanácsa (1902 március 20. I. G 623/1901. sz. a.) Rosenthal Henrik dr. ügyvéd által képviselt B. Ignác földbirtokos, mint R. Viktor budapesti ügyvéd engedményese felperesnek, Győrffy Gyula dr. által képviselt vadkerti és csábor-bőszéki vevőtársulat alperes ellen 4,241 K. 16 fii!. (2,120 frt 58 kr.) tőke és járulékai iránt a budapesti IV. ker kir. járásbíróság előtt folyamatba tett ügyében következő végzést hozott: Alperes felülvizsgálati kérelme következtében a felebbezési bíróság ítélete feloldatik, a felebbezési bíróság uj tárgyalás tartására, a tényállás szabályszerű megállapítására utasittatik. Indokok: Az alperes a S. E. 185. §-ának a) és c) pontjára alapitott felülvizsgálati kérelmében első sorban azt panaszolja, hogy a felebbezési bíróság lényeges eljárási, úgyszintén anyagi jogszabályt sértett azzal, hogy a felperes jogelődje javára kiállított A) alatti ügyvédi dijlevelet az ügyv. rdts. 54. §-ában. foglalt jogszabálynak megfelelően létrejöttnek tekintette; mert a m. kir. Kúria 1900. I. G. 347. sz. feloldó végzésében kifejezett jogi állásponttól a felebbezési bíróság eltért, midőn a dijlevelet érvényesnek Ítélte annak ellenére, hogy az abban foglalt megegyezés az alperes társulat közgyűlése által utólag jóvá nem hagyatott, és annak ellenére, hogy az A) alatti dijlevelet nem az alperes társulatnak úgynevezett 21 -es bizottsága állította ki. Másodsorban pedig ugyancsak eljárási és anyagi jogszabály megsértését panaszolja az alperes abban, hogy a felebbezési bíróság az alperes által felhívott tanukat mellőzte, s hogy a kikötött ügyvédi díj leszállításának az ügyv. rdts. 55. §-a értelmében helyet-foglalható esetét a felebbezési bíróság fenforgónak nem ítélte annak ellenére, hogy az ügy, melyre az ügyvédi megbízás vonatkozott, s amelyért a jutalomdíj kiköttetett, előrenemlátott véletlen esemény következtében részben megszűnt, éspedig az által, hogy az úgynevezett konvertálást, helyesen az alperes társulat tartozását tevő és jelzálogilag biztosított 400,000 frt tartozásnak, a társulat egyes tagjai között, az egyetemleges kötelezettség megszüntetése mellett való felosztását, maga a hitelező magyar földhitelintézet eszközölte, továbbá annak ellenére, hogy ebben a műveletben a törvényszéki és birói eljáráshoz szükséges munkálatokat a felperes jogelődje nem végezte, hanem az alperes kénytelen volt Lukács Imre ügyvéd, és a tárgyalási jegyzőkönyvhöz mellékelt külön iratában megnevezett egyének által végeztetni. A kir. Kúria idézett feloldó végzésében kifejezett és a S. E. 204. §-a utolsóelőtti bekezdése értelmében a felebbezési bíróság ujabb eljárásában és határozathozatalában irányadó jogi álláspont szerint, a felperes jogelődjével kötött A) alatti dijlevél érvényességéhez feltétlenül nem szükséges ugyan, hogy az abban foglalt ügylethez az alperes társulat utólag közgyülésileg hozzájárult legyen, hanem érvényes az ügylet akkor is, ha annak megkötését az alperes társulat előre elhatározta; ami pedig, a felebbezési bíróság ítéleti tényállása szerint, az alperes társulatnak 1891. évi február hó 2-án tartott közgyűléséről felvett, a felebbezési bíróság ítéletében J) alatt felhívott jegyzőkönyv szerint megtartott közgyűlésen megtörtént. Mindemellett az alperesnek fentebb első sorban emiitett panasza lényegileg alapos. Alperes ugyanis az 1900. IV. D. 512/2 sz. jegyzőkönyvhöz mellékelt külön iratban határozottan kétségbe vonta azt, hogy a közgyűlés a dijlevelet jóváhagyta és annak megkötésére felhatalmazást adott volna. Az azonban, hogy a szóban forgó ügylet megkötéséhez a közgyűlés előlegesen hozzájárult, a fentebbiek szerint megállapittat