A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 35. szám - A deportáció (szylka) és a transzportáció (katorga) Oroszországban

A JOG 247 akkor a büntetőbíróság nem lehet hivatva eléje vágni. Pedig a jogegység érdekében hozott határozatok elvi kijelentései büntetőjogi tekintetben egyenlő jelentőségűek a teljes ülési döntvényekkel. A kifogásolt határozatban leirt jogeset, a szigetvári járásbíróság és a kaposvári kir. törvényszék ott ismertetett határozatai is a mellett bizonyítanak, hogy a pactum hatályának kérdése a gyakorlatban legalábbis vitás. Ha mármost a kir. Kúria polgári tanácsai teles ülésének állásfoglalása előtt, a büntető tanácsok kötött marsrutával látják el az alsó forumokat, akkor furcsa dolgok keletkezhetnek. Megtörténhetik ugyanis, hogy a tulajdonjog fentartásával eladott dolgot harmadik személy lefoglalja a vevőnél; az eladó a pactum alapján tulajdoni igénykeresettel él, de azzal elutasittatik, mert a polgári bíróságok a pactum hatályát el nem ismerik. Erre a vevő, hogy a végrehajtás további kellemetlenségeitől szabaduljon, eladja a pactumos dolgot s vételárából kielégíti a végrehajtót. Megszabadul ugyan a végrehajtástól, de ekkor fiilön fogják a kriminalisták és a jogegység érdekében hozott 37. számú határozat alapján elcsukatják. Külföld. A deportáció (szylka) és a transzportáció (katorga) Oroszországban. Ezen érdekes intézményről hosszabb értekezést találunk: a "Bulletin de l'Union internationale de droitpenal» legújabb füzetében: de Witté Alfonz tomszki tszéki elnök és volt börtönfőfelügyelő tollából.* Közérdekű-voltánál fogva azt az alábbi bővebb kivonatban ismertetjük. 1900. évi június 10/12. kelt ukázzal lön a Szibériába való deportáció korlátozva. 1895. évi dec. óta pedig, amióta a transzportáció az igazságügyminiszter hatáskörébe utaltatott át, az a miniszter. Muravieff N. kiváló és folytonos gondozásának tárgyát képezte. Hogy feladata minden részletéről kellő tájékozást nyerjen, 1896-ban Szibériába és Szakhalinba egy kiváló jogászt Drill D.-t (a jelenlegi kongresszus központi titkárát), 1898-ban pedig a börtönök főigazgatóságának volt főnökét S z a 1 o m o n A.-t küldé ki. Az ő jelentéseik, kapcsolatban Liaponoff tábornoknak — 1898 óta a Szakhalin sziget kormányzójának — a cár elé terjesztett jelentésével, valamint Kulomszin A. államtitkár jelentése, aki két izben 1896. és 1897-ben látogatta meg Szibériát — elég nagybecsű anyagot nyújtanak a kérdések tárgyilagos elbírálására. (Viszont nem tagadható, hogy az ily nagy urak egészen más szemmel néznek mindent és előttük is gyakran Potemkin-féle falvak lesznek bemutatva.) I. A deportáció (szylka) büntetésképpen lesz alkalmazva oly esetekben, amidőn a bűnös vétke <ártalmas vallásos és politikai tanok terjesztésében áll». Ezen bűnösök meg nem tűrhetők oly helyeken, ahol propagandájuk születik és elterjed. Tanaik gyökeres kiirtása megköveteli a bűnös áthelyezését oly vidékre, ahol propagandája gyökeret nem verhet. (Az 1900. évi június 10/12-iki ukáz indokolása.) Másik okul szolgál a deportációra a társadalmi és vallási botrány. A korlátozás tehát ott volna helyén, ahol a bűnvádi eljárás nem igazolja a terhelt erkölcstelenségét, hanem csupán fanatizmusát és téves meggyőződését deriti ki. Ezekre nézve a deportáció rendszerint nem jár valami különös hátránynyal. Az élettel való küzdelemre nagy erélylyel rendelkezvén és kölcsönös támogatásukat hitelveik alapján gyakorolván, ezek a «szektáriusok» csakhamar tűrhető viszonyok közé jutnak, és nem esnek senkinek sem terhére, sőt gyakran még az illető vidék anyagi javát is előmozdítják, ami a többi deportáltakról éppenséggel nem állitható. Ezenfelül a deportáció még mellékbüntetésképpen alkalmaztatik oly csáva rg ókkal szemben, kiknek személyazonossága nem volt megállapítható. Ezen intézkedés szükségét csakis avval indokolja az államtanácsnak 1900 ápril 22'26 és ápril 1-ről felvett jegyzőkönyve, hogy a csavargásra kiszabott minimális büntetés ezen vétséget nagyban fejlesztette. Az 1853 nov. 23-iki törvény szerint a csavargók fogházra Ítéltettek és csak ezen büntetésük elszenvedése után lőnek Szibériába deportálva. 1869 óta azonban a fogházjk tultömöttsége folytán megengedtetett a csavargók közvetlen deportálása Szibériába. És igy történt, hogy a kényszermunkára és deportálásra ítélt szökevények előnyösnek tartották, ujabb letartóztatásuk esetén magukat csavargóknak kiadni, hamis okmányok felmutatása vagy minden felvilágosítás megtagadása mellett. Legtöbb esetben teljesen lehetetlen volt a bűnös szibériai személyazonosságát megállapítani, — ezen csíny tehát többnyire sikerült és a deportált, kisebb testi fenyíték elszenvedése után újból elküldetett Szibériába, hogy ott letelepedjék és igy módot nyert álnév alatti nyugalmas és törvényszerű életre, elkerülvén a súlyosabb büntetést. 1895-ben a bel- és igazságügyminiszter egyetértöleg elhatározták, hogy a csavargás csökkentése érdekében azon csavargókat, kik a tengeri utazást kibírják, többé nem Szibériába, hanem Szakhalin szigetére fogják transzportáltatni. *) La deportation et la transportation en Russie. (Leur état actucl d'apres les données officielles.) És ezen intézkedés fényes eredményeket szült; még ugyanaz évben a csavargók száma, mely évente 1,000-et felülmúlt, — 400-ra szállt alá és azóta évenkint a 300-at felül nem haladta. rt csavargóknak 4 éven át a fogházban való letartóztatása mellett (se több, se kevesebbl), — amint ez 1869-ig történt, — az államtanács nem találta lehetőnek a Szakhalin szigetére való deportálásról lemondani. Maga a büntető törvény jelöli meg ezt a szigetet a csavargók deportálása helyéül. A Szibériába deportáltak sorsa könnyebbitésének kérdése most foglalkoztatja az igazságügyminiszter elnöklete alatt tanácskozó egyik bizottságot. Aközigazgatásiuton való deportációnak egyik főforrása a falusi községek Ítélkezése. Azon szoros kötelék, mely a falusi községek tagjai közt fennáll és azok kölcsönös intim ismeretsége, a község tagjait egy organikus egészszé olvasztják össze. Másfelől a büntető jogszolgáltatás Oroszországban rendkívüli nehézségekbe ütközik. Ezek közé tartozik a rendőrség rendelkezésére álló eszközök elégtelensége, lovábbá az orosz terület óriási nagysága, mely sok bűntettest nyom nélkül eltűnhetni enged, a gyér és messzire szétszórt lakosság és a közlekedési utak járhatatlansága, mely a távolabb fekvő vidékeket az év hosszú szakán át megközclithetetlenekké teszi; a vizsgálóbirák hatásköri területének kiterjedt-volta stb. Viszont az igazságszolgáltatásnak minden balsikere megingatja a falusi közönségnek, mely amúgy is hajlik a birói lassú eljárás elkerülésére, — az igazságszolgáltatásba vetett bizalmát, mert kétséget támaszt benne az egyéni és anyagi garanciák tekintetében. Az erőszakosságnak gyakori esetei még ma is, midőn a falusi községek még önhatalmukból kiűzhetik bűnös tagjaikat, az egyéni garanciák hiányára vallanak; ezen esetek jelentékenyen szaporodnának, ha a községek e joguktól megfosztatnának. Számolni kell tehát ezen jog anciennitásával és a nép szokásaival. A teljes és közvetlen beszüntetés nagyonis súlyos változást idézne elő a modern falusi községben. Ez okból nem lehetett azt teljesen, az ártalmas egyénekkel szemben, az ily hatásos védelmi eszköztől megfosztani. Meg kellett nekik hagyni azt a jogot, hogy ezen elemeket aközségből kiűzhessék. Csupán olyan biztosítékokról kellett gondoskodni, melyek ezen jogot igazságos és szabályos módon gyakorolni engedik. A mai törvény nem kötelezi a községet Ítéletei indokolására. Ez nyilván akadályozza az ellenőrző és felülvizsgáló hatóságokat hogy ezen határozatokat kellően elbírálhassák. Csakis formai ellenőrzésre lévén utalva, ezen hatóságok nincsenek is mindig abban a helyzetben, hogy a visszaéléseket és az Ítéletek igazságtalan-vollát kideríthessék; sőt gyakran a formailag teljesen kifogástalan Ítéletek a legigazságtalanabbak. Szükség volna tehát az Ítéletek indokolására és az elitélt gazdasági helyzetét és eddigi életmódját kitüntető adatokra. Gyakran történik ugyanis, hogy ezen ítéletek a község egyes befolyásos tagjai áskálódásainak folyományai, akik a kiűzendő egyén földrésze után vágyódnak. Lehetetlen tehát ezen szerencsétleneket, uj letelepítésük első idejében minden segély nélkül hagyni, holott ők kifosztatván mindenükből, a legnagyobb Ínségbe jutnak. Ezek tehát legnagyobbrészt koldusokká, csavargókká vagy bűntettesekké kénytelenek válni. Ezen szomorú következmények elkerülése érdekében a családtagoknak, kivánatukra meg kellene engedni, hogy ne kövessék a számüzöttet uj rendeltetési helyére. Javukra föntartatnék tehát a deportált tulajdonát képező földrész. Másfelől pedig a községek által volnának viselendők a deportált és az őt követő családtagjainak uti költségei: a hatóságnak való átadás napjától a rendeltetési helyen való installációig; továbbá azok ruházása is. Méltányos volna továbbá, hogy a község, ha a földrész az ő tulajdonába megy át és a számüzöttet a családja is követi, az uj rendeltetési helyen 2 éven át azok élelmezéséről is gondoskodjék. Ebben tejlenék a legnagyobb garancia esetleges visszaélések ellen a községek részéről. A tárgyalandó kérdések közt a telepítés helyeinek kérdése is szerepel, a községi ítélet által száműzöttek részére. Az érvényben lévő törvény a közigazgatási uton deportáltak részére ilyenekül a tomszki és tobolszki tartományokat jelöli meg, hacsak a deportáltak önként nem kívánnak Szibériába küldetni. A deportáltaknak a fönti két tartományba való összpontosítása nagy hátránynyal jár azon okból, mert hiányzik már a mivelhető föld. Észszerűnek látszik tehát a községek által a hatóságoknak átadott deportáltak lakterületeit 3—3 évenkint a minisztertanács által kijelöltetni és a bel- és igazságügyminiszternek előterjesztései alapján a cár által ratifikáltatni. Ez által elkerültetnék az is, hogy ezen tartományok kizárólagos deportálási területekké váljanak. 1901—1903 évekre az arkangeli, doneci, vologdai, viatkai, permi és asztrakháni tartományok vannak ilyenekül kijelölve; az ezen kerületekből deportált egyének pedig Tomszk és Tobolszk tartományokba lesznek telepítve. A törvény megengedi ezenfelül, hogy a helyi rendőrség az ilynemű deportáltaknak rövidebb-hosszabb, a birodalom különféle tartományaiba való távozásra feljogosító útleveleket állithasson ki, kivéve persze oda, ahonnét száműzettek. 5 év múlva megszüntethető ezen kedvezményeseknél a lakváltoztatási tilalom. Az erre való engedély, a jó magaviselet előfeltétele mellett, a belügyminiszter hatáskörébe tartozik. A felsőbb közigazgatási hatóságok rendeletéből folyó deportálások esetei a következők: Szibériába deportáltatott: