A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 34. szám - A Kúria 82. számú büntetőjogi döntvényéhez

242 A JOG aránylag rövid idejű elzárási büntetésre Ítélhetők. A toloncosztály működése és törekvése különben odairányul: a «letartóztatottat lehetőleg j a v i t a n i, ezért őket különféle munkákkal foglalkoztatja, amire azok önként kényszer nélkül vállalkoznak. Sokszor feltűnő, hogy mily szívesen és teljes megelégedésre teljesitik a megrögzött munkakerülők munkájukat.* ^ A női letartóztatottak közt önként vállalkozók harisnyakötés, fehérnemű- és ruhakészitéssel és a megrongált ruha és fehérnemű javításával foglalkoznak. 1901-ben a letartóztatottak közt felruházás végett 9,634 drb. osztatott ki (8,210) — ehhez az anyag adományokból lesz nyerve. A cselédügyről a mult évben már bővebben tettük meg észrevételeinket. Szükségesnek véli a jelentés ugy az 1876. évi XIII. t.-c. mint az eljárás gyökeres revízióját. Panasz emeltetett gazda és cseléd részéről összesen 16,736 (16,073). Áttérhetünk most már az erkölcsrendészet re, minden főváros ezen partié honteuse-ére. Múltévben bővebben szóltunk e tárgyhoz; ez felment most az ismétlésektől. 1900. dec. 1-én lépett életbe a bordélyszabályrendelet hiányát pótló 49,465/1. sz. lőkapitányi rendelet, amelyhez fűzött reményeket a jelentés nagyrészt teljesülteknek állítja. De mindjárt hozzáteszi, hogy ha a főváros erkölcsrendészete ellen még most is so k te k i n t etb e n j o go s (de mennyire!) kifogások tehetők, ha ezen fontos igazgatási ág vezetésénél észlelhető kinövések és hiányok még most sem szüntethetők meg teljesen, ugy ennek oka az, hogy ezen ügyek még most is egy 18 év előtt hozott, szellemére és határozmányaira nézve elavult főv. szabályrendelet szerint intézendők el. Ezen szabályrendelet a prostitúciónak majdnem egész terét szabályozza, ugy, hogy a főkap. rendelet csak hiányok és hézagok f pótlására, kisegítő intézkedések megtételére van korlátozva. Ohajtandónak látja tehát, hogy ezen szabályrendelet hatálya megszüntettessék és az erkölcsrendészet ügye egészséges alapon, a jelenlegi viszonyoknak és a modern jogfelfogásnak megfelelőleg szabályoztassék. Semmi szavunk sem volna a rendőrség ezen jogos kivánatához, ha fentebb nem láttuk volna, hogy mily ügyesen tudja ugyanezen rendőrség a Bp.-nek reá nézve alkalmatlan határozatait érvényükből kiforgatni és letartóztatásokat ott eszközölni, ahol azokat a törvény egyenesen kizárja! Ha nem kényes a törvénynyel szemben, miért hagyja magát annyira egy szabályrendelet által megfélemlittetni ? De a dolog itt egészen másképpen áll, — itt is kifejezésre jut a főváros és rendőrség közt hol lappangó, hol nyilt kitörésre jutó béka-egér-harc. A rendőrség apránkint el akarná szedni a főváros összes, a rendőri hatáskörbe vágó autonóm jogait, — a főváros pedig nem enged a jussaiból. Azért húzódnak a tárgyalások oly soká, azért szenved a közügy annyit és annyira: a kölcsönös vetélkedések miatt dűlőre nem jutó kérdésekben; azért nem meri a rendőrség nyíltan a szabályrendeletet lényegéből kiforgatni. (Vége következik.) Révai Lajos dr. \ A Kúria 82. számú büntetőjogi döntvényéhez. Irta SZABÓ GYULA dr., lévai kir. aljbiró. A Kúria 82. számú büntetőjogi döntvénye szerint a kir. törvényszék a vádlott részéről a bűnösség vagy a minősítés tekintetében fölebbezett kir. járásbirósági ítéletnek a büntetésről rendelkező részét akkor is felülvizsgálhatja, ha a kiszabott büntetés a BP. 547. §-a 3-dik bekezdésének 1., pontjában meghatározott mértéket meg nem haladja és a kir. törvényszék a kir. járásbíróság ítéletét a bűnösség és minősítés kérdésében helybenhagyja. E szerint tehát, ha az 50 koronát megnemhaladó pénzbüntetésre itélt vádlott a bűnösség avagy a minősítés tekintetében fölebbez, a kir. törvényszék — jóllehet a kir. járásbíróság ítéletét a bűnösség s illetve a minősítés tekintetében helybenhagyta — a vádlott büntetését leszállíthatja, míg azon esetben, ha ugyanezen vádlott az ítéletnek csupán a büntetés kiszabására vonatkozó része ellen jelent be fölebbezést, a kir. törvényszéknek nem áll módjában az elitélt vádlott büntetését mérsékelni, mivel iiy esetben a fölebbezés a kir. járásbíróság által a BP. 547. §-a 3-dik bekezdésének 1. pontja és az 557. §. 2-dik bekezdése alapján visszautasittatik. Márpedig ha ez áll, akkor a Bp. 547. §-a 3. bekezdésének 1. pontjában foglalt megszorításnak nincs rációja, mert az elitélt vádlott mindig a bűnösség, esetleg a minősítés kérdésében fog fölebbezni, és akkor nem lévén ok a visszautasításra, mindig megtörténhetik, hogy a kir. törvényszék a kir. járásbíróság ítéletének a büntetésre vonatkozó részét is felülvizsgálhatja és az 547. §. 2-ik bekezdésének 1. pontjában foglalt korlátozó rendelkezés dacára a vádlott büntetését leszállíthatja. Ez az indok már egymagában is elégséges annak kimutatására, hogy a kir. Kúria föntebb hivatkozott döntvény téves állásponton nyugszik. Mindamellett megkísérlem az indokokkal is foglalkozni. Az indokolás szerint a törvénynek ez a szövegezése: «csupán a büntetés kiszabása tekintetében nincs helye fölebbezésnek» világosan kifejezi azt, hogy a törvény a fölebbezést csak arra az esetre kívánta megszorítani, ha az kizárólag a büntetés kiszabása ellen irányul. Szerény véleményem szerint a törvény szövege nem ezt, hanem a törvényhozó azon akaratát fejezi ki, hogy míg az általános rendelkezés szerint (382. §.) az Ítéletnek bármely része ellen korlátlanul használható fölebbezés, addig a járásbirósági eljárásban a járásbirósági Ítélet ellen a büntetés kiszabása tekintetében általánosságban nincs helye fölebbezésnek : 1. a vádlott javára akkor, ha a kir. járásbíróság a vádlottat 50 koronát megnemhaladó pénzbüntetésre ítélte, 2. a vádlott terhére, általában véve, kivéve, ha a kir. járásbíróság az 1878. évi V. t.-c. 92. §-át avagy az 1879. évi XL. t.-c 21. §-át alkalmazta. A törvénynek ez az akarata nyilvánvaló, ha a 382. § rendelkezéseit az 547. §-sal egybevetjük. A 382. §. szerint ugyanis a fölebbezés az ítéletnek rendelkező része és indokolása, továbbá a főtárgyaláson és az ítélet hozásánál felmerült semmiségi ok miatt is használható; az 547. §. 2. és 3. bekezdése pedig azt mondja : «tölebbezéssel az ítéletnek rendelkező része tekintetében, továbbá a tárgyaláskor és az ítélkezésnél felmerült semmi égi okok (384—385. §.) miatt, valamint az ítélet indokolására nézve is lehet élni. Csupán a büntetés kiszabása tekintetében nincs ! elye fölebbezésnek)) stb., stb. A 382. §. tehát más szórenddel ugyanazon értelmet fejezi ki, mint az 547. §. 2. bekezdése és amennyiben a 547. §. a 382. §-tól — nem tekintve annak 1. bekezdését - mégis eltér, ez az eltérés a 3. bekezdésben nyer kifejezést, mely egy esetre nézve kivételt foglal magában az ugyanezen §. 2. bekezdésében foglalt amaz általános szabály alól, mely szerint a járásbirósági ítélet is fölebbezéssel korlátlanul megtámadható. E szerint a törvény eme szövegezésében: «fölebbezéssel az itéletneK rendelkező része tekintetében, továbbá . . . indokolásra nézve is lehet élni. Csupán a büntetés kiszabása tekintetében nincs helye fölebbezésneka, — a lényeg nem a csupán szóban, hanem abban a rendelkezésben keresendő, hogy a büntetés kiszabása tekintetében nincs helye fölebbezésnek. A Kúria további érvelése az, hogy a bűnösség avagy a minősítés kérdésében használt fölebbezés a büntetésre is kiterjed; mert az előbbi az ítéletet egész terjedelmében támadja meg, az utóbbi pedig enyhébb minősítés megállapítását és ez által a büntetés enyhítését is célozza. A felülvizsgálatnak egyik fő irányelve az, hogy a felülvizsgálat rendszerint az ítéletnek fölebbezéssel megtámadott intézkedésére szorítkozik (B. P. 387. §. 1. bek., 390. §., 400. §. 4. pontja), mert különben az eljárás nehézkessé válnék. És ettől a szab:'lytól csak a törvényben megjelölt kivételes esetekben van eltérésnek helye (B. P. 387. §-ának 1., 2., 4. bekezdése). Ebből az elvből kiindulva mondja ki a 390. §., hogy «a fölebbező bejelentésekor mindig világosan meg kell jelölni, hogy a fölebbező fölebbezését az ítéletnek mely intézkedése ellen használja». Minthogy pedig a B. P. 547. §-ának 3. bekezdése értelmében a büntetés kiszabása tekintetében önálló fölebbezésnek van helye, világos, hogy a bűnösség, avagy a minősítés kérdésében használt fölebbezés a büntetésre nem terjed ki, hanem a fölebbezőnek erre irányuló szándékát világosan ki kell jelentenie. A döntvény indokai kiemelik végül, hogy az 547. §-nak olyan értelmezése, amely szerint a bűnösség és minősítés kérdésében fölebbezett ügynél a kir. törvényszék felülvizsgálata a büntetésre nézve megszorítandó — összenemegyeztethető a B. P. 550. §-ával, mely szerint, ha a fölebbezést a büntetés kiszabása miatt használták, a kir. törvényszék tanácsülésben vizsgálja meg az ügyet s ellenesetben fölebbviteli tárgyalásra utasítja. Es hogyha az ügy a fölebbviteli tárgyalásra utasíttatott, akkor ama célszerűségi szempont, hogy a fölebbviteli bíróság teendője apasztassék — elesik, mivel ily esetben a kir. törvényszék az ügyet amúgy is érdemileg bírálja felül. Kétségtelen dolog, hogy a felülvizsgálat módjának különbözőképpen való szabályozása a fölebbviteli bíróságok teendőinek apasztását célozza. f Ámde a neheztelt döntvény ennek éppen az ellenkezőjét: a kir. törvényszékek teendőinek szaporodását fogja eredményezni, mégpedig a már föntebb emiitett azon oknál fogva, hogy az 50 koronát megnemhaladó pénzbüntetésre elitélt vádlott, azon reményben, hogy a kir. törvényszék a bünteté-