A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 27. szám - Szegénységi jog korlátozása a polg. perrendtartás javaslatában

A JOG 215 intézendő kérvény tartalmi és alaki kellékeit megszabják, ugy hogy — a fakultatív ügyvédi képviselet mellett — a kérvény megszerkesztése is feladat a félre, sőt azt helyesen meg sem szerkesztheti. Igaz, hogy személyesen is jegyzőkönyvbe adhatja kérelmét saját bíróságánál, mely ezt az illetékes perbírósághoz átteszi, de tudjuk, hogy a napszámosnak, munkásnak a biróságn 1 való megjelenés egy napi időveszteségébe kerül s ha csak lehetséges, napi keresményének feláldozása nélkül és egyébként is kellő távolból szereti — ha lehetséges — jogügyeit lebonyolítani. E kérvény tartalmi kellékeiben felülmúlja a keresetet, amennyiben megnevezendők benne és megismertetendők — a körülményekhez képest — az összes bizonyítékok, mégpedig kizárólag azért, hogy a bíróság a «szegénységi jog» megadásának második feltételét megállapíthassa, vagyis meggyőződést szerezhessen arról, hogy a kereset nem teljesen alaptalan, jobban mondva, hogy «nem mutatkozik)) annak. A Javaslat tudós szerzője pénzügyi de nagyonis jelentéktelen pénzügyi érdekekből letért a maga útjáról, eltért a Javaslatot át- és átjáró demokratikus, humánus elvtől s egy teljesen fölösleges, az igazságszolgáltatást csak lassító (a megtagadó végzés ellen felfolyamodásnak van helye, 123. §.) és drágító (magában véve a bélyeg, másrészt valószínűleg ügyvédet is vall a fél) rendelkezéssel csúfította el e fejezetet, amely a kódexben arra volna hivatva, hogy az egyenlő és egységes alaki törvény mellett a «törvény előtti egyenlőségéét azzal dokumentálja, hogy «.a törvény e/én mindenki egyenlő feltételek mellett mehet, a szegénynek, alantasabbnak nem gördítenek akadályt az útjába holmi obulusok beszedésével, hanem feltétlenül meghallgatják s igazságot tesznek ügyében. Ennek a fejezetnek speciálisan is különös szociálpolitikai jelentőséget tulajdonítunk. Ideje volna, hogy a polgári igazságszolgáltatás is oly erkölcsi elvet vallana, mint a büntetőjogszolgáltatás, mely féltve őrzi az egyéni szabadságot s inkább száz bűnös megbüntetéséről mond le, mint hogy egy ártatlant elitéljen. Es meg vagyunk róla győződve, hogy ha az eljárásnak nincs ily szociális és erkölcsi elve, nem lesz hiján annak a bíróság, felállítván magának azon privát lelkiismereti tételt : inkább pereljen iOO szegény alaptalanul', minthogy egyet is elüssünk igazának kivívásától. Ez természetesen épp ugy veendő cum grano salis, mint a büntető eljárás elve, melynek alapján nem azt kívánjuk, hogy egy bünperbe fogott ártatlan felfedezésének öröme okából száz cella ajtaját kinyissuk. Mert ugyan mi lehet a szegénységi jog megadása iránti kérelem elutasításának következménye? Vagy valóban oly szegény a kérelmező, hogy csakugyan nem előlegezheti a bélyeg, tanú, ügygondnoki stb. költségeket, ez esei ben meg kell nyugodnia abban a gondolatban, hogy jogosnak vélt igényét soha vagy vagyoni viszonyai jobbrafordultáig nem érvényesítheti (hej, pedig éppen most szorult rá leginkább), vagy pedig nagy áldozatok árán mégis képes volna az illetéket stb. előlegezni, de a bíróság abbeli kijelentésével szemben, hogy a szegénységi jogban igényenek teljes alaptalansága miatt nem részesíthető, nem vonja meg magától elsőrendű szükságleteit, mert — egész józanul gondolkozva — azt a birót már elfogultnak tartja s nem bízik abban, hogy egyszer tett kijelentésével ellentétes határozatot hozna. Sőt lehetséges, hogy a biró fentebbi kijelentésénél fogva, melyet végzésének indokolásaképpen feltétlenül meg kell tennie, a kérelmező ügye iránt táplált bizalmát teljesen elvesztette, igényét nemis próbálja többé érvényesíteni. (A szegény napszámosnak nincs jogtanácsosa !) A legelső esetben, ha t. i. a fél igényét pusztán teljes szegénysége miatt nem érvényesítheti, bár igazának tudatában szeretné, az igazságszolgáltatást a tehetősek részére és javára berendezett intézménynek keJl tartania, fényes csarnokait csak akkor látja mint szereplő fél, ha az államhatalom képviselői vele szemben az erősek érdekét védik, de kérését e termekben csak az esetleg összekoldult garasért hallgatják meg a törvény egyenes rendelkezésénél fogva, mert ugytátszik, hogy igénye eredménytelennek mutatkozik. A kérelem megtagadása — mely bíráink tapintatossága és lelkiismeretessége mellett vajmi ritkán fog bekövetkezni — kétségtelenül káros szociális szempontból s bizony a törvényhozási politika egy-egy pszihologiai momentumot is figyelemben részesíthetne. Bár igen jelentéktelennek látszik, társadalom-politikai szempontból éppoly fontosnak tartjuk azt, hogy a szegény néposztály tagjai közt létrejött ügyleteknél a hitelezőt a perrend — keretei között — jogai érvényesithetésében biztosítékokkal lássa el, mint gazdaság-politikai tekintetből azt, hogy a hitel emelése, a kereskedő-hitelezők érdekeinek megvédése céljából a perrend egyik-másik viszonyra különös szabályokat statuáljon. De hiszen ebben a tekintetben is nagy visszaesést észlelünk a Javaslatban : nyugodtak lehetünk azonban, mert ennek az érdeknek sok a szószólója. Hogy mindez nem üres beszéd, bebizonyíthatjuk a sok, majdnem állandó nagy számban levő, a fővárosban, vagy más emporiumokban ődöngő munkanélkülivel. Miből élnek e páriák, akik nem koldulnak? Ugyanaz a fides, ugyanaz a hitel tartja fenn őket, mely a kereskedőnek lehetővé teszi, hogy vagyonát jóval meghaladó áruraktárt tartson. A szegény mosónő, akinek munka idején 3—4 hétig pontosan kifizeti a koszt- és ágypénzt, részben saját érdekéből, részben humanizmusból, tovább tartja koszttal — pénzzel, megmenti a hajléktalanságtól, mig egyszerre csak — uram bocsá' — 35 frt a követelése ! Gondolhat-e a kodifikátor arra, hogy ez a hitel százjótékony egyesülettel és az egész országos policia preventív szolgálatával ér fel kriminálpolitikai tekintetben ? ! A becsületes munkás- és kisiparoscsalád hajléka, a kosztossal megosztott kenyér indirekt, öntudatlan, de nagyjelentőségű segítője a közbiztonság, a jogrend, az állami tekintély fentartására és megőrzésére hivatott szerveknek. Az állam boldogsága nemcsak a kereskedelmi hitelviszonyok rendezettségétől, hanem igenis e szerény, jelentéktelennek látszó hitel lététől is függ. Ezt megnehezíteni, gondolkodóba ejteni azt az osztályt, mely ily missziót teljesít a hitelezéssel, ahelyett, hogy a követelés behajtását a legvégsőbb határig megkönnyítsük, ahelyett, hogy a feltétlen illetékmentességet és ingyenességet mondjuk ki, hogy jótevőt esetleges hálátlanság esetén olcsón és gyorsan juttassuk ahhoz, amit úgyszólván magától vont meg, oly antiszociális intézkedés, mely a mai társadalmi felfogással homlokegyenest ellenkezik. Ez csak egy részletkép azon jogviszonyokból, melyekben a szegény az ideiglenesen nyomorgó szegénynyel szokott lenni, melyek a költségnélküli állami kikényszerítés mellett lehetővé téve, a jogrend szolgálatában állanak. Nézzük most, mily hatással van e rendelkezés a törvény és hatóságok iránti köteles tisztelet fokozására. A szegényjogon való perlés megtagadása dacára, teljesen tudatában igazának, a legnagyobb áldozatot sem kímélve nekimegy az igazságkeresésnek a felperes — és megtalálja igazát. A bíróság meggyőződött igénye alaposságáról, pernyertes és boldog örömében hálát is rebeg. De kijózanodik s bizony olyasfélére gondol, hogy a bíróság előbbi erőszakosságát, melylyel joga érvényesithetésében meg akarta gátolni, csak fokozott szellemi (ügyvédet vallott) és anyagi erővel birta leküzdeni. A bíróságban nem támogatóját, hanem — mint a fináncban — ellenséget, üldözőt, spiclit fedezett fel. Önkénykedést, a szegény ember irányában tanúsított rosszakaratot vél látni, a legjobb esetben pedig a törvényes rend bizonytalanságában, a biró következetlenségében és talán tudatlanságában kezd hinni e kedvező változás láttára, mert hiszen hiába mondta ki a biró sine praejudicio előbbeni véleményét ügyének teljes alaptalanságáról. Mindez csak csökkenti a törvény iránt táplált tiszteletét, s e következmények az ügyvédi kényszer hiján természetesen elmaradhatatlanok és fokozottabbak, mert nincs, aki e teremtéseket felvilágositaná. Es a biró helyzete? A tudatlan, járatlan fél a tényállást kérelmében talán a biró faggatására sem tudja ugy előadni, hogy abból a biró valami jogot következtethessen. Tudjuk, hogy a biró ma is egy sejtett tényállást kénytelen gyakorta jegyzőkönyvbe venni, melyet ő maga szándékozik az ellenfél meghallgatása után rektifikálni, illetőleg felperest a tényállás mibenlétére figyelmeztetni. Tagadhatatlan, hogy ily viszonyok között vagy képtelenség a fél személyes pervitele, vagy pedig tényleg helyeslendő a biró ily irányú jóakarata. A «szegénységi jog»-ban való részesedhetés feltételeinek vizsgálatában azonban nem áll rendelkezésére a kisegítő ellenfél s igy döntsön abban, vájjon elzárja-e a szegény embernek az igazsághoz vezető utat, vagy sem! A kivételes hivatalból való ingyenes ügyvéd-rendelésnek, mely sürgős és bonyodalmas esetben megengedhető a Javaslat szerint, ez esetben még nincsen helye, mert az ügy mivoltát a biró tulajdonképpen még nem ismeri, de sürgős nem lévén, a fél csak a rendes uton, vagyis a szegénységi jog iránti kérelmével kapcsolatosan előterjesztett külön kívánságára kap az ügyvédi kamarától a bíróság megkeresése folytán ügyvédet, aki dijtaLnnl viszi az ügyét. Ennek a kérelemnek pedig