A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 27. szám - A párviadalról

210 A JOG árverést vezetnek : s amikor a bíróság a felperesnek a tulajdonjogot megítéli, a telekkönyvben már harmadik személy a tulajdonos, ki ellen az ítélet, vagyis a tulajdonjogbekebelezés nem foganatosítható. Jóllehet telekkönyvi bejegyzések csak a törvény által meghatározott hatóságok határozatai és megkeresései, továbbá a felek részére pedig az előirt okiratok alapján történhetnek, mégis az elterjedt zugirászat megakadályozása céljából szükségesnek tartanám, ha a felek áital írásban benyújtott telekkönyvi kérvények csakis körjegyzők, ügyvédek és közjegyzők által volnának benyújthatók vagy pedig a bíróságnál szóval jegyzőkönyvbe vehetők. A kérvényezésre minden tekintetben telekkönyvi érdekelt fél, vagy az, aki telekkönyvi jogokat szerzett, jogosult. A kérvény külső alakja tekintetében, ha az nincs ellenjegyezve, a polgári perrendtartás 167. és 168. §-ainak megfelelőíeg lenne kiállítandó. A kérvényeknek tartalom tekintetében a külső alaki formákon, t. i. a telekkönyvi hatóság, a felek — ezek foglalkozása és lakhelyei megnevezése után szabatosan magában kell foglalniok a kérelem tárgyát. A kérelemhez a biró kötve van annyiban, hogy többet nem adhat az esetben sem, ha a kérvényhez csatolt okirat alapján több elrendelhető lenne. A telekkönyvi szemlét egészen meg kellene szüntetni és elrendelni, hogy a bíróság a telekkönyvből dolgozzék. Sok helyen szol- ásban van, hogy még a végrehajtási ügyekben is telekkönyvi szemlét adnak. Ez az eljárás teljesen helytelen ; mert a bírónak a telekkönyvi állásról, hogy az elintézés helyes legyen, meg kell győződnie ; ha rossz szemlét kap, az elintézés is rossz, s habár ez ellen ellenvethető, hogy a foganatosításnál a telekkönyvvezető tartozik összeegyeztetni a végzést a telekkönyvi állással, mégis gyakran megtörténhetik, hogy a hibát észre nem veszi, és ez által a felekre helyrepótolhatlan károk származhatnak. A telekkönyvekbeh bevezetéseknél a végzések rövid, világos és szabatos bevezetésére, a térképen való megosztás pontos és helyes foganatosítására nagy su'.y fektetendő. A bevezetések helytelensége sok zavart okoz; a végzések pedig nem ugy szerkesztetnek, hogy azok szószerint bevezethetők legyenek. Telekkönyveink szakszerű vezetése szempontjából megfelelő szakértelemmel biró telekkönyvvezetői kar szükséges. Az 1883. évi I. t.-c. a telekkönyvvezetői állásra a közép vagy polgári iskola négy osztályának elvégzését, az e tárgyban kibocsátott miniszteri rendelet ehhez még egy évi irodai gyakorlatot és szakvizsgát kiván. Ennyi képzettséggel szakszerű telekkönyvvezetésről szó sem lehet, az elméleti szegénység a telekkönyvvezetői karban megszűnni nem fog. Nézetem szerint, hogy nincs elegendő szakember, annak okai a következők: 1. A telekkönyvi szaktudományokra a jelen tanulmányi rendszerben még mindig kevés gond fordittatik. 2. A telekkönyvvezetőktől nem kívántatik a telekkönyvi intézmény fontosságához mért kvalifikáció. 3. A telekkönyvvezetői állások nincsenek elegendő számban rendszeresítve, nincsenek a reájok bízott terhes munka arányához és felelősségük nagyságához mérten díjazva. A telekkönyvi szaktudományokra a jogi tanfolyamon is nagyon kevés gond fordittatik, a telekkönyvi rendtartás a vonatkozó törvényekkel mint melléktárgy van a tanulmányi rendszerbe fölvéve ugy, hogy a pályavégzett jogász — amidőn az élet padjára lép, még annyit sem tud, hogy mi különbség van a telekkönyv A), B) és C) lapja között. Nem helyeznek súlyt a telekkönyvi szakra, S-m a gyakorlati birói, sem az ügyvédi vizsgákon, a képesítettnek ítélt jelölt megkezdi élet-hivatását anélkül, hogy telekkönyvi szakismeretei lennének. A bíróságoknál is a telekkönyv a mostoha gyermek, a telekkönyvi ügyek elintézését kezdő joggyakornokra és segédtelekkönyvvezetőkre bizzák s az a felfogás uralkodik, hogy a telekkönyvi biró csak űrlapokat tölt ki, — érdemleges munkát nem végez. Ily rendszer mellett telekkönyvi szakbírókat nem lehet nevelni s a birói kar azon tagjai, kiket a sors arra kárhoztatott, hogy mint telekkönyvi birák működjenek, ekkor szerzik meg jól vagy rosszul a telekkönyvi szakismeretet. Ebben leli magyarázatát, hogy addig, míg a jogszolgáltatás minden terén a reformok megvalósultak, a telekkönyvnél maradt az 1855-iki pátens egy halmaz rendelettel foltozva. A telekkönyvvezetők minőségére legalábbis érettségi vizsgát és egy évi irodai gyakorlatot kellene elő írni, ezenkívül a törvényszék székhelyén a kellő jogismeret, azon kivül a földmérés és térképkészítés alapelemeinek megszerezhetése céljából a nyári szünet alatt tanfolyamot lehetne nyitni részökre, hogy a tanulni vágyóknak a teljes kiképzésre az alkalom megadassák. TÁRCA. A párviadalról.* A. Jog eredeti tárcája. Irta KOCSÁN JÁNOS, kisjenői kir. albiró. Ha valamiről, ugy a párbajról első sorban le'iet elmondani, hogy «szükséges rossz». Mikor egy-egy komolyabb, vagy éppen tragikus kimenetelű eset ujabb lökést ad a párbajellenes mozgalomnak, (mely egy-két hónap múlva rendszeri it megint elcsöndesedik) a jogászok is csatarendbe állnak s nem mulasztják el a legkülönfélébb javaslatokkal előállani. így történt a legutóbbi súlyos kimenetelű közismert eset alkalmából is. Azt tapasztalom, hogy ezek a párbajellenes cikkek és mozgalmak nemcsak hogy a párbaj megszüntetésére nem alkalmasak, de különösen ami az egyes cikkben javasolt gyógyító szereket illeti, nemis egészen igazságosak. Legutóbb két cikk ragadta meg figyelmemet. Időrendszerint: Havas Józsefnek a Jog mult évi 50. számában a párviadalról irt cikke az egyik ; Kenedi Gézának, a jeles publicistának a Jogtudományi Közlöny 51. és 52. számában a A párviadal ellen» cim alatt megjelent cikke a másik. Ugy az egyik, mint a másik cikkből azt olvasom ki, hogy egyelőre sem Havas, sem Kenedi nem remélik az általuk javasolt intézkedésekkel a párbaj megszüntetését. Kenedi pláne egye'őre elégnek véli azzal beérni, hogy a párbajozok ne a publikum, hanem a maguk számára verekedjenek. És végeredményül mindketten megnyugszanak abban, hogy a párbaj oly szükséges rossz, mely bizonyos esetekben elkerülhetetlen s ezekre az esetekre értve — uti exempla docent — kiirthatatlan. Magam is azt vallom, igazuk van ! * Bár nem értünk egyet a cikk irányával, azt mégis közöljük, mert helyet kívánunk adni még a mienkkel ellentétes nézetnek is. A szerkesztőség. Az az ((ultima ráció», —amit Havas emlit — azaz, ami fölkavarja a vért, vérbe borítja a szemeket, elzsibbasztja az agyvelőt, fellázítja az idegeket, amikor ölni vagy halni kell, ez az, ami vétót kiált minden párbajellenes mozgalomnak, ez az ami ennek a sokszor legyalázott, de soha ki nem irtható intézménynek megadja a létjogot. Az élet forgatagában, ahol «mindenki a mások szivén keresztül gázol a saját boldogságához)), oly súlyosak olykor az összeütközések, hogy kiáltó cáfolatául minden társadalmi, minden törvényes intézkedésnek, feléled az ősember joga, az a jog, mely az ököl, vagy az azt helyettesítő fegyver erejében rejlik s nem társadalmi, nem emberi, hanem isteni törvénynek szerez érvényt akkor, mikor megtámadtatván legsajátabb jogai, a támadó ellen emelkedik. Nem szeretném, ha félreértene valaki. Nem vagyok barátja a Kenedi Géza által «kocapárbaj(?)»-oknak nevezett kakasviadaloknak, de ősjogot—törvény által el nem kobozhatót — látok abban, hogy mikor legsajátabb jogaim, érzéseim támadás tárgyává tétetnek, ne kényszeríttessem oly elégtétel elfogadására, ami férfiúnak sohasem lehet elégtétel, hanem bizonyos meghatározott formák között magam vehessem magamnak azt. Konstatálni kívánom tehát azt, ami legfőbb mondani valóm, hogy a párviadalnak létjoga van. A párviadal nem anyagi, hanem intellektuális javak védelmezése és ez a két alkotó fogalom az, ami elválasztja minden más — büntetendő — cselekménytől. Nem szabad ezeknél fogva — de lege ferenda szólván, — egy kategóriába sorozni más büntetendő cselekményekkel, annál kevésbé, mert nemis büntetendő, csak akkor válik azzá, amikor védelemből támadásba megy át, éspedig oly mérvben büntetendő, amily mérvben megszűnt az intellektuális javak védelrnezésre sz lgáló eszköz lenni. Ha mindez igaz, ugy igaznak kell lenni annak is, hogy párviadal még ha büntetendővé válik is, más büntetendő cselekményekkel egyformán nem büntethető. De mennyivel inkább igaz akkor, ha kiemeljük azt a másik óriási különbséget, mely a párviadal és a más büntetendő cselekmények között fennáll.