A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 21. szám - Az igazságügyi költségvita a képviselőházban. Folytatás

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog 21. számához. Budapest, 1902 május hó 25. Köztörvényi ügyekben. Az id. tőrv. szab. 10. §-a értelmében szerzeménynek csak az a vagyonérték tekinthető, mely az agi vagyon értekét túlhaladja; az a körülmeny tehát, hogy örökhagyó a néhai nagyapjatol reáharult örökséget meg eleteben eladta, az agi örökösödés érvényesitésének nem all útjában akkor, ha örökhagyó szerzett más oly vagyont, melyből a reaszállott agi örökség értéke pótolható. A hagyatéki eljárás során meghallgatott örökösök közül senki sem támasztott mas igényt, mint ami a vérségi összeköttetésre alapítható. Nincs helye tehát annak, hogy a kereseti kérelmen túlterjeszkedve: alperes azon örökösök örökrészének birói letétbe helyezésére köteleztessek, akik ez iránt sem keresettel fel nem léptek, sem a per során kérelmet elő nem terjesztettek. A szabadkai kir. törvényszék (1900. nov. 10-én 21,664-. sz. a.) M. János és társai felperesek, J. Ferdinánd I. r. és társai (II—XXI. r.) alperesek ellen folytatott, törvényes örökösödés és jár. iránti perében következőleg ítélt: A keresetnek részben hely adatik és igy ehhez képest 1. néhai M. Antónia hagyatékául 11,100 kor. ági érték megállapíttatik; 2. néh. M. Ádám egyenes leszármazói, ezek között a felpereseknek törzsenkénti és fejenkénti arányuk törvényes oldalági örökösödési joga elismertetik. 3. I. rendű alperes f. Ferdinánd végrehajtás terhével köteleztetik, hogy 11,100 koronát, ennek 1894. jun. 19-től 1895. jul. l-'g 6°/a, azontúl 5°/„ kamatait a szabadkai kir. járásbíróság, mint hagyatéki bíróságnál néhai M. Antónia hagyatéka javára 15 nap alatt birói letétbe helyezzen stb. Indokok: Felperesek a periratokhoz csatolt néhai M. Antónia hagyatéki iratai között fekvő eredeti családi értesítőkkel bebizonyították, hogy felmenő és leszármazó örökös hátrahagyása, valamint végrendelei nélkül 1885. jun. 18-án elhalt M. Antónia férj. volt J. Ferdinandnénak legközelebbi vérrokonai. Ezen családi értesítőkkel azonban igazolva lett azon körülmény is, hogy néhai M. A.-nak felpereseken kivül más vérrokonai is vannak, akik felperesek áltai alperesként perbe vonattak. A néhai M. Adám becsatolt hagyatéki irataival, valamint [. r. alperes J. Ferdinánd beismerésével pedig igazoltatott azon felperesi állitás, hogy néhai M. Antóniára néh. M. Ádámról az I. r. alperes J. F.-l kötött házasságának tartama alatt öröklés utján a szabadkai 3,644. sz. régi tjkvben 4,018. hrsz. a 3,990. ö. i. számú ház és beltelek része, a szabadkai 8,818. sz. íjkvben 7,194 4. hrszámu szőlőnek s az ugyanazon tjkvben 15,624/2. hrsz. a. felvett szántóföldnek fele része szállott, mely ingatlan jutalékoknak az örökösödés idejében volt értéke a szakértő becsüsök szótöbbséggel hozott és a kir. törvényszék által elfogadott véleménye szerint 5,550 frt vagyis 11,100 koronát tett ki. Tekintve, hogy ezen érték néh. M. A. hagyatékául fel nem vétetett; tekintve, hogy maga I. r. alperes is elösmerte, hogy a fentebb körülirt ingatlan jutalékok néhai nejére házasságuk tartama alatt szállottak örökhagyó nagyatyja M. Ádámról; tekintve, hogy I. r. alperes részbeni beismerésével, de különösen azzal, hogy I. r. alperes felperesek által kinált főesküt el nem fogadta, beigazolást nyert, miszerint ezen ingatlanok értéke általa a házasság tartama alatt szerzett s telekkönyvileg I. r. alperes nevén álló házba beruházva lett, továbbá hogy I. r. alperes és néhai neje házasságuk tartama alatt szerzett vagyonnak csak azon része képez az anyagi jog szerint, leszármazók nem-létében, I. r. alperest megillető közszerzeményt, amely M. Antóniára öröklés utján házasságuk tartama alatt hárul, ági vagyont képező s a fentiek szerint I- r. alperes által beruházott értéket meghaladja; tekintve, hogy ezen ági vagyonra nézve, miután örökhagyó után leszármazók nem maradtak, az örökösödési jog néh. M. Ádám egyenes leszármazóit és ezek közt felpereseket illeti meg; tekintve, hogy I. r. alperesnek azon védekezése, hogy ezen öröklött vagyon ági jellegét vesztette volna, semmi törvényes alappal nem bir, azon védekezése pedig, hogy a házassági vagyon tartama alatt szerzett ingatlanságnak kizárólag az ő nevére történt bekeblezése néh. M. A. beleegyezésével és ajándékozása folytán történt, figyelemmel arra, hogy ezen szerzett vagyon, a felperesek által G. alatt másolatban csatolt s I. r. alperes által nem kifogásolt szerződés igazolása szerint 1875. szept. 17-én vagyis a közjegyzői törvény életbelépte után vétetvén, illetve íratván f. r. alperes nevére, az ezen alperes által vitatott ajándékozás csak az esetben lenne érvényes, annak megtörténte esetén is, ha az közjegyzői okiratba foglaltatott volna; hogy pedig ez megtörtént volna, L r. alperes által nem Ls állíttatott, —azért az ajándékozás tényének megtörténtére nézve I. r. alperes által felhívott tanuk kihallgatása mint felesleges mellőztetett, bizonyítottnak nem tekinthető, mindezek alapján a fentiek szerint megállapított ági értéket, néhai M. Antónia hagyatékának kimondani és ezen ági értékre nézve néhai M. Ádámnak családi értesítőkkel igazolt összes leszármazóit, közöttük felpereseket, néhai M. Antónia ^örvényes oldalági örököseiként itéletileg elismerni és ezen ági értékeknek kiadására I. r alperest mint házastársat és az összes szerzeményi javak birtoklóját kötelezni kellett. Miután azonban a felperesek az ági vagyonnak bizonyos arány és meghatározott összegben kifejezett részét vették keresetbe, de az összes jogosított, névszerint M. Teréz férj. B. Ignácné leszármazóit és K. Terézt perbe nem vonták, az összes örökösök perben állása nélkül pedig a kereseti kérelemnek hely nem adathatott, hanem a megállapított ági értéknek hagyatéki bíróságnál birói letétbe leendő elhelyezése volt elrende endő. Kamatot a rendelkező részben kitett időíöl azért ítéltettek meg, mert felperesek csak a 1894. jun. 19-én felvett hagyatéktárgyalási jegyzőkönyvben támasztottak örökhagyó halála óta először igényt a keresetbe vett ági vagyonra, igy I. r. alperes mint hátrahagyott házastárs ezen időig rosszhiszeműnek nem tekinthető; ezen időpontban azonban alperes tudomást szerzett arról, hogy az oldalágas örökösök az ági vagyonra igényt támasztottak s ő azt ennek dacára ki nem adta, miértis őt mint az ági vagyonnak ezen időtől való nem-jóhiszemü birtokosát és élvezőjét az elvont haszon természetével biró kamatok megfizetésére kötelezni kellett. — I. r. alperesnek a kamatok elviselésére vonatkozó kifogása szintén mellőzendő volt, mert az oldalágas örökösök kereseti követelése nem kölcsönügyletből származik. A szegedi kir. ítélőtábla (1901. jun. 4-én 2,174. sz. a.) Az elsőbiróságnak ítélete: a kamatra vonatkozó részét illetőleg, megváltoztatik akkép, hogy felperesek az 1894. jun. 19-től a kereset indításáig vagyis az 1897. június hó 3-ig járó kamat iránti keresetükkel is elutasittatnak, egyebekben a kir. tszék ítélete helybenhagyatik. Indokok: Az elsőbiróság ítélete, a kamatokat illető rész kivételével, egyebekben helybenhagyandó volt, az i. r. alperes rosszhiszeműségére vonatkozó indokok mellőzésével, megfelelő többi indokai alapján és azért, mert a beszerzett hagyatéki iratok szerint néh. M. Ádám a néh. Sz. Teréznek, az örökhagyó anyjának nem haszonélvezetül, lianem tulajdonul hagyta a per során említett ingatlanokat s ezeket az ingatlanokat az örökhagyó anyja a néhai M. Ádám leszármazó örököseivel megkötött osztályegyesség értelmében is tulajdonjogilag szerezte meg. Ezek az ingatlanok tehát, miután az örökhagyó anyja Sz. Teréz a néh. M.Ádámmal vérségi összeköttetésben nem volt, Sz. Terézre nézve szerzeménynek tekintendők. Ha tehát ezek az ingatlanok Sz. Teréz után ennek leszármazója, az örökhagyóra hárultak volna is, ennek végrendelet és leszármazók hátrahagyása nélkül bekövetkezett elhalálozása folytán, ez ingatlanok illetve ezek értéke öröklésében a M. Ádám jogán fellépő felpereseket a Sz. Teréz ága megelőzi és pedig azért, mert ezek az ingatlanok^ illetve azok értéke Sz. Terézről, törvényes öröklés cimén, M. Ádámra dacára annak sem hárulna vissza, hogy azok ö tőle származtak; mert továbbá az alperes csak arra vonatkozólag fogadta el a neki kinált főesküt, hogy ő a 31 holdnak vételárát a vevőktől nem vette át, arra azonban, hogy ezt a vételárat a nejétől vagyis az örökhagyótól sem vette át, a főesküt el nem fogadta s igy e részben a felebbezésben előadottak nem felelnek meg a periratok tartalmának. Az elsőbiróság tehát helyesen vette bebizonyitottnak azt, hogy az alperes a szóban levő vételárat megkapta az örökhagyótól, mert végre, ha megállapítható is volna az, hogy az örökhagyó beleegyezett abba, hogy a házasság tartama alatt szerzett vagyon egyedül az I. r. alperes, a férj tulajdonául telekkönyveztessék kizárólag, a beleegyezés következtében sem ő, sem örökösei nem vesztették el azt a jogukat, hogy az ági értékre vonatkozó törvényes igényeiket érvényesíthessék; ezzel szemben pedig a beleegyezés bizonyítása felesleges lévén: azt az elsőbiróság helyesen mellőzte; mert továbbá az ági érték az abban öröklésre hivatottaknak a szerzeményből mindenesetre kiadandó lévén, az örökhagyónak ági vagyonát I. r. alperes akkor is kiadni tartozik, ha azt az általa szerzett házba be sem ruházta volna, — éspedig azért, mert ez a ház a házasság tartama alatt szereztetvén, az I. r. alperes ki nem mutatta azt, hogy a házat saját pénzén szerezte, amelyet örökölt vagy amely a házasság megkötése előtt már megvolt; ez a ház tehát közszerzeménynek tekintendő s igy az örökhagyót a háznak fele illette meg, márpedig e felerésznek 40,000 koronát tevő értékéből az ági értékül megállapított 11,100 kor. kikerül s végül mert az I. r. alperes a per folyamán nem tett kifogást a szakértők személye ellen s igy az e részben csupán a felebbezésben előterjesztett kifogás az 1881: LIX. t.-c. 29. §-a értelmében tekintetbe nem vehető. A kamatokat illetően az elsőbiróság ítéletét részben megváltoztatni azért kellett, mert felpereseknek módjukban állott