A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 14. szám - A kamarai választások után - Adalékok az 1867. XII. t.-c. 8. §-ához. Magyarország helyzete a külügyi viszonylatokban 1867 óta

10S A JOG kerül a Ház asztalára az ügyvédi rendtartás reformja is. Mindezen törvények emberöltőkre állapítják meg az ügyvédi kar létkérdését. Nem volt tehát a választások alatti hangulatkeltő kortesfogás, hogy az ügyvédi kamara elnöke a parlamentnek és igazságügyi bizottságnak tagja legyen. Hogy pedig mindhárom helyen érvényesíteni fogja szavát és befolyását karunk érdekében, ez iránt teljes garanciát nyújt nekünk többször tett ily irányú kötelező ígérete, valamint az országos ügyvédgyülés ismerkedő estélyén, az egész ország egybegyűlt ügyvédei előtt, néh. Gy őry Elekhez intézett azon felhívása, hogy jövőre egyesítsük a parlament ügyvédtagjait az ügyvédi kar érdekeinek védelmére. Ha akkor G y ő r y Elekhez intézte a felhívást, ugy ma ő reá vár e kötelesség nemcsak azért, mert ő G y ö r y Eleknek utódja, hanem azért is, mert ő karunk országos megbízottai előtt magára vállalta már akkor a nehéz feladatot: Győry Eleket az ügyvédi kar érdekeiért vívandó harcaiban teljes erővel támogatni. Az ország és főkép a főváros ügyvédi kara tehát reménynyel néz Szivák Imre elnöki működése elé, mert benne látja érdekeinek védőjét a parlamentben és az igazságügyi kormány előtt, mert eddig mindkét helyen a mi érdekeink védőre a legritkább esetben találtak. S meg vagyunk győződve, hogy már az igazságügyi költségvetés tárgyalása is igazat fog adni nekünk és hogy az igazságügyi költségvetés alkalmával részint Szivák Imre maga, részint azon 30—40 ügyvéd, kik Szivák jelölését támogatták, sőt neki meg is Ígérték, hogy a parlamentben pártkülönbség nélkül támogatni fogják az ügyvédi kar jogos érdekeinek védelmében,—már most küzdőtérre fognak lépni és vállvetve fognak igyekezni igy is nagy számmal lévő mizériáinkat az ország szine előtt felvetni. Ha nehéz feladat vár az ügyvédi kamara elnökére a parlamentben, nem kevésbbé nehéz (eladat vár a kamara uj titkárára, ki egy teljesen járatlan ösvényen van hivatva Nagy Dezső e téren tapasztalt és jártas tollát pótolni. A perrendtartás kérdésében természetesen otthonosabban mozog Pap József dr., mint bárki más, talán az ország összes ügyvédei között, s igy e kérdésben, — meg vagyunk győződve, — ha akar, minden tekintetben oly erős támasza lehet az elnöknek és az a véleményünk, hogy amennyiben e javaslat tárgyalása alkalmával tollát és tudását karunk érdekeiért latba fogja vetni, az elérendő sikerben jelentékeny részt biztosithat magának, a kart magát pedig hálára kötelezheti maga iránt. Pap József dr. igen jól tudja, hogy azok, akik titkári jelölése ellen foglaltak állást, nem személyét és képességét tartották alkalmatlannak e diszes állás betöltésére, mint inkább attól féltek, hogy nem mer majd kellő erélylyel ellentétbe helyezkedni az igazságügyi kormánynyal szemben. Hinni és remélni akarjuk, hogy a jövő ez aggodalmunkat meg togja cáfolni. Az elnök és titkár személyén kívül a kamara többi tisztviselői és választmánya az ügyvédi kar belső életének irányítására vannak inkább hivatva. S itt első sorban a kamara ügyészének jut jelentékeny szerep. Mert ha elfogadjuk teljesen, hogy az ügyvédi rendtartás 39. §-a mellett a kamara ügyésze a zugirászat ellen nem fejthet ki oly erős akciót, mint akarna, sőt egyáltalában fel sem léphet a legtöbb esetben ellene, — azt nem vitathatja sem ő, sem bárki más. hogy a fegyelmi vétségek minősítése az ügyvédi kar erkölcsi tekintélyének emelésére irányító befolyással lehet. Az utóbbi idők fegyelmi ügyei egy szomorú jelenséget tüntetnek fel, hogy t. i. a kamara ügyésze vádat emel minden esetben, amidőn a biróság vagy hatóság akármilyen haszontalan dolgot áttesz a kamarához. Pedig megfordítva, a kamarának hivatása: nem elnyomni az ügyvedet a hatósággal szemben, hanem öt megvédeni. Nem meghurcolni az ügyvédet, mert önérzetesen emelte fel szavát a biróság előtt, hanem elégtételt szerezni az ügyvédnek, amikor a ható-ágok és bíróságok eljárása önérzetét sérti. Itt kell, hogy «erös» legyen a kamara ügyésze, kinek háta | megett a kamara impériuma és választmánya áll: a «gyenge», egyedül álló ügyvéd védelmében, kivel szemben a bíróságok | úgyis éreztetik hatalmi fölényüket minden téren. Az erős, tekintélyes ügyvéddel szemben, ki a kamara ügyésze, tisztviselője vagy választmányi tagja, nem hetvenkedik oly hamar az újdonsült I albiró, aki egyszerű, szürke ügyvéddel szemben éreztetni szereti állásának minden előnyeit. Ha más védője nincs annak az ügyvédnek, legyen a kamara az, és utasítson vissza minden olyan panaszt, mely inkább zaklatás, mint valóban tiszteletlenség a hatósággal szemben. Annál nagyobb erélyt fejtsen azonban ki a kamara ügyésze ott, ahol a jog és törvény formáiban «erős» ügyvéd, anyagi érdekei jogtalan előmozdítása céljából használja ki e tudományát a jog terén járatlannal szemben. Itt a szigor, a kíméletet nem ösmerő kéz a kar tekintélyét, az ügyvédbe helyezett bizalmat van hivatva emelni. Természetesen itt is különbséget kell tenni az «erős» és «gyenge> között. Ezt a szigort az ügyész tapintata és a választmány bölcsessége van hivatva ezután az igazság és méltányosság határai közé terelni. Végül néhány szót a kamara uj választmányához. A budapesti ügyvédi kar mai válságos helyzetének jó részben az volt az j oka, hogy a kamara választmánya nem gyakorló ügyvédekből állott, hanem olyanokból, kik családi és bírósági összeköttetések I révén az ügyvédi kar bajait nem érezték s a nekik nyújtott bizalmat hiúságuk, tekintélyük s néha amugyis jó anyagi helyzetük még jobbá tételére használták fel. A budapesti ügyvédi kamara utolsó választása jórészben igazi gyakorló ügyvédeket adott a választmánynak. Ismerik az ügyvédi kar bajait, látják a nehézségeket, melyekkel a karnak a társadalom és hatóságok előítéleteivel kell megküzdeni. Látják azon nehéz anyagi helyzetet is, melylyel az ügyvédi kar egyrésze küzd. Az ügyvédi rendtartás a választmány feladatává teszi az ügyvédi kar erkölcsi és anyagi előbb is hangoztatta; ((Poroszország és Ausztria közt, még a békénél és barátságnál is bensőbb viszonynak kellene fejlődnie, s igen természetesnek találna, hogye két nagyhatalom közt szövetség jönne létre». (1866. novemb.) Az Independe'nce Belge igy ir : ((Ausztriának mindenekelőtt össze kell magát szednie, belügyeit rendeznie. Magyarországgal békét kötnie kell s nem szabad magát megzavartatni engedni Poroszország német politikája által, sőt inkább igyekeznie kell, hogy a legjobb viszonyba lépjen ezen hatalommal)). (1866. okt.) Harrmnc év multán az 1897. évi császártalálkozás alkalmával Szt. Pétervárt, a Pesti Hírlap ezt írja: «II. Vilmos császár messzelátó politikai bölcsessége különösen abban nyilvánul, hogy fönnebb emiitett törekvése mellett is, (t. i. az Oroszországgal való jó viszony) rendithetlen hűségben maradt a német birodalom régi szövetségeséhez — monarchiánkhoz. cNem tévesztette szem elől, hogy zsenge ereiben az uj német sászárság e szövetségben találta meg legerősebb támaszát a kebelében akkor még türelmetlenül ágaskodó szeparatisztikus hajlamok ellen. Mert mikor a Hohenzollernek fenhatóságát nehezen viselő apró fejedelmek arra ébredtek, hogy a támasz, melyben reménykedtek, a habsburgi monarchia Németország uj alakulásába belenyugszik, természetesen okosabbnak vélték szépen meglapulni. II. Vilmos belátja, hogy az uj német császárság consolidatiója nehéz munkájában Ausztria-Magyarországnak nagy része van s hogy szövetsége képezi jelenleg is Németország hatalmi állásának egyik 1 e gnélkülözhetlenebb pillérét.)) (1897. VIII/9.) De visszatérve B e u s t működésének időpontjára, ma már tudjuk, hogy minél nagyobb tevékenységet fejtett ki Beust saját politikája érdekében, annál gyakrabban szóllitotta föl Bismarck, lapja a Norddeutsche Allgemeine Zeitung a magyar nemzetet, hogy akadályozza meg az osztrák befolyás restaurálását Németországban, mert ha sikerülne ah;, nnoveraibécsi hadi pártnak Poroszország 1866-iki sikereit Németországban ellensúlyozni, e párt Magyarország szabadságát is megsemmisítené — s hogy vegyük kezünkbe az osztrák hajó vezetését, s igyekezzünk döntő befolyást szerezni magunknak a külügyekre. .» Egy B i s m a r c k környezetében élt író 1868-ban egyenesen a Pester Lloyd szerkesztőségéhez fordul, . . levelében hangsúlyozza, hogy: «nem hihetjük, hogy Magyarország csatlakozzék Beust politikájához és érte áldozatokat hozzon. Magyarországot megilleti, hogy Beust politikájának egyoldalúságát és korlátoltságait kiigazítsa s hogy a magyar nemzeti érdekeket tegye irányadóvá monarchiánkban.» A magyar politikusok mindezt nagyon is fölfogták, s az ő ellenállásokon lehetetlenült Beust va banque politikája. Az 1870 év nyara ugy látszik meghozta Beust nak a várt alkalmat, — a monarkia fegyverkezni kezdett, mi a kedélyeket fölöttébb izgatá. Ekkor Andrássy, a nemzet közvéleményére támaszkodva, azon befolyást, mellyel az 1867-iki törvények értelmében a külügyekre bírt, a béke javára használta föl. Az országgyűlésen egy interpellációra válaszolván, már július 14-én hangsúlyozta a kormány békés szándékait, mire a képviselőház a béke mellett nyilatkozott. De ekkor még a kérdés a koronatanácsban nem volt eldöntve. Andrássy biztosíthatta a közvéleményt a kormány szándéka iránt, de e szándék veszélyeztetve volt a háborús áramlat által, mely Bécsben magas hullámokat vetett. A magyar országgyűlés határozott fellépése a béke érdekében és Andrássy erélyes magatartása azonban győztek s a minisztertanács 1870. jul. 18-án az uralkodó elnöklete Jatt szótöbbséggel elhatározta a monarkia semlegességét, melyet Beust jul. 20-iki körjegyzékében a hatalmaknak notifikált. (Öt év története. 189. 1) Ezen sok tekintetben alapos aggályok különben még Tisza Kálmánnak is 1870. július 19-án egy interpellációra szolgáltattak alkalmat, melyben azon föltevésnek adott kifejezést, hogy nem történ hetnék-e meg, hogy a kormány a háború esélyeit arra hasz-