A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 13. szám - Igazságszolgáltatásunk nyomorusága

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog 13. számához. Budapest, 1902 március hó 30. Köztörvényi ügyekben. Az a kérdés hogy tartozatlan fizetés forog e fenn, biroi hatáskörben megoldandó jogkérdést képez; az pedig, hogy felperes tartozatlanul teljesített-e fizetést az ügy érdemére tartozik. A budapesti kir. törvényszék (1901. jul. 16-án 21,0/4 sz. a) W. Róbert felperesnek, Budapest székesfőváros közönsége alperes ellen folytatott 1856 k. tőke iránti perében következő végzést hozott? A kir. törvényszék hatáskörét hivatalból leszállítja s a további eljárást beszünteti. 1 n d o k o k: Felperes előadta keresetében, hogy 1894—95ben mint alvállalkozó a bpesti. földalatti villamos vasút alagutját építette s a bpesti VI. ker elöljáróság alkalmazott mérnöke neki megengedte, hogy a kiásott földet a Ferdinánd-tér feltöltésére oda fuvaroztathassa. Dacára annak, hogy az érintett térre felvigyázat hiányában törmeléket s más anyagokat mások engedély nélkül is fuvaroztak, a nevezett elöljáróság az oda hordott földmennyiség egy részének elhordatására szólította fel őt s miután ennek eleget nem tett, az elöljátóság azt elfuvaroztatta, s a felmerült költségek viselésére őt végrehajtás terhe alatt kötelezte. Miután a kereseti összeget csak végrehajtási kényszer folytán fizette meg, a nevezett elöljáróság azonban tőle azt hatáskörének túllépésével hajtotta be, — tartozatlan fizetés cimén ugyanazt visszaköveteli s alperest a kereseti összegben marasztalni kéri. Minthogy azonban a nevezett elöljáróság határozatát a belügyminiszterileg jóváhagyott építésügyi szabályzatra alapította, s mint a felperes által elkövetett kihágás folyamányaként intézkedett; minthogy továbbá az elöljáróság határozatát a fővárosi közmunkák tanácsa Il-od és a m. kir. belügyminiszter Ill-ad fokban is helybenhagyta; minthogy végül ugyancsak a peres felek között, ugyanazon alagút épitésébó'l kifolyólag, hasonló esetben az ezen kir. törvényszéknél 42,103:99. sz. a. indított keresettel folyamatba tett pernél a felperes által L alatt becsatolt végzés szerint a közigazgatási bíróság és a m. kir. belügyminiszter között felmerült hatásköri összeütközésből kifolyólag a ministertanács is kimondotta volt, hogy az ott alapul szolgált, de a jelenlegivel analóg ügy elbírálására a közigazgatási hatóságok bírnak illetékességgel, már pedig azon kérdésben is, hogy valamely ügy a közigazgatási vagy a rendes birói útra tartozik-e, jelenleg határozni a ministertanács van hivatva, mindezeknél fogva a kir. tszék. azt állapította meg, hogy a felperes keresetében jogerős közigazgatási intézkedést kiván a biróság felülvizsgálata, illetőleg megbirálása elé bocsátani, holott ez a bíróságok hatásköréhez nem tartozik, mert az 1869: IV t.-c. 1 §-a szerint bírói hatóságoknak a közigazgatási hatóságok hatáskörébe való beavatkozási jog egyenesen ki van zárva. A hatáskör a p-r bármely szakában is hivatalból lévén vizsgálandó, habár alperes az 1888: L1X. t.-c. 16. §-ához képest külön beadványban pergátló kifogással nem is élt, azt a fentiek alapján az 1868: L1V. t.-c. 8 tj-ának a) pontja és az 51. § értelmében hivatalból le kellett szállítani. A budapesti kir. Ítélőtábla (1901. aug. 14 én 7,397. sz. a.) a kir. törvényszék végzését helybenhagyja. A m. kir. Kúria (1902. jan. 10-én 7,322 sz. a.) által mindkét alsóbiróság végzése megváltoztatik, a peres kérdés birói hatáskörben megbirálandónak kimondatik és ennél fogva az elsőbiróság a per érdemleges megbirálására utasittatik. Indokok: felperes azt a 928 ft. összeget vette keresetbe, melyet az alperes főváros pénztárába a VI. kerületi elöljáróság és a fokozatos felebbviteli hatóságok alapján befizetett azon költségekre, melyek a Ferdinánd-térre hordott többlet földanyagnak onnan való elhordása folytán merültek fel; keresetbe vette pedig felperes az összeget mint tartozatlanul teljesített fizetést. Minthogy pedig az a kérdés hogy tartozatlan fizetés forog-e fenn, birói hatáskörben megoldandó jogkérdést képez; az pedig hogy íelperes tartozatlanul teljesített-e fizetést az ügy érdemére tartozik, ennél fogva a rendelkező rész értelmében kellett határozni. A végrehajtási törvény 169. |-a csak azt tiltja, hogy a végrehajtást szenvedő az ellene kitűzött árverésen tényleg nem árverezhet, ez a tilalom tehát egymagában véve nem teszi érvénytelenné azt a megállapodást, amely szerint a végrehajtást szenvedő az árverésen vételt más javára saját pénzével elősegíti. Az, hogy valamely alakilag különben létesült és okiratba is foglalt ügyletnél nem az illető okirat tartalmánál fogva, hanem egyéb ténybeli adatok alapján a feleknek mi volt a valódi akarata, í ténykérdés, ami a S. E. 197. §-a szerint a felülvizsgálati eljárásI ban csak az e törvényszakaszban kijelölt alapon támadható meg. I Minthogy pedig az olyan ügylet, ami alakilag a nélkül | létesíttetett, hogy a felek valódi akarata valamely ügylet léteI sitésére irányult volna, tehát a merőben szinlelt ügylet jogilag ugy tekintendő, mintha egyáltalában létre sem jött volna : de ' különben is az az ügylet, amelynek létesítésénél a felek egyező akarata egyenesen az egyik fél hitelezői elől a kielégítési alap elvonására irányul, ezekkel a hitelezőkkel szemben hatálytalan és e tekintetben mi befolyással sem bír az. hogy az illető hitelezőknek az ügylet létesitésekor a végrehajtáshoz még joga nem volt. A m. kir. Kúria felülvizsgalati tanácsa (1901 okt. 16. G. 333. sz. a.) a személyesen eljárt A. Henrik dr. ügyvéd felperesnek ()ppenheimer Ármin dr. ügyvéd által képviselt J. Theodor báró alperes ellen ingó vagyonnak a foglalás alól felmentése iránt a temeskubini kir. járásbíróság előtt folyamatba tett ügyében következő Ítéletet hozott: Felperes felülvizsgálati kérelmével elutasittatik és arra köteleztetik, hogy felperesnek a felebbezési biróság Ítéletében meghatározott határidő és jogkövetkezmény terhe alatt 100 korona felülvizsgálati költséget fizessen. Egyúttal az iratoknak a felperesre nézve illetékes ügyvédi kamarához áttétele elrendeltetik Indokok: Felperes a felebbezési biróság ítéletét elsősorban azon az alapon támadja meg, hogy a felebbezési biróság eljárási szabályt sértett meg azzal, hogy az alapfoglalási jegyzőkönyv 80—86. tételszám alatti ingókat a többi ingóktól el nem különítette, és hogy az alapfoglalási jegyzőkönyv 1. tételszáma alatti in<;ót a foglalás alól fel nem mentette. Ez a panasz alaptalan; mert a felebbezési bíróság ítélete és a tárgyalási jegyzőkönyvek szerint felperes keresete nem irányult arra is, hogy az alapfoglalási jegyzőkönyv 1., 80—86 tételszáma alatti ingók a íoglalás alól felmentessenek; de ezekre az ingókra nézve ebben a kérdésben az elsőbiróság nem is határozott és felperes az első biróság ítélete ellen nem is felebbezett; következésképen a felebbezési biróság ezeket az ingókat a többi ingóktól elkülönítetten tárgyalás alá venni és ezeknek az ingóknak egészben vagy részben a foglalás alól felmentése iránt határozni hivatva sem volt. Felperesnek egyéb, nevezetesen az alapfoglalási jegyzőkönyv 2., 4—11., 13., 17—37. tételszáma alatti ingókra vonatkozó panasza sem bír megállható alappal. A felebbezési biróság ítéletében foglalt és e részben panaszszal meg sem támadott tényállás szerint ugyanis felperes a 2., 4—11. tételszám alatti ingókat azon az alapon igényli, hogy ezeket ő a B. alatti árverési jegyzőkönyv szerint a végrehajtást szenvedő ellen foganatosított árverésen vette és a D. alatti okirat szerint végrehajtást szenvedőnek és nejének bérbeadia, — a 13., 17—37. tételszám alatti ingókat pedig azon az alapon, hogy ezek terményei azoknak az ingatlanoknak, amelyeket a C. alatti okirat szerint a végrehajtást szenvedőtől megvett. Téves ugyan a felebbezési bíróságnak az a jogi indokolása, hogy miután a C. alatti okirat nem kir. közjegyző előtt közokiratba foglaltan állíttatott ki és miután ez okirat tartalma szerint a vételár a végrehajtást szenvedőnek- árverés alá kerülendő ingatlanai megvételénél bánatpénzre fordíttatni határoztatott, ebben az okiratban foglalt vételi ügylet már ez okból érvénytelen volna; mert a C. alatti okirat tartalma szerint csakis felperes és végrehajtást szenvedő, tehát nem házasfelek szerződtek, ennek a szerződésnek alaki érvényességéhez tehát, habár a vételár a végre hajtást szenvedő neje kezeihez fizettetni rendeltetett, közjegyzői okirat nem szükséges és mert a végrehajtási törvény 169. §. csak azt tiltja, hogy a végrehajtást szenvedő az ellene kitűzött árverésen tényleg nem árverezhet, ez a tilalom tehát egymagában véve nem teszi érvénytelenné azt a megállapodást, amely szerint a végrehajtást szenvedő az árverésen vételt más javára saját pénzével elősegíti. A felebbezési bíróságnak ez a téves indokolása azonban nem szolgálhat okul arra, hogy felperes felülvizsgálati kérelmének egészben vagy részben hely adassék, mert az alább kifejtettek szerint helyes a felebbezési bíróságnak az a jogi döntése, amely szerint felperest az alapfoglalási jegyzőkönyv 2., 4—11., 13., 17—37., tételszáma alatti ingókra nézve keresetével elutasította. A felebbezési biróság ugyan megtámadott ítéletében a B. C. D. alatti okiratokat alakilag valóknak elfogadta, nevezetesen valóknak fogadta el azt, hogy felperes a végrehajtást szenvedő ellen foganatosított árverésen ingókat megvett, hogy ez ingók egy részével az alapfoglalási jegyzőkönyv 2., 4—11. tételszáma alatti ingók ugyanazonosak, hogy egy részről felperes és más részről végrehajtást szenvedő és neje kiállították a D. alatti okiratot, amely szerint ez utóbbiaknak felperes ama 2, 4—11 tételszám