A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 38. szám - Az örökösödési eljárás némely hiányáró

268 A JOG Idegen ingó dolgot, ha azt valaki elhagyta, — melynek birtokával azonban a tulajdonos nem animo dereliquendi hagyott fel — találás által szintén meg lehet szerezni, de a találás percében a jogszerzés hatálya be nem következik, először meg kell szűnni az előbbeni tulajdonos tulajdonjogának, amely időhatárhoz van kötve. Ennek az időhatárnak kijelölését a forgalom érdeke kivánja, az I. szerint: «a találás rendezésére vonatkozó jogszabályoknak a forgalom azon szükséplete szolgál alapjául, hogy ha bizonyos idő elmultáig senki se jelentkezik, aki az elvesztett dolog átvételére jogosultsággal bir, a dolog gazdátlan volta szűnjék meg, és a dolog tulajdona ujabb rendezést találjon» Mi az elvesztett dolog és kit lehet találónak tartani ? azt a T. nem határozza meg. Ezt a judikaturára bizza. (Ind. 264. 1.) A derelictio beállását ezért lenne szükséges a Tervezetben nyomósabban kifejezni. Aki tehát ingó dologra akad, amely neki nem képezi sajátját, annak arról kell először megbizonyosodnia, hogy az ingó dolog volt-e már sajátja valakinek? vagy az még uratlan (res nullius) ? Előbbeni esetben kötelezettsége kétféle módon nyilvánul : a) vagy ismeri a dolog gazdáját, amely esetben azt a a találásról értesíteni kell, b) vagy nem ismeri azt, ebben az esetben a hatóságnak kell a találást bejelenteni. Jogszerzés csupán a kötelezettségek teljesítése által mehet végbe. Szükségesnek tartanám a mulasztásnak magánjogi hatályát s így az 598. §. második bekezdésében azt is kifejezni, hogy mulasztás esetén a találót semmi jog nem illeti, sőt a megőrzés körül tanúsított gondatlanságért is felelős. Ha ped'g valaki olyan ingó dologra akad, amely meggyőződése szerint még uratlan, másnak sajátját nem képezi, abban az esetben találásról — a szónak mostani fogalma szerint — szó se lehet. Ugyanazt a dolgot tehát ugyanazon időben mind a két szerzésmódon nem lehet uralom alá hajtani. így a találás önálló szerzésmód. A találásnak egy neme a kincstalálás. A T. 612. §. szerint a kincs szó fogalma alá tartozik minden elrejtve lévő dolog, melynek tulajdonosa az idő távolsága miatt ki nem puhatolható. A talált kincsekre vonatkozó joggyakorlatot igen híven tükrözi elő a budapesti kir. ítélőtáblának 1894 febr. 6-án 666. sz. a. ítélete, melyből a fontosabb részt szószerint idézem : (•Köztudomású dolog, hogy a talált kincset illetőleg az országban az erdélyi részek kivételével irott törvényünk nem létezik, hanem a talált kincs tulajdona a kir. rendeletek által szabályoztatott. Ezekből a kir. rendeletekből világos az is, hogy ha a talált kincs 150 frtot meghaladt, az három egyenlő részre osztatott fel, a földtulajdonos, a találó és a kincstár között ; és olyan kincsért, a;nely az iparművészet, történelem és tudományra fontos volt, a közintézeteknek, a muzeumoknak, kir. egyetemnek, elővásárlási jog engedtetett és a jogosult részesek csak a becsárra tarthattak igényt. A T. értékre való tekintet nélkül a kincs felét a találó nak, a másik felét a kincset rejtő dolog tulajdonosának rendeli kiadatni, s mindkettőt köte'ezi jogvesztés hatálya alatt a | kincstalálásnak bejelentésére. (612—614. §.) A T. rendelkezése szabadabb jogfejlődések irányát követi, így azt helyesnek kell tartani. Folytatása következik. Az örökösödési eljárás némely hiányáró'. Irta GRÉB BRÚNÓ, hidalmási kir. járásbirósági aljegyző. Mindenesetre nagy fontossággal bir, hogy az örökösödési eljárás, mely által az örökös igénye a hagyaték tekintetében a legtöbb esetben érvényesül, helyes alapra legyen fektetve. Ez utóbbit tapasztaljuk is nagyobbára az uj hagyatéki eljárást szabályozó 1894: XVI. tcikkben. Mindamellett vannak nevezett törvénynek némely hiányai, melyekre e cikk rovatában a t. jogász közönség figyelmé; felhívni kívánom. De nézzük magát a törvényt, s illetve annak egyes szakaszait. Itt van mindjárt a 20. §., mely többek közt azt mondja, hogy a halálesetet felvevő hivatalos közeg köteles a halálesetfelvételi ivet a halottkémi jelentés vételétől számított legkésőbb nyolc nap alatt ?. hagyatéki bíróságnak bemutatni. Kérdem már most, hogy ezáltal lendítve van-e az eljárás gyors lebonyolításán ? A felelet arra az, hogy nincsen. Mert miképen kontrolirozza a hagyatéki bíróság azt. hogy kellő időben megtörtént-e a halottkémi jelentés a halálesetet felvevő községhez ? így, ha kellő időben meg is történt a jelentés, azt, hogy mikor történt, nem veheti ki a községi vagy körjegyző jelentéséből, s igy következetesen nem lehet megállapítani, hogy ezen jelentéstől számított 8 nap alatt tényleg beterjesztetett-e a haláleset felvételi ív a hagyatéki bírósághoz, s hogy terheli-e az illető közeget e tekintetben mulasztás vagy sem ? Ekkép történik aztán igen gyakran, s ezt a gyakorlat tapasztalatainál fogva mondhatom, hogy az illető közeg a jelentéstől számított nem nyolc nap, — hanem nyolc hónap, — sőt esetleg csak évek múlva terjeszti be a haláleset felvételi ivét — még 1894. után is — a bírósághoz. Hogy az örökös ezáltal csak nagyon hosszú idő múlva juthat jogához, az evidens, hacsak maga nem kéri időközben a hagyatéki bíróságnál az eljárás megindítását. E bajon, nézetem szerint, ugy lehetne segíteni, hogy a törvény kötelezné az illetékes anyakönyvvezetőt arra, hogy minden egyes halálesetet a hagyatéki bírósággal haladéktalanul közöljön, s ha azon jelentéstől számított 14 nap alatt nem terjesztené be a községi vagy körjegyző a haláleset felvételi ivet, a bíróság egyenesen és rendbírság terhe alatt hívná fel annak 8 nap alatt való beterjesztésére. Nézzünk egy másik szakaszt. A törvény 27. §-a arra nézve intézkedik, hogy azon örökössel szemben, akinek birtokában végrendelet van, s azt a hagyatéki bíróságnak bemutatni nem akarja, az érdekeltek igényeiket a törvény rendes utján érvényesíthetik. Hátha valamely örökösnél örökösödési szerződés, halálesetre szóló ajándékozás vagy egyáltalán oly okirat van, melynek nincsen meg kifejezetten a «végrendelet)) elnevezése, de mindamellett az örökhagyó halála után való intézkedést tartalmaz. Tegyük fel most már, hogy azon örökös nem akarja az emiitett okiratot a bíróságnak bemutatni, vájjon nem lehetne-e vele szemben is a nevezett szakasz alapján fellépni? Mert a bemutatni nem akarással nekem esetleg ép oly kárt, — ha nem nagyobbat — tehet, jogomat ép ugy csorbíthatja, mint az, aki a nála levő végrendeletet nem mutatja be. Alapjában véve ugyanis az örökösödési szerződés vagy halálesetre szóló ajándékozás ép oly intézkedést tartalmaz arra, hogy mi történjékaz örökhagyó vagy örökhagyók halála után hátrahagyott vagyonnal, mint a végrendelet. Szükséges lenne tehát, hogy a 27. §-t ily esetekre is lehessen alkalmazni. A harmadik megjegyzésem a leltározásra vonatkozik. Előfordulhat ugyanis s elő is fordul gyakran, hogy a leltározással megbízott község a leltárba nem az egész hagyatéki vagyont veszi fel, hanem elnézésből vagy tévedésből egyikmásik hagyatéki vagyontárgyat kihagyja. Már most megesik, hogy az ekképen kifelejtett vagyontárgyakra az örökösök valamelyike pót-leltározás elrendelését kéri s azt a bíróság el is rendeli, a pót-leltár be is érkezik, s rendben találtatván ki is adatik póttárgyalás végett a kir. közjegyzőnek. Tegyük fel, hogy a pótleltározott vagyontárgyak értéke a 200 koronát meghaladja. Kérdés, hogy olyankor felszámithat-e a kir. közjegyző dijat ? Erre nézve semmiféle intézkedést nem tapasztalunk sem a törvényben, sem az életbeléptető miniszteri rendeletben. Pedig itt is szükséges intézkedni. Mert mi alapon kötelezhetnők az illető örököst vagy örökösöket arra, hogy oly hagyaték pót-tárgyalásáért, mely a leltározással megbízott közegnek mulasztása folytán került póttárgyalásra, a kir. körjegyzőnek dijat fizessen, illetve fizessenek? Itt a méltányosság teljesen kizárja az örökösnek arra való kötelezhetését. Végül még néhány szót a rendbirságról. A 20. § nak utolsó bekezdése és reá való utalással a 48. §. utolsó bekezdése is rendbírságot szabnak azon közegre, ki a halálesetfelvételi ív- vagy leltár beterjesztése körül mulasztást tanusit. Előfordul most már, hogy z illető közeg meg is birságoltatik, előterjesztésének hely aem adatik, s a rendbirságnak közigazgatási uton leendő behajtása végett kiadatik a végzés a pénzügyigazgatóságnak. Vájjon célt érünk-e avval? Nem. Az egész végrehajtás sikertelen marad, mert nincs arra törvényes intézkedés, hogy a pénzügyigazgatóság tegyen jelentést a hagyatéki bírósághoz a végrehajtás foganatosításáról és általában az ügy mikénti állásáról. Ezen hiányt is szükséges mielőbb orvosolni, hacsak nevetség tárgyává nem akarjuk tenni a hagyatéki bíróságnak egész rendbirságolási jogát. Ezekben kívántam az örökösöd-sí eljárásnak némely hiányát feltüntetni remélve, hogy ezen hiányokat az illetékes körök legközelebb pótolják.