A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 52. szám - Az I894 évi XVI. t.-c. 62. §-ának alkalmazása a gyakorlatban, ha a tárgyaláson senkise jelent meg 1 [r.]

380 A JOG Tán tagjaim kevésbbé jól formáltak? Szellem és test kevésbbé szép s valódi, mint kedvelt ivadékaé a főanyának ? Mért bélyegeznek meg e szóval — fattyú ? Csoda-e ha a társadalom, az állam igazságtalansága bünt szül és azok, akik születésüknél fogva törvénytelenek, nem respektálják a törvényt, amely őket legsajátosabb emberi jogaiktól fosztotta meg. Korunk Edmundjai nem drámákban szerepelnek, ott ülnek ők nap-nap után a vádlottak padján kihívóan, szemtelenül mondva el elkövetett cselekményüket, de pirulva és suttogva felelnek az elnök azon kérdésére, hogy apjukat hogyhivták. «Nem tudom. — törvénytelen vagyok.» Ott a tárgyalóteremben ez suttogás, kint a tömegben egy félelmetes moraj, a düh, az elkeseredés, a méltatlan szenvedés kitörése. Ily elkeseredést csak igazságtalanságok szülnek, mert ezek C a r 1 y 1 e szerint sohase vesznek el, évszázadokon át felgyülemlenek és vulkanikus erővel törnek ki, pusztitva és lerombolva azután azt is, ami az emberiség javára szolgált. Ily igazságtalanságot a törvénytelen gyermekek intézményének létezése, a névtelen kis mártírok sirjai és a fegyházak cellái jelzik. Az újkorban a leglelketlenebbül a Code Napóleon codifikálta, talán nem minden összefüggés nélkül az akkor uralkodó militarizmusra ; törvénytervezetünk javit, de fentartja azt az elvet, mely ellenkezik az emberi jogok alaptörvényeivel. Hisszük és reméljük, hogy a jelenlegi tervezet nem az utolsó szó ebben a kérdésben. A magyar polgári törvénykönyvnek eliminálnia kell a törvénytelen gyermekek igazságtalan, korunkat megszégyenítő intézményét. Az I894 évi XVI. t.-c. 62. §-ának alkalmazása a gyakorlatban, ha a tárgyaláson senkise jelent meg. Amióta A jogról fogalmakat kezdettem szerezni, azóta uton-utfélen azt hallottam, hogy mi jogász-nép vagyunk, de hogy az a minden más nemzeten fölül emelő, kiváló tulajdonság mért lehetett a mi epithetonunk. arról csak a címben hivatkozott törvényszakasz gyakorlati alkalmazásának tanulmányozása közben győződtem meg. Kézdivását helyi Fejér Vilmos kj jelölt a «J o g» 1899. évi 51. számában ugyanis fölvetette volt azt a kérdést, hogy mily módon tárgyaltassék le a hagyaték, ha a tárgyaláson egyetlen érdekelt örökös se jelent meg. Ennek a kérdésnek megvitatása rendén, a következő eljárási módok jutottak, jogász mivoltunk legkiválóbb bizonyítékaként, köztudomásra : Ha a kétszer megidézett örökösök közül senki se jelent meg a tárgyalásra, 1. a járásbíróság a beterjesztett iratok újból való kiadása mellett feleket pénzbirsággal sújtja. 2. A másik bíróság azzal az utasítással adja vissza, hogy a közjegyző érdekelteket az 1894. évi 16. t.-c. ben foglalt figyelmeztetéssel idézze meg. 3. A harmadik bíróság azzal adja vissza, hogy a tárgyalás eszközlését a királyi közjegyző ismét kísérelje meg 4. A negyedik bíróság további sürgetésig az iratok irattárba tételét rendeli el. (1—4. «J o g» 1897. évi 36. szám. Csoportosította K. Fejér Vilmos.) 5. A bíróság érdekelt örökösöket birsággal való fenyegetés mellett a törvényes következmények terhe alatt kötelezi, hogy a kitűzendő tárgyalásra jelenjenek meg s e idejüleg az összes iratokat az illető közjegyzőnek kiadja. Jog. 1897. 41. sz.) Ezt az álláspontot védi Scheiber (Kálmán ügyvéd. 6 Az 5. pontban jelzett eljárással analóg az az eljárás, amely a pénzbirsággal való fenyegetés helyett kimondja, hogy újbóli sikertelen idézés esetén — a beterjesztendő ügyben, az eljárást megszünteti. 7. A szabályszerűen megidézett felek meg nem jelenése esetén, a királyi közjegyző hivatalból jegyzőkönyvet vesz föl s abban a rendelkezésre álló adatok alapján megállapítja az öröklésre hivatottakat, a hagyaték átlagát s az örökösödési arányt és ez utóbbinak közlése mellett örökösöket, a 62. §. alkalmazásával, újból idézi s meg nem jelenés esetén ezt meg- I állapítja s az iratokat a bírósághoz beterjeszti. (J o g. 1897. évi 40. szám. B e k k e r István közjegyző.) 8. A 6. pontban jelzett eljárás azzal az eltéréssel gyakoroltatik, hogy ha a 2-ik idézésre se jelen meg senki, csak akkor lesz a jegyzőkönyv fölvéve és felek harmadszor is idéztetnek, a hányad közlése és a 62. §-ra való hivatkozás mellett. (Jog. 1898: 7. 8. Gyarmathy Ernő dr. kj.-helyettes.) 9. Abban az esetben, ha az első szabályszerű idézésre a tárgyalásra senki se jelent meg, tárgyaló közjegyző acselekményi gondnok»-ot (curator ad hoc) nevez s ezen gondnok nevének közlése mellett érdekelteket azzal idézi, hogy ha az ujabban kitűzendő határnapon senki se jelennék meg, ekkor a cselekményi gondnokkal fogja az ügyet letárgyalni. A második tárgyalási napon, a felek vagy gondnok által tett nyilatkozat tartalmától függ a további eljárás, t. i., hogy az elismert, vagy el nem ismert öröklési jogra vagy a «nem vitás» vagy «vitás hányadra» vonatkozó eljárás alkalmaztassák-e ? (Uraim le a kalappal! Ha a mi jogászaink e törvényszakasz különféle alkalmazásában ily rekordot értek el akkor mi csakugyan jogász-nép vagyunk.) A fent jelzett eljárások alapjául, Szalay Sámuel dr közjegyző helyes megjegyzése szerint szorosan véve csak az 1894. évi 16. t.-c. í. S-ának esete szolgálhat, mert az árvaszékek az 1877 : XX. t.-c. 279. §-a értelmében a gyámokat és gondnokokat birsággal kényszerithetik a tárgyaláson való megjelenésre. Ezúttal a «J o g» hivatkozott számaiban megjelent cikkek után kevés az, amit bírálat tárgyává teszek, de azon leszek, hogy amit mondok — a legnagyobb tárgyilagossággal nyilvánítsam. Az 1., 2., 3.. 4.. 5., 6. pontban megnevezett eljárási módokra, a halálos ítéletet teljes objektivitással kimondották és a kegyelemdöfést spanyol grandhoz illő módon kézdivásárhelyi Fejér Vilmos, Becker István és Scheiber Kálmán ügyvéd megadták. Utóbb nevezett azonban az 5. pontban jelzett eljárást tartja helyesnek, mig a hivatalos jegyzőkönyv alapján hozott bírósági átadó végzést törvénytelenek és károsI nak tartja. Én ezuttal csupán a felett való csodálkozásomnak adhatok kifejezést, hogy voltak bíróságok, amelyek az 1894. évi 16. t.-c. 2. és 4. §-ai ahpján megindított eljárásokat megszüntették, anélkül, hogy a szégyenérzet elfogta volna és 6 év alatt nem történt felsőbb hatóságok részéről semmi intézkedés, semmi irányban az iránt, hogy eme jogi abszurdumok megelőztessenek. A felsőbíróságoknak kevés alkalmuk van e tekintetben irányt adni. A 7. és 8. pontban jelzett eljárások azonosak és igy az ügyek gyors befejezhetése céljából az ügy érdemét nem érintő háromszori idézés helyett a kétszeri idézést elegendőnek tartanám s igy a 7. pontban foglalt eljárást fogadnám el az ügy befejezhetése céljából surrogatumként. — ha jobb és a törvénynek megfelelőbb eljárásnak nem tartanám a 9. pontban jelzett eljárást. Ezuttal tehát a 7. és 9. pontban jelzett eljárási módokat kívánom szembeállítani és elfoglalt álláspontomat indokolni. Az örökösödési eljárásra vonatkozó törvényjavaslat e §-a a következők szerint volt szövegezve: «62. §. Azaz örökös, aki szabályszerűen meg volt idézve, de meg nem jelent, ha örökösödési joga nem vitás, a tái^yalást vezető kir. közjegyző által egy ujabb határnapra idézendő azzal a hozzáadással, hogy ha személyesen, vagy meghatalmazottja által meg nem jelenik, a részére az idézéssel egyidejűleg a tárgyalást vezető közjegyző által kinevezett ügygondnok közbejöttével fogják a tárgyalást megtartani, az osztályt megejteni és osztályrészét, amennyiben bírói letétre nem alkalmas, gondnok fogja kezelni. Ha ez az idézés az örökösnek se kézbesíthető, ez a körülmény a nagyatéki tárgyalásnak a kinevezett ügygondnokkal való megtartását nem akadályozza. Az a körülmény, hogy az ügygondnok meg nem jelent; vagy megielent ugyan, de közötte és a megjelent örököstárs között az osztályra nézve egyezség létre nem jött; avagy pedig az ügygondnok a többi örököstárs megállapodásához hozzá nem járult, — a hagyaték átadását nem akadályozza s a meg nem jelent örökös osztályrésze ez esetben hivatalból állapítandó meg.» Amint látható, a javaslat nem intézkedett arról az esetről, ha a tárgyaláson senkise jelent meg. de az indokolás ezt mondja : «Hogy mennyiben legyen helye ennek az eljárásnak (t. i.