A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 52. szám - A mesgye-kiigazításról

A JOG pedig ezen utóbbi tapasztalati tény oka nem a városi és fővárosi lakosság nagyobb intelligenciája, ana nézve saját kutatásom eredményére hivatkozhatom. Mint volt járásbirósági albiró a fenti tapasztalatra jutván, minden tárgyalás alá kerülő ügyben a bűncselekmény távolabbi okát kutattam. Összesen 288 esetet vizsgálva, a következő eredményre jutottam. A bűntevő lelki tulajdonai, mint irigység, bosszúállás, féltékenység 35 esetben (13°/0) képezte a fenti bűncselekmények okát; a felek közt fennálló birtokközösség, nevezetesen a fent vázolt udvarközösség 80 esetben (28%), a baromfi eljegyzése, a baromnak tilosba tévedése 67 esetben (23 3%); a szülőknek gyermekeik civakodásába való avatkozása 15 esetben (6°/0), a többiben pedig különböző okok. Figyelembe véve azt, hogy a baromfi eljegyzése s a gyermekek civakodásába való avatkozás éppen az udvarközösség által lesz lehetővé, a fenti 28% még magasabbra is tehető. Lehet, hogy e számok nem felelnek meg az országos átlagnak, az azonban bizonyos, hogy ahol a viszonyok a fent leírtakhoz hasonlók, e számokban lényeges eltérés nem lehet. Ha figyeltmbe vesszük, hogy évenként 65—70,000 embert büntetnek meg a fent felsorolt vétségek miatt s hogy a büntetés csak jobban elmérgesiti az eilenséges viszonyt; ha figyelembe vesszük, hogy ezen elitéltetések 28%-át ha nemis megszüntetni, de lényegesen csökkenteni lehetne: továbbá azon ezer és ezer kiállott szabadságveszté=büntetési napot, költséget és elmulasztott munkaidőt, lefizetett pénzbüntetést : ugy okvetlenül előtérbe lép a fenti, gazdaságilag és erkölcsileg hátrányos beltelekfelosztás megszüntetése mellett a beltelkek általános kisebbítésének követelménye. A föld népének erkölcse még tiszta, s ha gazdasági viszonyainak mostohaságában megfeledkezik is olykor az önzetlenség parancsolta elnézésről, könnyen visszatér a helyes útra, ha gazdasági viszonyaiban nem lesz többé erkölcsellenes cselekményeinek forrása. Azt hiszem, e számok nemcsak a földéhséget bizonyítják, hanem ezen éhségnek a maitól eltérő módon való kielégítésének szükségét is, mert a mai állapot az erkölcsben és gazdaságban egyaránt nagy mértékben károsítja népünket. A károsodástól lehetőség szerint megóvni a népet, — kell, hogy ne csak a kormány, hanem mindazok kötelessége legyen, akik erre csak a legkisebb részben is képesek. \ • --— = ' -J*~-A mesgye-kiigazításról. Irta HUBERT OTTÓ berettyó-ujfalui kir. járásbiró. A J o g f. évi 40. számában e cim alatt egy közlemény | jelent meg, amelynek tartalmával teljesen nem értek egyet, s szerény nézetem szerint már a cim se megfelelő a közié- i mény belső tartalmának, mivel annak belső tartalma szerint | sokkal helyesebb lett volna a cikkben is többször (elhívott ! 1894. évi 12. t.-c. IV. fejezetének megfelelően «a hat ár meg- | j e 1 ö 1 é s» cimet használni 1 A cikkíró t. kartársam cikke végeredményében oda konkludál. hogy az 1894. évi 12. t.-c. 34. §. szerint a községi elöljáróságnak, illetve képviselő-testüietnek egyáltalán nincs joga arra, hogy a birtokhatár megjelölésénél bármiként is közreműködjék, s cikke végén a felsőbb közigazgatási hatóság utasítását kéri az alsóbb közigazgatási hatóság részére az 1894. évi 12. t.-c. IV. fejezetének helyes végrehajtása szempontjából. Készséggel hozzájárulok, hogy a cikkben előadott konkrét esetben a községi elöljáróság, illetve képviselő-testület helytelenül s a törvénynek nem megfelelően járt el, de tévesnek tartom a cikkíró t. kartársamnak azt az állítását, mintha a községi elöljáróság egyátalán nem lenne jogosult a határjelek, felállításának kérdésében intézkedni, s a határjeleket felállítani. A községi elöljáróságnak ezt a jogát épen az 1894. évi 12. t.-c. 34. §-a biztosítja, amelynek tartalma szerint a határjelek felállítása, kijavítása és megújítása körül felmerülendő vitás kérdések elintézése a községi elöljáróságnál kérendő. Ugyanezen törvényhely további rendelkezéséből az tűnik ki, hogy e kérdésben a községi elöljáróság contradictorius eljárást egyátalán nem folytathat ugyan, de a felek között a békés kiegyenlítést megkísérli, amely ha létrejön és a felek a határkérdésben megegyeztek, a községi elöljáróság köteles a határjelek felállításáról is gondoskodni, amiből folyólag kétségtelen, hogy a törvény a községi elöljáróságot is feljogosítja arra, hogy a birtokhatárt ki is jelölje. Mikor kérhető azonban a községi elöljáróságnál a határjelek felállítása, kijavítása vagy megújítása, s mikor járhatnak el e kérdésekben a törvényben emiitett közigazgatási hatóságok ? Ez az a pont, amely a mezőrendőri törvény IV. fejezetének legyakoribb s legnagyobb félremagyarázására szolgál tátott alapot, s amely pont indította kartársamat is cikkének megírására. Feleletet ad erre a törvény szövege egyrészt, másrészt a törvény végrehajtására szolgáló földmivelésügyi miniszteri rendelet. A törvény IV. fejezetének 33. és 34. szakaszai, ha különkülön olvastatnak, téves magyarázatokra szolgáltatnak alapot ; mig ha e szakaszokat egymással összefüggően vesszük értelmezés alá, megkapjuk azoknak helyes magyarázatát s a követendő helyes utat. A 33. §-a következőket rendeli:« A birtok határainak jelzése tárgyában a törvényhatóságok a törvény életbeléptetésétől számítva eg y év alatt szabályrendeletet alkotni tartoznak.)) Az ezután következő 34. §. rendelkezik arról, hogy a határjelek felállítása kijavítása, megújítása körül felmerülő vitás kérd ések miként intéztessenek el. Ezekből nyilvánvalónak tartom és tartottam már a mezőrendőri törvény meghozatala alkalmával is azt, hogy a községi elöljáróság s a közigazgatási hatóságok a határjelek felállítása, kijavítása és megújítása kérdésében csak akkor járhatnak el, ha a mezőrendőri törvény 33. §-ának megfelelően a törvényhatóság a megkívánt TÁRCA. Szociológia a törvénykezési teremben. A. Jog eredeti tárcája. Irta POLGÁR ÁRMIN dr., bazini kir. aljbiró. M o r 1 o t képviselő a francia kamarában egy rövidke törvényjavaslatot terjesztett elő, melyet a «kegyelmi törvény»javaslatnak lehetne nevezni és amely szerint: «Ha büntetendő cselekmény állapittatik is meg, a biró jogosított indokolt ítélettel a terheltet fölmenteni, ha azt találja, hogy ez a kegyelmi tény a leghathatósabb eszköz arra, hogy a terhelt javítása eléressék. A költségek azonban minden esetben a vádlottat terhelik.)) A közvélemény Franciaországban igen kedvezően nyilatkozott meg a javaslat mellett és nagyon valószínű, hogy a loi-B é r a n g e r hazájában legközelebb a loi-M o r 1 o t is törvényerőre fog emelkedni és mi magyar birák, amikor fájó szívvel fogjuk alkalmazni avagy alkalmazva látni büntető törvényeink kérlelhetlen minimumait, ismér irigy szemmel tekintünk majd Nyugat felé, ahol hamarabb elkészül és lép életbe egy-egy nagyszabású elvi büntetőjogi újítás, mint nálunk egy kis novella, bármily sürgősnek is ösmerje azt el ugy a jogászközvélemény, mint igazságügyi kormányunk. A loi-M o r 1 o t beterjesztése alkalmából Franciaországban újból sűrűbben emlegetik a lapok Magnaud-nak ChateauThierry kis, talán Franciaország legkisebb törvényszéke elnöké- j nek nevét; mert köztudomású, hogy aMorlot törvényjavaslatának ő az értelmi szerzője. Magnaud Ítéletei már régóta feltűnést keltettek Franciaországban, nem annyira jogászi éleslátásra valló indokolásuk, mint ama szociológiai elvek folytán, amelyek azokban nyilvánitvák és amelyek ugyan sok ellenséget és megszólást szereztek az érdekes embernek, de' akiben dicséretre méltó, hogy tántorithatlan bátorsággal száll szembe az elavult tiadiciókkal, a szűkkeblű routin nal és az egyoldalú chablonnal és aki nyíltan bevallja, hogy célul tűzte ki magának a törvényt ugy alkalmazni, hogy azt humanizálja, «megmdulván a gyarlóság okozta szerencsétlenségen)) és visszamenve minden egyes esetben embertársa romlása valódi okaira, «nem feledvén el, hogy ő (a biró) is époly ember, a halandó minden emberi nyomorával, mint az, aki felett ítéletet ül». Most, hogy Magnaud-ról, illetve Ítéleteiről nemrég egy egész könyvet adott ki egy olasz biró*), talán érdekelni fogja e lapok olvasóit, ha néhány próbát közlök az emiitett érdekes ítéletekből — hozzátéve, hogy nem volnék hajlandó mindenben aláírni az abban kifejtett nézeteket. (Az apasági keresetről:) «A fenti enyhítő körülményhez (egy teherbe ejtett leánynak erőszakos tettéről van szó) még egy nem kevésbbé fontos járul és ez társadalmi szervezetünk és törvényeink hiánya, amelyek az anyává lett leányra hárítják a gyermek fentartá*) Magnaud elnök ítéletei, összegyűjtötte, fordította és jegyzetekkel ellátta Raffaelli, törvényszéki biró, Campobasso-ban.