A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 51. szám - A vád képviseletének megtagadása ujrafölvétel esetében - A végrehajtási törvény 54. és 102. §-aihoz

A J kapott előleghez? A végrehatási törvény 55. $-a csak a «fog tnláson tul» kívánja meg, hogy 800 frt maradjon s igy ha a kincstár tisztviselőjének előlegezett valamely összeget, ez álta a végrehajtási joggal biró ezen jogában nem szenvedheti 1 Véleményem szerint a tisztviselő levonásai nem állnak Htjában annak, hogy a végrehajtató követelése a törvényszabta korláton belül a foglalás idejétől kezdve — tehát tekintet nélkül arra, hogy a foglalás idején van-e levonás vagy nincs — nyerjen kielégítést, mert hiszen a 800 írtnál kisebb fizetést élvező tisztviselő is kaphat előleget s beleegyezésével senki sem akadályozhatja meg, hogy fizetéséből a kapott előleg levonassék. Eszerint a 800 frton felüli fizetést élvező tisztviselő nem kívánhatja azt. hogy előbb az általa fölvett előleg vonassák le, s ennek számitásbavételével állapittassék meg, hogy menynyit kapjon a végrehajtató. Ugyanez áll arra az esetre is, ha a tisztviselőnek óvadéka levonásáról van szó. Ezen levonás se korlátolhatja a végiehajtató szerzett jogát. Ugy az előleg visszafizetésére, mint az óvadék biztosítására nézve létesült megállapodás az állam és tisztviselője magánügye, mely a végrehajtási törv. 54. és következő §-ainak rendelkezésén kivül esik. Az 54. és 55. §-okata gyakorlatban különbözően magyarázzák. Hivatkozom e részben a bpesti kir. ítélőtábla 36,845/85. sz. végzésére (1. Márkus: Eelsőbir. határozatai II. kiad. 5,19 5. sz.). mely szerint «az állami tisztviselők s más. az 1881: LX-. t.-c. 54. §-ában felsorolt személyek kegydijai általában csak egyharmadrészben foglalhatók le és pedig csak amenynyiben az által a szabad rendelkezésükre fenhagyandó 500 frt. nem érintetik, illetőleg nem csorbittatik; itehát 1,000 frt kegydijnál nem az 500 frtot meghaladó összeg e. hanem csak annak egyharmadára». .Miként ezen határozatból látszik, az elsőbiróság a végrehajtást az 1,000 frt kegydijat meghaladó összegre rendelte el. A végrehajtatónak jutott volna e szerint 500 frt. Az elsőbiróság nyilván ugy magyarázta a törvény §-át, hogy a végrehajtást szenvedőnek csupán 500 írtjának kell tisztán maradni, a többi szabadon lefoglalható. E szerint a 800 frton felüli fizetéssel bíró tisztviselő fizetéséből a !SU0 frtot felülhaladó összeg volna lefoglalható. Természetes, hogy helytelenül volt magyarázva a törvény ^-a. Mert kifejezetten rendeli a törvény, hogy a «fizetésnek legföljebb egyharmada» s igy nem az egész összeg, mely az 500 frt kegydijat vagy a 800 frt fizetést meghaladja. De helytelenül alkalmazta a kir. ítélőtábla is a törvény vj-át, mert szerinte foglalás tárgyát csak az érintetlenül hagyni rendelt 500 írt kegydijat meghaladó összeg egyharmadrésze, vagyis 500 írtnak egyharmadrésze képezhette. Számokban kifejezve, a kir. tábla végzése szerint lefoglalható volt 166 frt 66 kr. A hivatkozott két törvényszakasz rendelkezéseit egybevetve, nyilvánvaló, hogy ugy az elsőbiróság, mint a kir. Ítélőtábla is helytelenül magyarázta ezen §-okat, mert azok szerint az 1,000 frt kegydijat élvező végrehajtást szenvedő kegydijából 333 frt 33 kr foglalható le. A kir. ítélőtáblának hivatkozott végzése szerint a tisztviselőnek fizetéséből mindenekelőtt 800 frt sértetlenül hagyandó lenne, s csak az ezen összeget meghaladó fizetés egyharmada lenne foglalás alá vehető. A két törvényszakasz a minimum megállapításában tér csak el, s igy ha az egyik §-nál alkalmazta ezt a kiszámítási módot, a másiknál is ugyanezt kellene alkalmaznia. Meit hiszen még a használt szavak is majdnem ugyanazok. Gyakran tévednek különösen a bírósági végrehajtók a fenti két §. alkalmazásánál s tévedésük arra vezethető vissza, üogy abból indulnak ki. hogy a törvényben megállapított minimum elsősorban sértetlenül hagyandó, s csak az ezután fenmaradó összeg egyharmada foglalható le. Ezzel szemben a törvény kifejezetten rendeli, hogy a fizetés vagy kegydij l/s része foglalható csak le; s további korlátozás, hogy ez is csak ugy, ha a minimum sértetlen marad. E szerint 1,600 kor. fizetéssel biró tisztviselőnél a fizetésből mit se lehet lefoglalni. 1,800 kor. fizetéssel biró tisztviselőnél a fizetés része le nem foglalható, mert meg lenne támadva a minimum. 2,000 korona fizetéssel biró tisztviselőnél sem. ugy a 2,200 koronásnál sem, mert eddig az l' fizetés levonása után nem maradna tisztán a 800 frt, s igy • 1,800 koronásnál 200 kor., a 2,000 koronásnál 400 kor., a 2 100 koronásnál 600 kor. foglalható csak le. OG 371 A 2,400 korona és ezen felüli fizetéssel biró tisztviselőknél alkalmazható csak az 54. § minden további korlátozás nélkül, mert ezeknél, ha fizetésük lj3 része le is foglaltatik, a minimum, illetve még azon felüli összeg is sértetlen marad. A végrehajtási törvény 102. és következő §-ai a lefoglalt ingók elárverelésére nézve foglalnak magukban intézkedést. Egy fölmerült esetben a végrehajtató három végrehajtást foganatosíttatott, saját közbenjárása mellett, három különböző végrehajtást szenvedő ellen. Az első kettőnél csak foglalás volt, s mert ezeket a végrehajtó rendesen foganatosította, mind a kettőben megállapittattak a költségek. A harmadikban az történt, hogy a végrehajtást szenvedő — asszony — megjelent a községházán, s ott kijelentette, hogy a lefogtak ingók nincsenek meg, azokat ő eladta, hozzá ne jöjjenek, mert bizony ő ugy a végrehajtót, mint a végrehajtatót is nyakonönti. A bírósági végrehajtó a végrehajtási jkvben ezt jelentette is mire a bíróság a végrehajtató költségeit meg nem állapította, azzai az indokolással, hogy a végrehajtónak meg kellett volna győződnie arról, hogy a foglalás tárgyát képező ingók megvannak-e vagy nincsenek, s hogy nem volt elegendő a végrehajtá ;t szenvedő nyilatkozatával beérni, mert bemondása hamis is lehetett. Végrehajtató ezen elsőbirósági végzést sérelmesnek találván, az ellen felfolyamodást adott be. A kir. tábla megváltoztatta az elsőbiróság végzését s a költségeket végrehajtást szenvedő irányában végieha;tató részére megállapította, azzal az indokolással, hogy végrehajtást szenvedő maga jelentette ki, hogy a lefoglalt ingókat eltulajdonította, s igy a felmerült költségekben marasztalandó volt. Sikkasztásnak tekintendő s hivatalból üldözendő bűntett jelenségei látszottak fenforogni - mert a lefoglalt s az árverés napján eladni szándékolt ingók értéke meghaladta a 100 koronát s a táblai végzés alapján az elsőbiróság áttette a végrehajtási és a megkísérelt árverésről felvett jkvek hivatalból hitelesített másolatait a btő bírósághoz. Egy ehhez teljesen hasonló esetben a btő. eljárás folyamán vádlott azzal védekezik, hogy a foglalás tárgyát képező ingókat nem tulajdonította el, azok ma is megvannak. Mondta ugyan, hogy a lefoglalt ingókat eladta, hogy azok nincsenek meg, de ezt csak azért tette, hogy végrehajtó zaklatásaitól szabaduljon, s hogy haladékot nyerjen. A birdsági végrehajtó és a végrehajtató csak annyit tudnak, hogy előttük végrehajtást szenvedő oda nyilatkozott, hogy az ingókat már eladta, s hogy azok nincsenek birtokában. Ugyanezt állítja a községi szolga is, aki jelen volt, mikor végrehajtást szenvedő a jelzett nyilatkozatot tette. Arról, hogy a megkísérelt árverés napján a foglalás tárgyát alkotó ingók megvoltak-e vagy sem, tudomással sem a bírósági végrehajtó, sem a végrehajtató, sem a községi szolga nem birnak. A btető bíróság ezek alapján helyt adott a vádlott védekezésének, mert beigazoltnak nem látta, hogy végrehajtást szenvedő a foglalás tárgyát tevő ingókkal a btkv. 355. §-ában jelzett cselekmények valamelyikét elkövette volna, s igy vádlottat a terhére rótt sikkasztás bttének vádja alól fölmentette. A btkv 355. és 359. §-ának rendelkezései szerint a ((visszakövetelésre jogosított előtt eltagadni» elég ahhoz, hogy az illető bűnössége megállapittassék. de mert a lefoglalt ingók megvoltak, sikkasztást se köpetett el a végrehajtást szenvedő, csak füllentett. A polgári bíróság igy ellentmond a büntetőnek, s hogy ez meg ne történjék, kívánatos, hogy a bír. végrehajtó a foglalás tárgyát tevő ingókról minden esetben személyesen meggyőződjék. A hagyatéki ingatlan átíratása az örökösök akarata ellenére. Irta RÓNAI SÁNDOR dr. budapesti kir. albiró. G. J. budapesti lakos végrendelet nélkül halt el, csupán nagykorú örökösök hátrahagyásával. Az elhunyt halálesetfölvételéből kitűnt, hogy ingatlan vagyon maradt. Az előirt háromhavi nyilvántartási idő letelte után a bíróság ezen ügyben az eljárást az 1894. évi 16. t.-c. 5. § a alap'ín hivatalból megindította, az iratokat a hagyaték leltározás a s tárgyakba céljából kir. közjegyzőnek adta ki. A tárgyalás : orán a nagykorú örökösök egyértelmüleg oda nyilatkoztak, lugy ők a hagyatéki vagyonra igénv-t nem támasztanak, azt t1 nem fogadják, mivel az ingatlannak adó 1*