A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 48. szám - Az I893: XVIII. t.-c. 5. b) pontjának értelmezése

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «JogD 48. számához. Budapest, 1901. december hó 1. Köztörvényi ügyekben. A debreceni kir. Ítélőtábla 7-ik számú polgári döntvénye. A felperest kereseti követelésével elutasító és perköltségben marasztaló két egybehangzó ítélet alapján, a másodbtrósag ítélete ellen használt és törvény szerint ki nem zárt további felebbezés esetén, az alperes kérelmére, a perköltség erejéig a kielégítést végrehajtás elrendelhetö-e ? (Vonatkozással a 2,536/901. p számú ügyre és a kolozsvári kir. ítélőtáblának 10-ik számú polgári döntvényére, valamint a pozsonyi kir. Ítélőtáblának a határozattárba felvett 12. számú polgári határozatára). Határozat: A felperest kereseti követelésével elutasító és perköltségben marasztaló két egybehangzó Ítélet alapján, a másodbirósag ítelete ellen hasz ;alt és törvény szerint ki nem zárt további felebbezes esetén, az alperes kérelmére, a perköltség erejéig, a kielégítési végrehajtás, az 1881: LIX. t.-c. 48. §-a és az 1881: LX. t.-c. 1. §. b) pontja értelmeben elrendelendő. Indokok: A jogerőre nem emelkedett ítéleteknek kivételes végrehajthatóságát előbb csak az I808: LIV. t.-c. 28. §-a szabályozta, utóbb erről az 1881 : LIX. t.-c. 37. és 48. §-ai rendelkeztek éspedig a 37. §-ban megállapittattak a sommás perekben hozott elsőbirói Ítéletek végrehajthatóságának esetei, a 48. §-ban meghatároztattak azok a jogerőre nem emelkedett másodbirói ítéletek, melyek végrehajthatok. A rendes perekben hozott, jogerőre nem emelkedett Ítéletek végrehajthatóságára nézve ma az 1868: LIV. t.-c. 287. § a helyébe lépett 1881: LIX. t.-c. 48. §-a szolgál irányadóul. E két szakasz között az a külömbség, hogy mg az 18(>8: LIV. t.-c. 287. §-a szerint az úrbéri, tagositási és arányositási perekben hozott Ítéletek kivételével, két egyenlő Ítélet ellen beadott íelebbezés a végrehajtást nem akadályozta, addig az 1881. évi LIX. t.-c. 48. §-a szerint, nem csak két teljesen egyenlő Ítélet alapján, hanem akkor is van végrehajtásnak helye, ha a másodbiróság az elsőbiróság Ítéletét csak részben hagyta helyben, vagyis az elsőbiróság Ítéletének a másodbircság által helybenhagyott része is végrehajtható, a további felebbezésre való tekintet nélkül. Az utóbb megjelölt törvények hivatkozott szakaszaiban nincs különbség téve abban az irányban, hogy az Ítéletek csak a felek perí.eli állására tekintettel volnának végrehajthatók. Valamint nincs különbség téve abban az irányban sem, hogy a meghatározott feltételek mellett az Ítéletek csak akkor volnának végrehajthatók, ha az azokban foglalt marasztalás csupán a kereset főtárgyára vonatkoznék. Márpedig, ha a törvényhozás szükségesnek találta volna, hogy ilyen megkülönböztetést tegyen, annak, ha nemis az 1868: LIV. t. c. meghozatalánál, ugy mindenesetre az 1881: LIX. t.-c. alkotásánál kifejezést adott volna, amint hasonló szándékának és akaratának kifejezést adott a biztositási végrehajtás elrendelhetőségének szabályozásánál. Ugyanis: az 1881: LX. t.-c. 223. §-a szerint a kereset beadásával egyidejűleg, vagy a kereset beadása után, a felperes kérelmére biztosítási végrehajtás rendelendő, ha a kereset tárgyát készpénzbeli követelés képezi és ugy a követelés összege, mint lejárata közokirattal, vagy teljes bizonyerejü magánokirattal, vagy törvényes kellékekkel ellátott és el nem évült váltóval van igazolva, amennyiben a felperes a veszély valószínűségét kimutatja. Ugyanezek alatt az előfeltételek alatt, — tehát a felperes kérelmére — feltétlenül marasztaló elsőbirósági ítélet alapján, a felebbezési határidő eltelte előtt, szintén helye van a biztositási végrehajtásnak. Továbbá az 1881: LX. t.-c. 224. §a szerint készpénz követelés iránt indított perben hozott feltétlenül marasztaló elsőbirósagi ítélet alapján, biztositási végrehajtásnak van helye, ha az alperes a végrehajtásra halasztó hatálylyal bíró felebbezéssel élt, vagy ugyanilyen hatályú igazolási kérelmet adott be. Váltóperekben pedig biztositási végrehajtásnak van helye akkor is, ha a fizetést, vagy biztosítást rendelő sommás végzés ellen kellő időben kifogások (tehát csak az alperes részéről) adatnak be. Végül a 225. 6. szerint lejárt, de két évnél nem hosszabb időről hátralékban levő bérpénz vagy hsszonbéri összeg erejéig, a bérbeadó, - tehát a felperes - kérelmére, veszély vaoszinusége és a követelés összegének igazolása nélkül elrendelendő a biztosítási végrehajtás, ha a bérleti viszony kimutattatik. A 22b. fc. szerint pedig, ha a per tárgyát nem készpénz képezi, a per tárgya valószínű pénzértékének megállapítására szolgáló adatokat a felperes bemutatni köteles. Ezekből a rendelkezésekből nyilvánvaló, hogy a meghatározott feltételek mellett csak a felperesnek adatott meg a jog a biztosítási végrehajtást kérni. Ha tehát szükségesnek találtatott, hogy a biztosítás feltételei és az ahhoz való jogosultság ilyen zigoruan csak a felperes javára állapíttassanak meg, ugyanilyen szigorú rendelkezések foglaltattak volna a törvénybe akkor is, ha a végrehajtáshoz való jog, az 1881 : LIX. t.-c. 48. §-a esetében, kizárólag a felperes részére céloztatott volna megállapittatni, valamint akkor is, ha az idézett szakasz esetében a végrehajtás csak a per valamely külön tárgyára korlátozandónak találtatott volna. Azonban a törvényben ilyen k zárólagosság, vagy korlátozás meg nem állapíttatott, a törvénynek ebben az irányban rendelkező szö^e*e tehát csak annak értelme szerint magyarázható és a rendelkezés ennek a szövegnek megfelelően alkalmazandó, vagyis rendes perekben hozott azok az Ítéletek, melyek a másodbíróság által helybenhagyattak, a helybenhagyás terjedelme szerint végrehajthatók, tekintet nélkül a kötelezett fél perbeli állására és a marasztalás tárgyára. Az 1868: LIV. t.-c. 345. §. b) pontja értelmében végrehajtásnak volt helye, ha a másodbiróság az elsőbiróság Ítéletét helybenhagyta és a helybenhagyó határozat semmiségi panaszszal meg nem támadtatott. Ennek a szakasznak helyébe lépett az 18S1. évi LX. t.-c. 1. §-a és ennek b) pontja értelmében végrehajtásnak van helye a polgári bíróságoknak jogerőre nem emelkedett ama marasztaló ítéletei alapján, melyek ellen a végrehajtásra halasztó hatálylyal nem bíró felebbezés használtatott. E két szakasz rendelkezései közt külömbség tulajdonkép nincs, hacsak az nem tekintetik külömbségnek, hogy az utóbbiban a végrehajtás alapjául marasztaló Ítélet van megjelölve, mert a «marasztaló» jellegnek kitétele ennek a szónak valódi értelméhez képest teljesen fölösleges. Ez a szó ugyanis azt fejezi ki, ho^y az egyik peres fél valaminek teljesítésére köteleztetett, már pedig kötelezés, vagy birói meghagyás nélkül nincs marasztalás és marasztalás nélkül nem lehet végrehajtás, nincs a kötelezésnek kényszer utján való teljesítése. De marasztalás a perköltség viselésére való kötelezés is, következéskép az olyan ítélet, melyben a felperes a perköltség megfizetésére köteleztetett, szintén marasztaló ítélet. Gyakran előfordul az az eset, hogy a perbe vont alperes a kereset főtárgyát a felperesnek, a kereset vételét megelőzőleg, vagy azután, vagypedig később a per folyama alatt, az ítélet hozatala előtt kiszolgáltalja, minek következtében a felperes, keresetének érdemi, a per főtárgyára vonatkozó részével elutasittatik és az alperes a perköltség megfizetésére mégis köteleztetik, vagy pedig az ítélet hozatala a kereset főtárgyára vonatkozólag mellőztetik és csupán a perköltségre terjesztetik ki. Ilyen ügyállás mellett, ha az alperes köteleztetik a perköltség megfizetésére, a felperes jogosult volna végrehajtást kieszközölni, ellenben ha a felperes köteleztetnék a perköltség viselésére, ami kizárva nincs, az alperesnek nem volna joga a végrehajtáshoz. Ha tehát a «marasztaló» jelzőt csak a kereset főtárgyára vonatkoztatnék, akkor a felperestől is meg kellene tagadni a végrehajtáshoz való jogosultságot. Ilyen korlátozást pedig az 1881. évi LIX. t.-c. 48. §-ának bármily magyarázata mellett sem lehet megállapítani. Ellenvetésül felhozható az, hogy a kizárólag a perköltségre nézve pernyertes alperesnek végrehajtás iránti kérelme csak a pervesztes felperes bosszantására szolgálhat, azonban ez az ellenvetés már azért sem foghat helyt, mivel ép oly bosszantó lehet viszont az alperesre nézre a felperesnek a makneskodása, hogy dacára annak, mikép keresetét már két bíróság olyan alaptalannak találta, miszerint őt a perköltség megfizetésére is kötelezte, mégis keresete alaptalanságának ilyen megállapítása mellett, az ítélet ellen további felebbezéss-'l élt. Ez az ellenvetés még azért sem foghat helyt, mert ha az 1881: LIX. t.-c. 48. §-a alapján joga van a nyertes félnek a végrehajtást a kereset, vagy viszontkereset főtárgyára, tehát minden esetben nagyobb értékre kieszközölni, — nincs ok, miért tagadtassék meg ez a jog a kisebb értékű perköltségre vonatkozóan. De amint a végrehajtás elkerülését, sőt a visszvégrehajtást is a per főtárgyára, a nagyobb értékűre nézve biztosithalja a vesztes fél az 1881. LX. t.-c. 41. és 42. §§-aiban meghatározott eljárással, ép ugy biztosíthatja azt a kisebb értékű perköltségre vonatkozóan is. Mindezeket tehát egybevetve ki kellett mondani, hogy rendes perekben olyan másedbiróilag helybenhagyott elsőbirósági ítélet alapján, mely Ítéletben a felperes keresetével elutasittatott és