A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 43. szám - A tárgyalási határidőkről

172 A JO(J A kir. koronaügyész perorvoslata alaposnak találtatván, ki­mondatik, hogy a kisjenó'i kir. jbiróság fenti ítéletével a törvényt megsértette és pedig: 1. a Bp. 327. §-a második bekezdésének a) pontját; 2. a Bp. 327. §-a második bekezdésének c) pontját; 3. a BTK. 53. §. 1-sö és 2-ik bekezdését; 4. A Bp. 327. §. második bekezdésének e) pontját; 5. Az 1897: XXXIV. t.-c. 27. §-a utolsó bekezdését. A főmagánvádló perorvoslatát visszautasító végzésével pedig megsértette: 6. A Bp. 383. §. III. 1. pontját és ennek 547. §-át. A jelen végzés azonban az ügyfelekre hatálylyal nem bír. Indokok: Ad 1. A jbiróság a Bp. 327. §. 2. bekezdésé­nek ai pontjában foglalt intézkedés ellenére ítéletének rendelkező részében elmulasztotta megjelölni azt a bűncselekményt, mely­ben a vádlottakat bűnösöknek találta, a tett megkülönbözteté­sére szolgáló körülmények kiemelésére, sőt még az indokolásból sem vehető' ki, hogy a cselekmény hol és mikor követtetett el r Ad 2. A jbiróság nem idézte azt a törvényszakaszt, mely­nek alkalmazásával a büntetést kiszabta, nevezetesen a Btk. 302. £-a mellett nem hivta fel a btk. 92. §-át is, holott nyilvánvaló, hogy a főbüntetésnek pénzbüntetésben kiszabása csak a 92. §. alkalmazásbavételével történt. Ad 3. Az ítéletben a főbüntetés 1—1 napi fogházra átvál­toztatandó 10—10 koronában és a mellékbüntetés 12 órai elzárásra átváltoztatandó 2—2 koronában határoztatik meg. Lite intve at­tól, hogy ki nem mondatott, hogy a pénzbüntetések behajthatat­lanság esetében lesznek szabadságságvesztésre átváltoztatandók és eltekintve attól is, hogy a 302. §. és 92. §. szerint alkalmazott mellék-pénzbüntetés is fogházra lett volna átváltoztatandó, ami­nek legkisebb tartama a btk. 25. §-a szerint egy nap, megsér­tette a btk. 53. §-ában foglalt azt a törvényes rendelkezést, amely szerint a pénzbüntetés behajthatlansága esetén egy forinttól 10 forintig terjedő összeg helyett egy nap zámitható, valamint, hogy a mellékbüntetés a főbüntetéssel egynemű szabadságvesztésre változtatandó át. Ad 4. Az Ítélet, a főmagánvádló által érvényesített magán­jogi igényéről a bp. 327. §. második bekezdésének e) pontja el­lenére nem intézkedik és ezt egyáltalán hallgatással mellőzi. Ad. 5. Megsértette végül az ítélet az 1897: évi XXXIV. t.-c. 27. §-ának utolsó bekezdését, amenny ben az 1880. évi aug. 15-ről 2,265. I. M. E. sz. a. kiadott, de az idézett 27. §-sal hatálytala­nított rendelet 107. §-ára hivatkozik, a bp. 479. és 480. §. helyett. Ad 6. Az ítélet kihirdetése után magánvádlónak a kárté­rítés valamint az Ítélet súlyosbítása iránt bejelentett felebbezését a bíróság visszautasította, holott a Bp. 383. §. III. 1. pontja a vád­lott terhére a főmagánvádlónak is fellétlenül megadja a felebbe­zési jogot, mely a 382. §. szerint az ítéletnek rendelkező része és indokolása, továbbá a főtárgyaláson és az ítél thozatalnál föl­merült semmiségi ok miatt is használható. Ezt a jogot pedig a jbiróságok előtt folyó eljárásra vonatkozólag a bp. 547. §. 2-ik bekezdése a magánjogi igény tárgyában éppen nem, a bünte­tés kiszabása tekintetében pedig csak akkor korlátozza, ha a jbi­róság a btk. 92. §-át illetőleg a kbtk 21. §-át nem alkalmazta. Minthogy pedig az ítéletben a btk. 92. §-a, habár csak hall­gatag, de m gis alkalmaztatott, a főmagánvádlónak felebbezése mindkét irányban elfogadandó lett volna. Végül megjegyeztetik, hogy azok az okok, melyek alapján e helyütt megsemmisítő határozat, vagy más ítélet lenne hozandó, fenn nem forognak, tehát a jelen végzés a kp. 442. §. értelmé­hez képest a felekre nézve hatálylyal nem bir. Ügyvédi rendtartási ügyekben. Tekintve, hogy az 1896: XXXII. t.-c. 58. §. szerint a védők névsorába felvett ügyvédek közül rendelendök ki, a védők névsorának miként való összeállítását azonban sem a hivatkozott, sem egyéb törvény nem szabályozza, helyesnek mutat­kozik azon felfogás, hogy a védők névsorába akarata ellenére senki fel nem vehető. Az ügyvédi kamara a minden év elején a törvényszék elnökségéhez áttenni köteles védői névsort ez okból csakis oly ügyvédek felvételével állapithatja meg, a kik a védői névsorba való felvételük ellen nem tiltakoznak, — mert az 1874: XXXIV. t.-c §. 25. 5. pontja szerint a ^vagyontalan felek ügyeiben a biroság felhivasára pártfogó ügyvédnek bizonyos sorrendben kirendelése* a kamara hatásköréhez tartozik ésazta képvisele­tet a kirendelt pártfogó ügyvéd az 1874: XXXIV. t.-c. 50. ij. szerint akarata ellenére is elvállalni köteles ugyan, azonban a pártfogó ügyvédekre vonatkozó ezen törvényhely csak «vagyontalan per­lekedőkre* és polgári perekre való képviseletökre vonatkozván, bűnügyi védelmekre nem alkalmazható s igy nem tartozik az ügy­védi kamara hatásköréhez az ügyvédet akarata ellenére a védők névsorába felvenni. A kassai ügyvédi kamara ^1901 máj. 28-án 443. sz. a.) T. Zoltán dr. és társai ügyvédeknek a védők névjegyzékéből töröl­tetése iránti ügyében következőleg határozott: Tekintve, hogy az 1896: XXXIII. t.-c. 58. §. szerint a védők a védők névsorába felvett ügyvédek közül rendelendök ki, a i védők névsorának miként való összeállítását azonban nem a hi- | vatkozott, sem egyéb törvény nem szabályozza, helyesnek mutat­kozik azon felfogás, hogy a védők névsorába akarata ellenére I senki fel nem vehető. Az ügyvédi kamara a minden ev elején a törvényszék elnökéhez áttenni köteles védői névsort ez okboj csakis oly ügyvédek felvételével állapithatja meg, akik a^edo. névsorba való felvételük ellen nem tiltakoznak, - mert az 1874: XXXIV. t-fe 25 8 5. pontja szerint «a vagyontalan felek ügyeiben a birosag felhí­vására pártfogó ügyvédnek bizonyos sorrendben kirendelése* a kamara hatásköréhez tartozik és azt a képviseletet a kirendelt pártfogó ügyvéd az 1874: XXXIV. t.-c. 50. §. szerint akarata ellenere is elvállalni köteles ugyan, azonban a pártfogó ügyvédekre vonat­kozó ezen törvényhely csak .vagyontalan perlekedőkre*, es pol­gári perekre való képviseletökre vonatkozván, bűnügyi védel­mekre nem alkalmazható s igy nem tartozik az ügyvédig kamara hatásköréhez az ügyvédet akarata ellenére a vedok névsorába felvenni. / , . . Folyamodó T. Zoltán dr. és társai, nevszermt E. M. dr., T. D. dr., R. S. dr., és K. J. dr. s.-a.-ujhelyi lakos ügyvédek kérelme tehát, hogy a védői névsorból töröltessenek, jogi szempontból megtágadhatónak nem látszik. Ennélfogva nevezett folyamodók a védői névsorból töröltetni rendeltetnek ugyan, azonban tekintet­tel arra, hogy törlési kérelmüket arra alapítják, hogy egyenkint 70—80 bűnügyet látnak el ingyenesen évenkint és az évnek kö­rülbelül 40 napját áldozzák az ingyenes védelemnek, amely áldo­zatra a maguk és családjuk exisztenciájának kockáztatása nélkül nem vállalkozhatnak, s tekintettel ana, hogy felmentésök azon­nali hatálybalépése esetében a védői névsorban fennmaradó 8 ügyvédre esetleg oly teher hárulna, melyet ez a 8 ügyvéd élnem bir, s ez esetben a bűnügyi igazságszolgáltatás menete a meg­akadás veszélyének lenne kitéve: a kamara választmánya kimondja, hogy a folyamodóknak a védői névsorból való kitörlése csakis az 19Ó2 jan. l-re válik ha­tályossá, -— stb. A m. kir. Küria (1901 szept. 19-én 4,187. sz. a.) a kamarai ügyész felebbezését visszautasítja mert: a kassai ügyvédi kamara választmányának fönti végzése nem tartozik az 1874: XXXIV. és 1887 XXVIII. t.-c.-ben helyen­ként megjelölt azon végzések közé, melyek ellen a kir. Kúriához fölebbezésnek van helye és az ügyvédi rdts. általános szabályain az 1896: XXXIII. t.-c. változtatást nem tett. Kivonat a „Budapesti Közlöny"-böl. Csődök: Altmann Hermán tiszaföldvári lakos ellen, a szol­noki trvszéknél, bej. dec. 12., fsz. jan. 13., csb. Pálka Kálmán, tg. Harsányi Gyula dr. — Első magyar ingaóra,- szekrény- és müasztalos-gyár ellen a kolozsvári trvszéknél, bej. nov. 15., félsz. nov. 29., csb. Jékey Dániel dr, tg. Tompa Kamill dr. — Krizs Jánosné hagyatéka ellen, a budapesti trvszéknél, bej. és fsz. dec. 14., csb. Gaár Vilmos dr. tg. Spiel­ler Jenő dr. — Fischer Sándor budapesti ^kereskedő ellen, a bpesti keresk. és váltótrvszék, bej. nov. 15.. fsz. dec. 12., csb. Mezey László dr, tg. Fülöp Károly dr. — Baktsi Gáspár csíkszeredai volt közjegyző hagyatéka elleni, csikszsredai trvszéknél, bej. dec. 15., fsz. jan. 7., csb. Jerzsák János, tg. ifj. Molnár József. — Weisz Elek soproni kereskedő ellen, a soproni trvszéknél, bej. dec. 28., fsz. jan. 20., csb. Lukács Béla, tg. Berecz Ábel. — Eckstein Samu hevesi lakos ellen, az egri trvszéknél, bej. dec. 16., fsz. nov. 9., csb. Lefevre Dezső dr, tg. Szőke Á. Ernő dr. — Veczán György bálinci lakos ellen a lugosi trvszéknél, be|. nov. 20.. fsz. nov. 30., csb. Pottyondy Géza, tg. Avramescu Pacho­mius dr. — Magyar szén- és briquettesipar részvénytársaság budapesti cég ellen, a bpesti keresk. és váltótrvszéknél, bej. nov. 19. fsz. dec. 19., csb. Simay Gyula dr, tg. Glaszner Samu dr. — Hess Dávid soproni lakos ellen, a soproni trvszéknél, bej. dec. 17.. fsz. jan. 17., csb. Gulyás Dezső, tg. Gaiai Gyula dr. — Vollmond Mór győri lakos ellen, agyőri trvszéknél. bej. nov. 1^., fsz. 21.. csb. Sipos Lászlé,. tg. M.izzay János — Soproni épitö és földhitelbank r. t ellen, soproni trvszéknél, bej. dec. 16, fsz. jan. 13., csb.iPetz Gusztáv ta Wink ler Adolf dr. ' 8' Pályázatok : A naszódi jbiróságnál aljegyzői áll. nov 2­— Az ipolysági trvszéknél aljegyzői áll? nov. 2. — A zalae^ersze^' trvszéknél b i r ó i áll. nov. 5 — Á tenkei íbiróságnál a 1 b i r'ő i álfr nov. fl. — A nagyváradi trvszéknél albirói áll. nov. 6 — A miskolc1 trvszéknél aljegyzői áll. nov. 7. — A hosszuaszói jbirösáanál a I­j egyzoi áll, nov. 8. - A temesvári trvszéknél aljegyzői áll nov. 8 Ügyvédjelölt alkalmazást keres. Cime a kiadóhivatalban. .. • 3—2 Kir. kózjegvzójelölt, kitűnő joggyakorlattal, magyar és nemet nyelvismerettel. Budapesten, esetié- vidéken előnyös föl­tételek alatt alkalmazást keres. Cime a kiadóhivatalban 2-2 Gyakorlattal biró közjegyzői Írnok, aki a közjegy­zen eendokben kellő jártassággal bir, hagyatéki tárgya­lások onallo vezetésére képes, telekkönyvi ügyekben otthonos, beadványok szerkesztéséhez ért szerény fel­tetelek alatt vidéken azonnal állást keres. Cime a kiadó­hivatalban. g ^ jelöltei kerT^ kÖZjegyZÖ ^^tT^Tgyakorlattal bi™ ' 3—1 Ügyvédjelölt, dr juris, másfélévi gyakorlattal naevol0 közjegyző, irodában jelölti állást keres, cfme a?kiad6LiySu? PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NíOMOÁM BU0APE6TEN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom