A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 35. szám - Az üzleti könyvek bélyegkötelezettségéről

138 A JCG az örökösödési perek esetleg sommás eljárás és a kir. járásbíróság hatásköréhez tartoznak, és igy az örökösödési perek immár kizárólag rendes eljárásra és a kir. törvényszék mint külön ügybirósághoz utalva nincsenek ; következésképen ha a jelen per örökösödési pernek volna is tekintendő, még sem forogna fenn az az eset, hogy a per tárgyának 400 koronát meghaladó értéke mellett a rendes eljárás, illetve a kir. törvényszék illetőségétől eltérésnek helye nem volna. Az oszt. ptk. 1.238 §, szerint a vélelem amellett van, hogy a feleség az alperes férjét vagyonának igazgatásával bizta meg, ezt tehát felperesek külön bizonyítani nem tartoztak, következésképen az oszt. ptk. 669, 1,218, 1,227, 1,228,1,229,X,237' 1,23& és I 239 SS. rendelkezéseinek egybevetéséből nyilvánvaló, hogy akár hozomány, akár csak egyéb külön vagyon volt az az érték, ennek az alapértékére nézve a feleség tulajdonjogát megtartotta, illetve az az alapérték továbbra is a feleség tulajdonául tekintendő ; és igy ezzel szemben alperes tartozott volna bizonyítani olyan tényeket, a melyekből jogilag következtetni lehetne arra, hogy az az alapérték jogszerű cimen az alperes tulajdonába ment át. Az i8g4. évi XXXI. t.-c. 90 és Q5. §§. rendelkezése nem a házastársaknak a közös háztartás költségeihez való hozzájárulására, hanem a törvényesen elvált nő és ilyen esetben a gyermekek tartási költségére vonatkozik ; különben pedig az oszt. ptk. 91. és 92. §§. szerint a házastársak közös háztartásának költségét első sorban a férj köteles viselni. A m. kir. Kúria felülvizsg. tanácsa W. Jozéfa, W. Károly és W. Luiza felpereseknek, N.Ferenc alperes ellen 80í korona, 268 kor. és járulékai iránt a nagyszebeni kir. járásbíróság eló'tt folyamatba tett és .ugyanott 1900. Sp. III. 221/4. számú Ítélettel befejezett, alperesnek felebbezése és ehhez felpereseknek csatlakozása folytán pedig a nagyszebeni kir. törvényszék által az 1900. évi november hó 24-ik napján 1900. D. 100/2. sz. a. hozott ítélettel elbírált egyesitett sommás perében, alperesnek az 1900. évi december hó 10. napján beadott felülvizsgálati kérelme folytán az ügynek az 1901. évi február 13. napján befejezett eló'adása és tárgyalása után az alul kitett napon következő Ítéletet hozott: Alperes felülvizsgálati kérelmével elutasittatik. Indokok: Alperesnek az a panasza, hogy a felebbezési bíróság jogszabály megsértésével nem minősítette a jelen pert örökösödési pernek, tekintetbe nem vehető; mert ez a panasz arra vonatkozik, hogy a felebbezési bíróság az illetékességet mc gállapitotta; azonban a S. E. 184. §. szerint a másodbiróságnak az illetékességet állapító rendelkezése csak annyiban vehető felülvizsgálat alá, a mennyiben olyan esetekben, a melyekben a rendes birói illetőségtől eltérésnek helye nincs, az illetéktelen bíróság illetékesnek mondatott ki; már pedig a S. E. 1. §. 3. pontja szerint az örökösödési perek esetleg sommás eljárás és a kir. járásbíróság hatásköréhez tartoznak, és igy az örökösödési perek immár kizárólag rendes eljárásra és a kir. törvényszék mint külön ügybirósághoz utalva nincsenek; következésképen ha a jelen per örökösödési pernek volna is tekintendő, még sem forogna fenn az az eset, hogy a per tárgyának 400 koronát meghaladó értéke mellett a rendes eljárás illetve a kir. törvényszék illetőségétől eltérésnek helye nem volna. Alperesnek további panasza az, hogy a felebbezési biróság anyagi jogszabályt sértett meg azzal, hogy őt az oszt. ptk. 1,229. §. alapján marasztalta, holott felperesek nem is állították azt, hogy a per tárgyát tevő pénz az ő nejének hozománya volt volna; hogy az oszt. ptk. 1239. §. ama rendelkezéséből, mely szerint a férj a feleség szabad vagyonának igazgatása esetében az alapvagyonért felelős, azt a következtetést vonta le, hogy az alperes a neki a házasság kötése alkalmával neje részéről átadott pént egészen visszaadni köteles, holott meg sem kiséreltetett annak a bizonyítása, hogy alperes az elhalt felesége szabad vagyona önálló kezelésével meg volt bizva, és hogy alperest elmarasztalta, holott az oszt. ptk-ben vagy egyébként sem létezik oly jogszabály, hogy a férj a feleségétől nem hozományképen átvett vagyont a feleség örököseinek akkor is visszaadni tartozik, ha azt a házasfelek közösen elköltötték, sőt az 1894. évi XXXI. t.-c. 90. és 95. §§-ban éppen az ellenkező rendelkezés foglaltatik; lényegeseljárási szabály megsértése gyanánt pedig alperes azt hozza fel, hogy helytelenül hárittatott a bizonyítás kötelezettsége Ő reá az iránt, hogy a per tárgyat tevő pénzt 0 tulajdonul megszerezte vagy a feleségesaját céljaira fordította, holott első sorban felpereseknek kellett volna bizonyítani azt, hogy az illető pénz alperesnek megőrzés, vagy visszaadásig való kezelés végett volt átadva, azonban a felperesi tanuk ezt nem bizonyították; és hogy az Ítélet az 0 körülményes és beható személyes meghallgatása nélkül hozatott, holott ő személyes meghallgatását kérte. Alperesnek ezek a panaszai nem birnak megállható alappal. A S. E. 38. §. szerint ugyanis a biróság a fél személyes megjelenését és meghallgatását elrendelheti, tehát ezt megtenni nem köteles; egyébiránt alperes ugy az elsőbiróságnál, mint a felebbezési bíróságnál védekezett és igy módjában állott az, hogy védelmét minden irányban előadhassa; azt pedig alperes nem is panaszolja, hogy védelme előterjesztésében a biróság részéről gátoltatott volna. A felebbezési biróság Ítéletében foglalt és e részben panasszal meg sem támadott tényállás szerint az alperes feleségének a házasság megkötése alkalmával saját vagyonát tevő 2,400 korona pénzértéke volt és ezt az értéket a feleség a házasság megkötése alkalmával alperesnek valóban átadta. E tényállás mellett az oszt. ptk. 1,238. §. szerint a vélelem a mellett van, hogy a feleség az alperest annak a vagyonnak igazgatásával bizta meg, ezt tehát felperesek külön bizonyítani nem tartoztak, következésképen az oszt. ptk. <>69, 1,218, 1,4^8, 1 229 1 237 1,238 és 1,239. §§. rendelkezéseinek egybevetéséből nyilvánvaló,'hogy akár hozomány, akár csak egyéb külön vagyon volt az az érték, ennek az alapértékére nézve a feleség tulajdonjogát megtartotta, illetve az az alapérték továbbra is a feleség tulajdonául tekintendő és igy ezzel szemben alperes tartozott volna bizonyítani olyan tényeket, a melyekbői jogilag következtetni lehetne arra, hogy az az alapérték jogszerű címen az alperes tulajdonába ment át, avagy annak az alapértéknek a feleség halálával esedékessé vált visszaadási kötelezettsége alól alperes egyébként szabadult; ámde ilyen tények a felebbezési bíróság ítéletében megállapítva nincsenek, nevezetesen nincs megállapítva az sem, hogy az illető alapértéket a házasfelek közösen költötték el, avagy az az alapérték a közös háztartáshoz szükségképen elkölteni kellelt, sőt valónak van elfogadva az, hogy alperes azt az alapértéket a maga részére tartotta meg, avagy saját céljaira költötte el; — alperes pedig a felebbezési bíróságnak ezt a ténymegállapítását a S. E. 197. §. szerint megengedett alapon panaszszal meg sem támadta. Egyébiránt az 1894. évi XXXI. t.-c. 90. és 95. §§. rendelkezése nem a házastársaknak a közös háztartás költségeihez való hozájárülására, hanem a törvényesen elvált nő és ilyen esetben a gyermekek tartási költségére vonatkozik; különben pedig az oszt. ptk. 91. és 92. §§. szerint a házastársak közös háztartásának költségét első sorban a férj köteles viselni. (1901. február hó 13. G. 618/1900. sz. a.) A fogamzás időszakában való közösülést bizonyítani felperes kötelességében állván, minthogy a felebbezési biróság a szolgáltatott tanubizonyitékok mérlegelése után felperes ama állítását, hogy törvénytelen gyermekének fogamzási időszakában alperes vele közösült, valószinüsitettnek nem találta, az nem sértett jogszabályt, (S. E. 96. §-a) midőn a közösülés meg nem történtére alperest, mint a bizonyításra köteles felperes ellenfelét bocsátotta esküre. A m. kir. Kúria felülvizsgálati tanácsa özvegy K. Ferencné C. Erzsébet felperesnek, K.János ellen, törvénytelen gyermek tartása és a járulékok iránt a soproni kir. járásbíróság előtt folyamatba tett és ugyanott befejezett, felperesnek felebbezése folytán pedig a soproni kir. törvényszék által az 1901. évi január hó 14-ik napján D. 136/4. szám alatt hozott ítélettel elbírált sommás perében, felperesnek az 1901. évi január hó 29-ik napján D. 136/5. sz. a. beadott felülvizsgálati kérelme folytán az ügynek az 1901. évi március hó 15-ik napján befejezett előadása és tárgyalása után az alul kitett napon következő ítéletet hozott: Felperes keresetével elutasittatik. Indokok: Felperes felülvizsgálati kérelmében lényegileg a felebbezési biróság ítéletében megállapított tényállást támadja meg, a felebbezési eljárásban felhívott tanúinak mellőzését, a kihallgatott tanuk vallomásának helytelen mérlegelését és a közösülés tényére nézve alperesnek esküre bocsátását jogszabálysértésül panaszolván. E panaszoknak nincs megállható alapja; mert a biróság a fél által felhívott tanuk kihallgatását feltétlenül elrendelni nem köteles és a kihallgatást indokoltan mellőzheti, ha a tanuk által nem lényeges körülmény céloztatott bizonyittatni, vagy pedig a biróság kifejti, hogy a bizonyittatni kért körülmény bizonyítás esetében is meggyőződésén nem változtatna; már pedig a felebbezési biróság a felebbezési eljárásban felhívott tanuk mellőzését indokolta, kifejtvén, hogy elfoglalt álláspontja szerint a kihallgattatni kért tanuk vallomása birói meggyőződésén változást nem idézne elő; mert továbbá a biróság a tanuk vallomását és azok bizonyító erejét szabadon mérlegelhetvén, a mérlegelés eredménye sikerrel felülvizsgálati panasz tárgyává nem tehető és mett e perben annak döntő körülményét, — a fogamzás időszakában való közösülést bizonyítani felperes kötelességében állván, minthogy a felebbezési biróság a szolgáltatott tanubizonyitékok mérlegelése után felperes ama állítását, hogy törvénytelen gyermekének fogamzási időszakában alperes vele közösült, valószinüsitettnek nem találta, az nem sértett jogszabályt (S. E. 96. §-a), midőn a közösülés meg nem történtére alperest, mint a bizonyításra köteles felperes ellenfelét bocsátotta esküre. Ezek szerint leiperes felülvizsgálati kérelme alaptalannak bizonyulván, azt elutasítani kellett. (1901. március 15. I. G. 64. 1901. sz. a.) A fölebbezési biróság átvévén az első biróság ítéletének tényállását, azt állapította meg tényként, hogy alperes a bálba vitt cselédjével ma is együtt él, s a különélésre felperesnek adott ezt az okot meg nem szüntette, ily tényállás mellett pedig aJ"ní" bizonyítani célzott fent emiitett ténykörülmény a per eldöntésére közömbös, mivel alperesnek más nővel együtt élése elegendő jogos okot szolgáltat visszahívás esetében is felperesnek a házassági együttélés visszaállításának megtagadására a tanuk kihallgatásának indokolt mellőzésével tehát a felebbezési birosag eljárási jogszabályt nem sértett. Helytelen alperesnek az az érvelése, hogy az együttélés megszakítására jogos oknak csak az az ok volna tekinthető, a mely az esetleges válóperben bontó okul használható fel és mert alperesnek az a viselkedése, hogy a cselédleánynyal együtt él