A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 34. szám - A magyar polgári perrendtartás tervezetéről. 9. [r.]

A JOG 135 miként alperes felperes leányával annak törvénytelen gyermeke togamzási időszakában közösült: annak természetes apaságát s ennek következményeként annak tartási kötelezettségét is kimon­dani kellett. Minthogy pedig a felebbezési biróság jelzett téves álláspont­jánál lógva a tartásdíj összege és a tartási kötelezettség terje­delme iránt a tényállást meg nem állapította s erre nézve az itélet hozatalát mellőzte, ugyanezt a bíróságot az e végzés ren­delkező része szerint további eljárásra utasítani kellett. A felebbezési biróság ítéletének megváltoztatása és"a tar­tásdíjra vonatkozóan a további eljárás elrendelése következtében, felperesnek ama másodsorbani panasza, hogy alperes, marasz­talása esetében, a tartásban a gyermek születésétől kezdődően marasztalandó, — ezúttal tárgytalan. (1901. március 8. I. G. 16. 1901. sz. a.) Igaz ugyan, hogy addig mig a biróssgok nem intézkednek, a törvénytelen gyermeket annak anyja is köteles eltartani, de ha természetes apaság iránti perben az anya kimutatja, hogy a természetes apa iránti igény érvényesítésében tőle nem fiiggö okok által gátolva volt, vagy pedig a születésétől a kereset beadásáig nem hosszú idö telt el, a tartás a születés tol számi­tandóan ítélendő meg, mivel a törvénytelen gyermek tartása is első sorban a természetes apat terheli. A m. kir. Kúria felülvizsgálati tanácsa. S. Bernát mint kis­korú R. Krisztina gyámja felperesnek, F. Mátyás, mint kiskorú F. István törvényes képviselője alperes ellen törvénytelen gyer­mek tartása és a járadékok iránt a módosi kir. járásbíróság előtt folyamatba tett, és ugyanott az 1900. Sp. I. 95/7. számú ítélettel befejezett, felperesnek felebbezése folytán pedig a nagybecske­reki kir. törvényszék által az 1900. évi december hó 19. napján D. 116. sz. a. hozott ítélettel elbírált sommás perében alperesnek az 1901. évi január hó 2. napján 116/11 sz. a, beadott felülvizs­gálati kérelme folytán az ügynek az 1901. évi máczius hó 8. nap­ján befejezett előadása és tárgyalása után az a ul kitett napon következő ítéletet hozott : Alperes felülvizsgálati kérelmével elutasiltatik. Indokok : Alperes felülvizsgálati kérelmében első sor­ban a felebbezési biróság Ítéletében megállapított tényállást támadja meg, a kihallgatott tanuk vallomásának helytelen mér­legelését, és felperes gyámoltjának esküre bocsátását panaszolván. E panasznak nincs megállható alapja : mert a felebbezési biróság a tanuk vallomásának bizonyító erejét szabadon mérlegelhetvén, az, hogy a tanuk által mit lát bizonyítottnak, vagy valószinüsitettnek, mint a szabad mérlegelés eredménye, felülvizsgálati panasz tárgyává sikerrel nem tehető, és mert a felebbezési biróság a tanuk vallomása által az eskü alatt kihallgatott felek közül a per döntő körülményére, a fogam zás időszakában való közösülésre nézve felperes gyámoltjának elő­adását fogadván el valószínűnek, ugjan annak esküre bocsátása a S. E. 96. í;-ának rendelkezésébe nem ütközik, a mennyiben ez a szakasz valószínűsítés esetében a bizonyításra köteles fél esküre bocsátását is megengedi. De nincs megállható alapja alperes ama másodsorbani panaszának sem, hogy a felebbezési biróság a kereset előtti időre kért tartásdíjnak megítélésével jogszabályt sértett volna; mert igaz ugyan, hogy addig, mig a bíróságok nem intéz­kednek, a törvénytelen gyermeket annak anyja is köteles eltar­tani, de ha természetes apaság iránti perben az anya kimutatja, hogy a természetes apa iránti igény érvényesítésében tőle nem függő okok által gátolva volt, vagy pedig a születéstől a kereset beadásáig nem hosszú idő telt el, a tartás a születéstől számi­tandóan ítélendő meg, mivel a törvénytelen gyermek tartása is első sorban a természetes apát terheli, már pedig a jelen eset­ben az 1899. évi szeptember hó 3-án született törvénytelen gyer­mek születése és a kereset beadása között nem hosszú idő telt el. Ezek szerint alperes felülvizsgálati kérelme alaptalannak bizonyulván, azt elutasítani kellett. 1901. március 8. (I. G. 40/1901. P. sz. a.j Kereskedelmi, csöd- és váltóügyekben. Kereskedő-e az építési vállalkozó ? A m. kir. Kúria. A rendkívüli felülvizsgálati kérelemnek hely nem adatik, mindkét alsóbiróság ítélete az eljáró kir. járás­bíróság hatáskörének hiánya miatt megsemmisíttetik, felperes keresetével a kir. törvényszékhez, mint kereskedelmi bírósághoz utasittatik. Indokok: A keresetből és a pernek nem vitás egyéb adataiból kitűnik, hogy felperes üvegáru üzlettel bir, tehát a K. T. 3. §-a értelmében kereskedő; az pedig, hogy üzlete megha­ladj -e a kisipar körét, abból a szempontból, hogy kereskedőnek minősíttessék, lényegtelen. (K. T. 3. és 5. §§-ai.) Nem forog fenn felperesre nézve a K. T. 259. §-a 1. pontjának és 260. §. második bekezdésének esete sem, mert ő maga sem állítja, hogy csak a megrendelői által neki átadott ingó dolgokat dolgozza fel azok részére, de nem ilyen természetű a jelen kereset alapjául szol­gáló ügylet sem, felperes ügyletei tehát nem a kézművesek részéről iparüzletük folytatásaként teljesített eladások szempontja, hanem a K. T. 258. §-a 1. és 2. pontjainak tekintete alá esnek. De keres­kedőnek tekintendő az alperes is, a ki magát kifejezetten keres­kedőnek nevezi és mindkét fél egyező előadása szerint^ épkési vállalkozó, mint ilyen tehát nem csupán ingatlanok előállítása iránt köt harmadik személyekkel szerződést, hanem yállalatából szükségképen folyóan iparszerüleg foglalkozik a beépítéshez szük­séges anyagok s igy ingó dolgoknak ebből a célból való meg­szerzésével és szállításával, vagyis a K. T. 258. §-a 1. és 2. pontjai­nak tekintete alá eső kereskedelmi ügyletekkel. A jelen kereset alapjául szolgáló ügylet pedig, a mely szerint felperes alperes részére az ez által harmadik személy megrende­lésére épített házakhoz az üvegtáblák szállítására és a házakba beillesztésére vállalkozott, kétségtelenül mindkét fél kereskedelmi üzletének folytatásához tartozik és nem esik a K. T. 262. §-ának tekintete alá, mert annak tárgyát nem az építendő ingatlan mint ilyen, hanem a beépitéshéz szükséges ingó dolgok szállítása es feldolgozása képezte. Ezek szerint a kereset kereskedők között üzletük folytatásából felmerült vitás kérdést tárgyazván, annak el­bírálására az 1853. évi február hó 16-án kelt, a birói illetékes­ségről szóló rendelet 55. §-ának harmadik pontja értelmében nem a kir járásbíróság, hanem a kir. törvényszék mint kereskedelmi biróság illetékes. Ezeknél fogva és tekintettel arra, hogy alperes a biróság illetékessége ellen szabályszerűen kifogással élt, a rend­kívüli felülvizsgálati kérelemnek helyt adni, az ideigl. prdts 339. §. 1. po. tja alapján mindkét alsóbiróság Ítéletét megsemmisíteni felperest keresetével az illetékes bírósághoz utasítani és az ideigl. prdts. b'.'S. §-a alapján e helytelen fellépésivel alperesnek okozott összes perbeli és felebbviteli költség fizetésére kötelezni kellett (1901. június 7-én, 7,039. sz.) Bűnügyekben. Ha az alsóbiróság valamely tényt a fenforgó bizonyítékok alapján bizonyítottnak fogadott el, a bizonyítás kiegészítésének szüksége címén semmiségi panasznak nincs helye. A m. kir. Kúria: A felebbviteli főtárgyalás folyamán hozott végzés ellen a védő részéről használt semmiségi panasz elutasit­tatik, a másodfokú ítélet ellen a vádlott részéről használt semmi­ségi panasz visszautasittatik, a védő részéről ugyanazon ítélet ellen használt semmiségi panasz pedig elutasittatik. Indokok: A B. P. 384. §-ának harm;dik bekezdése sze­zint: az e szakasz kilencedik pontjában megjelölt semmiségi ok a vádlóit javára sem érvényesíthető, ha nyilvánvaló, hogy az alaki sérelem az ítéletre nem volt befolyással. Ezen az alapon a B. P. 437. §-ának második bekezdésében felhitt 404. §. hetedik bekez­dése értelmében el kellett a védő által használt azt a semmiségi panaszt utasítani, mely a bizonyítás kiegészítése tárgyában a fe­lebbviteli tárgyalás folyamán hozott végzés ellen a 384. §. kilen­cedik pontjára fektettetett, mert a kir. itélö tábla ítélete szerint a polgári ügyben tett vallomás hamis volta a vádlott ama beisme­rése alapján is bebizonyitottnak vétetett, hogy o a sártett felektől a kereseti összegre tényleg 20 frtot kapott; nyilvánvaló tehát, hogy a védő által indítványozott bizonyíték kiegészítésnek mellő­zése az ítéletre nem volt befolyással. A vádlott a kir. itélő tábla másodfokú ítélete ellen azért használt semmiségi panaszt, mert magát bűnösnek nem érzi. Ezt a semmiségi panaszt a semmiségi ok megjelölésének hiánya miatt a B. P. 434. §-ának harmadik bekezdése szerint vissza kellett utasítani, mert a törvényben nincs megállapítva oly semmiségi ok, mely megjelöltnek volna tekinthető az által, hogy a vádlott magát bűnösnek nem érzi. A védő a kir. itélő tábla másod'oku Ítélete ellen a B. P. 385. §-ának 1. a) és c) pontja alapján jelentette be az indokolás­sal is támogatott semmiségi panaszt. Tekintve azonban, hogy a B. P. 437. §-ának első bekezdése s:erint a 426. §-nak itt fen­forgó negyedik pontja esetében, a kir. Kúria köteles határozatát a kir. itélő tábla által valóknak elfogadott tényekre alapítani; tekintve, hogy az elfogadott tények szerint B. János vádlott a felperessége alatt G. József és G. Mária ellen folytatott polgári ügyben, annak ama lényeges körülményére nézve, hogy G. József és G. Mária alperesektől a tartozásra sem tőkében, sem ka­matban a kötelezvény átvétele óta egy krajcárt sem kapott, eskü­vel megerősített hamis vallomást tett, mert 20 frtot saját beisme­rése szerint is kapott; tekintve, hogy ezek szerint a biróság a büntető törvény megfelelő rendelkezését nem alkalmazta tévesen abban a kérdésben, hogy a vád alapjául szolgáló tett megálla­pitja-e a bűncselekmény tényáliadékát: a B. P. 385. § ának 1. a) pontjában meghatározott semmiségi ok tehát nem forog fenn; továbbá: tekintve, hogy a kir. itélő tábla semmi tényt sem foga­dott el, melyből a beszámithatóságot a bűnvádi eljárás megindí­tását vagy a büntethetőséget kizáró valamely ok megállapítható volna, léhát a 385. §-nak 1. c) pontjában meghatározott semmi­ségi ok sem forog fenn: ezeknél fogva tekintettel arra is, hogy hivatalból figyelembe veendő semmiségi ok nem találtatott, a védő részéről a másodfokú itélet ellen használt semmiségi panaszt a B. P. 437. §-ának negyedik bekezdése szerint mint alaptalant el kellett utasítani. (1901. június 11-én, 3,575. sz.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom