A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 30. szám - Közigazgatási törvénykezés. (Vége)

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog» 30. számához. Budapest, lfc'Ol. július hó 28. Köztörvényi ügyekben. Alperes okiratilag arra kötelezte magát, hogy ha bizonyos helyen levő kőszén-telepét örök áron eladná, alperesnek ajándékkép egy meghatározott összeget fizet, de csak azon fentartás mellett, ha felperes egyesek, csoportok, vagy társulatok ellen a szénüzletre nézve bármily követeléstől tartózkodni fog és jutalmazást senkitől el nem fogad. Ebből a fentartásból okszerűen következtethető, hogy az okirattal kötelezett összeg azon tevékenység díjazása és az annak kifejtése közben felmerült tetemes költekezések és költségek kiegyenlítése céljából köteleztetett, melyet felperes alperes megbízása körében ezen szén-telep értékesítésére fordított, miután máskép értelemmel nem birna az a kikötés, hogy felperes a szénügyletre nézve harmadik személyekkel szemben igényt, követelést nem formálhat, dijazást nem követelhet. A budapesti kir. ítélőtábla ^1900. máj. 9-én 646. sz. a.) alperest csak abban az esetben kötelezi arra, hogy felperesnek 50,000 kor. tőkét stbit megfizessen, ha alperes le nem teszi a főesküt arra, hogy a felperes által már teljesített közvetítés díjazása és kiadások megtérítése fejében magát 25,000 frt mint ellenértékmegfizetésére nem kötelezte, — amennyiben pedig alperes az eskületételére jelentkezik és az esküt le is teszi, felperest keresetével elutasítja. Indokok: Felperes annak bizonyítására, hogy az alperes érdekében közvetítő gyanánt járt el és eljárása körül jelentékeny kiadásai merültek fel, tanukra hivatkozott, — azt pedig, hogy közvetítéssel meg volt bízva, az A) a. okiraton felül szintén tanukkal és esküvel kívánta bizonyítani, — a peres felek között az is vitás lévén, hogy az A) a. okiratban foglalt megbízás csak a mátranováki vagy a heves-nógrádmegyei összes széntelepekre vonatkozik-e, erre nézve felperes az alperest esküvel is megkínálta, mit nemleges alakban felperes el is fogadott. Fölösleges volt azonban annak megvizsgálása, vájjon felperes mily terjedelmű közvetítéssel volt megbízva, hogy teljesitett-e díjazásra érdemes fáradozást és hogy kiadásai merültek-e fel, mert felperes keresetét nem az A) alatti okiratból, nem is abból a jogból származtatja, ami a közvetítőt a törvénynél fogva megilleti, sőt beismeri, hogy közvetítésével eladás nem jött létre, azt állítja azonban és azt veszi keresete alapjául, hogy a megbízásból már teljesített, habár eredménytelen közvetítés díjazása és eljárásában felmerült kiadásai megtérítése tárgyában, anélkül, hogy további dijazást igényelhetett volna, közte és alperes között összeszámolásból szerződés jött létre, mely szerint neki alperes a kőszén eladása után 25,000 frtot megfizetni köteles. Ezt felperes a C) a. okirattal, tanukkal, esetleg esküvel i kívánta bizonyítani. A C; a. okirat a szövegében foglalt elnevezés szerint egy ajándékozási ügyletet tartalmaz, mint ilyet azonban ugy keresete, mint a válaszban tett határozott nyilatkozata szerint ezúttal érvényesíteni nem kívánta. Való, hogy az ügyletek nem a használt elnevezés, hanem tartalmok szerint határozandók és birálandók 'meg, azonban az ajándékozásnak és pedig még úgynevezett jutalmazó ajándékozásnak is, a midőn t i. valaki valamely szolgáltatást, a miért ellenszolgáltatással nem tartozik, jutalmazni kiván, az képezvén fogalmát, hogy valaki más vagyonát saját vagyonából" visszteher és kötelezettség nélkül, vagyis szabad elhatározásából gyarapítsa, minthogy eme fogalommal a C) a okirat tartalma nem ellentétes és minthogy az ajándékozás iránti szerződésben a felbontó feltétel is helyet foglalhat tartalma nyomán, a Cj a. szerződést önmagában, vagy akár a felperesnek a perben bizonyított fáradozását és kiadását figyelembe véve sem lehet annak bizonyítására alkalmas okiratnak tekinteni, a minek felperes tekinteni kívánja, hogy abban alperes felperes részére a már teljesített fáradozás és kiadás összeszámolt ellenértéke gyanánt vállalt 25,000 frt megfiz ;tésére vállalt kötelezettséget. Nincs azonban kizárva, hogy ilyen kötelező megállapodás peres felek között tényleg létrejött, mely visszterhes ügyletnek bizonyításától a nem visszterhes természetű ajándékozással szemben felperes meg nem fosztható, minthogy pedig ebben az irányban felperes nem nyújtott annyi és olyan részbizonyitékot, mi pótesküvel volna kiegészíthető, a perdöntő körülményre a szabályszerűen kínált és alperes által elfogadott főesküt megítélni s a per kimenetelét a főeskü le vagy le nem tételétől függővé tenni kellett. A magyar kir. Kúria (1901. április 2. 5,032. sz. a.) a másodbiróság Ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróság Ítélete hagyatik helyben. Indokok: Az 1895. évi dec. 15-én kelt C) a. bemutatott okirat tartalma szerint kötelezvén magát alperes arra, hogy ha a Nógrád és Heves megyében levő kőszéntelepét örök áron eladná, alperesnek ajándékkép 25,000 frtot fizet, egyszersmind azt a fentartást kötötte ki, hogy a vállalat kötelezettsége csak abban az egy esetben lesz érvényes és kötelező, ha felperes egyesek, csoportok, vagy társulatok ellen a szénüzletre nézve emelendő követelésektől tartózkodni fog és jutalmazást senkitől bármi címen el nem fogad ; ebből a fentartásból okszerűen következtethető, hogy az okiratial kötelezett összeg ama tevékenység díjazása és az "annak kifejtése közben felmerült tetemes költekezések és költségek kiegyenlítése céljából köteleztetett, melyet felperes az alperes megbízása körében az alperes tulajdonát képezett széntelep értékesítésére fordított, miután máskép értelemmel nem birna az a kikötés, hogy felperes a szénüzletre nézve harmadik személyekkel szemben igényt, követelést nem formálhat, dijazást nem követelhet. Ezekből folyóan nem lévén elfogadható alperesnek a C. alattira alapított az a védekezése alaposnak: mintha a 25,000 frt ajándékkép igértetett volna, minthogy alperesnek az a kifogása sem nyert bizonyítást, hogy felperes a salgótarjáni kőszénbánya részvénytársulattól a maga részére jutalmat kivánt s ekként a C. alattiban kikötött bontó feltétel bekövetkezett, sőt alperesnek e részben tett állítása dr. Ch. F. tanú vallomásával meg van cáfolva, minél fogva a kereseti kérelem jogos alapja meg nem gyengittetett: ugyanezért az elsőbiróság Ítélete volt helybenhagyandó, elhagyva mégis a H. D.-né tanú vallomására alapított indoklást, miután ezen tanú a felperes elbeszélése alapján, tehát hallomásra tette azt a vallomást, hogy felperes a szükséges kiadásokat saját pénzéből fedezte. A házassági jogról szóló törvény a házasság felbontása iránt lefolytatott perben vétkesnek nyilvánított és ezen az alapon a vétlen vő tartására kötelezett férjnek nem kívánta megadni azt a jogot, hogy a nő vagyoni viszonyainak később esetleg bekövetkező megjavultával a kiszabott tartás leszállítását vagy megszüntetését követelhesse. A pécsi kir. törvényszék: A kir. törvényszék felperest keresetével elutasítja. A m. kir. Kúria: A másodbiróság ítélete helybenhagyatik. Indokok: A felperes részéről a jelen perben külömben sem bizonyított az a körülmény, hogy alperesnek saját jövedelme is elégséges arra, hogy magát volt férje, a közadós elő . beni vagyoni helyzetének és társadalmi állásának megfelelően eltarthassa, egyáltalában nem szolgálhat törvényes alapul arra, hogy a lefolytatott válóperben hozott Ítéletekkel a volt férjével szemben alperes javára már jogerejüleg megállapított tartási kötelezettség megszüntettessék, mert az elvált nejének tartására már jogerős Ítélettel kötelezett férjnek eme kötelezettségére a nő későbbi vagyoni körülményei többé nem bírhatnak befolyással, mivel a házassági jogról szóló 1894: XXXI. t.-c. 90. és következő §-ainak egybevetéséből, az azokban foglalt rendelkezéseknek, a törvényhozó azokban kifejezésre jutott szándékának megfelelő helyes értelmezése szerint, azt kell megállapítani, hogy a törvény a házasság felbontása iránt lefolytatott perben vétkesnek nyilvánított és ezen az alapon a vétlen nő tartására kötelezett férjnek nem kívánta megadni azt a jogot, hogy a nő vagyoni viszonyainak később esetleg bekövetkező megjavultával a kiszabott tartás leszállítását vagy megszüntetését követelhesse. Az idézett törvény 91. §-a ugyanis kifejezetten rendelkezik arra nézve, hogy a 90. §. alapján kiszabott tartás felemelésének a változott vagyoni körülményekre való tekintettel bizonyos esetekben helye van, oly rendelkezés ellenben, hogy a kiszabott tartás a nőnek később esetleg javult vagyoni körülményeire való tekintettel leszállittassék vagy megszüntettessék, a törvényben egyáltalában nem foglaltatik, a mi nyilvánvalóan arra mutat, hogy a törvényhozó ezt kizárni kívánta, a mi a törvényjavaslat indokolásának a javaslat 113. és 114. §-aira vonatkozó részében határozottan ki is fejeztetett. Az a kérdés pedig, hogy a válóperben keletkezett ítélet meghozatalához a tartásdíj megállapításánál mindkét fél akkori vagyoni körülményei kellően figyelembe vétettek-e ? a jogerős ítélettel szemben a perek törvényszerű megújítása nélkül elbírálás tárgyává nem tehető. Végül az a körülmény, hogy a nejének tartására jogerejüleg kötelezett férj hagyatékára, mivel annak tartozásai a vagyont meghaladják, csőd nyittatott, szintén nem a tartási kötelezettség megszüntetésére, hanem esetleg csak arra szolgálhat alapul, hogy a tartási igénnyel biró nö, a mennyiben a csődnyitás előtt valamely meghatározott vagyonból való külön kielégítéséhez előnyös jogot nem szerzett, a csődtörvény 67. I §-ának megfelelően követelésének aránylagos kielégítésére szoI rittassék, a fenforgó esetre tehát az 1894: XXXI. t. c. 92. §-ának