A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 28. szám - Közigazgatási törvénykezés

214 A JOG vitás, hanem más vitás kérdések is forognak fenn, ez alapon jogosultnak tartom a felebbezést. S a vármegye közigazgatási bizottsága, mint m. f. feleb­bezési fórum 1899. év március 8-án, hatáskör hiányából, meg is semmisítette az e. f. határozatot. Azt hiszem, hogy minden jogászembernek helyeslésével fog találkozni a vármegye közigazgatási bizottságának döntése, mert az e. f. hatóság határozatában oly nyilvánvaló a törvény­telenség, hogy azzal szemben már nem a tollhoz, de a kor­bácshoz volna kedve az embernek nyúlni. S mégis mi törté­nik tovább ? ! A vármegye közigazgatási bizottságának határozatát 1900. évi július 12-én, tehát több mint egy évi herce­hurca után, 34.686/VII.-1.-1900. sz. a. a m. kir. földmi­velésügyi minlsterium, az igazságügyi ministeiium véleménye­zésének kikérése után, hatáskör hiánya miatt meg­semmisíti s az e. f. határozat ellen beadott felebbezésemet hivatalból visszautasítja, mert az 1894: XII. t.-c. 102. §-a értelmében, a közigazgatási bizottság illetéktelenül határozott s mert a megjelöltetni kért határ vitás, ily esetben pedig az 1894: XII. t.-c. 34. § ának rendelkezése szerint, az e. f. határozat ellen, közigazgatási uton, felebbezésnek helye nincs. Igaz, hogy az 1894 : XII. t.-c. 102. §-a akként intézke­dik, hogy mezőrendőrségi ügyekben, a kihágási ügyeket kivéve, vármegyékben az alispán a m. f. fórum. S hogy miért a közigazgatási bizottság vette m. t. elbírálás alá a szóban forgó ügyet: ennek indokát nem ismerem. Annyi azonban bizonyos, hogy ha a vármegye közigaz­gatási bizottsága nem volt illetékes ez ügyben dönteni, hát a minister sem mehetett tul a döntésben azon, hogy az ille­téktelen fórum határozatát megsemmisítse s az ügyet az ille­tékes m. f. fórumhoz utasítsa határozat hozatal végett ; de ahhoz nem volt joga, hogy az illetéktelennek talált m. f. fórum döntésének megsemmisítésével maga gyakorolja a m. f. fórum hatáskörét s ennek mellőzésével döntsön a felett, hogy az e. f. hatóság határozata ellen beadott felebbezések elfogadtassa­nak-e avagy nem ?! De nincs igazság a ministeri döntés érdemi részében sem, mert az 1894: XII. t.-c. 34. §-a, nem zárja ki a feleb­bezést, még a határ vitás volta esetén sem, oly esetben, a hol nem illetékes hatóság jár el, mert hiszen akkor a minis­temek vissza kellett volna utasítani a m. f. határozat ellen hozzá beadott felebbezést is, a mit pedig nem tett. Ha pedig a minister jogosult volt elfogadni a felebbezést, a hatáskör hiánya miatt, akkor jogosult volt elfogadni a felebbezést ugyanez alapon a m. f. fórum is. — S ha az 1891: XII. t.-c. 102. §-ban megjelölt m. f. forumokhoz szorosan ragaszkodik a minis­ter, nem nézhette el azt sem, hogy a fenforgó ügyben első forumkét.t nem a polgármester, hanem a városi tanács által megbi ott egyik városi tanácsos járt el s ítélkezett. Aztán csupán azon körülmény, hogy valakinek tetszik valamely határt vitássá tenni, ntm lehet ck aria, hogy ha az eljáró közigazgatási fórum, nyilvánvaló törvénytelenségeket követett el, hát ez esetben e törvénytelenségekkel szemben se lehessen jogorvoslattal élni. — Nem lehet tehát a határ vitásságának formája alatt a még nem is kézbesített határo­zatot végrehajtani, a per indítási határidő lejártának bekövet­kezte előtt; s nem lehet az 1885: XXIII. t.-c. 4. §-ában, a parti birtok elválaszthatatlan alkatrészének minősített vizmed­reket és partokat, a parti birtokoktól elhatárolni, mert >ly kérdés már nem is a mezőgazdasági értelemben vett földbir­tok elhatárolásnak tekintendő. S ha figyelembe vesszük, hogy az 1894: XII. t.-c. 34. ij-a szerint, azon határozat ellen, mely a határjelzések módo­zataira, vagy a közös határjeleknél a költség viselésre vonat­kozik, felebbezésnek van helye, sőt utóbbi esetben az 1896 : XXVI. t.-c. 70. §. 2-ik pontja szerint, a közigazgatási bíróság döntése is kikérhető. nem jöhet kérdés alá sem, hogy az 1894: XII. t.-c. 34. § a csak ott zárja ki a felebbezést az e. f. közigazgatási határozat ellen, a hol az ellenfelek között nincs más vitás kérdés, mint maga a meglevő határvo­nalnak hova helyezése. S ha már eljutottam a közigazgatási bíróság intézményé­hez, nem mulaszthatom el, hogy egy pár tapasztalt tényt ne említsek fel, annak demonstrálására, hogy ezen magas bírói testület, bizony sok oda nem való ügy intézésével terheltetik. S miétt?! mert nincsenek kellőleg szervezett alsóbb közigaz­gatási bíróságaink. Mert hát engedelmet kérek, de a tenyész apaállatok beszerzési, elhelyezési és tartási költségeihez való hozzájáru­lás arányának, vagy a tenyészállatok után fizetendő dijjak nagyságának megállapítása, talán még sem igényel olyan magas birói qualificatiót, hogy a közigazgatási bíróságnak kellessék benne dönteni, (1896: XXVI. t.-c. 70. §.) vagy a közös határjelek költségeinek megosztása, csak nem oly fon­tos jogkérdés, hogy a kir. Curia bíráival egyenrangban levő közigazgatási bírákat volna szükség azokkal terhelni. (U. o.j S ha már a 200 frton aluli polgári perekben, még ellentétes döntés esetén sem vihető az ügy a kir. tábla felülvizsgálata alá, nem feltűnő visszásság találhat >e abban, hogy az 1896: XXVI. t.-c. 81. §. III. pontja szerint, egy pár fillérnyi lelet jogossága és helyessége kérdésében, a közigazgatási bíróság döntése kérhető ki ? Én ugyan nem vagyok híve azon elméletnek, hogy kisebb értékeknél kisebb volna az eldöntendő kérdés fontos­sága is, mert én az ügyeket nem pénzbeli értékük, hanem a bennük rejlő elvi kénlések fontossága szerint kívánom mérle­gelni s így 10 filléres ügyben is éppen oly alapos igazságot kívánok, mint 10 miiliós ügyben. De ha már ugy a magán­jogi, mint a büntető törvénykezés terén, ez az ideális jogálla­pot, nálunk csak pium desiderium, akkor a szó teljes értel­mében igazságtalan helyzet az, hogy a közigazgatási bíróságot kicsinyes dolgokkal terheljük meg csak azért, mert nem ak.arn ik arra qualifikált, alsóbb közigazgatási forumokat te.emteni. Én készséggel megadom ugyan minden fórumnak a megillető elismerést, de sehogy sem tudok megbarátkozni a közigazgatási bizottságok intézményeivel, mert oda meg oly teendőket látok beosztva, a melyek egyáltalán nem oda valók. Hiszen jól ismerjük a közigazgatási bizottságok patriar­chális szervezetét s jól tudjuk, hogy bizony ott nem minde­nütt a szellemi aristokratia foglal helyet s jól tudjuk azt is, hogy a testületet tanácskozásaiban sem köti semmi megnyug­tató felelősség. Azért, mert valaki kitűnő gazda, vagy jó plébános, kép­zett gyógyszerész vagy jó takarékpénztári igazgató, még nem lehet ám tőle kívánni azt is, hogy gyámhatósági vagy k>há­gási ügyeket a közigazgatási bizottságban másodíokulag s szakszerűen bíráljon. Hát ugyan miért nem lehet akár minden megye szék­helyén rendszeres másodfokú közigazgatási bíróságokat szer­vezni, a melynek tagjai hivatás és szakszerüleg foglalkoznának a hozzájuk utalt kérdésekkel s nem dilletánskodnának, mint a közigazgatási bizottságok választott laikus tagjai, a kik vagy csak lábclmtják a szakreferensnek javaslatait, mert nem képesítettek annak jogi szempontbóli megbirálására, vagy a különböző informatiók közül az egyéni érdekeknek engednek, leszavazzák a szakreferenst s igy istápolják továbbra is a sógor­ság, komaság roszhirüségi rendszerét. Pedig én azt hiszem, hogy azon dotátiókból, a melyet ma a vármegyék az államtól kapnak, helyes beosztás mellett, kikerülne egy-egy vármegyei közigazgatási bíróság költségösz szege is, mert személyzet szaporításra szükség alig lenne. S én nem tudok megnyugodni abban sem, hogy nagy­fontosságú jogügyek, hatalomszóval üttessenek agyon a leg­főbb forumot képező ministeriumban, mint történt ez, az alábbi esetekben is. — Ugyanis : A 31,056/1886. sz. belügyministeri rendelettel, községünk­ben a Il-ik gyógytár felállítása engedélyeztetett, a meghatá­rozott helyi körzettel. — Ez a körzet azonban az engedélyes­nek nem tetszett s megnyitotta az uj gyógytárt az engedélye­zett körzeten kívül. — E felháborító jogtalansággal szemben a régi reáljogu gyógytártulajdonos panaszt emelt s ennek eredménye lőn a nagy Baross által, 1889. april 20-án 14.239/VIII. sz. a. kiadott rendelet, melyben az uj gyógytár, az engedélyezési okmányban megszabott körzetben rendelle­tett kihelyeztetni. S az ember azt hinné, hogy ezzel az ügy be lett fejezve. Pedig dehogy, a nagy Baross kiadta kezéből a belügyminis­teri tárcát s mire ama rendelete a községhez leérkezett, már más foglalta el a belügyministeri széket, minek folytán az addig is nagy protektióval dolgozó uj gyógytártulajdonos, kérelmezte a Baross-féle rendelkezés felfüggesztését, uj eljárás megindítását. — a mi meg is történt s az eredmény az lőn, hogy az 1889. évi október hó 23. napján a Baross utódja által 64,221. sz. a. hozott belügyministeri ujabb rendelettel, az uj gyógytár meghagyatott ott, a hol megnyittatott, mert azon körzetben, a hova engedélyezve lett, nem lehetne neki megélni. Pedig demonstráltuk, hogy a mikor a B a r o s s-féle ren­delet az uj gyógytáros urat megrendszabályozta, nyomban átru­házta személyjogu gyógytárát 15 ezer frtért másra s igy az

Next

/
Oldalképek
Tartalom