A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 27. szám - A sommás eljárás 117. 169. 188. és 210. §§-ról

A JOG 211 igazságügyminister három intézkedést emlit fel, melylyel a tör­vényhozások a jogorvoslatoknak megszorítását leplezik. Egyik az ügyvédi kényszer, a másik az ítéletek kiterjedt végre­hajthatósága ; s a harmadik a szóbeliségnek végletekig való vitele a fe'.ebbezési eljárásban. Utal arra is, hogy az ítéletnek a felebbezésre való tekintet nélkül megengedett végrehajtható­ságában az alaptalan felebbezéseknek egyik korlátozása rejlik. Az igazságügyminister ezen indokai nyilván arra enged­nek következtetni, hogy a törvényhozó mikor bizonyos ese­tekben az ítéletnek jogerő előtti végrehajthatóságát megen­gedte, az alaptalan felebbezéseknek akarta útját állni. Azért van említve a már hivatkozott indokolásban az is, hogy az ítéletek ilyetén végrehajthatóságának nagyobb mérvű kiterjesz­tésétől a törvényhozónak őrizkednie kell. Miért jöjjön más elbírálás alá a makacskodó felperes, mint a makacskodó alperes ? Nem látunk-e a gyakorlatban elég példát arra, hogy ugy a felperesek, mint az alperesek táborában is egyformán akadnak konok perlekedők? Az 1881 : LIX. t.-c. 37. §-ának első bekezdésében «marasztalt') felet emlit. míg az a) pont kifejezetten csak a marasztalt alperest engedi végrehajtani. Viszonkereset esetén — ha szószerint veszszük — nem lehet végrehajtani a felpe­rest, kit a bíróság keresetével elutasított, a költségekben s még azon kívül a viszonkereset értelmében is 200 K. értékig marasztalt. Az így kedvezőtlenebb helyzetbe jutott s pernyertes alpe­rest csupán az az indok, hogy ily esetekben a vonatkozó törvény­szakaszt kiterjesztőleg magyarázni nem lehet, meg nem nyug­tatja, s a tulajdonképeni adós felperesnek maga a törvény nyújt módot arra, hogy a hosszú felebbezgetés által haladé­kot nyerjen. Igaz, hogy a viszcnkeresettel fellépő alperesnek módjá­ban áll olyként segíteni a baján, hogy be nem várva a viszon­kereset indításának idejét, felperesként külön perben lép fel, de lehetnek esetek, hogy oly ellenfelet talál magával szem­ben, ki ellen nem tanácsos felperesként fellépni, mert költsé­gei sem térülnek meg. Ilyen eset is akad elég! Azt hiszem, hogy mikor a törvényhozás bizonyos ese­tekben a jogerő előtti végrehajthatóságot megengedte, szá­molt azzal, hogy ezeket az eseteket éppen csak a legszüksége­sebbekre szorítsa, de ha már megengedett ilyeneket, ezek meg­alkotásánál az ügyek sürgős természete a csekélyebb érték, az okadatolt gyorsabb kielégítés, s a megzavart viszony helyre­állítása vezérelhették csak. Ezeknek az ügyeknek természete s az ahhoz fűzött jogkövetkezmény mindig egy és ugyanaz, akár az egyik, akár a másik fél nyer. A határjárás, mesgyeigazitás és sommás visszaheiyezési perekben, ha felperes lett pervesztes, azért ne hajtsuk végre az ítéletet, mert éppen ő kereste — de rosszhiszeműen — a megzavart viszony helyreállítását? A szállásadó és utasok közt az elszállásolási viszonyból támadt kereset mindig sürgős természetű. Alperes nyomban fizessen, felperes pedig várjon a költségeire ? Igaz. hogy a perköltség csak folyománya a magánjogi vitának. De igaz az is, hogy mikor felperest a bíróság kere­setével elutasította, az egész magánjogi vita csak a perköltség körül forog, az —- hogy ugy mondjam — a perköltségre zsu­gorodik össze. Ez az appendix áll az egész vita helyére. Miért részesüljön ez más elbánásban, mint az, amifí 1 függött? De meg hány esetben történik meg az, hogy a per tárgya nagyon kis substratumra olvad le, sa főkérdés éppen a költség. Csak néhány korona a megítélt tőke, s százakra megy a perköltség. P. o. vidékén a sommás visszaheiyezési perek, hol a község sokszor távol van a bíróságtól. A kir. Curia ujabban I. G. 364/99 és I. G. 111,900 sz. a. szintén kimondta, hogy a felperest keresetével elutasító s csupán a perköltségekben marasztaló ítéletek nem tekinthetők marasztaló ítéleteknek s hatálytalanította a felebbezési bírósá­gok ama rendelkezését, melylyel ezek az ítéletet a felülvizsgá­latra való tekintet nélkül végrehajthatóknak nyilvánították. Talán ezen gyakorlatnak tudható be, hogy akad a vidéki törvényszékeknél is oly gyakorlat, mely szerint, ha a járásbíróság 100 K. aluli ügyekben felperest keresetével elutasítja, a perköltségekben marasztalja, s az ítéletet a felül­vizsgálatra való tekintetek nélkül végrehajthatónak nyilvánítja, a járásbirósági ítélet ezen utóbbi rendelkezését szintén hatály­talanítják. A S. E. T. 210. §-ának utolsó bekezdése szerint a felül­vizsgálati kérelemnek az ítélet végrehajtására halasztó hatálya nincs. A törvény ezen rendelkezését a törvényjavaslatban — ugy ahogy azt a minister terjesztette elő — nem találjuk. Csak az igazságügyi bizottságéba lett felvéve s így lett törvénynyé. Véleményem szerint a törvényszékek mint felülvizsgálati bíróságok ezen gyakorlata nem helyes, mert akárhogy vetjük is egybe a fenthivatkozott §§-at, a 210. §. kifejezett rendelke zését meg nem változtathatják. Analógiának ily esetben nincs helye. Megengedem, hogy az esetben, ha a S. E. T. oly szö­vegben vált volna törvénynyé, mint ahogy azt a minister ter­jesztette elő, helyt foghatna az analógia, de a törvény kifeje­zett azon rendelkezése mellett, hogy a felülvizsgálati kérelem nek az ítélet végrehajtására halasztó hatálya nincs nem lehet a kir. ítélőtáblák és a Curia ismertetett gyakorlatát a 100 K. aluli pereknél alkalmazni. Nyilt kérdések és feleletek. Adalék a tűzvész-okozás vétségének kérdéséhez. (Felelet.) Ezen lap 25-dik számában (1901. június 23.) a nyilt kérdé­sek között «Mindszenti» a btkv. 425. §-ával röviden foglalkozva, a következő kérdést intézi a jogászközönséghez: «vajjon az ellen, ki szobájának szekrényében levő saját holmiját gondotlanságból meggyújtja, de a tüz, m.előtt a szekrényen s a benne levő hol­min kívül más tárgy megégett volna — eloltatott — megindit­ható-e tűzvész okozás vétsége miatt a bűnvádi eljárás?* Kérdésére következő a válaszom: A vétkes gyújtogatás tényálladéka a tűzvész okozás tárgyait illetőleg a szándékos gyujtogatáshoz csatlakozik s a tüzvészokozás vétségének is épp ugy lehet tárgya a saját, mint az idegen vagyon, de mindkét esetben megkívántatik, hogy a kérdéses tárgy olyan legyen, mely a btkv. 422. és 423. §-aiban fel van sorolva s másrészt, hogy fenforogjanak azok a feltételek, melyektől a cul­posus gyújtogatás büntethetősége függ. A tűzvész, a melyről a btkv. 425. §-a szól, oly tüzet jelent, mely mások személyére és vagyonára nagyobb veszélyt, t. i. tűz­veszélyt idéz elő. Ha tehát valaki szobájának szekrényében levő saját holmiját gondatlanságból meggyújtja, de a tüz eloltatik, mielőtt abból mások személyét illetve mások vagyonát nagyobb mérvben ve­szélyeztető tűzvész keletkezett, e miatt a btkv. 425. §-a alapján böntetés alá nem vonható. Eiserth István, kir. ügyész Lőcsén. Kinek és mikor kell fizetni az Vs'/o váltódijat? (Válasz.) »Számithat-e a váltóbirtokos i/3<>/0 váltódijat, midőn per nél­kül kifizettetik a követelés ?» ezen kérdésre megtaláljuk a felele­tet a V. T. 50. §-ában, mely felsorolja azon tételeket, melyekre a váltóbirtokosnak, ha a váltót fizetés hiánya miatt megovatol­tatta, visszkereseti igényei kiterjednek. Ezen tételek magukban foglalják, helyesebben ezen tételek egyike az V3°/o váltódij (V. T. 50. §. 3. pontja). A törvény szavait vizsgálva, azt látjuk, hogy a váltóbirto­kosnak a váltódijhoz való visszkereseti igénye előáll akkor, ha a váltót fizetés hiánva miatt ovatoltatta, vagyis visszkere­seti igénye van, ha a váltót fizetés hiánya miatt ovatoltatta és nincs, ha ezen váltójogi cselekvén^t nem eszközölte Eljutottunk eszerint a visszkereseti igény — s igy az i/3°/o váltódijhoz való igény keletkezéséhez s azt mondhatjuk, hogy az óvás felvétele állapítja meg a jogot a váltódijhoz s füg­getlen a visszkereset megindításától. Hisz a kereset nem szülhet igényt, a keresettel mára meglevő igényt érvényesítjük. Az képezheti esetleg kérdés tárgyát, hogy a váltódijhoz való igény érvényesithető-e önkéntes fizetés esetén, hogy tartozik-e azt a váltókötelezett megfizetni, ha a visszkereset nem tétetik folyamatba, vagyis nem enyészti-e el a váltódijhoz való igényt egy be nem következő perjogi actusr A váltótörvényben nem találunk tételes intézkedést, mely szerint a kereset meg nem indítása következtében a váltóbirtokos elveszti visszkereseti igényét s igy a váltódijhoz való szükség esetén visszkereset utján érvényesítendő — igényét. Pedig ha a törvény ezt akarta volna, ugy bizonyára intézkedett is volna, mint a hogy tette a V. T. 45. §-ában, mely szerint az értesítés elmu­lasztás, vagy a nem illetékes illetve nem az előzőhöz intézett értesítés maga után vonja a váltódij (V. T. 45. §. 3. pontja: a költségek) elvesztését. De nem is akarhatta a törvény a váltódijhoz való igényt a keresettől feltételezni. Kizárja ezt a «kereset» és a «váltódij > fogalma. A kereset fogalmát már fentebb megadtuk. A mi a váltódij fogalmát illeti: a váltódij ellenértéke azon munkának, melyet a fizetés elmaradása következtében kell kifejteni. A váltódij már a váltó peresitése előtt merül fel s ezért ez

Next

/
Oldalképek
Tartalom