A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 27. szám - A sommás eljárás 117. 169. 188. és 210. §§-ról

210 A JOG vállalat elvesztvén hitelét, közönségét, azt lehet mondani, legtöbb esetben tönkre megy. Mit mondjunk a hagyatéki és telekkönyvi ügyekről, a hol menthető tévedésből sokszor egész vagyon adatik, s illetve iratík át arra, a kit az csak részben vagy egészben sem illet és az igazi, érdekelt, a jogos igénylő akkor szerez csak tudomást erről, a mikor már késő is lehet. A polgári és büntető perben ki-ki ismeri ellenfelét, s tudja, meddig terjedhet az őt érő hátrány, de a hagyatéki és telekkönyvi ügyekben az ellenfél rendszerint ismeretlen s a hátrány határtalan. Nem ! az ennyire fontos ügyeknél a körültekintő vizsgálatot a többeknek való ellenőrző • betekintést mellőzni nem szabad. Azért is akkor a mikor a kir. közjegyző a hagyatékot letárgyalta, a hagyatéki bírónak nem az a feladata, hogy a közjegyző által jól-rosszul letárgyalt hagyatékot szó és vizsgálat nélkül adja át annak, a kinek azt a közjegyző oda utalta, hanem az, hogy vizsgálja meg, hogy az összes érdekeltek bevonattak-e a tárgyalásba ? a törvény által előirt alakszerű ségek megtartattak-e? a fennálló anyagi jogszabályok be lettek-e tartva? egy szóval, a hagyaték törvényszerint Ietárgyaltatott-e ? s azután adja át a hagyatékot. A végrehajtási ügyeknél pedig megvizsgálandó, hogy a végrehajtásnak törvény szerint helye van-e? ki ellen, n ikor és mily vagyonra stb. ? Az úgynevezett bagatell követeléseknél ennek megítélését reá lehet ugyan bízni a végrehajtó közegre, de ezereknél vagy még ennél is nagyobb összegnél már n égis csak veszedelmes experimentum lenne. Mennyi részrehajlás és visszaélés származhatna kis embereknél a nagy kísértések folytán ebből ! Ha azt akarjak komolyan, hogy a végrehajtás olcsó és hatályos legyen, akkor nem kell ehhez egyéb, mint a végrehajtóknak azt a jogos óhaját teljesíteni, hogy fizesse őket az állam, s adion nekik irodaszereket, s igy elesvén a sok mellék díj, eljárási dij és sokszor a napi dij is, — olcsó lesz a végrehajtás, s ha nincs végrehajtani való, foglalkozhatik a végrehajtó egyéb hivatali munkával is. A mi pedig a végrehajtás kérési költséget illeti, ez szóba sem jöhet, mert ingó végrehajtásnál ez mellőzhető szóbeli kéreleméi, ingatlanoknál pediglen tkvi szemlét kell beszerezni, s igy e helyütt a költség ugy sem kerülhető el, a folytatólagos végrehajtási kérelmekkel pedig végül bánjék el a biró a végrehajtási törvény 117. §-a és érdeme szerint, s akkor a visszaélésektől nem lehet tartani. Az adó és községi végrehajtókat és jegyzőket illetőleg csak annyit jegyezek meg, hogy ezeket kisebb követelések behajtásával meg lehet ugyan bizni, de nagyobb és szövevényesebb végrehajtásokra alig alkalmatosak. Azután meg egyiknek s a másiknak is van elég dolga és gazdája, hát még több dolog és több gazda is kellessék? És eltekintve attól, hogy a felügyelet és ellenőrzés a bíróságon kivül álló ezen közegekkel szemben nehéz és szabálytalan volna, célszerűnek találná-e cikkíró a végrehajtási ügyeknek szerteszét falunként való kezelését ? Célszerűnek vélné-e, hogy a felek a központon kivül keresgé'jék fel a végrehajtó közegeket, közel, távol, jó és rossz útban egyaránt ? Célszerűnek gondolná-e, hogy akkor a mikor végrehajtást szenvedőnek vagyoni exsistenciája függ az előterjesztés sürgős letárgyalásától, hogy ugy szólván lélegzet nélkül kell az előterjesztést letárgyalni, — akkor a végrehajtó és az ügyirat ne legyen kéznél, hanem 4—5 óra járásnyira legyen feltalálható. Arra se gondolt, azt hiszem, hogy a kir. közjegyzők vagy községi jegyzők el se fogadnák, vagy csak kelletlen teljesítenék a végrehajtásokat, mert hisz ők a nép emberei, ez a feladat s a végrehajtás pedig nem igen egyeztethető össze. De a mi áll a hagyatéki és végrehajtási ügyekre — még inkább áll a telekkönyvi ügyekre, - terve itt nem merész, hanem nagyon téves, mert a hol nemcsak az észt, hanem a szemet is ki kell jól nyitni a hol a sérelmezett legtöbb esetben kimarad az értesítésből s csak véletlenül jöhet a hibájára akkor, a mikor már el is késhetett felfedezése, — nagy tévedés volna a közjegyzőkre az okmány felvételt s egyszersmind az elintézést is, sőt a foganatosítást is bizni. Ugy látom, a cikkíró kartársam nem gondolt arra, hogy sokszor a bejegyzés alapjául szolgáló okiratban alaki vagy anyagi jogszabályt sértő hiba is van és azt észre kell vennie a bírónak, de nem egyszer ennél is hiba csúszik be az elintézésbe és azt észre kell vennie a telekkönyvvezetőnek, s itt vagy amott a hiba észrevétetvén, a kiigazítás megtörténik és mégis voltak és lesznek is súlyos következésü hibák. De mennyi hiba volna akkor, ha a cikkíró tanácsa elfogadtatnék? Szabad-e az annyira fontos ingatlan vagyonbeli dolgokról az államnak saját részéről egy pár garas megtakarításáért, de a közönségnek többszöri megterhelésével ezeknek vagyonát ily nagy kockára tenni. Arról nem is szólok, hogy megfelelő ellenőrzés hiányában mennyi visszaélésnek is nyithatnánk tág kaput. Hát arra gondolt-e kartársam, hogy sokszor egy osztályszerződés elintézésével és számtalan uj fjkvbe való át- és levezetésével, a terhek átvitelével, de még mindig csak egy ügygyei mennyi a dolog ? 2—3 napig, sőt sokszor ennél is tovább tartó munkát ad egy ügy, a hol az érték néha igen csekély ; s mit gondol, mennyiért végezhetné el azt egy közjegyző, s ki győzné azt fizetni ? Gondolt-e az egyetemleges jelzálogok vezetésének nehézségeire, a végrehajtási és árverési, sonendi és utalványozási szerfelett fontos birói cselekményekre, s amikor egy-egy járásbeli telekkönyveket is már 4—5 közjegyzőre biznak, gon dolt-e arra, hogy mily fáradságos volna összekeresni sokszor ' fgy embernek a birtokait? Hiszen különben azt, hogy Péter és Pál megjelennek a közjegyzőnél s ott bejelentik az adásvételi ügylet avagy kölcsönügyletet és kérik azt telekkönyvezni, elérhetik nem sokára a biróságnál is ; legalább ily irányzatot lehet észlelni a legújabb igazságügyi programmból. Különben megjegyzem, hogy igen sok községi jegyző van, a ki nagyon jól és nagyon olcsón dolgozik, s igy nem általános a cikkíró azon ítélete. — hogy a községi jegyzők drágán és rosszul dolgoznak, sőt kivétele1; — valamint kivételes az is, hogy telekkönyvi ügyek mai napság a biróságoknál nem közmegelégedésre intéztetnek el. Ne vádoljunk senkit, legkevésbbé önmagunkat — e kivételekért. Kartársam minden aggodalmait egy szigorú fegyelmi szabályzattal akarja elhárítani; — de mit ér a szigorú fegyelmi szabályzat, ha nincs kellő ellenőrzés és anyagi garancia? s mit ér a köpönyeg az eső után ? Mentségére szolgáljon kartársamnak azonban, hogy nekünk tapasztalt, jellemes és szorgalma^ közjegyzőnk, s ugyanilyen körjegyzőink vannak, s igy olyanokra, a kiknél egyik másik, vagy valamennyi ily jó tulajdonság hiányzik, nem is gondolt, pedig tudás, jellem es szorgalom mi ritkán találhatók együtt, s továbbá szolgáljon mentségére, hogy telekkönyvi ügyekkel gyakorlatilag még nem foglalkozott s igy nem barátkozhatott meg velük. Azt nem is említem, hogy az ország összes bírósági végrehajtóival, telekkönyvvezetői és segéd-telekkönyvvezetőivel is kegyetlenül bánna el. a mikor ezen állásokat beszüntetné, hogy felebbezési rendszerünket még tovább komplikálná oly annyira, hogy ennek külön tanszéket kellene felállítani az egyetemen, mert jegyezzük meg, hogy a községi bíróságtól felebbezett kisebb peres ügyekben a kir. járásbíróság tulajdonképen nem felülvizsgál, hanem újra tárgyal; — pedig ezek is figyelemre méltó szempontok. Egyben mégis egyet értek tökéletesen kartájammal, hogy t. i. sovány lónak nem uj gyeplő és szerszám kell, hanem abrak. A sommás eljárás 117., 169., 188. és 210. §§-ról. Irta: HAMAR GYULA, szakolczai kir. járásbiró. Ugy a pozsonyi kir. Ítélőtábla 12-ik, mint a kolozsvári kir. itélő tábla 10-ik sz. polgári határozatukkal kimondták, hogy a felperest kereseti követelésével elutasító és perköltségben marasztaló két egybehangzó ítélet alapján a másodbírósági itélet ellen használt és ki nem zárt további felebbezés esetén alperes kérelmére a perköltség erejéig a kielégítési végrehajtás el nem rendelhető. A kolozsvári kir. ítélőtábla hivatkozott határozatában — ennek indokolásában — arra hivatkozik, hogy «a végrehajthatóság csak ugy adható meg, ha teljes mértékben fenforognak azok a gyakorlati okok, a melyek a törvényhozást e kivételek felállítására vezették)). Az itt emiitett gyakorlati okokat keresve, első sorban azon kérdés áll elő, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének felebbezésre való tekintet nélkül való végrehajthatósága bizonyos esetekben miért van megengedve ? A sommás eljárási törvényjavaslat indokolásában az akkori