A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 26. szám - Észrevételek A magyar általános polgári törvénykönyv tervezetéhez. Vége

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog» 26. számához. Köztörvényi ügyekben. E szavak > (.körülbelül 1889. évben» nem meghatározón időpontot jelentenek és igy a kifizetés ideje alatt az 1889. évet követő 1890-ik év is érthető. Jóllehet az alzálogjog birtokosa a zálog fennállásának tartania alatt magával az ingatlan tulajdonosával viszonyban nem all s az árverés esetét kivéve nem magából az ingatlanból hanem csakis a zálogjogból való kielégíttetést követelheti, mihelyt azonban a zálogjog az alzálogjog fennmaradása mellett megszűnik, az utóbbi birtokosa az ingatlan tulajdonosával azonnal viszonyba jut s alzálogjoga erejéig önálló jelzálogos hitelezőnek tekintendő, a miből önként következik, hogy abban az esetben az ingatlan tulajdonosa is a tkvi rdts. 148. í;-ában meghatározott oly telekkönyvileg érdekelt félnek veendő, a ki az alzálogjog törlését kereset utján is szorgalmazni jogosítva van. A fehértemplomi kir. törvényszék (1900. máj. ÍJ. 5428. sz. a.) R. Gyula felperesnek özv. L. Károlyné szül. T. Emília ugy is mint kisk. L. Ella t. és t. gyámja alperes ellen folytatott zálogjog törlése iránti perében következőleg i t é 11: Alperes köteles tűrni, hogy a temes-kubini II. kötet 369. lapsz. telekkönyv folytatását képező C. 15. és 16. számok alatt 279 frt 65 kr. töke és jár. erejéig bekeblezett végrehajtási zálogjog törlése bekebeleztessék stb. Indokok: Jóllehet az alzálogjog birtokosa a zálog fenállásának tartama alatt magával az ingatlan tulajdonosával viszonyban nem áll s az árverés esetét kivéve nem magából az ingatlanból, hanem csakis a zálogjogból való kielégittetését követelheti, — mihelyt ózonban a zálogjog az alzálogjog fennmaradása mellett megszűnik, az utóbbi birtokosa az ingatlan tulajdonosával azonnal viszonyba jut s alzálogjog erejéig ónálló jelzálogos hitelezőnek tekintendő, — a miből önként következik hogy abban az esetben az ingatlan tulajdonosa is a tkvi rdts. 148. ií-ában meghatározott oly telekkönyvileg érdekelt félnek veendő, aki, az alzálogjog törlését kereset utján is szorgalmazni jogosítva van. Ezek alapján az alperesnek a kereshetőségi jog ellen emelt kifogása elvetendő volt. Az ügy érdemét illetőleg: Eltekintve attól, hogy a C. 15. és 16. végrehatási zálogjog bejegyzése idejében a C. 4. alatt előjegyzett alzálogjog alapjául szolgáló zálogjog a C. 4. alatti szerint már törölve volt s e szerint a jelzálogos hitelezőnek az alzálog iránt már ekkor mi érdeke sem forogván fenn, az alzá'ogjogra a végrehajtási jog az 1881: LX. t.-c. 137. §-a értelmében jogszerűen csak abban az esetben lett volna feljegyezhető, ha a végrehajtás az időközben tulajdonossá vált felperes ellen is elrendeltetett volna, miből folyólag a keresetnek már ez okból helyett kellene adni, — a kir. törvényszék a kérelmet azért találta teljesitendőnek, mert az 1893. XVIII. t.-c. 215. és 64. §-a alapján azt a meggyőződést merítette, hogy a peres alzálogjogi követelést S. Károly az alperes jogelőde még életében felvette s igy az ennek biztosítására szolgáló zálogjog nem állhat fenn. Ugy is B. F., S. E. és S. T. tanuk eskü alatt vallották, hogy L. Károly az 1890. évben előttük több izben oda nyilatkozott, hogy a R. elleni követelése már fönn nem áll. B. F. tanú pedig azt adta elő, mikép L. Károly a H. Gy. ügyvéde által hozzá küldött levél elolvasása után kijelentette, hogy R.-ék őt teljesen kielégítették. S habár a tanuk a kifizetés időpontját nem is adták elő, még is abból a körülményből, hogy K. férj. R. Zsófia a peres követelés fennállását a temeskubini kir. járásbíróság előtt 1890. nov. 3-án elismerte, okszerűen az következtethető, hogy L. Károly a fenti nyilatkozatot ezen időpont és halála közötti két havi időtartam alatt tette és azokat ezen idő alatt meg is tehette. A felhívott tanuk vallomására figyelemmel az alperes nem is állította, hegy a tanuk által említett követelés nem a kereseti követelésre vonatkoznék, vagy hogy K. R. Zsófia az alperes jogelődének még más követeléssel is tartozott volna. Ezenkívül S. L. tanú azt vallotta, hogy midőn ő a L. K. hagyatékát leltározta, ennek özvegye az alperes nő kijelentette, hogy a beperesitett követelés ki van egyenlítve, alperes nőnek pedig ezen tanú szerinti kijelentése már az alzálogi követelés iránt indított perben hozott ítélet jogerőre emelkedése után történt. A szóban levő követelés nem L. Károly után fölvett hagyatéki leltárban, sem a leltározás alkalmával az alperes nő által sajátkezüleg aláirt könyvkivonatokba fölvéve nincs, mely utóbbi körülmény arra való tekintettel, hogy a kereskedelmi könyveknek a kereskedő összes vagyoni állapotát íöl kellett tüntetniök, arra mutat, hogy a követelés a kereskedelmi könyvekben sem volt bejegyezve, 'illetve azokból ekkor már törölve volt, tehát már ekkor fönn nem állott; a leltár ellen pedig alperes sem az 1891 jan. 17-én történt meghallgatásakor, sem a hagyatéki tárgyalás során észrevételt nem tett. Budapest, 1901. június hó 30. A B. J. tanú vallomását nem rontja le s a követelés kifizetése ellen mit sem bizonyít az a körülmény, hogy a végrehajtás K, férj. R. Zsófia eletében elrendeltetett és hogy halála után örökösei ugyancsak H. Gy. ügyvéd utján a végrehajtási iratoknak a végrehajtó részére való kiadását kérték, mert a végrehajtás sem a L. K. életében, sem a H. Gy- ügyvéd közbenjárása mellett egyáltalában nem foganatosíttatott. A temesvári kir. ítélőtábla (1900 aug. 21. 2,343. sz. a.) az 1-ső bíróság ítéletét megváltoztatja, felperest keresetével elutasítja stb. Indokok: Felperes keresetében azért kérte az alperes javára bekebelezett alzálogjogot és végrehajtási zálogjogot töröltetni, mivel az ezek alapjául szolgált alperesi követelés kifizetés folytán megszűnt. Az alperesek tagadásával szemben felperes által hivatkozott tanuk közül B. F. ugyan vallotta, hogy alperesek örökhagyója néhai L. Károly azt izentette volna H. Ö. ügyvédnek, hogy R.-ék őt teljesen kielégítették ez a vallomás azonban arra nézve, hogy L. K. mikor tette ezt a nyilatkozatot és ha vájjon a jelenlegi per tárgyát képező követelésre vonatkozóan tette-e azt, — semmiféle támpontot nem nyújt, sőt egybevetve e vallomást a tanuképen szintén kihallgatott S. Évának — a ki H. ügyvédet a L. Károlytól a B. F . tanú utján ntézett kérdés tételére felhívta, — ama vallomásával, hogy előtte L. K. az 1899. évben említette volna, hogyaR-ék elleni követelés fenn nem áll, — alig hihető el, hogy ez a kijelentés a peres követelésre vonatkozott voina, mert hiszen a becsatolt járásbirósági periratok adatai szerint H. R. Zsófia adós az 1890. nov. 3-án a L. K. által tett perlése folytán megtartott bírósági tárgyaláson a követelés fennállását elismerte és védelmezésül azt hozta fel, hogy nincsen miből fizetni, már pedig az adós ilyen kijelentést nem teendett, ha tartozását ekkor már kifizette volna. K. F. tanú vallomása a L. K. által tett bíróságon kivüii beismerésre nézve szinten azért nem vehető figyelembe, mert az időpontot egyáltalában nem jelölte meg, L. F. tanú vallomása ezen felül még azért sem volt bizonyító adat gyanánt elfogadható, mert a felperessel való sógorsági viszonyánál fogva elfogulatlannak nem tekinthető. B. F. tanú ugyan azt adta elő, hogy néhai L. K. az 1890. években tehetett ily nyilatkozatot, azonban e tanú vallomása az időpontra szintén határozatlan, ennek megjelölése pedig az adósnak a követelés fennállására nézve bíróság előtt tett határozott beismerésével szemben, a vallomásnak bizonyitékul mérlegelése gyanánt nélkülözhetetlen kellékké minősül. M. S. L. tanú vallomása, a ki előtt alperes a férje hagyatékának leltározása alkalmával a peresített követelésnek a leltárból kihagyását azért kérte volna, mert az fenn nem áll. Minthogy azonban a temesvári kir. it. tábla büntetó'ügyi irattárából rövid uton kiemelt iratokból kitűnik, hogy L. László közokirathamisitás büntette miatt a m. kir. Curiának 4010'98. btő sz. jogérvényes ítéletével hat havi börtönre volt elitélve, ez okból a kir. ítélőtábla a tanút szavahihetőségre nem méltatta. A mi végül a csatolt hagyatéki ügyiratok adataiból kitűnő azt a körülményt illeti, hogy a peresített követelés a néhai L. K. hagyatéki leltárába felvéve nem volt, sőt alperes által a hagyatéki leltár kiegészítő részeként a néh. L. K.-t illető könyvkivonati követelésekről készített és általa, valamint P. A. üzletvezetője által aláirt kimutatásban a jelenlegi perben említett követelés felvéve nincsen, ez bizonyitékul azért nem szolgálhat felperes mellett, mert az 1884. évi XVI. t.-c. 47. §. szerint az, a ki a leltárt aláírja, ezzel egymagában véve nem ismeri el, hogy a hagyatékhoz még más vagyontárgy (követelés) nem tartozik: a fent kiemelt e nemleges körülményt bizonyító erőre emelni pedig éppen nem alkalmasak. Mindezeknél fogva a kir. ítélőtábla az 1893. évi XVIII. t.-c. 215. és 64. §§-ok alapján engedett mérlegeléskor arra a bírói meggyőződésre jutott, hogy felperesnek a töröltetni kért zálogjog által biztosított követelés kielégítésére és kifizetésére nézve tett állításai valótlanok annál inkább, mert felperes a per egész során nem jelölte meg egész határozottan azt, hogy ki, mikor és milyen körülmények között elégítette és illetőleg fizette ki L. Károlynak a tartozást stbi. A m. kir. Curia (1901. ápr. 30. 6,307. sz. a.) által a másodbiróság Ítélete megváltoztatik és az emiitett alzálogjogra is kiterjedőleg az elsőbiróság ítélete hagyatik helyben, mellőzve Sz. László tanú vallomását — a követelés fenn nem állására alapított egyéb indokai alapján, mindazonáltal az indokoknak oly képeni helyesbítésével, hogy a kihallgatott és nem kifogásolt tanuk közül a kereseti követelés kifizetésének idejére nézve B. F. és L. F. azt vallották, hogy L. Károly, ki 1890. dec. 30-án, meghalt 1890-ben illetve 1890-es években ismerte be előttük a követelés kifizetését,