A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 22. szám - A polgári perrendtartási szaktanácskozmány. (Harmadik ülés.)

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog>> "22. számához. Budapest, 1901. június hó 2. Köztörvényi ügyekben. Felperes neje ellen a 77. §. a) pontja alapján a házasság felbontását kérte, azonban azzal az alapon el lett jogerejüleg utasítva, mert a Curia azt találta, hogy alperes jogos ok alap­ján hagyta el felperest. Felperes ezen ítélet után újból felhívta alperest az életközösség helyreállítására, melynek alperes eleget nem tevén, felperes ellene most ujbol megindította a bontó kere­setet a 77. §. ai p. alapján. Alperes most mar nem hí vatkozhatik az első perben érvényesített bontás elleni azon okra, hogy a házasfel elhagyása jogos okon történt, mert az ok, mely az elhagyó házastárs elhagyási cselekményét jogossá telte, egyúttal bontás igényelésére jogos ok az ö részéről ; ha pedig ez az ok, mint bontó ok 6 hónap múlva hatályát veszti, ugy nyilván való, hogy annak mint bontást meggátló oknak is hatályát kell veszitenie.*) A marosvásárhelyi kir. ítélőtábla(1901. évi máj. 8. 1,231 sz. a .) Markovién János ügyvéd által képviselt T. lános felperesnek személyesen eljárt K. Kata alperes ellen házasság felbontása s járu­lékai iránt, az erzsébetvárosi kir. törvényszék eló'tt folyamatba tett és az 1901. évi március hó 6-ik napján t,37(>. szám alatt kelt Ítélettel elintézett rendes perét 1901. évi május hó 8. nap­ján tarlott nyilvános ülésben megvizsgálván, következően itélt: A kir. ítélőtábla az elsőbiróság Ítéletének a házasság felbontását tárgyazó hivatalból felülvizsgált részét helybenhagyja. Indokok: Felperes már e pert megelőzőleg keresetet indított alperes ellen azon az alapon, hogy őt alperes 1897. évi november hó 8-án jogos ok nélkül elhagyta. A magyar királyi Curia felperest ezzel a keresetével akkor elutasította, s kimondotta, hogy alperes felperest jogos ok alap­ján hagyta el. Felperes most újra felhívta alperest, hogy a házastársi élet­közösséget állítsa helyre, de sikertelenül, mivel alperes ezt birói felhívásra sem tette meg, — s hivatkozott arra, hogy a magyar királyi Curiának elől emiitett Ítélete szerint az, hogy ő felperest jogos ok alapján hagyta el, most is foljogositja alperest, hogy az életközösség helyreállítását megtagadja. A döntő kérdés tehát az, vájjon az elhagyás jogossága vég­telenig hat-e s vájjon ha az egyik házastárs a másik hibája miatt az életközösséget egyszer jogoson felbontotta: vájjon a bár hibás házastárs sohasem követelheti-e a házas­társi életközösség helyreállítását ? Hogy a házasság jogi jellege feltétlenül kívánja a házastár­sak életközösségét es hogy érvényes házasság fennállása mellett a házasság mint jogviszony céljával és jogi természetével meg nem egyeztethetőnek tekinti a törvényhozó azt az állapotot, hogy a házas felek elkülönítve éljenek: világos kifejezést nyer az 1894. évi XXXI. t.-c. 77. §-ának és ezzel kapcsolatban a 104—107. §-ainak rendelkezéseiben, a mely utóbbiak szerint a házasfelek tényleges különélése csak akkor képezhet jogos állapotot, — ha a különélést jogosan kivánó fél erre birói Ítélettel különös felhatalmazást nyer; s ekkor is a bár hibás fél a 107. §. alapján, 2 év múlva kérheti a házasság természetével ellenkező függő állapotnak meg­szüntetését ; kérheti feltétlenül a házasságnak végleges és teljes felbontását. Az 1894. évi XXXI. t.-c. szelleméből következik tehát — s intézkedéseiből levonható az a jogszabály, hogy ha az egyik házas­fél a másikat bár jogos okból elhagyta, — ez csak egyszer jogo­sítja fel az elhagyó felet, hogy a házassági életközösség visszaál­lítására vonatkozó birói felhívás teljesítését megtagadja; — s hogy a sértő házasfélnek sértő ténye, ha csak ez nem folytatóla­gos, bizonyos s a kibékitésre alkalmas időköz lefolyta után hatá­lyát veszti még akkor is, a midőn ennek hatályát a megbocsá­tás, — az életközösségnek a per eldöntése után történt önkényes visszaállítása meg nem szüntette. Minthogy erre az elenyésztető időtartamra vonatkozólag a törvény hézagos és intézkedést nem tartalmaz: a törvényhézagot törvénymagyarázat és analógia segélyé­vel kell pótolni. Az analógiára kellő alapot nyújt az 1894. évi XXXI. t.-c. 83. §-ának intézkedése, mely a bontó okok hatályának elenyész­tét 6 hónapra szabja. A törvény célzata a 83. §. esetében és a fent tárgyalt eset­ben ugyanaz lévén: intézkedésének is ugyanazonosnak kell lennie. *) Ezen rendkívüli érdekes és nagy fontosságú elvi jelentőségű ítéletre felhívjuk olvasóink figyelmét. Mindenesetre kíváncsiak vagyunk a Curiai állásfoglalásra. Ha a kir. táblák nagyérdemű elnökei egyáltalán utána néznének, hogy elvi jelentőségű határozataik — nemcsak dönt­vényeik — a szaklapok utján ismertessenek, ugy a jogegység fejlődé­sének a legnagyobb szolgálatot tennék. Lapunk örömmel logad minden értesítést. A szerkesztőség. Az az ok, mely az elhagyó házastárs elhagyási cselekmé­nyét jogossá tette, — egyúttal bontás igényelésére jogosít az ő részéről. Ha pedig ez az ok mint bontó ok 6 hó múlva hatályát veszti: nyilvánvaló, hogy annak mint a bontást meggáiló oknak is hatályát kell veszítenie. Minthogy tehát ezek szerint felperes az alperes elhagyó lépé­sét indokolttá tevő 1897. évi sértő cselekmény elkövetése után több mint 6 hó múlva alperest a házassági életközösségnek vissza­állítására jogosan hívhatta fel; s minthogy alperes mint feleség férjét lakhelyére követni tartozik; alperes pedig ennek a fentiek szerint jogos felhívásnak meg nem felelt, ujabb okot pedig, mely őt férjének elhagyására fel­jogosítaná, fel nem hozott és nem bizonyított: alperes kifogása az 1894. évi XXXI. t.-c. 77. §. a) pontjá­nak alperesre való alkalmazását nem gátolhatja, annál kevésbbé, mivel alperes maga sem a házasság felbontása, sem az ágytól és asstaltól való elkülönítés birói kimondására nézve mit sem tett: s igy maga alperes lévén az, ki a házassági kötelék fentar­tását kívánja, ennek következményét, — az életközösség helyre­állítását és fentartását is el kell fogadnia. Egyebekre nézve a királyi ítélőtábla az elsőbiróság indoko­lását magáévá teszi. A válóper adatai kétségtelenné tették, hogy alperes férje ífelperesi iránt konok gyűlölettel viseltetik, a törvényes véle­lemmel szemben pedig elegendő bizonyíték lévén arra, hogy íel­peres nejével nemileg nem közösült, — a teljes bizonyíték elő­állítása végett az 1868. LIV. t.-c. 236. ij-a értelmében erre a tényre nézve felperesnek a potesküt megítélni kellett. A nagyszebeni kir. tszék (1899. dec 21. — 8,899. sz. a.) W. Mihály felperesnek, kisk. W. Zsuzsanna 1. r. és Z. Margaréta előbb ferj. W. Mihályné 2. r. alperesek elleni az l. r. alperes törvénytelen származásának megállapítása iránti perében követke­zőleg itélt: A kir. tszék W. M-né szül. Z. M-tól 1893. dec. 23.-án szü­letett és a szenterzsébetfalvi ev. luth. egyház szertartása szerint 1894. jan. 13-án Susanna előnévre keresztelt leánygyermeknek származását törvénytelennek kimondja. Indokok: A per folyamán kihallgatott tanuk és a kere­sethez mellékelt okmányok szerint perrendszerüen be van bizo­nyítva, hogy miután Z. M. férjét W. M-t elhagyta, soha ahhoz többé vissza nem tért és vele közös háztartásban nem élt; a tanuk eskü alatt vallják, miszerint teljesen kizártnak tudják azt, hogy felperes volt nejével az egyházi bíróságon kivül valahol találkoztak volna; mert Z. M. férjét elhagyva Szt.-Erzsébet faluba ment lakni és onnan férjéhez Dolmányra vissza nem lért, sem pedig férje volt feleségét fel nem kereste, s miután a gyermek a házasság felbontása után a 3-ik évben született és miután a gyermek anyja az egyházi bíróság előtt önszántából beismerte és kinyilvánította, hogy a gyermek nem férjétől származik, a gyermek törvénytelen származásúnak kimondandó volt. A kolozsvári kir. Ítélőtábla (1900. máj. 23 1,514 sz. a.) által, — annaK előrebocsátásával, hogy a peres kérdés alperesekre nézve csak egységesen döntethetik el, —ennélfogva azl881:LIX. t.-c. 35. §-a második bekezdése alapján az elsőbirósági Ítélet a második alperesnek nevében is felebbezettnek tekintetett, — az elsőbirósági ítéletnek felebbezett az a része, mely szerint F. F. és O. A. ügygondnokok részére munkadíj állapíttatott meg, meg­semmisíttetik, az ítéletnek első r. alperes törvénytelen származását megállapító, a perköltségeket kölcsönösen megszüntető felebbe­zett része megváltoztattatik, felperes keresetével elutasittatik stbi. Indokok: A kir. tszék Ítéletének fent emiitett része azért semmisittetett meg, mert a jelen per, mint a kir. it. tábla 1,623/88. sz. végzésében kinyilvánította: nem ujitott per, hanem uj per, a nevezett tiszti ügyészek pedig eme perben sem megidézve nem voltak, sem képviselést nem teljesítettek, mely ok miatt részükre a munkadíjnak megállapítása a hivatkozott törv. 39. §-a o) pontjába ütköző semmis eljárást képez. A kir. tszék Ítéletének az 1. r. alp. törvénytelen származá­sát megállapító és a perköltséget megszüntető részét a kir. it. tábla azért változtatta meg, és utasította el felperest keresetével és marasztalta a perköltségben, mert felperes annak lehetetlensé­gét, hogy a nemzés általa történt volna, nem bizonyította. Ugya­nis azok a körülmények, hogy alperes felperesi elhagyta, az elha­gyás után felperes Domány és alperes Szent-erzsébet községében tar­tották rendes lakásukat, hogy másod r. alperes nejét szagosnak híresztelte az egybekelésük előtt, alperes felperest először kikosa­razta, későbben akihirdetést késleltette, hogy adományi ev. luth.

Next

/
Oldalképek
Tartalom