A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1901 / 22. szám - A polgári perrendtartási szaktanácskozmány. (Harmadik ülés.)
A JOG 175 szükségtelen. Végül megjegyzi, hogy a kereskedelmi ügyek taxativ felsorolása a Tervezetben nem kimerítő, nem is megnyugtató. Plósz miniszter mindenek előtt kijelenti, hogy a főudvarmesteri hivatal hatásköre nem tartozik ide, mert a Tervezet csakis a rendes bíróságokkal és az ezek előtt való eljárással foglalkozik. Egy külön törvény lesz arra hivatva, hogy akivételes bíróságoknak a rendesekhez való viszonyát szabályozza. Ezen törvényben lesz szabályozva a választott tözsdebiróság hatásköre is, még pedig, mint azt már most jelezheti oly módon, mely ugy a közérdek valamint a kereskedelmi körök kívánalmainak mrg fog felelni, még szűkebb korlátok között mozogva, mint jelenleg. A mi a kereskedelmi vétségeket illeti, már a bűnvádi perrendtartás végrehajtási záradéka tartalmazza a miniszterre nézve azon meghatalmazást, hogy a vonatkozó eljárást rendeletileg szabályozza. Ez eljárás a bűnvádi eljárással szorosan összefügg s igy szintén nem tartozik e Tervezet körébe. E kérdésben felszólaltak még N a g y Ödön, Baumgarten Károly, dr. S t i 1 1 e r Mór, Rarthodeiszky Emil, Schmőr Gyula és Visontai Soma, azután a (i. pontot vette tárgyalás alá a tanácskozmány. Ez igy szólt: «Helyes-e az, hogy a Tervezet 143. §-a esetében a Budapesten levő töt vényszékek a keresetlevelet visszautasítják, vagy pedig célszerűbb volna-e, ha ily esetben a keresetlevél hivatalból áttétetnék a megfelelő tszékhez f Az erről folyó vitában Polónyi Géza, Vavrik Antal, F a b i n y Ferenc, Nagy Ödön, Nagy Dezső, Szabó Albert, VisontaiSDnié* Baurajari.ca Károly szólaltak fel; a nézetek megoszlottak. A miniszter arra utalt, hogy a felebbezés kizárása esetén a kereskedelmi hatáskör kérdése tökéletesen elvonatnék a felsőbíróságtól. Igy azután oly sokféle joggyakorlat fejlődnék ki, hogy az egyes tanácsok szerint különböznék. Azután a következő 7. és 8. pontokat tették vita tárgyává. Ezek azon eljárást tárgyalják, mely a kereskedelmi hatáskör hiányából származó pergátló kitogás folytán szükséges; továbbá e hatáskör kérdésében a felebbezés megengedhetőségéről szólnak. Chorin Ferenc a mai hosszas vita folytán igazolva látja legutóbb fejtegetett álláspontját, hogy t. i. a kereskedelmi hatáskör mellőzése rendkívüli előnyökkel járna az eljárás egyszerűsítésére nézve. Ha e hatáskör továbbra is fenmarad, ugy annak hiányát nem hivatalból, hanem csak a fél kifogása következtében kellene tekintetbe venni, s a törvényszék döntése ellen felebbezés kizárandó volna. E nézetet támogatták Polónyi, S t i 1 1 e r és W o 1 t, mig Szabó, Nagy Ödön és Décsey a speciális kereskedelmi hatáskör föntartása érdekében szóltak. Plósz miniszter ismételten részvett a vitában s kilátásba helyezte, hogy a hallott nyilatkozatokat komoly megfontolás- tárgyává togja tenni. Ezután a harmadik kérdőpont következett, mely az érték kiszámítására- vonatkozik, az elsőfokú és felebbezési bíróságok hatáskörének megállapítása szempontjából. E kérdés első pontjához, bár a 10. §. vonatkozó rendelkezései helyesek, hozzászóltak Polónyi, Vavrik Antal és Pap József. Plósz miniszter e szólók megjegyzéseire számos beható felvilágosítással felelt, mire az ülést bezárta. Nyilt kérdések és feleletek. Esküdtszék vagy rendes bíróság ? (Kérdés.) Az 1897. XXXIV. t.-c. a bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről szóló törvény 16. §-a szerint a nyomtatvány utján elkövetett és az 1878. évi V. t.-c. 259. és 261. §-ai szerint büntetendő rágalmazás és becsületsértés a kir. törvényszék hatásköréhez tartozik. Ha azonban a rágalmazás vagy becsületsértés az 1878. évi V. t.-c. 262. és 461. §-aiban meghatározott személyek, vagy nyilvános számadásra kötelezett vállalat igazgatója és tisztviselője ellen, avagy közmegbiza fásban eljáró ellen és pedig az utóbbinak hivatalos tetteire vonatkozólag volt elkövetve, az esküdtbíróság ítél. Ezek alapján a következő kérdést vagyok bátor előterjeszteni. A kérdés t. i. a következő: A fiu-, és leánykiházasitási egyletek, a melyek alapszabályai eddigelé a belügyministériumtól nyertek jóváhagyást, nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknak tekintendők-e vagy sem, és ennélfogva az ilyen egyletek vezetősége, u. m. elnök, jegyző, pénztárnok és választmány ellen nyomtatvány utján elkövetett rágalmazás, a kir. törvényszék, avagy az esküdtbíróság hatásköréhez tartozik, avagy az ilynemű egyletek vezetői közmegbizatásban eljáróknak tekintendők-e vagy sem és ha igen, az 1897: 34 t.-c. 16. §-ának 2. bekezdése nyer-e alkalmazást? Aliquis. Adalék a gyermektartás kérdéséhez. (Kérdés.) Megszünik-e a természetes atya bíróilag megállapított gyermek-tartási kötelezettsége, ha a teljesen árva törvénytelen gyermek, kirendelt gyámja által, a ki a gyermektartási perben felperesként eljárt — de egyébként nem hozzátartozó, — utóbb szabályszerűen örökbe fogadtatik; nem köteles-e azt kizárólag az örökbe fogadó szülő eltartani ? Vidéki ügyvéd. Vegyesek. A szegedi ítélőtábla elnökévé a király mint a hivatalos lap közli, dr. Fabiny Ferenc curiai birót nevezte ki. Az uj elnök Fabinyi Teofil volt igazságügyminiszter fia, 1854. július 22-én született Budapesten s igy most negyvenhét esztendős. Jogi tanulmányait a pesti és bécsi egyetemen végezte, egy éven át még a berlini s párisi egyetemen hallgatta a jogot. 1877-ben a jog- és államtudományok doktorává avatták, amikor a kincstári jogügyek igazgatóságához fogalmazó gyakornokká, egy évvel később tiszteletbeli fogalmazóvá, 1879-ben a Curiához, mint semmitőszékhez tiszteletbeli, 1881-ben pedig valóságos segédtanácsjegyzővé nevezték ki. Időközben ügyvédi oklevelet nyert ;41883. elején a marosvásárhelyi táblánál pótbiró, három év múlva rendes biró lett s mint ilyent 1891-ben a budapesti táblához helyezték át. Ugyanebben az évben curiai kisegitőbiró, 1894 ben rendes biró lett, mig most a Csa th ó Ferenc távozásával megüresedett elnöki állásra nevezték ki. Az uj elnök nemcsak mint kiváló jogász, hanem mint erélyes, vezetésre hivatott férfiú és közigazgatási szaktekintély is általánosan ismeretes. Mi pedig ugy a szegedi ítélőtáblának, mint uj elnökének, kihez hosszú évek óta tartó tisztelet füz bennünket, igaz örömmel kívánunk szerencsét e kineveztetéshez. A budapesti ítélőtáblához a király Frenreisz István curiai birót tanácselnökké nevezte ki. Igazi érdem jutalmát látjuk e tényben. Frenreiszban szerencsésen egyesül a kitűnő biró és humánus ember és igy birói lelkiismeretében mindig egyesíteni tudta az igazságszolgáltatás és a humanizmus érdekeit. Azon visszás helyzet folytán, hogy a megszállott tartományokban a magyar bíróságok által hozott sommás váltóvégzések alapján a végrehajtás nem eszközöltetik, mert ott a felsőbíróság által hozott egy döntvény szerint az csak Ítélet alapján foganatosittalik, a kereskedelemügyi miniszter tárgyalásokat indított meg azon célra, hogy a sommás váltóvégzéseknek a megszállott tartományok területén leendő végrehajtásabiztosittassék ; mert Bosznia-Hercegovinával való sűrűbb forgalmi összeköttetéseink fejlesztése indokából kívánatosnak jelentkezik, hogy a váltókövetelések gyors érvényesítését gátló emiitett visszásság mielőbb megszüntettessék. A megindított tárgyalások sikeres eredménye annál kívánatosabb, mert a polg. perrendtartásról szóló tervezet 640. §-a az 1881. évi váltóeljárás (2,851. sz. rend.) 14. §-ában foglalt azon korlátozást, hogy ha a sommás végzés alperesnek az osztrák-magyar monarchia területén kivül kézbesítendő, sommás eljárásnak helye nincs — mellőzi. A hivatolt javaslat tehát az emiitett rendeleti szakaszhoz hasonló korlátozás felállítása nélkül rendelkezik a fizetési meghagyások kézbesítése iránt. Természetes azonban, hogy a tervezett változtatás Bosznia-Hercegovinával szemben gyakorlati jelentőséggel nem birna, ha a megszállott tartományok területén az ottani bíróságok, a mi bíróságaink sommás váltóvégzését nem fognák végrehajtani. Egyidejűleg a kereskedelemügyi miniszter felhívta a magyar kereskedelmi csarnokot, hogy a Bosznia-Hercegovinába tervezett tanulmányi csoport-kirándulások alkalmával a kereskedelmi forgalom tekintetében ott tapasztaltakról, esetleg hiányokról tegyen jelentést. Uj egyetemi magántanár. Örömmel értesülünk arról, hogy dr. Raffay Ferenc győri ügyvédnek, kitűnő munkatársunknak magántanári habilitációját a magyar magánjogból a kolozsvári Ferenc József tudományegyetem f. hó 21-én egyhangúlag elfogadta. Á megtartott szóbeli kollokvium és próbaelőadás után a tanári kar felterjesztette a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez Raffay dr. képesítését és igy a megerősítés legközelebb meghozza a fiatal tudósnak azon kitüntetést, melyet már eddig jogirodalmi működésével régen kiérdemelt. Számos cikkein kivül, melyek a jogi szaklapokban jelentek meg, Raffay már több munkával gazdagította a magyar magánjog irodalmat. Irt«A párbér kérdés megoldásáéról. «A házassági törvény és magyar ált. polg. törvénykönyv kodifikációjáróW ; megírta a ^Házassági perrendtartását, és már két kiadást megért munkájában «A hűtlen elhagyást, mint házasságbontó okot» magyarázta széles alapon. Legújabban kompetens helyen is élénk eszmecserét keltett azon uj szöveggel, melyet a most készülő magyar ált. polg. törvénykönyv tervezetének házassági része helyett ajánlott és minden munkálkodásával rászolgált arra, hogy szép reménynyel nézzünk jövendő pályafutása elé. — A kezdethez őszintén gratulálunk. A Bírósági Végrehajtók Országos Egyesülete évi rendes közgyűlését május hó 26-ik napján tartotta meg Kassán a városház közgyűlési termében. — Radnóti Adolf (Segesvár) elnök üdvözölvén a megjelenteket, konstatálta, hogy £6 egyesületi tag személyesen jelent meg, 52 tag pedig meghatalmazványok által képviseltették magukat — A terjedelmes elnöki jelentés, mig egyfelől örömmel konstatálja, hogy az egyesületi tagok száma október óta 68 taggal, 200-ra szaporodott, másfelől sajnálattal számol be 126 fizetési meghagyási kérvény kibocsájtása felől, amelyet késedelmes tagok ellen a csekély tagsági dijért be kellett adni. — Baig Mór (Ipolyság) mindjárt indítványt is tett, hogy a közgyűlés eme tagoknak viselkedését helytelenítse. — Uláh Gyula (Nyíregyháza) az egységes díjszabást sürgeti; mert