A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 20. szám - Váltóra történt fizetések megtámadása

A JOG 79 tartja és nemcsak az előbbi kár megállapított összegét, hanem a dtj hátralékát is kiszolgáltatja a szerződés megszűnésébe állítólag megnyugodott felperesnek ; de a tanú még csak nem is ismétli, hogy a szóban forgó alkalommal mi okból mellőztetett az általa elbeszélt körülmények szerint természetesnek mutatkozó ez az eljárás. Minthogy ezek szerint alperes azon állítása mellett, hogy a szerződés megszűnésében felperes az 1898. évi január havában kifejezetten hozzájárult, a per során figyelembe vehető bizonyítékot tel nem hozott, abból a körülményből pedig, hogy felperes a biztosítás felmutatása tárgyában hozzá intézett 2. y. alatti levél vétele után hallgatott, a felmondás elfogadása épen nem következtethető, mert felperes tekintettel az A. alatti kötvénynek a szerződés tartamát világosan és naptárszerüleg megállapító tartamára s a K. T. í-82. §-ának fennebb hivatkozott rendelkezésére a szerződés kötelezettsége alul jogtalanul szabadulni igyekvő alperes ezen értesítésre nyilatkozni egyáltalán nem tartozott ; és minthogy az alperes felperesnek egyéb valamely olyan concludens tényét sem bizonyította, mely alkalmas volna annak a megállapítására, hogy felperes az alperes felmondását elfogadta : az előadottak alapján helyesen állapította meg az első bíróság alperesnek kifogásolt kártérítési kötelezettséget s helyesen marasztalta őt a viszonválasz részletezése szerint általa elismert 654 kor. 24 fill. kárösszeg és ennek az 1898. aug. 9. napjától mint a felperes ártatlanságának kimutatása idejétől számitolt törvényes késedelmi kamatában, miért is az első bíróság ítéletét e részeiben helybenhagyni kellett. Tekintve azonban, hogy a K. T. 482. §-a 2-ik bekezdése rendelkezése értelmében a biztosítási összeg kifizetésének idejére nézve első sorban a felek megállapodása az irányadó ; az ált. bizt. teltélek 8. §-a értelmében pedig a kárösszeg kifizetése a biztosított ártatlanságát tanúsító hatósági bizonylat előtt nem követelhető s felperes ennek a kötelezettségének az F. a.'bemutatásával csak a válaszirat 1898. augusztus 9-ik napján befejezett beiktatása alkalmával tett eleget ; alperes a biztosítási összeg kifizetésére ezt megelőzőleg késedelembe nem esett ; minél lógva az elsőbiróság ítéletének megváltoztatásával felperest a megiiélt összeg után az 1898. ápril 9-től aug. 9-ig terjedő időre eső kamatkövetelésével is elutasítani kellett. Megváltoztatott továbbá az első bíróság ítélete annyiban is, a mennyiben alperes a kár megállapítása céljából foganatosított előleges szakértői szemle költségeinek megfizetésére nem köteleztetett; mert a K. T. 481. §-a rendelkezése szerint biztosítottnak, ha a biztosító ebbeü jogát a kár feljelentésétől számított 15 nap alatt nem gyakorolja, jogában állván a kárt a biztosító költségén megállapítani: alperes ki a maga részéről a kárt megállapítani elmulasztotta, felperesnek e körül fölmerült költségét mindenkép megtéríteni tartozik. Habár az előleges szemle költsége a fentebbi 191 korona sszegnél többre rúgott is, alperes mégis csak ezen összeg erejéig marasztaltatott azért, mert felperes alperesnek ilyen cimen való marasztalását felebbezésében kifejezetten csak ily összeg erejéig kérte. A magyar kir. Curia. (1901. ápril 1. 1,087. sz. a.) által a másodbiróság ítélete helybenhagyatik. Indokok: A csatolt biztosítási kötvény 17. §-ában foglalt feltétel szerint az alperes biztosító társaság azt a jogot kötötte ki magának a biztosított felperessel szemben, hogy a biztosított tárgyakat ért és részéről megtérített részleges kár esetében a biztosítási szerződéstől a biztosítás időtartama alatt egyoldalulag visszaléphessen. Ez a kikötés azonban a K. T. 482. §-ának azzal a parancsoló rendelkezésével szemben, hogy részleges kár esetében a kötvény vissza nem adatik és a szerződés a kár által nem érintett érték erejéig érvényben marad, — joghatálytalan. Hogy pedig a K. T. 482. § ának fennidézett rendelkezése parancsoló, a melytől a felek szerződésileg sem térhetnek el, kitűnik magából az idézett szakasz szövegezéséből. Ez a szakasz ugyanis rendelkezést tartalmaz az 1-ső és utolsó, a kárösszeg kifizetésére vonatkozólag s a törvényszakasz kifejezett intézkedése szerint csak is akkor jön alkalmazásba, ha a felek az iránt máskép meg nem állapodtak. A szóban forgó közbeeső rendelkezés azonban a szerződési szabadságát korlátozva, határozottan azt fejezi ki, hogy a törvénynek ez a rendelkesése eltérően a másik kettőtől, imperativ hatályú és ennél fogva az azzal ellenkező vagy attól eltérő szerződési megállapodás joghatálylyal nem bir. De kitűnik ez abból a körülményből is, hogy a keresk. törvény a kárbiztositás tekintetében egyáltalában nem tartalmaz olyan rendelkezést, mely a biztosító társaságnak megadná a jogot arra, hogy a biztosítási időtartam alatt a biztosítottal szemben a biztosítási szérződéstől egyoldalulag visszaléphessen. A másodbiróság tehát helyesen határozott, amikor a K. T. 482. §-ának idézett rendelkezését parancsolónak jelentette ki, miért is ítéletét helybenhagyni kellett. Abban az esetben, midőn a baleset által előidézett sérülés következményei, egy a baleset bekövetkeztekor már fennállott testi baj következtében hamarabb és könnyebben állanak be, mintha ez a testi baj fenn nem forgott volna, ez a körülmény a baleset és testi sérülés közötti közvetlen okozati kapcsolatot nem szünteti meg. Ha pedig a baleset és következményei között a közvetlen okozati összefüggés fenforog. akkor a biztosító társaságnak az a védekezése, hogy e sérülés nem egyedül és közvetlenül okozta a felperesnek munkaképtelenségét, jogos alappal nem bir. — A biztosítási feltételek abbeli rendelkezésének, hogy a biztosított egy és ugyanazon balesetért csak egyszer nyerhet kárpótlást, helyesen csak az az értelem tulajdonitható, hogy a nagyobb kárpótlási igény a csekélyebbet magában foglalván, az állandó munkaképtelenség esetére szerződésileg kikötött kárpótlási összegből a mulandó munkaképtelenségért megtérített karpótlási összeg levonandó. — A biztosítási feltételeknek az a kikötése, hogy a követelési igény elenyészik abban az esetben, ha a bejelentés a baleset napjától számított bizonyos idő alatt be nem érkezik, joghatalylyal nem bir. (A m. kir. Curia 1901. március 12. 903/900. sz. a.) A kezesség jogi természeténél fogva a hitelezőt az egyenes adóssal szemben megilletett igény arra a kezesre, ki az illető egyenes adós helyett a kezességéve! megerősített szolgáltatást teljesiti, már a szolgáltatás teljesítésének megtörténte által átszáll és igy nem szükséges az, hogy azt az igényt a hitelező az illető kezesre kifejezetten és alakszerűén átruházza, ezt tehát a hitelező megtenni nem köteles. (A m. kir. Curia : 1901. márc. 12-én G. 50. sz. a.) Az a követelés, melyet a bizományos megbízója ellen, az ennek egyező akaratával pusztán tőzsdei árkülömbözetre irányuló ügyleteinek foganatosításából érvényesít, éppen ugy bíróilag nem érvényesíthető szerencsejátékból eredő követelést képez, mintha azt nem a bizományos, hanem közvetlenül a megbizó fél érvényesítette volna. A bizományi viszony nem zárja ki azt hogy a megbizó és bizományos abban állapodjanak meg, hegy sem valóságos vétel, sem eladás ne történjék s közöttük mégis a tózsdeszokásoknak megfelelően oly következmények álljanak be, mintha a vétel illetve eladás valóban megtörtént s az átvétel illetve szállítás elmulasztatott vagy megtagadtatott volna, sőt köztudomás szerint a tisztán tőzsdei árkülömbözetre irányuló ügyletek igen gyakran éppen bizományi szerződés alakjában köttetnek meg. (A m. kir. Curia: 1901. márc. 13. 1,071. sz. a.) A kereskedelmi törvény io5. S-a alkalmazásának előfeltételét az képezi, hogy a kettőnél több tagból álló társasági viszony,, egy vagy több tagnak kilépése vagy kizárása dacára meg nem szűnik, hanem a többi társtag által tovább folytattassék, a mely esetben felszámolásnak helye nem lévén, a kilépett vagy kizárt társtag vagyonilletöségének meghatározása céljából irányadóul veendő a társaságnak a kilépéskor vagy a kizáratás iránti keresetnek kézbesítésekor létező vagyoni állapota. (A m. kir. Curia: 1901. jan. 9. 886/900 sz. a.) Bűnügyekben. Minthogy másod r. vádlott a kosárban elhelyezve volt dolgokat akkor vitte el sértettől, a mikor első r. vádlott a sértett személye ellen használt eröszakot még folytatta es ekként a kosár elvitelével az első r. vádlott részéről célba vett cselekményt nem csupán megkönnyítette, hanem tettes cselekedetet is követett el, — őt a rablás bűntettében a btk. 70. §. alapján mint tettestársat bűnösnek kimondani kellett. A nagyváradi kir. tszék (1899. dec. 28. 23,853. sz. a.) által P. Pásk bűnösnek mondatik ki a btkv. 332. §-ában (1 p.) meghatározott erőszakos nemi közösülés bűntettének a btkv. 66. §. szerinti kísérletében, mely cselekménye a btkv. 92. §. alkalmazásával vétséggé minősittetvén, 4 havi fogházra, — B Anna férj. Sz. Gavriolláné bűnösnek mondatik ki a btkv. 333. §-ában irt, a 334. §-ban meghatározott lopás vétségében és ezért 2 havi fogházra, 1 évi hivatalvesztésre és politikai jogai hason tartamú felfüggesztésére Ítéltetnek. Indokok: 1899. aug. 20-án özv. V. Gy-né N.-Váradról Csatárra indulván, karján egy 2 frt 55 kr. értékű ruhaneműt 4 frt készpénzt tartalmazó kosárral, este 7 óra tájban a váradi vámháznál találkozott a vádlottakkal, kik azt mondták, hogy szintén Cs-ra mennek s igy együtt folytatták utjokat. — Rövid együttlét után azonban gyanúsnak tűnvén fel V. Gy-né előtt vádlottak viselkedése, sértett elvált tőlük a Cs.-ra vehető hágón és az ott közelben levő lakatlan korcsma felé tartott; midőn kis idő muiva útirányában egy kocsi haladt, arra ült fel. P. P. ezt észrevevén, hasonlókép a kocsira ugrott s majd a tetőn más irányt vevő kocsiról káros leszállván, P. is hasonlóan tett és nyomon követte a sértettet.Midőn már a kocsi eltűnt P. sértett elé ugrott, őt torkon ragadta, s károssal dulakodván, őt miközben ez a kosarat a földre tette a kukoricásba vonszolta. E közben a színhelyre került B. Anna is, ki a kukoricás szélén találta a panaszos kosarát, azt magához vévén azzal elfutott. — Ezen tényállás mellett a kir. tszék nem látta beigazolhatónak vádlottnak rablásra irányuló szándékát; mert egy részről erre nézve vádlottak határozott tagadásban voltak, másrészt pedig a körülményekből nem állapitható meg az, mert az elsőrendű vádlott már sértettől elvehette volna annak kosarát, midőn sértett aztaz első bántalmazás után a földre helyezte, nyomban ezt nem tette, hanem sértetteta kukoricásba vonszolta és ott vele folytatólag dulakodott. Ily körülmények között vádlottnak azon előadása volt elfogadható, hogy a sértettet nemi közösülés céljából vonszolta a kukoricásba s mivel már a vádlott által is beismert dulakodásból megállapítható, hogy a sértett beleegyezését