A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 20. szám - Váltóra történt fizetések megtámadása

A JCG az adómegtérités, illetőleg adófedezés cimén kikötött, de házbér iellegével biró 225 frt tekintetében is. — A háztulajdonos törvé­nyes zálogjoga a bérlőnek az albérlőktől járó bérösszegre is kiterjed. (Curia 1901. március 29. 1,290/901. sz. a.) Amennyiben a törvénytelen gyermek szülei között létrejött egyezsé? a törvénytelen kiskorú gyermekek személyes érdekeit érinti és sérti, ugyanaz az 1877 : XX. t.-c. 113. és 114. §-ainak rendelkezéseinél fogva gyámhatósági jóváhagyás hiányában érvénytelen ugyan ; az egyezség azonban kétségtelenül az anyá­nak is saját ténye lévén, e saját tényét megtámadni és ebből folyóan annak kötelező erejét és hatályosságát kétségbe vonni nem jogosult, hanem annak érvényessége és hatályossága sike­resen csak akkor támadható meg, ha e megtámadást az illeté­kes gyámhatóság a kiskorú érdekében szükségesnek találván, ez iránt a törvényszerű intézkedéseket megteszi. (A m. kir. Curia mint felülvizsgálati bíróság litOl. febr. 8. I. G. 540/900.- sz.) Kereskedelmi, csöd- és váltóügyekben. A biztosítási kötvénynek az a feltétele, melylyel a bizto­sító azt a jogct kötötte ki magának a biztosítottal szemben, hogy a biztosított tárgyakat ért és részéről megtérített részleges kár esetében a biztosítási szerződéstől a biztosítási idő tartama alatt, egyoldalulag visszaléphessen, a K. t. 482. §-ának azzal a parancsoló rendelkezésével szemben, hogy részleges kár eseté­ben a költség vissza nem adatik és a szerződés a kár által nem érintett érték erejéig érvényben marad, joghatálytalan. Hogy pedig a K. t. 482* §-ának fentidézett rendelkezése parancsoló, a melytől a felek szerződésileg sem térhetnek el, kitűnik az id. szakasz szövegezéséből. Ez a szakasz ugyanis 3 rendelkezést tartalmaz : a közbeeső rendelkezés a szerződő felek szabadságát korlátozza, határozottan azt fejezi ki. hogy a tv.-nek ez a ren­delkezése, eltérvén a másik kettőtől, imperativ hatályú és ennél fogva az ezzel ellenkező vagy ettől eltérő szerződési megálla­podás joghatáiylyal nem bir. A K. t. a kártalanítás tekintetében egyáltalában nem tartalmaz olyan rendelkezést, mely a biztosító társaságnak megadná a jogot arra, hogy a biztosítási időtartam alatt a biztosítottal szemben a biztosítási szerződéstől egyolda­lulag visszaléphessen. A budapesti kir. keresk. és váltó törvényszék mint keresk. bíróság (1899. máj. 19-én 1,087. sz. a.) M. Ferenc felperesnek «Trieszti általános biztosító társaság* alperes elleni 1,140 frt. sjár. iránti perében következőleg itélt: Alperes köteles 327 frt. 12 kr. tökét s ennek 1898. április 19-tól 5°,o kamatát felperesnek megfizetni. Indokok: A K. T. 472. §-a értelmében a biztosítási szer­ződés feltételei csak annyiban irányadók a felek kölcsönös jogai és kötelességeire nézve, amennyiben ezek a K. T. II. részének hetedik cime második fejezetében megállapítva nincsenek. Már pedig a K. T. 482. §-a kifejezetten azt rendeli, hogy részbeni kár esetében a kötvény vissza nem adatik és a szerző­dés a kár által nem érintett érték erejéig érvényben marad. Ennél fogva, mint a törvénybe ütköző, érvénytelen az E. alatti kötvény hátlapján levő biztosítási feltételek 17. §-ában foglalt az a kikötés, hogy a biztosítás színhelyéül szolgáló épületekben és az 1 §. szerint biztosított kár, kártérítés követelés vagy kártérí­tés történte után a biztosító társaság a szerződést egyoldalúan megszüntetheti. Az a körülmény tehát, hogy felperes a biztosított tárgya­kon 1898. december 24-én, tehát a perbeli tüzesetet megelőzőleg, tűzkárt szenvedett és annak folytán az E. alatti kötvény alapján kártérítést kapott, nem jogosította fel a kifejtettek szerint alpe­rest arra, hogy a biztosítási szerződést egyoldalulag megszüntesse. Alperes azonban azt is akarta bizonyítani, hogy felperes a biztosítás megszüntetésébe beleegyezett. Ez a bizonyítás azonban nem sikerült. mert az 57- a. nyugtát alperes ellenvégiratában, tehát elké­setten csatolva és felperesnek annak valódisága tekintetében nem állván módjában nyilatkozni, ez az okozat vitatott körülmény bizonyításánál figyelembe nem jöhet, mert a felhívott tanuk közül Sz. S. a perdöntő körülmény­ről nem bir közvetlen tudomássai, B. H. tanú pedig részint saját tényében forogván, részint mint alperes biztosító társaság főügy­nöke, — érdekelt lévén, — vallomása egymagában véve nem tekinthető oly bizonyítéknak, mely a S. E. T. 64. §-a értelmében való mérlegelés mellett a bíróságot teljesen meggyőzné; ez a vallomás pedig más bizonyítékkal ki nem egészíthető; mert az alperesi előadás valószínűségét lerontja az a tény, hogy felperes a kötvényt vissza nem adta és a biztosítási dijnak hátralékos részét fel nem vette, holott ha ő kifejezetten beleegye­zett volna a biztosítás megszüntetésébe, alperes annak jeléül bizo­nyára bevonta volna azE. alatti kötvényt felperestől, vagy a már megállapított korábbi kárösszeg kifizetését a kötvény visszadá­sától tette volna függővé, továbbá felperesnek nem lett volna oka a részére visszautalványozott 7 frt. 50 kr. biztosítási díj fel­vételét megtagadni. Ezek szerint a biztosítás az 1898. évi márc. 11-én bekövet­kezett tüzeset idejében érvényben lévén: alperes a szenvedett tűzkárt megtéríteni köteles. Az nem vitás, hogy a kassai kir. járásbíróság által fogana­tosított előleges szakértői szemle dacára az 1898. évi márc. 11-én történt tűzkárra vonatkozik és nem terjed ki az 1897. dec. 2i-én kiütött tűzkár által okozott károk megállapítására. A felek elfogadták az előleges szakértői szemle által meg­állapított adatokat, de alperes azt vitatta, hogy az 1. és 5. tétel­nél csak aránylagos kártérítésnek van helye, mig felperes azt állította, hogy az E. a. kötvényben csak a fa és szalma részek­voltak biztosítva, melyek teljesen elégtek; a megmaradt vályogfa­lak nem képezvén a biztosítási szerződés tárgyát, nem lehet aránylagos kártérítésről szó. Ez az előadás azonban alaptalan, mert az E. a. kötvény szerint a biztosítás az ott 1—5. tételszámok alatt felsorolt épü­leteknek építményei értékére terjed ki, az általános tűzbiztosítás] feltételek 3. §-a szerint pedig építményi értéknek biztosítása alatt annak minden része, az alap és pincefalak kivételével, — értetik. Ebből nyilvánvaló, hogy nem égelt le minden, ami biztosítva volt és hogy a K. T. 178. §-a értelmében az 1. és 5. tételek alatt biztosított tárgyaknál kártérítésnek azon arányban van helye, amelyben a biztosítási összeg a tárgyak összértékéhez áll. A budapesti kir. Ítélőtábla (1900. május 30-án 1,932. sz. a.) a kir. tszék ítéletének felebbezéssel megtámadott azt a részét melyben alperes 327 frt fizetésben marasztaltatott, helybenhagyja — felebbezett többi részét azonban megváltoztatja s mig egyfe­fől felperest a megítélt 654 kor. 24 fill. után 1898. ápr. 19-től aug. 9-ig terjedő időre felszámított kamatkövetelésével elutasítja, másfelől alperest a kár megállapítása céljából foganatosított elő­leges szakértői szemle címén 191 kor.-nak felperes részére leendő megfizetésére ítéli. Indokok : A fenforgó esetben az E. a. biztosítási köt­vény a biztosítás tartamát 1896. aug. 12. déli 12 órától 1902. aug. 12. déli 12 óráig minden kétséget kizáró módon megálla­pítván, a kötvény előlapján foglalt s a szóban lévő ügyletre nézve különösen történt ezt a szabatos meghatározást semmikép sem érinti a kötvény hátlapján nyomtatásban jelentkező feltéte­lek 17. §-ának az az általános rendelkezése, mely szerint a biz­tosítás színhelyéül szolgáló épületben és helyiségekben netán előforduló tűz esetén a szerződés a még folyamatban lévő bizto­sítási időre eső dij visszatérítése mellett a társaság által a kikö­tött idő előtt megszüntethető, mert ez a rendelkezés a minden feltétel nélküli előbbivel szemben hatálytalan. Alperesnek az a kifogása tehát, hogy a kereseti követelés alapjául felvett biztosítás az általános feltételek id. 17. §-a alapján még a kereseti kárkövetelés alapjául szolgált esemény (az 1898. évi márc. 11-iki tüz) beállta előtt felperesnek általa felmondatott, nem volna figyelembe vehető, még ha a biztosító társaság maga részére azt a jogot, hogy részleges kár esetén a biztosítási szer­ződést a biztosítás hátralevő tartamára felmondhatja, érvényesen ki is kötheti. Ugy de az erre vonatkozó kikötés az első bíróságnak e részben helyesen kifejtett indokolása szerint érvényesnek általában véve nem is tekinthető; mert habár a biztosítási szerződés tartamát szerződő felek­nek kétség kívül jogukban áll valamely felbontó feltételtől is füg­gővé tenni s a keresk. törv. 469. §. 5. pontjának rendelkezése nem követeli, hogy a biztosítás kezdőpontja és vége vagyis annak tartama naptárszerüleg állapíttassák meg; mégis azonban oly körülmény bekövetkeztétől, melyre vonatkozólag magában a keresk. törvényben foglaltatik intézkedés az iránt, hogy annak beállta a szerződés tartamára nézve mi befolyással sincs, a szerződés felbontása, mint bontó feltételtől nyilvánvalóan füg­gővé nem tehető. — Már pedig a K. T. 482. §-a világosan meg­határozza, hogy részbeni kár esetén a szerződés a kár által nem érintett érték erejéig érvényben marad ; ezzel szemben tehát feleknek tekintettel a K. T. 427. §-ára, az ellenkező megállapo­dásra jogosultságuk nincs. De helyesen hagyta figyelmen kívül az elsőbiróság alperes­nek a szerződésnek a felperes hozzájárulásával történt megszün­tetésére alapított kifogást is; az ítéletben ide vonatkozólag felho­zott egyéb indokok alapján és azért: mert habár az a körülmény, hogy a tanú saját tényében jorog, a vallomás elfogadásának mellőzésére indokul nem is szol­gálhat, a fenforgó esetben kihallgatott B. H. vallomásának bizo­nyító erő még sem tulajdonitható, mivel a bizonyításra kötele­zett alperes képviseletében eljárt s így magával a bizonyító alperes­sel egy tekintet alá eső tanú vallomásának a felperesnek azzal ellenkező előadásával szemben hitel nem csak azért nem tulaj­donitható, mivel a tanú mint megbízott az alperes mint megbí­zótól nyert utasítás végrehajtása körül kétségkívül felelősség érze­tével bir s így vallomása minden elfogultság nélkülinek nyilván nem is tekinthető, hanem azért sem, mivel a per körülményei is olyanok, melyek a tanú vallomásában foglaltakat nagy mérték­ben valószínűtlenné teszik. Ugyanis tanú is vallja, de a perben védekezése során is alperes maga is beismerte, hogy felperes a szerződés megszünte­tésének állítólagos tudomásul vételét és illetve a megszüntetéshez való hozzájárulását az alkalommal nyilvánította volna a tanú előtt, midőn a nevezett az előző (1897. december 24-iki) kárának kifizetése céljából tanúnál az eredeti biztosítási kötvény felmuta­tása mellett jelentkezett. No már, ha való volna az, a mit a tanú vall, mi sem lett volna természetesebb, hogy felperes ott hagyja a reá nézve már teljesen értéktelenné vált biztosítási kötvényt és egyszersmind átveszi a hátralevő időre eső előre lefizetett dijat, tanú pedig a felmutatáskor kezeihez jutott kötvényt meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom