A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 20. szám - Az elárverezett ingatlan tkvi állapota a vételár be nem fizetése esetén

A JOG 157 valamint a sommás határperekben követendő különös eljárást állapítja meg. VII. Bányaügyekben való eljárásról gondoskodik. VIII. A fizetési meghagyásos eljárást szabályozza. IX. Váltó, kereskedelmi utalvány és kötelező jegy alapján megengedett fizetési meghagyási eljárást állapítja meg. X. Bérleti viszonyok megszüntetése tárgyábani eljárásról intézkedik. XI. Házassági ügyekben való eljárást tartalmazza. XII. Születés törvényességének megtámadása iránti eljárást szabályozza. XIII. Kiskorúság meghosszabbitásáról, a gondnokság alá helyezésről és az atyai hatalom gyakorlatának felfüggesztése iránti eljárásról intézkedik. XIV. A holtnak nyilvánítási eljárásról szól. XV. A választottbiróságok előtti eljárást tárgyazza. I Végül a XVI-ik cím tartalmazza a záró határozatokat. A törvényjavaslatnak tartalma az a fővonásokban.— Ezekből kitünőleg a beosztás egészen uj, az eddigitől eltérő nemcsak, hanem a különös eljárásokat is felölelő, tehát bővített és olyan, mely a közkívánatnak teljesen megfelel. Az előttünk fekvő törvényjavaslat azonban, mely valószínűleg még stiláris módosítások elől nem zárkózik, nagy részében ugyanazonos a jelenleg érvényben lévő és a sommás eljárást tárgyazó 1893. évi XVIII-ik t.-cikkben lefektetett elvekkel és intézkedésekkel, sőt ugyanazon stilisztikával. A hivatkozott törvényre, még mint annak törvényjavaslatára, annak egyes §§-ira a gyakorlatból merített szerény észrevételeinket bátorkodtunk volt megtenni a «J o g» 12-ik vagyis 1893-;k évi folyamában, s azokat, miután a további gyakorlatunkban is igazolást nyertek, és a mennyiben annak intézkedései átvétettek, azokra most is fentartjuk; miért is azoknak ismétlésébe nem bocsátkozunk. Ezúttal a mélyen tisztelt szerkesztőség mindenkor tanúsított szivélyességéből, az előttünk fekvő törvényjavaslatnak csak egy, különösen újítást tartalmazó intézkedésére óhajtjnk megtenni észrevételünket ugyancsak gyakorlati szempontból és pedig kötelességszerűen annál inkább: mert a becses szaklap ez évi 14-ik számából értesültünk arról, hogy a perrend tervezetének megvitatására egybehívandó ministeri szaktanácskozmány elé terjesztett s megvitatandó kérdőpontok között foglaltatik a mi kérdőpontunk is. Es ez az: F e n t a r t a n d ó-e a tervezet 481—485 §-aiban szabályozott ellen tm o n d á s? Régente tekintélyesebb jogászok is akadtak, a kik a perorvoslati rendszert is perhoreskálták, s azt tartották, hogy a perorvoslat nem tekinthető a jogszolgáltatás lényeges kellékének. Es voltak idők — a jó aranyos idők — a midőn csak egy souverain bíráskodás létezett, a fölebbviteli jogorvoslat ismeretlen volt, — a bíróság a perorvoslat kizárásával döntötte el az eléje jutott peres ügyet. — Gyöngítve látták a bírói határozat tekintélyét és megrendítve a jogszolgáltatás alapját a jog, vagy perorvoslat megengedésével; mert, hogy csak ennek kirekesztésével válhatik a jogszolgáltatás törvényes igazsággá és jogbiztossággá. Tévedésnek vallották azt, hogy a helyes jogszolgáltatás megkövetelné, miszerint többfoku biró ítélkezzék. Nem osztották azon nézetet, hogy a másodbiró helyesebben állapítaná meg a tényállást, az első azon bírónál, ki előtt az ügy teljesen minden ténybeli és jogi viszonyaiban, vonatkozásaiban feltáratott, bizonyítékaival egyetemben, s melynek az első biró közvetlen szemlélője és ennek következtében az ügynek a legalaposabb ismerője Ámbár bizonyos tekintetekben a régiek perorvoslati elveinek a gyakorlati jogász, ki tapasztalatait az életből meriti, onnan hámozza ki — igazat ad is; mégis azokkal való szakitásnak szükségkép be kellett következnie az idők változtával, melyek a forgalmi és társadalmi viszonyokat megváltoztatták és az állam minden téreni fejlődése folytán, a jogélet viszonyok is fejlődöttekké és szövevényesekké váltak. Tehát a régi felfogásoknak szükségszerűen felmondva a szolgálatot, manapság alig találkozik jogász, a ki a jog- vagy perorvoslat kizárása mellett állást foglalna és a fokozatos jogorvoslati rendszert elitélné. A teritéken lévő törvényjavaslat 481. §-a ekképen hangzik: Ha az alperes a perfelvételi határnapon meg nem jelent, az Ítélet ellen ellentmondással élhet. Ezen §-ban kifejezést nyert, ugyanazon első souverain bíróság előtt érvényesíthető, bizonyos korlátolt jogorvoslatnak is mondható ellentmondási elvre óhajtunk gyakorlati szempontból az észrevételünket megtenni. A hivatkoztunk §-ban foglalt elv — mint elv már nem egészen uj. a mennyiben az 1893. évi XlX-ik t.-c. azt már a fizetési meghagyásos eljárásban, határidejét tekintőleg pedig túltengőén, meghonosította. Erre nézve pedig a becses szaklap 1893-ik évi folyamában szintén megtéve az észrevételünket, azt fentartjuk és annál inkább : mert annak a gyakorlat szintén igazat adott, s azt elismeri a szóban lévő törvényjavaslat is, a mennyiben annak előterjesztési határidejét meg is kurtította. De egészen uj, az ezen törvényjavaslatban foglalt joghatályu, jogkövetkezményes alakjában. Acceptáljuk, hogy a jogtudományi észlelődés eredményeként azon conclusióra jutunk: miszerint egy olyan birói enunciatum, mely csak egy perfél egyoldalú informálása alapján történik meg — kétes értékű lehet! És ennek következtében azt, a helyes jogszolgáltatás érdekében, feltétlenül megállónak el nem fogadhatjuk. •' Az ezen kérdéses §-ban contemplált ellentmondási jog, a melyet mi korlátolt jogorvoslatnak felismerjük, könnyítés akar lenni a jogkereső fél érdekében, de inkább csak egy perfél — alperes — érdekében ; mert a felpereseinket nem ismerjük oly naivaknak, hogy a meg nem jelenéssel tüntessenek. Ez tehát csak a jó oldalukról ismert a'pereseink privilégiuma. Mai nap a jogtudósaink — kiknek |örök hálával adózunk, — jó akaratából ugy állunk, hogy a meg nem jelenés okábó 1 hozott birói határozatok csak a ténykérdést illetően egyoldalú I birói informáláson alapszanak; ellenben a jogkérdést illetőleg a biró az anyagi törvény alapján áll; de sőt a ténykérdések szövevényeibe is belemarkolhat és igazolásukat is bizonyos mértékig kívánhatja. E szerint tehát jogrendszerünkben a meg nem jelenés folytán hozott birói határozatok nem olyan nagyon kétes értékűek, mint ott, azon régi aranyos korszakban élő nemzeteknél, a hol és kiknél a birónak a keze megkötöttebb ily esetekben, a hol az adott ellentmondási jog helyén lehet. Meg nem dönthető statistikailág igazolt állítás: hogy mi perlekedő nép vagyunk, drága s túlbecsült a jussunk és hogy késelkedők vagyunk a jogban, az igazságban; ebből következően pedig ügyünket még a Mindenható Ítélőszéke elé is vinni szeretnők. De ezen beteges állapot csak ideiglenes jellegű és pusztán arra vezethető vissza, hogy drága magyar hazánk a jogélet, a jogintézmények és a jogéletet szabályozó törvények tekintetében nagyon elhanyagolva volt. A birói enunciatum — ítélet, határozat — szükségkép megköveteli, hogyha nem is szent dolognak tekintessék, de legalább komolyságot és tekintélyt magán hordó legyen! Nem vagyunk Herostrátok, de követelmény: a honestas publica! Mert ellenesetben a perlekedési fíloxerát nem hogy ki nem irtjuk, hanem ellenkezőleg terjedésére még nagyobb tápanyagot szolgáltatunk. Nem gerjesztünk a jogkereső közönségben a jogi intézményeink, a bíróságok iránti tisztelet, ha a birói ítéletet bármely náció ellentmondási jogától feltételessé tesszük. Ellenkezőleg a nagy közönsége jogérzetében és jogi intézményeink iránti komolyság és tiszteleti felfogásában még inkább megingatjuk, lehet mondani hogy nevetségessé tesszük intézményeinket, látva a nagyözönség azt, hogy a bírósági functio csak játékból áll és ítélete, a melyet O Felsége a király nevében hirdetett ki, egyszerű ellentmondás, egyszerű ellenvetés következtében a nagy semmiségi űrbe jut. A gyakorlati jogász előtt tisztán áll: hogy mihelyt a törvényjavaslat idézett §-ában lefektetett ellentmondási jog a nagyközönség tudatába jő, csaknem kivétel nélkül gomba módra növő alperesek azt igénybe fogják venni. Ezen felhozottak alapján és azért is, mert az ellentmondási jognak fentartása esetében, a pertartam — melyet éppen megrövidíteni akarunk — hosszabb lesz egyrészt, másrészt pedig a bíróságokra célnélküli jóval nagyobb munkateher háramlik, ha az a budapesti biró által naponta százával hozott, úgynevezett makacssági Ítéletek mind halomra dőlnek: — igazságügyi politikai szempontokból sem foglalhatunk állást a §-ban contemplált ellentmondási jog mellett. De mit is szólna ehhez a kereskedelem ? — bizonyára feljajdulna! Kifejezést adtunk annak, hogy a fokozatos jogorvoslati rendszer hivei vagyunk. — Ezen elvünkből kifolyóan, a mennyiben a jogtudomány a kérdéses birói ítéleteket megnyugvással még sem fogadhatná el, oda concludálunk: hogy azon contradictorius tárgyalás nélkül hozott ítéletek ellen ad rem a jogorvoslat megengedhető lenne, az eddigi sommás törvényünkben meghatározott korlátok mellett. A kérdéses §-ra nézve azokban véltük megtenni szerény észrevételünket. Különben pedig flectamus genua! Az elárverezett ingatlan tkvi állapota a vételár be nem fizetése esetén. Irta : FÉNYES VINCE szerencsi járásbiró. E cim alatt a «J o g» f. é. 9-ik számában egy cikk jelent meg G e n c s y Zoltán biró úrtól, a melyhez szabad legyen nekem — tisztán gyakorlati szempontból — hozzá szólanom. Nekem is volt hasonló esetem a midőn a vevő az árverési vételár egy részét ki nem fizetvén s a tkvi érdekeltek sem ezt, sem a vissza rverést nem szorgalmazván, az ingatlan továbbra is vhajtást szenvedett nevén maradt. Minthogy pedig magánjogi elvek szerint az árverési vevő az illető ingatlan tulajdonjogát a leütés pillanatában feltétlenül megszerezte s a vételárhátralék nem mint a tulajdonjog korlátozása, hanem tisztán csak mint kötelem jöhet ve'.e figyelembe: nem tartanám aggályosnak s a jogelvekbe ' ütközőnek az ingatlan tulajdonjogát nevére akkor is bekébe-