A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 19. szám - Innen-onnan a magánjogi tervezetből. Harmadik személy javára kötött szerződés

tani, hogy az minő módozatok mellett képez fedezeti váltót és a váltóbirtokosnak kellene bizonyítani, hogy azon feltételek, melyek őt a váltó kitöltésére és érvényesítésére feljogosítják — bekövetkeztek. így az általam példaképpen felhozott esetekben, ha alperesek beigazolt?k, hogy a váltó — fedezeti váltó, hogy az első esetben a váltó amegrendelt áru kifogástalan megkapása esetén, a második esetben az elfogadó által elvállalt kötelezettségek megszegése esetén tölthető ki és érvényesíthető, ezen bizonyítékokkal szemben felperes kötelessége bizonyítani, hogyaz elsőesetben a váltó elfogadója a megrendelésnek megfelelő árut kifogástalanul átvette, a második esetben, hogy a váltóelfogadó elvállalt kötelezettségeit megszegte, mert csak ezen feltételek beállta ad a váltóbirtokosnak jogot a váltó kitöltésére és érvényesítésére és mert minden fedezeti váltó — a feltételek bekövetkeztéig — halott — és életet csak a feltétel bekövetkeztével nyer. Törvénykezésünk fenn hivatolt felfogása alapján alperesnek annak bizonyítását, hogy fedezeti váltó forog fenn, meg sem engedi, annál kevésbé juttatja a felperest azon helyzetbe, hogy bizonyítson, hanem alperest kifogásaival egyszerűen elutasítja, — mert kifogásait a váltótörvény és eljárás meg nem engedik. A Curia több esetben némi útmutatást adott ugyan a helyes irányra nézve, igy a 492/883., 68/84., 36/84., 159/95., 592/83.. 44/91. számú ítéleteiben kimondotta, hogy a fedezeti váltó a feltétel beállta előtt lejárattal el nem látható: 1,130/90 szám alatt kimondotta, hogy alperes tartozik bizonyítani, hogy mily kötelezettség biztosításául adatott a váltó és hogy a kötelezettség vagy tartozás megszűnt: a 490/83. és 933/8"). számú ítéletekben pedig kimondotta, hogy a váltókötelezetten áll, ama kifogásokat, melyek őt a váltó alapjául szolgáló jogügyletből netán megilletik, előadni és bizonyítani; ámde hány biró ismeri ezen curiai határozatokat? és hogyan construálja meg magának a biró a helyes nézetet ezen a döntvénytárakban csak kivonatosan — mintegy oraculumszerüen construált kijelentésekből. Itt curiai döntvényre van szükség, mely kimondja, hogy fedezeti váltóval szemben a váltókötelezett jogosult kifogásai rendjén azt bizonyítani, hogy a váltó fedezeti váltó és hogy az csak bizonyos tény bekövetkeztének feltétele mellett adatott (a mi különben minden fedezeti váltónál áll) és hogy ezzel szemben felperes kötelessége a feltétel bekövetkeztét bizonyítani. Mig ez be nem következik, az országban ezer meg ezer ember sínyli meg azt, hogy a fedezeti váltók tekintetében a váltótörvény és eljárás szigora alkalmaztatik és kívánatos lenne ezen döntvény utján segíteni addig is, mig az uj perrendtartás — mely már javaslatként előttünk áll, — e tekintetben helyesen fog intézkedni. Innen-onnan a magánjogi tervezetből.*) Harmadik személy javára kötött szerződés. Irta : Dr. ALMÁSI ANTAL budapesti kir. törvényszéki aljegyző. A cím a német törvényben csak sokkal szerényebben található fel: «Versprechung der Leistung eines Dritten» maga a tapogatódzó óvatosság, mig ( harmadik személy javára kötött szerződés)) egy önálló ügyletfajnak büszke hirdetése. Ezt természetesen örömmel kellene üdvözölnünk, ha az 1,027 -1,039. §§. valójában meg is tartanák azt, mit feliratuk ígér, ha elvileges és practicus szabályozását találnók bennük a jogfogalmak eme legfiatalabbjának. E helyett a T. mást szabályoz, mint a mit ígér, és a mit szabályoz, az nem harmadik javára kötött szerződés. ígéri a címben és definiálja a bevezető (1,027) szakaszban a harmadik javára kötött szerződést a maga tiszta fogalmi mivoltában. Még sokkal inkább kelti ezen ügyleti typus szabályozásának hitét az 1,028. §. mely a vonatkozó ügyleti szándék fenforgására interpraetativ szabályokat tartalmaz, mindezt azonban csupán azért, hogy az 1,029. §. merész elhajlással kezdje meg a Tervezet nagy ismeretlenjének parabolitikus pályafutását. *) Előző cikk a f. évi S- s/.imban. OG Hogy mi volna egyéb a harmadiknak az igéretvevő és kötelezett szerződése által «megszerzett') joga, melyről mégis kizáró1 a g az igéretvevő is rendelkezhetik ? Ne utaljunk erre vonatkozólag a nt. 328. §.2. bekezdésére; egész más az, mit a német codex ezzel el akart érni. hiszen nt.-ben hiányzik azon rendelkezés, mely szerint «a mig az igéretvevő rendelkezési joga fennáll, csak ő követelhet a kedvezményezett érdekében teljesítést,)) (1,034 §.) hiszen a nt. egyszeiüen lehetőséget ad 328. §-ában arra, hogy a harmadik joga kezdő vagy végződő időponthoz, vagy feltételhez füzethessék, mig a magyar tervezet egy «megszerzett» de practice mindig a levegőben lógó rendelkezési jogot statuál. Végre is a harmadik javára szóló szerződés practikus célja, harmadiknak jutott valamely vagyoniérdek és ugyan mi jut, mit «jzerezw a harmadik, ha szabályszerint minden az igéretvevőnél marad ? A kötelezett féllel szemben az igéretvevőnek a kedvezményezett sérelmével véghez vitt ügyletei az ő rosszhiszeműségétől eltekintve, amúgy is érvényesek, ő ugy is köteles az igéretvevőnek az eredetitől eltérő rendelkezéseit tekintetbe venni (1,032. §•); az igéretvevő és kötelezett hiába kötöttek harmadik javára szóló szerződést, az a kettőjük közötti viszonyra legfeljebb annyiban bir befolyással, hogy más. ügylet ellenkező kikötés hiányában végleges kötelezettséget statuál és véglegesen megadja a kötelezettnek a jogot is arra, hogy csak azt és ugy teljesítsen, a mint magát kötelezte; mig a harmadik javára szóló szerződésnél az igéretvevő ezentúl is szabadon rendelkezhetik. Vagyis az igéretvevő és kötelezett közötti viszonyban a harmadik kezéhez teljesítendő szolgáltatás csupán a kötelezettség teljesítésének egyik módja. A tervezet 1,031. § ugyan azt mondja, hogy a rendelkező joggal biró igéretvevő csupán a másik féllel egyetértőleg szüntetheti meg vagy változtathatja a szerződést, azonban e szakaszból kitetszőleg ezen egyetértés csakis akkor szükséges, ha a szolgáltatás mikéntje a másik félre «nem közömbös.» Látjuk hogy a harmadik személy javára kötött szerződés nem mutat fel semmi kritériumot. legalább semmi olyat, mely a harmadiknak jutott szolgáltatást minősítené ; az igéretvevő és a kötelezett közötti viszonyban annál inkább kellene azonban a kritériumot fellelnünk az igéretvevő és kedvezményezett közötti viszonyban ! Azonban a T. az igéretvevő és kedvezményezett egymásközti vonatkozásait még sokkal inkább az igéretvevő hatalmi körébe utalja, mint az igéretvevő és kötelezett imént jelzett viszonyát, sőt az 1,029. §. 1. bek. alapján azt kell mondanunk, hogy a T. szerint prima facie vélelem áll fenn arra vonatkozólag, hogy a kedvezményezett nem az igéretvevő és kötelezett közötti szerződés által nyeri a maga jogosultságát. Ebből azután sajátságos ellentét is keletkezik az 1,027. és 1029. szakaszok között Az 1,027. szerint kizárólag az igéretvevő és a kötelezett szándékától és igy egymásközti viszonyától függ az, vájjon a kedvezményezett önálló jogot kap-e a szerződésből, az 1,029. §. szerint pedig ugyanezen kérdésnek megoldása nem az igéretvevő és a kötelezett, hanem az igéretvevő és a kedvezményezett egymás közötti viszonyában nyer megoldást. Maga a megoldás is annyiban eltérő a két szakasz szerint, hogy mig az 1,027. a harmadiknak közvetlenül jutott jog mellett látszik állást foglalni, addig az 1,029-ik nagyon is hangoztatja, hogy az igéretvevő és kötelezett megegyezése rendesen mégis csak lehetőséget ad az igéretvevőnek arra, hogy egy önálló egyoldalú ügylet által, melyet a tervezet ugyan értesítésnek nevez, eset'eg a kedvezményezettnek követelési jogot létesíthessen. Vagyis a kötelezett álta ellenőrizhető, mert az ő közreműködésével létesült szerződés helyett az igéretvevőnek a kötelezett által meg nem figyelhető, egyoldalú értesítése juttatja csupán a kedvezményezettnek a neki szánt jogot. Ez nem csupán impractikus, mert az igéretvevőnek a kényére bízza a kedvezményezettet akkor is, ha ő eredetileg közvetlen jogot akart statuálni, hanem illogikus is, mert elmulasztja a tervezet az ezen szabályozásnak szükségképi kiegészítését képező azon tételt, hogy az igéretvevő ne csupán a kedvezményezettet, hanem a kötelezettet is értesítse az ő rendelkezési jogának megszűntéről. Amellett ugyanis, hogy az értesítésig az igéretvevő dönthessen a kedvezményezett joga felett, még, bár gyengén érvelhetünk ; az azonban már csakugyan különös, hogy az igéretvevő a kötelezettel szemben még akkor is basáskodhassék a kedvezményezett jogával, (1,032) amikor azt sua sponte már a kedvezményezettnek juttatta. Ezen kivül arra kell ügyelnünk, hogy a kedvezményezettnek igen sokszor nem fog teljes kárpótlást adni az igéretvevő elleni vagyoni regressus ; kötelességévé kell tehát tennünk az igéretvevőnek, hogy a kötelezett jóhiszemének az értesi-