A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 19. szám - A polgári perrendtartás tervezetéről

148 A JOG hatásának elejtésével a törvényhozás csak következetes maradna ahhoz az alapelvhez, mely szerint az érettség bizonyos életkor elérésével áll be és ennélfogva ennek folyom ánya gyanánt anagykoruságis csak attól tehető fü ggő vé. A polgári perrendtartás tervezetéről. Irta ALFÖLDI EDE, kir. járásbiró Nagybecskereken. A polgári peres eljárásnak érvényben levő szabályai sok tekintetben szolgáltattak alkalmat jogi vitára, de a vitás kérdések közül nem mindig a leglényegesebbek kerültek a jogi irodalomban nyilvánosságra. A törvénynek némely fogyatékossága, az igazságszolgáltatás terén, lépten-nyomon érezhető, de az állapotok javulására némi óhajtásnál egyéb többnyire nem szokott történni. Ennek okát abban is lehet keresni, hogy nálunk kicsinyeknek látszó bajokkal kevesen tartják érdemesnek törődni, s a pusztában kiáltó szó sorsa nagyon ismeretes. Az uj törvényjavaslat főkép abban a tekintetben okoz kellemes meglepetést, hogy több oly óhajtást teljesít, mely nem jutott hangos kifejezésre, hanem csak néma vágyként jelentkezett. Ezeknek a soroknak nem céljuk a törvényjavaslat fölött dicséretet zengeni, ezért csak néhány példa felsorolására szorítkozunk. Az érvényben levő eljárási szabályoknak a per értékének meghatározására vonatkozó intézkedései sok tekintetben hézagosak. — Ezeknek a hézagoknak a javaslatban nyomuk sincsen. A hatáskörre vonatkozó szabályok kijátszására irányuló törekvéseknek, melyek eddig napirenden voltak, a javaslat véget vet. A törvényjavaslatnak a birói illetékességre vonatkozó része is több oly kételyt eloszlat, moly most minduntalan felmerül. A kézbesítésre vonatkozó intézkedések határozott haladást mutatnak a mai állapottal szemben. A javaslat többi fejezeteiben is akadunk hasznos újításokra, melyek oly világosak, hogy felfedezésre nem szorulnak. Áttérve az ellenvetések felsorolására, mindenekelőtt a birói hatáskörre vonatkozó szabályok hívják magukra figyelmünket. Az érvényben levő rendszer a biró hatáskör tekintetében valóságos torlaszokat állit némely ügyek elé. Az uj javaslat kerüli ugyan a verebekre ágyúval való lövöldözést, de a rendszer gyökeres megjavítására nem vállalkozik. Nagy baj az, hogy a birói szervezetet előbb alkották meg, mint az eljárási szabályokat. Az összhangokat csak utóbbiaknak a hátrányára lehet megmenteni. Az eljárási szabályok szerkesztése most már korlátok közé van szorítva, mely korlátok a korszakalkotó munkálatoknál szükséges szabad szárnyalást nagyon megnehezítik. Az akadályokat nem lehet kicsinyelni, de ha tekintetbe vesszük, hogy a készülő törvény korszakot van hivatva alkotni, a bírói szervezet megbolygatásától se riadjunk vissza. A jelenlegi szervezet mellett sem a birói képesség színvonalának emelését, sem a bírák helyzetének javulását nem lehet remélni, mert az embereknek az az átlaga, mely hivatása magaslatán szokott állani, sokkal kisebb, mint a mennyi biróra most szükség van, s mert az állam most sokkal több bírót foglalkoztat, mint a mennyit tisztességesen ellátni képes. A munkabeosztás körül sehogysem takarékoskodunk s nem követjük azt a megdönthetlen szabályt, hogy a sülyedő hajóból okvetlenül ki kell dobni valami terhet, még pedig mindenekelőtt azt, a ini legkevésbbé nélkülözhetlen. A megszokásból eredő elfogultság és elméleti tévtanok következtében keletkezett előítélet azt tartja, hogy fontosabb ügyekben első fokon is társasbiróságnak kell ítélkeznie. Ez az elv azonban a gyakorlati életben semmi hasznot nem hajt s fényűzésnél és munkapazarlásnál egyébnek nem tekinthető. Az igazságszolgáltatást egyáltalában nem javítja az a körülmény, hogy első fokon több biró működik közre a határozathozatalnál. Tudjuk, hogy 100 eset közül 90-ben az előadó véleménye érvényesül. Tárgyalásoknál is csaknem kizárólag az elnök intézkedik. Ezekben az esetekben tehát a másik két biró munkája kárbaveszett. A többi elenyésző csekély esetben a másik két biró dönt ugyan, de nem Lizonyos, hogy döntésük helyesebb s ez a kis eredmény, melyet a felsőbb bíróság különben is megmásíthat, semmi esetre sem áll arányban azzal az óriási munkával és időveszteséggel, melyet a másik két biró állandó közreműködése igényel. A hajó sülyed, erre a teherre nincs okvetlenül szükségünk. Egy biró, főkép ha válogatott ember, a tárgyalást és hatáiozathozatalt éppen ugy elvégzi, mint három. Az ügy előkészítése és első eldöntéséhez ennyi épen elég s a mi ennél több, az már felesleges. A birói szervezetet egyszerűsíteni kell, hogy mindenki el tudjon igazodni, ki igazságkeresés megnehezítése nem egyeztethető össze a jogállam eszméjével. Első fokon minden ügyben csak egy biró Ítéljen. A bíróság előtt nemcsak minden ember, hanem minden ügy is egyenlő. A perenkivüli ügyek (végrehajtás, fizetési meghagyás, anyakönyvi kiigazítás, kézbesítés, örökösödési eljárás, cégjegyzék stb.) ellátásával nem kellene birót foglalkoztatni s ha ezek az ügyek meg is maradnának a bíróság hatáskörében, azok elintézését hivatalnokokra kell bizni. Felebbviteli bíróságra is csak egyfélére van szükség s végső fokban a Curia ítélne. Volna tehát: járásbíróság, törvényszék és Curia. Rang és fizetés dolgában a felebbviteli bírónak okvetlenül meg kell előznie az elsőfokú birót, mert az igazságszolgáltatás nem lehet egészséges akkor, ha az, a ki másodfokban ítél, az első bírónak versenytársa. Költségkímélés szempontjából még az is kívánatos volna, hogy az elsőfokú bíróság valamely tagja hetenkint megjelenne minden községben s a helyszínén elintézné az időközönlcint felmerülő egyszerűbb pereket. A törvényjavaslatnak a hatáskörre vonatkozó szabályozása, a mai szervezet mellett sem kielégitő. A járásbíróságok hatáskörén már több ízben történt tágítás s ez mindannyiszor kitűnően bevált. Érthetetlen ennélfogva az a félénkség, melyet a törvényjavaslat a járásbíróságok hatáskörének további kiterjesztése körül tanusit. Ezenkívül a hatásköri szabályok egyszerűsítésre is rászorulnak, mert az a cifrázás, melylyel a javaslat a járásbíróságoknak például a haszonbérleti ügyekre vonatkozó hatáskörét, elavult hagyomány mintájára szabályozza, valóban indokolatlan. A haszonbérleti ügyek, épen ugy mint a bérletiek, kivétel nélkül, bátran a járásbíróság hatáskörébe utalhatók. A mi a felebbvitelt illeti, a törvényjavaslat az érvényben levő sommás eljárásnak rendszerét követi, a nélkül, hogy legalább ennek a gyakorlatban tapasztalt, kirívóbb hátrányait kiküszöbölné. Az a körülmény, mely szerint a 400 koronánál nem nagyobb értékű perekben végérvényesen a törvényszék dönt, aggodalmat kelt és nyugtalanságot okoz. mert az igazságszolgáltatás szilárdságát veszélyezteti. Arra a biróra, ki a felekhez és képviselőikhez való közelségénél fogva, a rokonszenv és ellenszenv leküzdhetlen észrevehetlen uralma alá kerülhet gyakran, s a ki sok esetben az első bírónak versenytársa lévén, az irigység és féltékenység befolyásától sem menekülhet, a per végleges eldöntését nyugodtan bizni nem lehet. Ezenkívül a bíróságot sem szabad ily állandó bizalmatlanságnak kitenni. Ennélfogva a törvényjavaslaton legalább annyit okvetlenül változtatni kell, hogy a felülvizsgálat megengedése egyáltalában ne függjön a per tárgyának értékétől s hogy azokban az esetekben is, melyekben felebbezésnek nincs helye, a felülvizsgálati bíróság ne a törvényszék, hanem közvetlenül az ítélőtábla legyen. Inkább a felebbezés eseteinek számát korlátozzuk. Ez kevesebb veszélylyel jár. sőt olcsóbbá teszi a perlekedést. A kisebb értékű pereket aránytalanul nagy költség terheli. Akár 500 koronáig is ki lehetne és kellene az értékhatárt kitágítani a felebbezés tekintetében. A felebbvitelre vonatkozó szabályokban megállapított határidők érdekes megfigyelésre adnak alkalmat. E határidők minden tekintetben kényelemszeretetünkhöz alkalmazkodnak s mutatják, hogy az idővel egyáltalában nem szoktunk takarékoskodni. 15 nap! 30 nap! Micsoda pazar határidők ezek! A villamosság korszakában ma-holnap, ennyi idő alatt, az egész világot lehet körülutazni. A felebbezés előterjesztése, vagy tárgyalásának előkészítése valamivel rövidebb idő alatt is végbemehetne Megtörténhetik ugyan, de csak kivételkénen' hogy annyi vagy annál hosszabb időre is szükség van, de a kivétel kedvéért, melyről külön is lehet gondoskodni, nem kell az álta-