A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1901 / 19. szám - Perjogi anyagi igazság. 4. (r.)
Huszadik évíolyam. Szerkesztőség: \'., Rudolf-rakpart 3. sz. 19. szam. Budap est, J901. május hó 12. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. sz Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendők. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY) [LAP AZ Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják Dr. RÉVAI LAJOS - Dr. STILLER MOR ügyvédek. felelős szerkesztő: Dr. STILLER MÓR. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési arak: Helyben, vagy vidékre béi mentve küldve: Negyed évre 3 korona Fél « ._ 6 Egész « _ 12 Az előfizetési pénzek legcélszerűbben bérmentesen postautalvány nyal küldendők. TARTALOM: Perjogi anyagi igazság. Irta : dr. Plopu György, nagyváradi kir. ítélőtáblai biró. — A házasság nagykorúsító hatásáról, tekintettel a magyar általános polgári törvénykönyv tervezetére. Irta: Csipkés Árpád, csíkszeredai kir. törvényszéki biró. — A polgári perrendtartás tervezetéről. Irta: Alföldi Ede, nagy-becskereki kir. járásbiró. — Törvénykezésünk és a fedezeti váltó. Irta: dr. W e i s z Ignác, brassói ügyvéd. — Innen onnan a magánjogi tervezetből. Irta : dr. A 1 m á s i Antal, budapesti kir. törvényszéki aljegyző. — Nyilt kérdések és feleletek. (Adalék a sommás eljárás köréből. Irta: Egy érdeklődő.) — Irodalom. (A kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által hozott határozatok gyűjteménye. Közrebocsátotta : Fabiny Ferenc. — A magyar szövetkezeti jog. Irta: dr. G a 1 o v i t s Zoltán ) — Vegyesek. — Curiai és tál lai értesitések. MELLÉKLET: Jogesetek tára.— Felsöbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a a Budapesti Közlöny»-bői. — Hirdetések. \ Perjogi anyagi igazság. Irta : dr. PI.OPU GYÖRGY, biró a nagyváradi kir. ítélőtáblánál. IV. Jelen szerény fejtegetésem I. cikkében*) emiitettem, hogy a törvényileg statuált bizonyítá: i eszközök ana szolgálnak, hogy a biró oly tényismerethez juss jn, a mely őt arra képesiti. hogy meggyőződést alkothasson magának a vitás kérdés eldönthetése végett. A biró tehát nem kedélyállapotot kutat, hanem külső tényeket keres ; következőleg csak oly bizonyítási eszközt vehet foganatba, a mely a külső valóságot szemléltetőleg. tapasztalhatólag, láthatólag és érezhetőleg állítja elő. A biró nem engedheti át hivatali functióját sem a tanúnak, sem a félnek; nem teheti függővé bírói hatalmát sem a tanutói, sem a féltől, sem ezeknek őrizhetetlen kedélyállaf otától. benső érzelmeitől ; nem dobhatja oda birói meggyőződését, a tanú, vagy a fél obseurus animositásának, hanem mindezek teljes mellőzésével kell a tényállást kiderítenie, ismernie, és abból, s annak következtében kell meggyőződését megalkotnia, mert csak igy felelhet meg, nehéz bár, de az államilag szervezett társadalomra nézve kéíségtelenül első rangú hivatásának. Ebből az egyedül helyes szempontból vizsgálva az esküt, első kérdés az. hogy tekinthető-e az eskü bizonyítási e-zköznek ? A jogtudományban immár egyhangú a felfogás arra nézve, hogy a bizonyítási eszközök magukban véve még nem idézik elő a birói meggyőződést, hanem csak feltárják a biró előtt a bizonyitási okokat. Nem minden eszköz tehát, a mit a biró igénybe vesz, egyúttal bizonyítási eszköz is. mert nem minden eszköz alkalmas egyúttal arra is, hogy a bizonyitási okokat feltárja. Ez oka annak, hogy a beismerés, elismerés és a szakértő egyáltalában és semmi körülmények közt sem tekinthetők bizonyitási eszközöknek; mert ezek csupán csak a biró ismereteit segítik elő, és nem tisztázzák magát a vitás tényállást, a melylyel semmi összefüggésben sincsenek. Ahhoz tehát, hogy a biró által igénybe vett eszköz egyúttal bizonyitási eszközzé is legyen, szerves összefüggésben kell állania magával a vitás tényállással, arra nézve kell, hogy adjon a bírónak okokat, bizonyítási okokat. E szerint a bizonyitási eszköznek a biró által mérlegelhető positiv eredményt kell szolgáltatnia ; vagyis észleletét és vallomást, — nem véleményt, nem hitet, nem benső indulatot. Vájjon az eskü ily eredményhez juttatja-e a birót ? Nem ! Jelenleg hatályban lévő kettős polgári perrendtartásunkban az eskü nemei a következők : *) Előző cikkek «A J o g» ez idei 10., 12. és 15. számaiban. Lapunk mai tiaml Ugy a rendes eljárásban alkalmazandó 1868: LIV t.-c. mint a sommás eljárásban hatályos 1893: XVIII. t.-c. ismerik a tanuk esküjét ; ezenkívül az 18Í58: LIV. t.-c. megkülönbözteti a peres félnek megítélhető fő-, pót-, felfedező- és becslő esküt; ellenben az 1893 : XVIII. t.-c. az eskünek ezen négy faját a félnek eskü alatt leendő kihallgatásával, mint collectiv elnevezéssel rendszeresiti. E helyen mindjárt és röviden végezhetünk a rendes eljárásbeli eskükkel, a melyek az anyagi igazsággal oly annyira ellentétben állanak, hogy ezt fejtegetni immár felesleges is; az a körülmény, hogy ezek az eskük csak döntő határozatban s/övegezhetők, letételük és kivételük pedig csak a határozat jogerőssége után vehető foganatba, a jogszolgáltatás alapfogalmaival és sarkalatos elveivel határozottan ellenkezik ; de ezen cardinalis hiányon kivül a rendes eljárásbeli eskük az anyagi igazság elsőrangú postulatumát, a birói meggyőződést, egyenesen kizárják, illusoriussá teszik, ás igen gyakran egy lelkiismeretlen fél speculátiójának martalékául dobják ; mert ha bizonyitási eszközök nem állnak rendelkezésre, vagy azok a szolgálatot felmondták, szóval ha a biró a tényállást kideríteni és megállapítani s ekként meggyőződését megalkotni képtelen, a fél önkényének van kiszolgáltatva az ügy eldöntése ; vagyis a fél tetszésétől függ az igazságszolgáltatás birói attribútuma, mert kizárólag az ő benső animositása dönti el azt, hogy a megítélt esküt annak idején letegye, vagy le ne tegye. A rendes eljárásbeli eskü minden neme tehát nem bizonyitási eszköz, hanem pusztán eldöntési eszköz, mert nem segíti, nem mozdítja elő a tényállás kiderítését és tisztázását, tehát nem gyakorol befolyást a biró meggyőződésének a megalkotása körül, hanem az ügyet egyszerűen eldönti. Azt hiszem nagyon eleget mondtam arra nézve, hogy a rendes eljárásban még jelenleg is hatályban lévő esküket mielőbb a történeti mult emlékeinek engedjük, mert jogállam ily eskükkel az igazságszolgáltatás kigunyolása nélkül nem operálhat. Rendkívül nagy haladást mutat a sommás eljárásról szóló 1893: XVII! tcikknekajogászközönség általáno s helyeslésével találkozott az arendelkezése, a mely az esküből, mint puszta eldöntési eszközből mérlegelhető bizonyítási eszközt szándékozott és vélt — bár eredménytelenül — creálni az által, hogy a birói nobile officiumat korszerűen és a birói hivatás magasztosságának megfelelően kiterjesztette ; hatalmat adott a bírónak arra, hogy a felet közvetlenül meghallgassa, kikérdezze a vitás tény minden részleteire, és ezen az alapon döntse el ő maga azt, hogy minő tényeket tart bizonyítottaknak és minőket bizony itandóknak. A fél lényegileg tanúvá lett ; őt a biró a per összes döntő körülményeire részletesen kikérdezi, és ő vall; a külömbség a tanú és fél közt csak abban van tulajdonképen, hogy a tanú kényszeríthető a megjelenésre és a vallomás tételre, a fél nem, és pedig abból a nagyon egyszerű okból, mert a fél meg nem jelenése, vagy vallomástétel mulasztása következményeit önmaga viseli. Azonban igénytelen véleményem szerint a sommás törvénynek nagyszerű alkotása sem érte el a fejlettség korszerű követelményét, szóval ez a nagyszerű alkotás sem teljes ; mert a birói meggyőződés megalkotását nem függetlenítette el egészen az ahhoz nem tartozó ceremoniális formalismustól, a gépiessé vált és elkopott eskümintától, Hanem a benső kedélyállapotnak ezt a misztikus — vallásos elavult formuláját a birói meggyőződést szolgálatába szegődtette és továbbra fentartotta. A tanú esküje semmi körülmények közt sem tekinthető bizonyitási eszköznek, mert a bizonyitási eszköz maga a tanú ; de bizonyitási okot sem képez ez eskü, mert a bizonyító ok a tanúnak a vallomása. A tanú esküje csak a bizonyító oknak, vagyis magának a tanú vallomásának a megerősítésére szolgál, 12 oldalra terjed