A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 17. szám - A katonai büntetőjog elmélete

Huszadik évfolyam. 17. szám. Budapest, 1901. április hó 28. Szerkesztőség: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. sz Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendök. A JO BKTiLJP 17. (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY) ÍDEÍEISH [ÉPTÍSELETÍRE. A MAGYAR OCYrSlII, BÍRÓI. ÜGYÉSZI ÉS KÖZJEGYZŐI KAR ÉOMH Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják, Dr. RÉVAI LAJOS - Dr. STILLER MÓR'( ^ t^\ aryvédck. /^\5?V Kelelös szerkesztő: Dr. STILLER MÓR. Megjelen minden vasárnap^Ylf} Előfizetési arak: Helvben. vagy vidékre bér mentve küldve: Negyed évre ... 3 korona Fél « ._ 6 Egész « _ 12 Az előfizetési pénzek legcélszerűbben bérmentesen postautalvány nyal küldendők. TARTALOM: A katonai büntetőjog elmélete. Irta: dr. Grabcr Gyula, bpesti ügvvéd, m. kir. tart. honvédfőhadnagy, hadbíró. Ingadozások az illetékügyi kérdések körül, lita : László Pál, kir. tanácsos, pénzügvigazgató, a m. kir. központi díj- és illetékkiszabási hivatal főnöke Budapesten. — A föbeavatkozás. mellékbeavatkozás, perbehivás. s az elődnevezés szabályozása de lege ferendi. Irta: dr. Barna Ignác, kir. itélő táblai biró. — A B. T. K338. §-ához. Irta .Kiss Endre, debreceni kir. Ítélőtáblai biró. Kereskedelmi s üzleti könyvek kivonatainak hitelesítése. Irta : dr. K o v a 1 í c k y Elek, homonnai kir. közjegyző. — Belföld (C s a t h ó Ferenc, a kúria uj tanácselnöke. — A budapesti üszyvédi kamara rendkívüli közgyűlése. — A debreceni ügyvédi kamarának az igazságügvminister elé terjesztett évi jelentéséből.I — Irodalom (A polgári törvénykezés íperes és perenkivüli eljárás) szabályai. Írták : dr. V é g h Lajos és Alföldi Ede. — A nyomozási eljárás nehézségei. Irta: R é d e y Miklós.) — Vegyesek. Szerkesztőségi üzenetek. — Curiai és táblai értesítések. MELLÉKLET: Jogesetek tára.— Ftlsőbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a «Budapesti Közlöny.)-böl. — Hirdetések. A katonai büntetőjog elmélete. Irta: dr. GRABER GYULA, bpesti ügyvéd, m. kir. tart. honvéd-főhadnagy, hadbíró. Minden társadalmi intézmény valamely társadalmi cél elérésének eszköze. Ezen szempontból vetve fel a kérdést, ugy találjuk, hogy a hadsereg végcélja az, hogy — ne legyen célja Ez talán paradoxon, de igy van. Si vis pacem, para bellum. Hadsereget azért szervez az államhatalom, hogy biztosítsa polgárainak — a békét. Nem a harc, a béke cél. mert a cultura haladása, emelkedése csak békében érhető el. A haderő és a cultura tehát fordított arányban és irányban haladnak. Az utopistikus végcél, a teljes világbéke, magával hozza a teljes lefegyverkezést. Ha majdan elérkezik az a kor, melyben az államok esetleges jogvitáikat épp ugy bíróságok elé viszik, mint ma még az egyesek, akkor megszűnt a háború létjoga s ezzel egyszersmind megszűntek létezni a hadseregek, a katonák. Azon csekély pár miliió esztendeig azonban, mig a világbéke magasztos eszméje testet ölt, megmarad a háború is, mint szükséges rosz ; addig tehát szüksége van és lesz a társadalomnak a katonákra. Miután pedig a katonák élethivatása elütő lesz minden időben a társadalom más polgárainak élethivatásától, nagyon természetes, hogy mások lesznek a társadalmi felfogásaik, szokásaik, mások az eszményeik, melyekért ie'kesülnek, más utakon és más eszközökkel fognak iparkodni tökéletesedésük felé. így volt, van és lesz ez mindig, amig csak létezni fognak. Hogy a katonai társadalom eme lörekvései nem csak egyszerűen «mások». mint a polgári társadalomé, hanem ez utóbbiéval sokszor directe ellentétesek, az a dolog természetéből folyik. Miután pedig az ember rendszerint a polgári társadalomba születik belé s csak azután válik katonává, kell, hogy erőteljes nevelési rendszer formálja át a polgár lelkét az uj élethez. Az első, ami az újoncra szinte lesújt, az ő egyéniségének teljes elveszése, személyes szabadságának teljes megsemmisülése. A regruta lelkében még csak homályos kép lebeg arról, hogy ennek igy kell lennie, hogy valami magasabb, még meg nem értett célból történik vele mindaz, mi szerinte, a rabsághoz hasonlít. Nem ura többé idejének, nem viselhet olyan öltözetet, milyent a tetszése diktál; szavait, cselekedeteit, melyek még tegnap — legalább a törvény korlátai között — teljesen szabadok voltak, ma már egészen uj korlátokhoz kell mérnie s lépten-nyomon tapasztalnia kell, hogy az ő alanyi jogköre oly szük kis térre szorult, hogy a tér, amelyet e kör befog, jóformán egyenlő a semmivel. Későbben Lapunk mai szám a megérti már, hogy az a magasabb cél — a katonai fegyelem, s beletörődik az uj sorsba, előbb resignatióval, később és végül nemes ambícióval. Mikorra ezt megértette, akkor válik belőle katona igazán. A katonai élet tehát az önmegrendszabályozás és az önmegtagadás tudománya. Miért teszi ezt az emberiség ? Hiszen fölötte kényelmetlen! Miért veszünk nyűgöt akaratunkra, miért helyezzük magunkat ellentétbe a polgári életben vallott elveinkkel? Nem azt hihetjük-e, hogy társadalmi haladásunk legfényesebb jele a középkorral szemben : az egyén felszabadulása ? Nem az-e a jogfejlesztés célja, hogy minél szélesebb körre tágítsa az egyén alanyi jogait (facultas agendi) és minél szűkebbekre a tárgyi jogot (norma agendij? Miért rakunk hát mégis békót egyéni szabadságunkra, a szólás és véleményadás szabadságára stb. és miért büntetjük azokat, kik ezen normákat áthágják? Oda kell visszatérnünk, ahová Pikler Gyula, ez a mélységes tudású jogphilosoph, visszavezeti az emberiség büntetési ösztönét: a büntetés hasznosságának belátására. Be kell látnunk azt, hogy a katonai fegyelem a haderői: létfeltétele ; a fegyelem a katonai társadalom jogrendje, melynek meg'azalása a hadseregek harci képességének megbomlását, pusztulását jelenti. A katonai büntető jogban ezek szerint a büntetés célja a katonai fegyelem fentartása. Ez a Bentham-féle relatív büntetési theoria, azon eltéréssel, hogy a katonai büntető jog a fenti célt az elrettentés által kívánja elérni s a Bent ham iskolájának másik eszközére, a javításra, csak igen csekély súlyt helyez. A Kant és Hegel-féle absolut theoria. mely a büntetések belső igazságosságát teszi a büntetések alapjául, a katonai büntető jogban semmi alapra nem találna. Ezen iskola hivei szerint csak azért büntethetünk valakit, mivel az tette által a büntetést kiérdemelte. Azt persze Kant és hivei soha és sehol meg nem mondják, hogy mik által érdemli ki a tettes a büntetést ? Milyen cimen büntetné tehát Kant a gyávaságot? Valószínű különben, hogy Kant a gyávaságot egyszerűen nem büntetné. De ne feledjük el, hogy Kant nem a katonai társadalom jogbölcseletéről irt. Lehetséges volna-e megtorlatlanul hagyni azt, hogy egy egéíz ezred megfusson a csatatérről s tért engedjen a felnyomuló ellenségnek ? Avagy védhetné-e magát minden egyes gyáva katona azzal, hogy a biztos halál előtti félelmében, tehát végszükségben futott meg ? Kétségkívül nem. mert akkor a hadvezér sohasem lehetne biztonságban a felől, hogy mikor hagyja őt cserben az egész hadsereg. Igaz, hogy a büntetésnek ez esetben semmi belső igazsága nincsen ; igaz, hogy jogérzetünk tiltakozik az ellen, hogy agyonlövessünk valakit azért, mert gyönge szivün k született: helyesen érvel Fayer László a végszükségben elkövetett cselekmények büntethetlensége n ellett azzal, hogy hősiességet senkitől sem követelhetünk, — de mindeme szép elvek a polgári társadalomra állanak, a katonáké egy egész más világ, más kötelességekkel, más erkölcsökkel, más felfogásokkal! Ezen más társadalom saját belső célszerűsége szempontjából, szükséges és hasznos megbüntetni a gyávaságot azétt, hogy másokat a jövőben a megfutamodástól — mely a hadviselés eredményeire nézve veszélyt rejt — elrettentsünk. A katonai büntető jog, mint fentebb emlitém, a büntetés által elétni kívánt célt, az elrettentés által véli biztosithatni.1) Ez a theoria a legrégibb a büntető jogban. Az ó- és ') Meg kell itt jegyeznem, hogy a katonai büntető törvénynek ama részeire, melyek az osztrák polg. büntető törvényből vannak átvéve, ezen cikk csak kivételesen vonatkozik. A speciális katonai büntető jog, az, mely a katonai büntettek és vétségekkel foglalkozik, képezi értekezésem tárgyát. 12 oldalra téried.