A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 16. szám - A magyar polgári perrendtartás tervezetéről. 2. (r.)

A JOG 123 alá tartozó külömböző követelést, külön keresetlevelekben érvényesíthetett volna, ugy jogában áll azokat egy keresetbe is összefoglalni, még ha ez által a per összesített főtárgya meghaladja is a hatáskört elválasztó értékhatárt; számlabeli követeléseknél azonban a számla tételeinek összege lévén irányadó, ezen kivételes perjogi természettel felruházott követelések csak az értékhatár korlátain belül foglalhatók össze ugyanazon keresetbe. A T. nem foglal magában közelebbi meghatározást arra nézve, hogy mit kellessen «külön is érvényesíthető)) követelések alatt érteni? «A contrario» a T. 78., 79., 133., 196. és 197. §-ai meghatározzák azon feltételeket, a melyek fenforgása esetén több követelés ugyanezen per tárgyalása folyamán elbírálás alá vehető; jelesül ugyanazon, vagy lényegilig hasonnemű jogalap, a hatáskör vagy illetékesség találkozása, vagy beszámításra alkalmas minőség képezik az együtt érvényesithetés előfeltételeit. Vájjon ezen előfeltételekkel biró követeléseket értik-e a T. alkotói a külön is érvényesíthető követelések alatt, avagy épen ellenkezőleg azokat, amelyek ezen feltételek é^ az egymással való összefüggés fenforgása hiányában is ugyanazon eljárás utján külön keresetekkel volnának érvényesíthetők? Ha az előbbi értelmezés felel meg az alkotók intentiójának. ugy a 10. §. második bekezdése felesleges, mert egyebütt szabályozott rendelkezéseket ölel fel, a második értelmezés helyt foghatása esetén pedig a különös előfeltételeket meghatározó szakaszok volnának tárgytalanok és ellentétesek azon — a második értelmezésnek megfelelő — elvvel, hogy ugyanazon eljárás keretében külön érvényesíthető bármely követelés — a számlabeliek kivételével — az értékhatárra tekintet nélkül összefoglalható. Annyi azonban kétségtelen, hogy bármely értelmezés irányadóul vétele mellett a ok ü 1 ö n is érvényesíthető)) kitételnek határozatlansága különféle irányú megvitatásra és a követelések érdemének vizsgálatára alkalmat nyújtó körülírása számtalan időt és fáradságot rabló pergátló kifogásnak fogja kiindulási pontját képezni és számos per érdemének tárgyalását megakasztani. A számlakövetelésekre vonatkozó meghatározást sem tartom szerencsésnek, sőt szükségesnek sem. Az életben ritka eset. hogy ugyanazon ügyletből kifolyó számlabeli követelés meghaladná az 1,000 K-ás értékhatárt; ellenkezőleg a járásbíróság hatáskörét meghaladó számlabeli követelések tapasztalat szerint többnyire hosszas üzleti összeköttetés folyamán akkép szoktak előállani, hogy az érdekelt felek szerződéskötési szándéka, akár ha egyszer s mindenkorra, akár számtalan ismétlődő esetben jut kifejezésre, de a számla tételei folytatólagos ügyletek eredményét képezik. Ilyen összeköttetésben állanak pld. az egymástól folyószámlára kölcsönösen vásárló kereskedők, vagy a kereskedő és állandóan megbízott fuvarozója, vagy szállítmányozója, a kinek jogviszonyából napról-napra származó követelések folytatólagos számlán nyernek elkönyvelést. Már most feltéve, hogy ezen ugyanazon üzleti összeköttetésből, de különféle jogalapokból vagy ügyletekből keletkezett követelések összege meghaladja az 1,000 K-ás értékhatárt, — magában véve a könyvelési módozat által előidézett számlabeli «külsős összefüggés, indokát képezheti-e annak, — hogy az egyébké nt önálló részkövetelések, csakis egy számlába foglalva a törvényszéknél együttesen pereltethessenek ? Én ezen kérdésre nem adhatnék igenlő választ, mert azt tárgyi okokra visszavezetni nem tudnám. Mégis, ha a hitelező megpróbálná egymással bármennyire össze nem függő és összesen 1,000 K-t meghaladó számlabeli követeléseit, több perben a járásbíróság előtt érvényesíteni, ugy a jövőben is, mint eddig, kész alkalom nyílnék az ismert hatásköri kifogás emelésére még oly esetben is, ha a bíróság több pert egymással nem egyesítene. Sőt bármely 1,000 koronát meg nem haladó, összegű számla követelésnél, már halasztás elérése szempontjából is előfordulhatna azon pergátló kifogás, hogy a perelt követelés csak része az 1,000 K-t meghaladó számlabeli követelésnek, a mely kifogással szemben a biró nem tehetne egyebet, mint helyt kellene adnia az ezen kifogásra elő nem készült felperes által nyomban meg nem cáfolható körülmény bizonyithatása iránti halasztási kérelemnek. Mindezen bonyodalmaknak elejét vehetni vélem a következő megoldással: Szigorúan irányadóul tekinteném azt, hogy ha akár egy, vagy több személy által egy, vagy több személy ellen, akár számlabeli, vagy más természetű több követelés | a T. 78., 79., 133., 196. és 197. §-ainak korlátain belül együttesen érvényesíttetik, ugy mindig az ugyanazon keresetben érvényesített követelések összeszámítandó összege legyen a hatáskör megállapítására irányadó, vagyis több követelés érvényesítésénél is az értékhatár szigorúan és hivatalból vizsgáltassák. Ezen irányelv látszólagos merevségének elegendő correctivumául szolgálnak a T. 242. és 243. §-aiban meghatározott s az 1893: XVIII. t.-c. 42. és 43. §-ainak megfelelő rendelkezések, melyek a biró belátásától függőleg megengedik, hogy a perben érvényesített több követelés közül egy vagy több. sőt még a vitapontok egy része is elkülönítve kerüljön tárgyalás alá; viszont pedig egymással összefüggő követelések iránt folyamatban levő perek közös tárgyalás és eldöntés végett egyesittessenek. Ezen rendelkezések elég alkalmat és módot nyújtanak arra, hogy több — az értékhatárt meghaladó összegű követelés tárgyalása is, ugyanazon eljárás keretében, a hatásköri értékmeghatározások korlátai túllépésével is, — együttesen tartathassák meg és együttes döntés eredményére vezethessen. A T. 246. §-a, mely szerint az elkülönités vagy egyesítés tárgyában hozott határozatok jogorvoslattal meg nem támadhatók, de a határozatot hozott bíróság részéről hivatalból megszüntethetők — e kérdésekben az intézkedés jogát egyedül a biró discretiójára bízza, nézetem szerint igen helyesen, mert e kérdések helyes megoldására nem érdemi hanem kizárólag pertechnikai, — az eljárás egyszerűsítését és gyorsítását célzó — szempontok birnak döntő jelentőséggel ; már pedig e szempontok kellő méltatására hivatottnak csak azt tekinthetni, kire a pervezetés joga és felelőssége hárul. Nem látom be, hogy ezzel szemben a T. 10. §-ának második bekezdése miért bizza a felek előzetes megítélésére azt. hogy mint «külön is érvényesíthető)) követelések, melyek foglalhatók össze az értékhatárra tekintet nélkül ugyanazon keresetbe; miért ad alkalmat, hogy ezen előkérdés controverz felfogásának élre állíthatása hátráltathassa az érdemleges tárgyalás gyors megkezdhetését. Nem látom be, hogy egymással össze nem függő követelések és vitapontok, — habár ugyanazon eljárásra tartoznak is, — az áttekinthetőség és egyszerűség rovására miért halmoztassanak, és szükség nélkül a bíróság miért terheltessék elkülönítést kimondó határozatokkal és részitéletekkel. Egymagában azon szempont, hogy több — utólag egyesíthető — kereset költsége megtakarittassék, nem elég nyomós ok a zűrzavarra okot adó hatásköri túllépés megengedésére és ismételten kifejezést adok azon meggyőződésemnek, hogy csak tárgyalás folyamán az egyesítés kérdésével kapcsolatban oldható meg helyesen és késedelem okozása nélkül az, hogy több követelés összefügg-e — közös tárgyalás és eldöntés végett egyesítendő — avagy egymástól éppen elkülönitendő-e ? Miért is azt óhajtanám, ha a T. 10. í^-ának második bekezdése teljesen elhagyatnék s e helyett a következő — bár önként is értetődő — de azért nem felesleges meghatározás vétetnék fel : «A 242. és 243. §-ok értelmében elrendelt elkülönités ésperegyesités a hatáskört nem érinti.» Örömmel emelem ki a T. 11. § ának uj és a jelenlegi bírói gyakorlatnak megfelelő helyes rendelkezéseit, melyek szerint a hatáskör megállapításánál a kereset beadásának időpontja és — járulékok nélkül — a per főtárgya szolgálnak irányadókul. A jogsegély fejezetében a 18. §. második bekezdése nyilván tollhibából eredő, de felesleges rendelkezéseket is foglal magában, mert amennyiben az első bekezdésben foglalt kötelező rendelkezés ellenére egyik bíróság a másik megkeresésének teljesítését megtagadná, a 20. §-ban szabályozott eljárás utján minden esetben eldöntendő, hogy a megtagadás alapos okból történt-e vagy sem ? Nem teljesíthető vagy törvénybe ütköző megkeresés teljesítésére azonban a bitói függetlenség sérelme nélkül bíróságot kötelezni nem lehtt, még ha a megkeresés a felsőbb bíróságtól származnék is. «C on t r a legem nulla sententiaU (Folytatása következik.)