A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 15. szám - Perképtelenség s álképviselet a polgári perben

A JOG 115 ezt a kényszerszünetelést igaz nevén terminologisálja, — a hiány pótlására szolgáló «határidő kitűzése» — a mint tervezetünk magát elég diplomatice kifejezi —) valóságos j u s cog e n s, a birót gépiesen, a fenforgó eset körülményeinek minden további mérlegelhetése nélkül, kötelező szabály. Abban azonban már lényegesen differálnak egymástól, hogy mig sommás törvényünk szerint (a hivatolt 8. §. második bekezdésének, az egész más caputba tartozó u. n. álmeghatalmazottra vonatkozó eltérő intézkedésétől eltekintve) a félbeszakított eljárás a kitűzött sanálási határidő leteltéig minden esetben teljesen és mindenkép szünetel, — addig a tervezet legalább akkor, a mikor a perképtelen fél érdekeit periculum in mora fenyegeti, megadja a bíróságnak azt a jogot — itt már aztán tisztán discretionalis jogot, — hogy feltételes hatálylyal (a hiány utólagos pótlásának suspensiv feltételezésével) a perképtelen féllel, illetőleg az álképviselővel az eljárást folytathassa, minden perbeli ténykedésre bocsáthatván őket, ugy azonban mégis, hogy véghatározatot, a mig a feltétel teljesítettnek, vagy meghiúsultnak nem tekinthető, nem hozhat. Ugyancsak lényegesen differálnak abban is, hogy mig sommás törvényünk szerint (azt tartom : álláspontjához következetesebben) a bíróság a hiány pótlására nemcsak hogy határidőt tüz, hanem köteles a történtekről a perképtelen fél törvényes képviselőjét in optima forma egyúttal értesíteni, egyenesen azzal a hivatalos kitanitással, hogy nem ugyan kötelességében, de jogában áll a kitűzött határidő alatt a perbe, az elért kedvező eredményekbe — beugorni, addig a tervezet szerint a bíróság atyai gondoskodását (az official-maxima e legmodernebb virágszálát !) befejezi azzal, hogy kitűzi a hiány pótlására szolgáló határidőt, egyebekben pedig bizza a továbbiakat: a sanálásra nyújtott mód tényleges értékesítését, a törvényes képviselő, illetőleg az igazi törvényes képviselő kellő értesítését —magái a a perképtelen kiskorura, vagy gondnokoltra, illetőleg magára az illetéktelen álképviselőre. (!) Differálnak végre lényegesen még abban, hogy mig sommás törvényünk szerint (azt tartom : e részben is álláspontjához következetesebben, minden esetre pedig a perbeli ellenfélre nézve jóval méltányosabban) a sanálási határidő kitűzésének, mint a per valójában félbeszakításának, netaláni sérelmei ellen egyenesen elkülönített jogorvoslatnak van helye (felfolyan.odásnak : az 1893: 18. t.-c. 214. §-a s illetőleg az 1881 : 59. t.-c. 54. §-ának 2. és 3. pontja alapján), addig tervezetünk szerint semmi néven nevezendő perbeli remediumnak nincs helye sem a pótlásra kitűzött határidő tartamának, sem a határidő esetleg ujabb meg ujabb meghosszabbításának akármilyen nyilvánvaló, akármennyire fájós sérelmessége ellen (felfolyamodásnak — nem, forogván fenn nominaliter a tervezet 495. §-a alá eső perfelfüggesztés — a tervezet 574. §-ánál fogva nem, legalább pedig az igazolási szabályok alkalmazhatóságának a tervezet 472. §-ánál fogva nem.) Az osztrák perrend 6. és 7. §-ához már jóval közelebb áll tervezetünk. Az osztrák törvény szerint is minden esetben jus cogens legalább : az ügy érdemleges elintézésének elhalasztása, a módnyujtás. hogy a per tulajdonképeni dominusa, a törvényes képviselő beugorhassék. «a hiány jogkövetkezményei kimondásának felfüggesztése)), a milyen elég theoreticus pirulában adja be az osztrák törvény a perbeli ellenfélnek — hogy hát várnia kell jussára, egyelőre csak az ég tudja még, hogy rövid, hosszabb idejéig, esetleg in infinitum-e. Ugyancsak ismeri azonban ez a törvény is a periculum in mora eseteire — itt már ő is a bíróság discretiójában megbízva — az eljárásban való részvehetés feltételes megengedésének jogkedvezményét. De egyik-másik, nem épp lényegtelen pontban mégis differál tervezetünktől. Az osztrák törvény szerint a bíróság a kitűzött sanálási határidőről nem köteles ugyan (mint tervezetünk szerint sem) a perképtelen fél törvényes képviselőjét is in optima forma értesíteni, de azért ex lege nem elég, hogy egyszerűen kitűzze a határidőt, hanem tartozik mindent hivatalból mozgásba hozni, hogy a sanálás lehetőleg be is következzék, különösen lelkére beszélve (a mint az osztrák törvény indokolása, a legmesszebb menő officialitási elvnek hódolva, bíráját nyíltan utasítja) a perképtelen félnek, a kéznél levő rokonoknak, hogy ne hagyják könnyedén a hullámokat összecsapni az esetleg kedvező per fölött, hanem legyenek mindenkép rajta, hogy a törvényes képviselő a kellő időre be is ugorhassék, be is ugorjék. Hogy másrészt a perbeli ellenfelet is egy kissé megsimogassa (mintegy az objectivitás látszatát megmentendő], meghagyja expressis verbis a bíróságnak, hogy a sanálási határidő ujabb meg ujabb meghosszabbításának engedélyezésénél legyen némileg scrupulosus ; ugyancsak expressis verbis azonban minden néven nevezendő jogorvoslatot e tárgyban kereken kizárva. Differál végre tervezetünktől még abban, hogy mig e szerint, a sanálás be nem következvén, a perképtelen fél, illetőleg az álképviselő minden perbeli ténykedése ipso jure semmis, addig az osztrák törvény bonyolítja, hosszabbítja a per kényszerszünetelését fölébe azzal is. hogy a semmisségnek a maga rendje módja szerint hozandó külön alakszerű határozattal való kimondását irja elő. Szemlátomást egész más régiókban mozog a német perrend 56. §-a. Az ügy érdemleges elintézésének elhalasztása, a pernek félbeszakítása, mondjuk euphonistice: a hiány pótlására szolgáló határidőnek kitűzése, szerinte nemcsak hogy nem jus cogens, de elvileg, mint általános regula, egyenesen ki van zárva. A perképtelenség avagy az álképviselet puszta constatálása, ex lege soha sem vonhatja maga után, hogy a perbeli ellenfélnek akár csak egy napig is kellene — mint a Mohamed koporsójának : ég és föld között lebegnie, nem tudhatván, nem sejthetvén egyelőre, hogy hát mi lesz voltakép az ő ügyével, mi lesz avval a még kérdőjel alatt álló sanálással ? Csak ha valóban komoly és imminens veszély fenyegeti a perképtelen fél érdekeit, csak ha a concret eset összes körülményeinek lelkiismeretes és felelősség melletti birói mérlegelése indokolja, tehát csakis mint suprema necessitast engedi meg a német törvény, hogy a bíróság mint «atya» interveniálhasson «in favorem minorisa. Ekkor sem azonban azzal, hogy a pert egyszerű sablonos sch'eberrel félbeszakítsa, az eljárást egész gépiesen elhalaszsza, a puszta irodai határidő-tűzéssel, avagy a törvényes képviselő culinaris értesítésével lerázva az ügy további gondját, hanem egyesegyedül azzal, hogy a sanálási határidőt kitűzvén, mintha egyébként mi sem történt volna, folytassa a maga rendje-módja szerint a rérnek minden actusát, minden lépését egész az érdemleges véghatározat meghozataláig. Az elvi különbség (röviden sommázva) a német perrend álláspontja s fennálló jogunk, tervezetünk, valamint az osztrák törvény ellenkező álláspontja között abban áll. hogy mig az utóbbiak szerint a perképtelenség, illetőleg álképviselet constatálása miatt már ex lege mulhatlanul elhalasztandó az ügy érdemleges elintézése, és pedig elhalasztható a nélkül is, hogy az eljárást legalább feltételes hatálylyal tovább kellene folytatni, — addig a német perrend szerint az érdemleges elintézés sohasem halasztandó már ex lege el, hanem mindig csak a konkrét eset körülményeinek erejénél fogva, ekkor sem azonban a nélkül, hogy legalább feltételes hatálylyal az eljárást egyúttal ne kellene folytatni. Igénytelen felfogásom szerint: már az eddigiek után is alig férhet kétség hozzá, hogy a német perrend álláspontja az egyedül helyes, az egyedül tiszta munka ebben a kérdésben ; de az ellenkező álláspont a legmerevebb általánosításon kivül még egy másik.fölöttébb ominosus dolgot visz be a perjogba, t. i. (a mint még közelebbről látni fogjuk) — az anyagi magánjog eléggé difficultált u. n. negotium claudicans-jának példájára — az u. n. processus claudicans (egylábú per) még sokkal igazságtalanabb, méltánytalanabb, sőt csaknem közveszélyes intézményét; egyrészt valóságos csapdát állítván ezzel a perbeli ellenfél útjába, másrészt meg valóságos hajtóvadászat lehetőségét zúdítván vele nyakára, — kifeszíti, kiszélesbbiti a pörös eljárásnak ama hírhedt hálóját, a melybe megbotolva, amugyis mindtn jog, törvény és igazság a legkönnyebben nyakát szegheti, annál könnyebben, minél jobb hiszemü, a ki keresi. Nézzük csak röviden a tervezet álláspontját folyományaiban ; a legközönségesebb lehetőségeket, a melyek a jDerbeli ellenfélre nézve előállhatnak, ha végzete véletlenül perképtelen féllel vagy ennek az lképviselőjével sodorta egy tálba össze. Tekintsük mindenekelőtt a lehetőségeket, ha: alperesi oldalon forog fenn a perképtelenség, illetőleg az álképviselet constatált esete. Tegyük, hogy beadok egy sürgős keresetet (sürgőset: vagy mert sürgős követe'ésem veszedelme, vagy mert magamnak is sürgős szükségem van a kereseti összegre) egy kiskorú mint örökös ellen, törvényes képviselőjének perbevonása nélkül, természetesen a lehető legjobb hiszemben, mitsem sejtve, sejthetve az örökös kiskorúságáról (a nagy sietségben a tudakozódásról megfeledkezve), esetleg tán csak puszta lapsus calamiból. Vagy tegyük, hogy beadok egy ilyen keresetet, pl. egy pazarlás miatt gondnokság alá helyezett személy ellen, nem átöröklődött, hanem egyenesen saját adóssága alapján, ugyancsak törvényes képviselőjének mellőzésével, de természetesen ugyancsak a lehető legjobb hiszemben, nem tudván, nem tudhatván (a concret helyzetnél fogva), hogy adósomat időközben kiskorusitották. Vagy tegyük végre, hogy a keresetet nem a kiskorú vagy a gondnokolt ellen önszemélyében, hanem köteles módon közvetlenül törvényes képviselője ellen intézem, de a véletlen egy fatális qui pro quo-t hoz magával: nem a ]*