A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 15. szám - Perképtelenség s álképviselet a polgári perben

114 A JOG mellett is megéhezik s enni kiván azember». Ha tehát a szegénységbeni kötelességtudással elmentünk a végletekig s ha vannak kötelességeink hazánk iránt, mint ezt kifejezte az igazságügyi előadó a legutóbbi költségvetés7; tárgyalásakor, vannak kötelességeink családunk iránt is. Igaz. hogy sokan ugy gondolkozhatnak, hogy a biró nem fogja oly könnyen elhagyni a jövőben is a nyug-igényét, ne (éledjük el azonban, hogy abban a birói korban, a mikor már a családi gondok növekednek, a remény csüggedni kezd és a küzdésbe belefáradt az ember: nincs 10°/o egészséges testi szervezetű biró, igy a nyugdij-igényt megállapittatni és más pályára lépnie nem lesz nehéz. Áttérve ezek után a birói gyakorlati minősítések, úgynevezett minősitvényi táblázatok eszméjére, nem lehetek oly szerencsés, hogy azokkal tartsak, a kik a nyilvános minősitvény eszméjét pártolják, — pedig ugy látom, hogy ez az uralgó eszme. Nem állhatok ezek pártjára, mert szó a mi szó, feszélyezve van a hivatali főnök a nyilvános minősítésnél s nem lehet eléggé tárgyilagos. Kezdetben mint hivatali főnök én is ugy fogtam fel a dolgot, hogy a nyilvánosság használ a közügynek s a vezetésemre bizott bíróság elég nagy számú személyzetével közöltem a minősitvényi táblázatokat. Hogy kelletlen és neheztelő arcokat ne lássak magam körül, inkább jobban minősítettem mindenkit, mint rosszabbul, s mi lett az eredmény? Neheztelt mindenki, a ki minden tekintetben nem a legjobb osztályzatot kapta s nemcsak azok, hanem a ki nagyon jól volt minősítve, elbízta magát : hanyagabb lett ; a ki hanyag volt, neheztelés okából lett hanyagabb. Már a görög bölcsek felfedezték, hogy nincs nehezebb, mint önmagát megismerni az embernek ; hogy hihető tehát, hogy minősíteni lehetne mindenki megelégedésével ? Hisz az se volna jó, ha mindenkit legjobban minősítenének, mert ezt joggal neheztelhetnék az igazán jók, s mert akkor nem lehetne a jót kiválasztani. Vagy mindegy ?! Viselnek már a hivatalfőnökök elég ódiumot a bíróságoknál — főnöki átalány helyett, tehát egygyel több vagy kevesebb nem árt? Köszönjük nem kérünk belőle. Azért, mert akad egy-két férges gyümölcs, egy-két részrehajló főnök, nem kell a fát kivágni, az eddigi rendszert eltörülni. Mondják, hogy a katonaságnál nyilvános a minősítés, de más is ott a függőségi viszony, s habár a katonák között is a minősítés elég ellenséget szerez a minősítő parancsnoknak, de kelletlen arcot neheztelés miatt még sem szabad neki mutatni, s a hol [ő, ott a többi: ámde a bírósági- főnök, ha neheztelését vonja valamelyik bírónak magára, még csak azon asztalhoz sem ülhet, a hol amaz ül. Egyébként azt hiszem, hogy a katonaságnál a minősítési táblázatnak a parancsnokkal szemben és a minősített részéről kezdeményezett kiigazittatását is áthelyezés, vagy nyugdíjazás szokta követni a minősített terhére s igy a nyilvános minősítésnek tárgyi haszna ott sincs, mert ily körülmények között ki volna elég bátor minősítésének kiigazítását kérni ilyen uton'? A biróságoknál azonban nincs is szükjég errj, mert hisz a legtöbb hivatalfőnökben mégis a tárgyilagos igazságosságra vezető hajlam található fel és mert a minősitvényi táblázatok különben is egy, sőt két fokon felülvizsgáltatnak s a szembeszökő részrehajlás és rosszakarat kiigazítására, a minősítések helyesbítésére van okszerű mód. A kimutatások és személyes ismeretség pedig segítségére jönnek ebben a munkában a felettes felügyelő hatóságoknak. Azt hiszem különben, hogy minden hivatalfőnöknek őszinte örömére szolgál, ha segítségére van egy ügyes és értelmes biró és tisztviselő, — micsoda ostobaság és galádság kellene ahhoz, hogy a személyes ellenszenv egy titkos dologban nyerjen kifejezést. En ezt egynek tartom az orvtámadással s a ki erre képes, más uton-módon is célt tud érni. S ha mindez nem használ, van még egy végső mód ily igazságtalanság elkerülésére s ez az áthelyeztetés. Ha én azt tudnám, vagy gondolnám, — mert hisz elvégre ilyet ha tudni nem is, de sejteni lehet és kell, — hogy hivatalfőnököm méltatlanul és rosszakarólag minősít, egy percig se gondolkoznék áthelyeztetésem felett. Fatális dolog, de hisz az élet hemzseg a fatalitásoktól. Hagyjunk fel tehát a nyilvános minősítés eszméjével s ne szaporítsuk ok, és cél nélkül, ezzel is a hivatalfőnököknek már-már tarthatatlan kellemetlenségeit és az izetlenségeket. Nem oly fekete az ördög, mint a hogy festik. Perképtelenség s álképviselet a polgári perben. Irta : dr. BARNA IGNÁC, budapesti kir. Ítélőtáblai biró. I. Arra a kérdésre, hogy quid juris: ha perbeli cselekvő képességgel nem biró személy (a ki ugyanis sem szerződések által magát le nem kötelezheti, sem a szóban forgó per tárgyáról peren kívül jogérvényesen nem rendelkezhetik), avagy ha u. n. álképviselő, falsus procurator (értve alatta oly valakit, a ki mint valamely perképtelen személy törvényes képviselője figurái, de képviseleti jogosultsága nincsen vagy nem igazolható) perel vagy pereltetik, a polgári perrendtartás tervezetének idevágó 76. §-a ekkép felel: «A biróság a perképességnek, illetőleg a törvényes képviselő igazolásának, valamint netalán szükséges felhatalmazásának hiányát a per bármely szakában hivatalból is figyelembe veszi. Ha a hiány pótolható, a biróság a hiány pótlására határidőt tüz és ha a késedelem veszélylyel járna, időközben az eljárást a féllel, illetőleg a képviselővel folytathatja, véghatározatot azonban a hiány pótlása, illetőleg a kitűzött határidő letelte előtt nem hozhat. Ha a hiány nem pótolható, vagy az előbbi bekezdés értelmében kitűzött határidő alatt nem pótoltatik, a biróság az eljárást megszünteti. A törvényes képviselő igazolása nem szükséges, ha a képviselet köztudomású, vagy ha a bíróságnak arról hivatalos tudomása van. A törvényes képviselő fellépéséig a fél által vagy annak nevében végzett cselekmények hatálytalanok, ha azokat a törvényes képviselő jóvá nem hagyja». A II. alatt tüzetesebben kifejtendőkhöz képest — igénytelen felfogásom szerint — a szakasz: 1. első bekezdése elvileg helyes, egyezik is a kodifikációnkkal, de formulázása némileg kifogásolható ; 2. második bekezdése — a szakasz cardinalis rendelkezése — elvi alapjában aligha helyeselhető ; fennálló jogunkkal (az 1893. évi XVIII. t.-c. 8. §-ával), úgyszintén az osztrák perrend vonatkozó 6. és 7. §-ával részint egyezik, részint nem egyezik; a német perrend idevágó 56. §-ának álláspontjától pedig teljesen eltér; 3. harmadik bekezdése részint felesleges, a tervezet 189. §-ánál fogva, de már a szakasz második bekezdésének végpassusánál fogva is, részint meg nyilván téves ; 4. negyedik bekezdése mindenkép felesleges, mert már a szakasz első bekezdésében amugyis kézzelfoghatóan benne van ; 5. ötödik bekezdése pedig részint ugyancsak felesleges, a tervezet 519. £-a, 527. §-ának 1. pontja és utolsó bekezdése, 588. §-ának 3. pontja, valamint 589. §-ának második bekezdése folytán, de már a szakasz első bekezdésénél fogva is, részint meg nem is eléggé szabatos. II. ad 1. A szakasz első bekezdése némileg kifogásolható, mert azt mondja, hogy a perképtelenség, illetőleg az álképviselet a per bármely szakában ((hivatalból is» figyelembe veendők, a helyett, hogy egyszerűen mondaná. «hivatalból figyelembe veendők». Azt, hogy a perképtelenség, illetőleg az álképviselet kifogás utján is érvényesíthetők (u. n. pergátló kifogás révén, ennek rendje-módja szerint), a tervezet 186. §-ának 6. pontja amugyis eléggé expressis verbis megmondja, a kifogásolt «is» szócska tehát nyilván nem akar más lenni, mint — avis pour lecteur, a mi nemcsak hogy a gyengébbeket még jobban rontja, de egy technikailag szépen megszerkesztett törvénybe nem is való, tekintve, hogy annyit tán csak az iskolából is tudunk még, hogy «unius positio non est alterius exclusio.» De meg ennek az útbaigazítani akaró «is» szócskának az még komolyabban szól ellene, hogy in eadem re egy helyen való használása, a másik helyen esetleg akaratlan nem használása, a mi tervezetünkön is többször megesik, könnyen oktalan controversiákat szülhet. ad 2. Fennálló jogunkkal (az 1893. évi XVIII. t.-c. 8. §-ával) a szakasz második bekezdése részint egyezik, részint, még pedig túlnyomó részben, nem egyezik. Egyeznek abban, hogy mindkettőjük szerint: ha akár a per kezdetén, akár folyamában, a perképtelenség avagy a képviseleti jogosultság hiánya bírói konstatálást nyer, a módnyujtás arra hogy a hiány pótoltathassák (a törvényes képviselő a pert 'magához ragadhassa, jóváhagyással, avagy közvetlen belépésével) s e végből az úgy érdemleges elintézésének minden esetre elhalasztása (a per «félbeszakítása)) — a hogy sommás törvényünk