A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 13. szám - A németországi magánbiztositási vállalatokra vonatkozó törvényjavaslat - A nemzetállam

50 A JCG kijelentéssel ismerte el, hogy alperes társaság ellen támasztható bármi néven nevezendő további jogigényeiről föltétlenül lemond. Másrészt azért, mert az 1897. okt. 7-én történt sérülés és a jobb szem látóképességének 1897. dec. 16-án bejelentett állítólagos elvesztése között hiányzik az okozati összefüggés. A per során megtartott orvosszakértői szemle eredményéből tényként lehet megállapítani, hogy felperes jobb szemének látóképességét elvesztette. Alperesnek azt a védekezését, hogy felperes jelen per tárgyát képező igényről a 4. sz. a. okiratban feltétlenül lemondott, a felhitt okirat megcáfolja. Mert a joglemondásról kiállított 4. sz. a. okirat az abban foglalt tartalom szerint szorosan magyarázandó es kiterjeszthetőleg nem értelmezhető. Ez az okirat pedig végleges kielégítésről szól ugyan, de tartalma szerint vitán kivül áll, hogy felperes a végleges kielégítést a 2. és 3. sz. alatti orvosi bizonyítványokban megjelölt sérülésnek mint ideiglenes munkaképtelenséget okozott balesetnek kárpótlásául kapta. Ebből folyólag felperes a 4. sz. a. okiratban csupán az emiitett ideiglenes munkaképtelenség kártalanítását ismerte el azzal, hogy ideiglenes munkaképtelenség cimén további igénye fenn nem maradt. Ellenben a kereset alapjául megjelölt baleset t. i. az egyik szem látóképességének elvesztése a A /. a. kötvény 13. §-a szerint az áliandó munkaképtelenség esetei közé sorolandó — igy tehát az ebből eredő igényből a 4. sz. alatti okiratban le nem mondott. Sőt a kereseti igény a 4. sz. a. okirat kiállításakor lemondás tárgya sem lehetett; mert az az okirat minden kétséget kizárólag a kiállítása előtt felmerült ideiglenes munkaképtelenség kártalanításáról szól és ennélfogva nem vonatkozhatik arra a balesetre, melyre felperes keresetét alapította és mely csak 1897. dec. havában, tehát a í. sz. a. okiratnak 1897. nov. hó ö-én történt kiállítása után következett be. Nyilvánvaló mindezekből, hogy a 4. sz. a. okiratban körülirt lemondásba a jelen per tárgyát képező igényt belefoglalni nem lehet. Arra a kérdésre nézve, hogy az 1897. október 7-én történt sérülés és az egyik szemnek 1897. évi dec. 16-án bejelentett megvakulása között fenforog-e az okozati összefüggés? dr. O. Ignác szakértő véleményének elfogadásával azt kellett megállapítani, hogy felperes jobb szeme látóképességének elvesztését ugyanezen szemnek a 2. és 3. sz. alatti okiratokban megjelölt sérülése (trauma) okozta. A meghallgatott szakértők többségének véleményével szemben, O. I. dr. szakvéleményét azért kellett irányadóul elfogadni, mert felperes szemeit az 1897. okt. 7-én történt sérülés előtt a szakértők közül csupán a nevezett szakértő vizsgálta meg és ennek a szakértőnek NB. •/• alatt csatolt bizonyítványa szerint felperes szemei 1897. évi dec. hó 16-át 2 évvel megelőző időben teljesen egészségesek voltak. De alperes biztosító társaság orvosának Dr. W. K.-nak a sérülés napján vagyis 1897. okt. 7-én kiállított 2. sz. alatti bizonyítványai is azt tanúsítják, hogy felperesnek a sérülés történtekor oly korábbi testi fogyatkozása, baja, vagy betegsége nem volt, mely a sérülés következményeit súlyosbíthatta volna. E határozott ténykörülmények az okszerű következtetésre positiv alapul szolgálhatnak, melynél fogva e határozott ténykörülményekből meg kellett állapítani, hogy felperes szemei az 1897. évi okt. 7-én történt sérülés előtt teljesen egészségesek voltak. Ebből pedig az következik, hogy az 1897. évi okt. hó 7-én történt sérülés okozati összefüggésben áll a megsérült szem látóképességének 1897. dec. hóban bekövetkezett elvesztésével és hogy a megsérülése előtt egészséges szem látóképességének elvesztését más okra, mint az említett sérülésre visszavezetni nem lehet. Ily körülmények között felperest előbb egészséges egyik szeme látóképességének elvesztéseért az a kártalanítás illeti meg, melyet erre az esetre az A) alatti szerződési feltételek 13. §-a szerint kikötött. Ez a kikötött kárpótlás a teljes biztosítási öszszegnek, azaz 10,000 koronának 25 százaléka, vagyis ugyanaz az összeg, mely iránt felperes keresetet támasztott. Súlytalan alperesnek az a további ellenvetése, hogy miután felperes a biztosítási feltételek 14. §-ának a múlékony munkaképtelenségre vonatkozó rendelkezése szerint már kártalanítást kapott, annálfogva az állandó munkaképtelenség esetére a föltételek 13. §-ában megszabott kártalanítást, ugyané feltételek 18. §-a értelmében többé nem igényelheti. Mert a biztosítási feltételek 18. §-a nem zárja ki azt, hogy a múlékony munkaképtelenségért már kártalanított fél az utóbb bekövetkezett állandó jellegű munkaképtelenségért kárpótoltassék. A feltételek 18. §-ának ide vonatkozó első bekezdése egy és ugyanazt a baleset kártalanítását szabályozza és bár az a sérülés, mely után felperes ideiglenes munkaképtelenség cimén már kárpótlást kapott, a megsérült szem látóképességének utóbb bekövetkezett elvesztésével okozati összefüggésen áll, mindazonáltal a szemhéjsérülést és a látóképességnek utóbb bekövetkezett elvesztését egy és ugyanazon balesetnek minősíteni nem lehet. Azzal is védekezett alperes, hogy felperes megszegte a biztosítási feltételek 9. és 10. §-aiban foglalt kikötéseket, mert állapotának rosszabbra fordulását nem tudatta, hanem 1897. évi december 16-án már a bevégzett ténynyel, t. i. jobb szeme látóképességének elvesztésével állott elő, minélfogva megfosztotta alperest a 10. §. második bekezdésében fentartott megvizsgálási és felügyeleti jogtól. Ez az ellenvetés azért sulytalen, mert felperes a 2. sz. alatti okirat szerint idején bejelentette a sérülést, alperesnek tehát módjában volt a megvizsgálási és felügyeleti jogot gyakorolni és ezt a jogát a 2. és 3. sz. alatti, valamint a 2NB. alatti bizonyítványok szerint tényleg gyakorolta is. E tényálláson nem változtat az, hogy a sérülés, mely kezdetben ideiglenes munkaképtelenséget okozó bajnak mutatkozott, utóbb oda fejlődött, hogy a megsértett szem látóképessége elveszett. Egyébiránt a biztosilási feltételek 9. §-a szerint a követelési igény abban az esetben enyészik el teljesen, ha a bejelentés a baleset napjától számított 30 nap alatt be nem érkezik, alperes pedig ezen eset fenforgását nem is állította és a per adataiból nyilvánvaló, hogy felperesnél a sérült szem látóképességének elvesztése a 4. sz. alatti okirat kiállítása vagyis 1897 nov. hó 5-ike után történt és igy tehát felperes annak bejelentésével 1897 dec. 16-án el nem késett. Ezek szerint felperesnek a kereseti összeg iránt támasztott igénye jogszerű lévén, alperest ennek megfizetésében marasztalni kellett. A kereseti kamatkövetelés azonban a felek jogviszonyait szabályozó szerződés értelmében csak 1897. dec. hó 16-tól volt megítélhető, mert a megsérült szem látóképességének a mondott időben bekövetkezett elvesztését felperes saját áliitása szerint nyomban bejelentette és igy tehát alperes az 1897. dec. 16-án történt bejelentés előtt fizetési késedelembe nem juthatott. S minthogy a biztosítási feltételek 19. §-ának 4-ik bekezdése szerint az állandó munkaképtelenségért járó kárpótlás csak az orvosi gyógykezelés befejezése után teljesítendő, de a megsérült szem látóképességének elvesztése mint gyógyithatlan baleset orvosi gyógykezelést nem igényelt: ennélfogva meg kellett állapítani, hogy a kereseti követelés 1897. dec. 16-án vált esedékessé. A budapesti kir. ítélőtábla. (1900. márc. 29-én 1,503/99. sz. a.) az elsőbiróság ítéletének felperest kamatkövetelésének egy részével elutasító, nem felebbezett részét érintetlen hagyja, egyebekben pedig felperes keresetével elutasittatik stb. Indokok: Az elsőbiróság ítélete alperes marasztalására vonatkozó részének megváltoztatásával felperes keresetével egészben elutasittatoit azért, mert még ha való volna is, hogy felperes jobb szemének alsó héját 1897. okt. 7-én baleset folytán megsértette, ez alapon a kereseti kárösszeg megfizetésére alperes még sem volna kötelezhető, mivel az A "/. alatti biztosítási kötvényre vezetett általános feltételek 1-ső §-ának világos rendelkezése értelmében az alperes csak arra az esetre kötelezte magát a szerződésileg kikötött kártérítésre, ha a baleset következtében szenvedett testi sérülés minden kétségen kivül egyedül és közvetlenül okozta a biztosított halálát, illetve állandó vagy múlékony munkaképtelenségét; már pedig alperes tagadásával szemben felperesnek azt az állítását, hogy jobb szemének látóképességét az őt a fentebbiek értelmében állítólag ért baleset következményeként veszítette volna el, bebizonyítania nem sikerült. Az ide vonatkozólag meghallgatott szakértők közül ugyanis dr. G. Vilmos és dr. Sch. Vilmos egyértelmüleg és a véleményüket megerősítő s az általuk teljesített orvosszakértői vizsgálat adataiból merített okok tüzetes felsorolásával azt adták elő, hogy habár felperes jobb szeme látóképességének elvesztésére a kérdéses sérülés is befolyással lehetett, maga a sérülés a látóképesség beállott elvesztésével kizárólagos okozati összefüggésbe nem hozható, mivel az észlelt kórtani tünetek és szemfenéki elváltozások nyilván azt mutatják, hogy a látóképesség elvesztése egy régibb keletű szembetegség (choroiditis cronica) eredményeként jelentkezik. A szakértők többségének ezen véleményével szemben dr O. I. szakértőnek a felperesi előadás támogatására felhozott véleménye annál kevésbbé vétethetett figyelembe, mivel ennek a szakértőnek a véleménye, midőn ezt akkép fejezi ki, hogy «ugyszólván biztosan* állithatja, mikép a látóképesség elvesztését a felperes szemét ért trauma okozta, azt a határozottságot, mely a biztosítási feltételek 1. §-ának fennebb idézett rendelkezése szerint a végből szükséges, hogy a baleset és káros következmény közötti közvetlen kizárólagos okozati összefüggés megállapittassék, nélkülözi. Felperes jobb szeme látóképességének elvesztése és az állítólagos baleset közötti kizárólagos okozati összefüggés kiderítve nem lévén: alperesnek egyéb kifogásai az ügy ilyen állásában méltatást nem igényeltek. A m. kir. Curia (1901. március 12-én 903. v. sz. a.) következőleg ítélt: A másodbiróság ítélete megváltoztattatik és az elsőbiróság ítélete azzal a részbeni változtatással, hogy alperes felperesnek 1,225 frt tőkét, ennek 1897 december 16-tól számított 5% kamatát stbit megfizetni köteles, helybenhagyatik. Indokok: A másodbiróság Ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróság ítélete a rendelkezésben foglalt részbeni változtatással helybenhagyandó volt a biztosítási feltételek 18. §-ára és a baleset 30 nap alatti be nem jelentésére vonatkozó indokok mellőzése mellett a benne felhozott egyéb indokokból és azért, mert dr. G. V. és dr. Sch. V. szakértők sem állítják, hogy a kérdéses sérülés a látóképesség beállott elvesztésével okozati összefüggésben nem állana, az a körülmény pedig, hogy ezek a szakértők a látóképesség elvesztésének okául felperesnek állítólagos régibb keletű szembetegségét is felhozzák, nem zárja ki azt, hogy a látóképesség elvesztése főleg a kérdéses sérülés eredményeként ne jelentkezzék, már pedig abban az esetben, a midőn a baleset által előidézett sérülés következményei egy a baleset idejében már fennállott testi baj következtében hamarább és könnyebben állanak be mintha ez a testi baj fenn nem forgott volna, ez a körül-