A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 12. szám - A magyar polgári perrendtartás 34. §-a - A németországi magánbiztositási vállalatokra vonatkozó törvényjavaslat

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog» 12. számához. Budapest, 1901. március hó 24. Köztörvényi ügyekben. Felperes az anyja után örökölt ingatlanának jövedelmet nagykorúságától kezdve az atyja haláláig azért nem követelte az atyjától, mert abban a feltevésben volt, hogy atyja halála után annak összes vagyona ö rea fog szállani s ily módon a nagykorúságának ideje alatt atyja által beszedett jövedelmet aunak vagyonában megtalálja. Habár felperes az atyja hagyatékából csak köteles reszt kapott, még sem követelheti a többi örökösöktől az atyjánál hagyott jövedelem megtérítését, mivel az ingatlant önmaga a nélkül engedte át, hogy annak hasznalatáért valami ellenszolgáltatást kikötött volna. A szolnoki kir. törvényszék (1900. évi január hó 17-én 7,162 sz. a.) dr. V. Sz Béla felperesnek, özv. V. Sz. Sámuelné szül. [. Emilia alperes ellen, 950 frt töke és jár. iránti rendes perében következőleg i t é 11 : Felperes keresetével elutasittatik stb. Indokok : Felperes keresetet indított alperes ellen 950 frt töke és járulékai iránt azon az alapon, hogy a tiszafóldvári 937 számú tjkvben. A) 1—4. rend. számok alatt felvett egynegyed telek föld felet (»/£) valamint annak járandóságát, melyek édes anyjának G. Klárának 1869. évben bekövetkezett halálával öröklés folytán^ ráhárultak, ugy kiskorúsága alatt, valamint 1875. évben elért nagykorúságától iogva édes atyja V. Sz. Sámuel haláláig 1894-. évig, édes atyja és mostoha anyja, a perbevont alperes használták s miután felperes az ó't megillető jövedelmekről senki javára le nem mondott s ez 1875. évtől kezdődöleg 1894. évig 100 frtjával számítva 1,900 Irtot tesz ki, alperest mint néhai édes atyjának egyik örökösét az emiitett összeg felében vagyis 950 frt tőke s járulékaiban kéri elmarasztalni. Ezen keresetével azonban felperest elutasítani kellett, mert telperes keresetében maga elismeri, hogy a kérdéses ingatlanrészek nem jogtalan uton kerültek édes atyja néh. V. Sz. Sámuel birtokába, hanem míg felperes kiskorú volt, édes atyja mint törvényes képviselője számadás nélkül kezelte azokat, midőn pedig felperes nagykorúságát elérte, azon meggyőződésben, hogy mint egyedüli örökös az időközi jövedelmeket úgyis feltalálja édes atyja vagyonában, az említett ingatlan részeket továbbra is édes atyja birtokában és kezelésében hagyta. Nyilvánvaló tehát, hogy alperes jogelődje a kérdéses ingatlanokat felperes tudta és beleegyezésével, tehát teljesen jóhiszemüleg használta; az elvont hasznokat pedig csak a rosszhiszemű birtokos tartozván megtéríteni, alperest mint néhai férjének egyik örökösét, ebbeli minőségben a rosszhiszeműség megállapítása nélkül a kereseti összeg és járulékainak megfizetésében jogszerűen kötelezni egyáltalán nem lehet stbi. A budapesti ítélőtábla (1900 január hó 17-én 7,462. sz. a.j A kir. ítélőtábla az elsőbiróság ítéletének, felperest a kereseti tőke utáni kamatok iránti követelésével elutasító részét helybenhagyja. Ellenben ugyanazon ítéletnek egyéb részét megváltoztatja és alperest feltétlenül arra kötelezi, hogy felperesnek elvont haszon cimén 1,342 korona tőkét, a m. kir. Curiának 3,757/97. sz. ítéletével néh. V. Sz. Sámuel hagyatékából alperesnek megítélt örökségi jutaléka 8,270 frt 29 kr. vagyis 16,540 kor. 58 fillér értéke erejéig 15 nap alatt végrehajtás terhével megfizessen. Ha pedig felperes leteszi a főesküt arra, hogy orvosi gyakorlata megkezdésekor bútorok és műszerek beszerzésére sem néhai atyjától, sem alperestől 558 forintot nem kapott az atyja pénzéből, ezen esetben kötelezi még alperest arra, hogy felperesnek további 558 koronát ugyancsak a fentebbi örökségi jutaléka értéke erejéig 15 nap alatt végrehajtás terhével megfizessen. Érdekében áll tehát felperesnek a fenti főeskü letételére készségét a jelen ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 nap alatt bejelenteni, a főesküt a kitűzendő határnapon le is tenni, mivel ellenkező esetben 558 korona iránti keresetével elutasítja stb. Indokok: Felperes keresetét azon az alapon indította alperes ellen, hogy a tiszaföldvári 937. sz. tjkvben Aj 1—4. sorszámok alatt felvett 1/t teleknek felét, vagyis V8 részét és az ahhoz tartozó az ugyanottani 2,344. sz. tjkvben 1—2 sorszám alatt felvett legelőnek i/m részét, melyek édes anyja utáni örökösödési jogon hárultak rá s tulajdonjogilag nevére kebeleztettek, ugy kiskorúsága, mint 1^75. évben elért nagykorúságától fogva édes atya V. Sz. Sámuel az 1891. évben bekövetkezett haláláig az használta s miután felperes az ingatlanok után őt megillető jövedelemről le nem mondott és azt csak azért nem követelte nagykorúsága elérte óta, miután tudatában volt annak, hogy édesatyja halála után összes vagyona rá, mint egyedül leszármazóra örökösére fog szállani s azon vagyonának jövedelmét atyja vagyonában megtalálja, de ezen tudatában atyjának végrendelete folytán csalódott s igy azt követelni jogosult, azon ingatlanok tiszta jövedelme pedig 1875. évtől kezdődöleg 1894. évig egyenként 100 forintjával számítva 1,900 frtot tesz, alperest mint néhai atyjának egyik örökösét az emiitett összeg felében, vagyis 950 frt tőke s járulékában kérte marasztalni. Az elsőbiróság Ítéletének a felperesnek a kereseti elvont haszon mint tőke utáni kamat követelése elutasítására vonatkozó részét helybenhagyni kellett; mert elmaradt haszon a kamat természetével birván, ezután ujabb kamat nem követelhető. Ellenben az elsőbiróság ítéletének a kereseti tőkére stbire vonatkozó részét a fentiek szerint megváltoztatni kellett, mert a periratok között a XVIII. jel alatt levő s felperes által ugyancsak a jelenlegi alperes ellen végrendelet érvénytelenítése és örökség iránt folyamatba tett és a m. kir. Curiának 3,757/97 P. sz. ítéletével jogerősen eldöntött per adataiból kitűnik, hogy felperes atyai vagyonából csakis köteles részét kiegészítő vagyont kapott, tehát a saját vagyonának a néhai atyja által felvett jövedelmeit az atyja utáni hagyatéki vagyonban meg nem kapta, tehát azt jogosított követelni, miután alperes beismerte, hogy felperesnek atyja után tulajdonát képező fenti ingatlanait felperesnek 1875. évben elért nagykorúsága után is, annak atyja egész 1894. évben bekövetkezett haláláig használta, azok jövedelmét felszedte. Alperes ugyan azzal védekezik, hogy felperes a jövedelmet az atyjától soha sem követelte, de sőt felperes maga kijelentette keresetében, hogy azért nem követelte vagyon kezelésének átadását és jövedelmét, mivel remélette, hogy azon jövedelmeket, az atyja után öröklendő vagyonban megfogja találni, ezt mégis találta, mert atyja halála után 10,000 frt értéket örökölt, de különben is néhai férje jóhiszemű birtokosnak tekintendő, a jóhiszemű birtokos pedig az élvezett hasznokat megfizetni nem tartozik, jelen esetben azért sem, mert felperes taníttatása sokkal többe került, mint vagyonának jövedelme, de különben felperesnek orvosi gyakorlata megkezdésekor bútorok és műszerek beszerzése céljából 558 frt költetett el atyja által, melyet a kereseti követelésbe beleszámítani kért. Alperesnek a néh. férje felperes atyjának jóhiszemű birtoklására fektetett kifogása azonban alaposnak nem találtatott, mert alperes nem bizonyította, hogy felperes néhai atyjának saját vagyona jövedelmét átengedte s arról atyja javára lemondott volna, a hivatkozott telekjegyzőkönyvekből pedig kitűnik, hogy ama ingatlanokra, melyek a fentebb megjelölt tjkvekben felvéve vannak, felperes és néhai atyjának közös tulajdonai, ebből folyólag felperes atyja jól tudta, hogy felperesnek ama ingatlan részek tulajdonát képezik, tehát azokat sajátjának nem tarthatta, igy jóhiszemű birtoklása fenn nem forog, sőt nyilvánvaló, hogy felperes atyjának azon ingatlanok birtoklásához joga nem volt s amennyiben fiának, felperesnek külön engedélye nélkül azt birtokába vette és tartotta, roszhiszemü birtokosnak tekintendő, ez pedig az idegen dolog birtokából nyert hasznokat visszatéríteni tartozik A peres felek az évi elvont hasznokra nézve meg nem állapodtak, a szakértői becsű eredménye szerint pedig ama ingatlanból felperes tulajdonát képező részek tiszta jövedelme 100 frt vagyis 19 évre 1,900 frt azaz 3,800 korona, melynek fele 950 frt vagyis 1,900 korona, mely utóbbi összeg a kereseti követelésnek meg is felel. Azonban felperest követelése egészben feltétlenül meg nem illetheti, mert kétségtelen ugyanis az, hogy valamint az örökhagyó tartozása az örökösöket örökrészük erejéig az öröklési arány szerint terheli, ugy az is kétségtelen, hogy az örökhagyót illető követelés is az öröklési arány szerint örököseit illeti, de jogszabály az is, hogy bármelyik örököstársat megilleti a jog, hogy a másik örököstárs ellen az örökhagyótól előre kapott értéknek viszonkereset emelése nélkül beszámítását kérhesse. Már pedig alperes 558 frt vagyis 1,116 koronának, melyet felperesnek az alperes állítása szerint az örökhagyó felperes orvosi gyakorlata megkezdésekor bútorokra és műszerek beszerzésére adott, beszámítását kérte a kereseti követelésbe s miután felperes a beszámítani kért összegnek átvételét és megkapását tagadásba vette, alperes azonban egyéb bizonyíték hiányában arra nézve főesküt kínált, melyet felperes elfogadott. A fentebb érintett per adatai szerint az örökhagyó V. S zSámuelnek a hagyatékára nézve a peres felek egyenlő arányb an örökösei lévén, őket az örökhagyó tartozásai ugy követelései is egyenlő arányban terhelik és illetik is, ennélfogva az alperes által beszámítani kivánt és mint örökhagyót illető 558 frt vagyis 1,116 korona követelés, a mennyiben felperes a részére megítélt fenti főesküt le nem teszi, az mint hagyatéki vagyon az egész 19 évi elvont 1,900 frt vagyis 3,800 korona mint hagyatéki teherből levonandó és igy marad elvont haszonként 1,342 frt vagyis 2,684 korona, melynek fele, vagyis 1,342 korona terheli alperest, a másik fele pedig felperest illeti meg a beszámíttatni kért állítólagos 558 frt vagyis 1,116 korona hagyatéki követelés és felében 27; in \£g)is íec korona összegben felperest, ugyanannyi periig