A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 6. szám - A fokozatos illeték alá tartozó jogügyletek után kiszabandó illeték alapjául veendő értékről. [4. r.]

46 A JOG Tagadom, hogy a tszék ezt tenné, pedig a szóbanlevő elvi álláspontjához híven, ezt is megkellene tennie. így eljutottunk azon a ponthoz, mikor kimondhatom, hogy a kir. tszék Ítéletének sérelmessége a gyakorlati élet igaz követelményeinek szemelőtt tévesztésének és a szerződésben az ügy félegyenlőségnek ignorálásának következménye. Az ügyfél egyenlőséget e helyütt olyképen értem, hogy az esetre, ha a szerződők másképen nem állapodtak meg, egyik sem igényelhet a maga részére más és több jogokat, mint a mire és a mennyire magát lekötelezte. Mire kötelezte magát felperes segéd alperes cég irányában? Arra. hogy üzletébe 1898. aug. 15-én utazói minőségben belép. Megállapodtak továbbá a felek abban, hogy a szolgálatz viszony közöttük előleges 6 heti felmondás mellett ugy az egyik mint a másik fél részéről felbontható. Avagy ha e tekintetben közöttük megállapodás egyáltalán nem történt, az esette a törvény hasonló intézkedése irányadó (1875. évi XXXVII. t.-c. 57. §. és 1884. évi XVII. t.-c. 92. §-a.) A szerződésszerű avagy törvényes felmondási időt szem előtt tartva, annyi bizonyos, hogy a szerződési időtartamnak csak minimuma van meghatározva. Ha te át a felek másképen nem egyeztek, egyikök sem követelheti, hogy a szerződési időtartam a felmondási határidő tartamán tul meghos-szabbittassék. Akár jól esik tehát a főnöknek akár nem, meg kell barátkoznia azzal a lehetőséggel, hogy segédje őt már 6 hét után elhagyja. Ha pedig ezt kikerülni óhajtja, ám tessék a szolgálati időtartam kívánatos mértékét szerződésileg meghatározni, oly kikötéssel, hogy a segéd ezen idő lefolyása előtt a szerződést joghatályosan fel nem bonthatja; illetőleg az esetre, ha a szolgálatot ezen határidő letelte előtt elhagyná, elesnék minden a szolgálati szerződésből folyó igényektől. Ha a jelen esetben felek között ily értelmű megállapodás létezett volna, akkor helyesen utasíthatta volna el a kir. tszék felperest keresetével. De ilyen megállapodás. — legalább a közleményben foglalt tényállásból kivehetőleg - felek között nem jött létre. Minthogy pedig sem az, hogy a felmondásnak mikor, sem az, hogy mikortól kell történnie, a felek között meghatározva nem lett : kétséget sem szenvedhet az. hogy azok bármelyike a szerződést bármikor hat hétre jogérvenyesen felmondhatja. Nem bir tehát alappal a kir. tszék azon érvelése sem, hogy felperes azáltal, hogy már a szolgálat megkezdése előtt élt felmondás jogával, ezen tényével a szolgálati szerződéstől eleve elállott volna! Mert a szerződéstől az áll el, aki annak teljesítését meg sem kezdi. Már pedig felperes késznek nyilatkozott a kikötött időben — aug. 15-én — a szolgálatba belépni; tehát késznek nyilatkozott a teljesítésre. Ezek szerint nem felperes volt az, aki a szerződéstől elállott, hanem alperes. Elállott pedig alperes a szerződéstől az által, hogy nem fogadta el a felperes által aug 15-étől kezdődőleg felajánlott szolgálat teljesítését. Mert alperesnek a felperes részéről történt felmondással szemben csupán két mód közül lehetett és kellett volna választania : vagy elfogadni a felperes által felajánlott szolgálatot a 6 heti felmondási időre ; avagy pedig felperest — szolgálatának igénybevétele nélkül, a hat heti felmondási időre járó fizetése tekintetében kielégíteni. Minthogy azonban alperes ezek egyikét sem tette és minthogy egy harmadik eshetőség szerződés, törvény és jog szerint ki van zárva : Alperes a felperesi kereset értelmében feltétlenül elmarasztalandó lett volna. A fokozatos illeték alá tartozó jogügyletek után kiszabandó illeték alapjául veendő értékről.1 Irta : dr. DÉNES ISTVÁN p. ü. fogalmazó, Budapest. (Vége.) Azon esetekben, midőn az illetékkiszabás tárgyát oly szolgáltatások és viszontszolgáltatások képezik, melyek terjedelme egyelőre még bizonytalan, az ill. szabályok 73. §-a szerint azok értéke és terjedelme az illetékköteles fél és a pénzügyigazgatóság2 közti kölcsönös megállapodás utján, a netalán létező adatok alapján legalább hozzávetőleg határoztatik meg, és az illeték ehhez képest megszabatván, a törvényes időben !) Az előző cikk az 5. számban. '-) Budapesten a m. kir. központi dij. és illetékkiszabási hivatal, lásd «Kezelési utasitás» 13. §-a. Pénzügyi Közlöny 335., továbbá 1,521/95. p. bírósági elvi j. határozat. befizetendő Ha a magállapodás utólagos illetékkiegyenlités fentartásával jött létre, joga van a félnek a netalán fölösen fizetett illetékrészt visszakövetelni, a kincstárnak pedig pótfizetést szorgalmazni, a mennyiben kisebb illeték kiszabatott és fizettetett volna, mint a mennyi az utóbb beigazolt érték után járna. Ha az ismétlődő szolgáltatások értéke tehát előre meghatározva nincsen, akkor a jelzett hivataloknak az illetékköteles félt az illetéknek végleges vagy az utólagos kiegyenlítés jogának fentartása mellett való kiszabása céljából a szolgáltatások hozzáve'.őleges évi átlagos értékének megajánlására kell felhívnia. Felmerül azonban azon kérdés, hogy a fél köteles-e ily értéket megajánlani; s ha a fél egyáltalán ily, az illeték alapjául veendő értéket nem tud vagy nem akar megajánlani, vagy az általa megajánlott érték a már meglévő adatokhoz képes annyira csekély, hogy ezt még az utólagos kiegyenlítés jogának fentartása mellett való illetékkiszabás alapjául sem lehet elfogadni, a hivatal ezzel szemben mire lehet jogosítva s végül ha a hivatal az előbb emiitett okoknál fogva saját hatáskörében előlegesen szabta ki az illetéket, tartozik-e azt a fél befizetni ? Az ill. szabályok 73. §-a feltétlenül megköveteli, hogy az illeték alapjául veendő érték a fél és a hivatal közt létrejött megállapodás utján határoztassék meg, s ez annyira lényeges kelléke az tírtékmegállapitásnak, hogy ennek mellőzése az 1883: XLIII. t.-c. 16 § a alapján a kiszabásnak a közigazgatási bíróság által való hatályon kivül helyezését vonná maga után. A fél a hivatal felhívására az ill. szabályok 129. §. a), 112. §. b) és 117. §. alapján az értékmegajánlásra szorítható ugyan, ámde a gyakorlati életben igen gyakori azon eset. hogy azon indokolással, miszerint a viszonyok rosszabbodása folytán a szolgáltatás értéke csökkenőben van és annak folytonos további csökkenése bizton várható, a fél oly csekély értéket ajánl meg, hogy a hivatal még az utólagos kiegyenlítés jogának fentartása mellett való kiszabásra sem fogadhatja el azt értékalapul. Ilyen esetekben, minthogy az ill. szabályok 16. §-a alapján a kincstárnak joga az illetékre az okirat kiállítása napján nyílik meg. s az illeték kiszabásának és ennek befizetésének felfüggesztésére pedig más ok, mint az, hogy a végleges illeték alapjául veendő érték még tudva nincsen, fenn nem forog, a hivatal tartozik a kincstár érdekeinek megóvása végett az illetékköteles fél által bejelentett és már az ideig érdembe hozott összegek évi átlaga alapján minden körülmények között az elévülés meggátlása céljából az 1883: XLIV. t.-cikk által előirt öt éven belül az illetéket az utólagos kiegyenlítés jogának fentartása mellett kiszabni és az illetékköteles félt az érdembe hozott összegeknek évenkint való bejelentésére kötelezvén, idöközönkint — a mennyiben a további években a szolgáltatások értéke folyton emelkednék és ez által az évi átlag a már teljesített kiszabás alapjául vett átlagnál nagyobb lett — a különbségnek megfelelő pótilletéket előírni, kétségtelen lévén, hogy az első tiz évben tényleg érdembe hozott összeg a végleg előírandó illeték minimális alapját fogja képezni. Az ilykép előirt illeték a fél által be is fizetendő, mert felebbezésével célt nem érhet. Az illetéktörvény ugyanis az illeték befizetésének felfüggesztésére nézve a 138. ij-ban rendelkezik, ennek alapján azonban a most tárgyalt esetekben az illetékkiszabás és a kiszabott illeték befizetése nem tartható függőben. Ha tehát a hivatal a törvény előírta kölcsönös megállapodás iránt kísérletet tett, de ez a kincstár érdekeinek megóvása mellett létre nem jöhetett, s ennélfogva az illetéket saját hatáskörében a meglévő adatok alapján irta elő. a közigazgatási bíróságnak sem állhat módjában máskép ítélkezni, mint a fél részére az utólagos kiegyenlítés jogát kimondva, őt az illeték befizetésére kötelezni. De kétséget sem szenvedhet, hogy épen az ill. szabályok 16. §-a alapján a hivatalnak kötelessége legalább a már meglévő adatokhoz viszonyított és valószínű illetékösszeget a kincstár részére lehetőleg mielőbb biztosítani, s a félnek nem állhat jogában illetékfizetési kötelezettségét a hivatkozott 16. f §. rendelkezése ellenére bármily cimen is későbbi időre tolni vagy a kincstárnak ezen illetékösszeghez való jogát bármily uton — habár bizonyos időre is — kevesbíteni. Befejezésül, az eddig elmondottakat egybefoglalva, constatálnom kell tehát, hogy egyrészt a fokozatos illeték alapját az okiratban kitett teljes érték képezi és ebből semmiféle cimen levonásnak nem lehet helye, másrészt hogy az előre meg nem határozott, ismétlődő szolgáltatások értéke a fél és hivatal közti kölcsönös megállapodás utján állapítandó ugyan meg, de ha a félfmég az előleges kiszabás céljából sem akar átlagos értéket megajánlani, vagy el nem fogadható csekély átlagot ajánl meg, akkor a hivatal a meglévő adatok alapján az illetéket nemcsak kiszabhatja, hanem azt kiszabni köteles és a fél azt befizetni tartozik.