A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 6. szám - Észrevételek a főnök és segéd közötti jogviszony értelmezéséhez

45 séges törvénykezési épületek költségeire, de még a brassói és kolozsvári építések költségeinek 1901 évben esedékessé válandó részletére sem áll fedezet a miniszter rendelkezésére. Ez okból ujabb építési kölcsönt lesz kénytelen igénybe venni. A rendes bevétel 107,814 (1899: 43,040) koronával van előirányozva. A személyi járandóságok részletezése a következő: 63 elnök (10 : 8,000,27 : 6,000, 26 : 5,000 k. fiz., 1 : 960,1: 480. k. fizetés emelkedéssel, 1: 1,600, 2: 1,400.8: 1.200, 16: 1,120. 30: 960, 6: 800 k. lp.); 1,200 bíró (120: 5,000, 64: 4,800, 64: 4,400, 64: 4,000. 444: 3,600, 444: 3,200 k. fiz., 9: 600, 32: 450, 4: 400, 24 : 300, 34: 200, 2 : 50 k. fizetés emelkedéssel, 14 : 1.600. 21: 1,200, 26: 1,120, 75: 1.000, 38: 960, 71: 840, 31: 800, 21: 720, 164: 700, 383: 600, 356: 500 k. lp. és 20 : 200 k. lp. pótlékkal, 2 : 1,000 k. föv helyipótlékkal, 1 : 800, 1: 700, 15: 400, 1: 150,1: 100 k.: személyi pótlékkal. 68 : 800. 1 : 700, 1 : 650, 15 : 400, 1 : 100 k. működési pótlékkal); 1,070 albiró (357: 2,600,357:2,400, 356: 2.200 k. fiz., 9 : 400, 6 : 300, 8: 200, 1: 150, 3: 100 k. fizetés emelkedéssel, 90: 800, 124 : 560, 249 : 480, 670 : 400 k. lp., 20: 200 k. lp. pótlékkal, Ifi: 800, 5: 600 k. személyi pótlékkal. 61 : 600 k. működési pótlékkal); 140 jegyző (17: 2,000, 47: 1.800, 46 : 1,600 k. fiz., 3 : 400 k. szem. pótlék ; 27 : 300 k. műkőd, pótl., 31 : 700, 34 : 490, 48 : 420, 27 : 350 k. lp.); 770 aljegyző (385: 1.400. 385: 1,200 k. fiz. 74: 300 k. működ, pótl., 74 : 600, 148: 420, 249 : 360, 299; 300 k. lp.); 368 telekkönyvvezető (20: 2,600. 31: 2,400, 30: 2.200, 93: 2,000, 93: 1,800, 92: 1,600, k. fiz.. 11: 800, 5: 700.9: 560, 38 : 490, 24: 480. 41 : 400, 70 : 120, 104 : 350 lp.. 1 :600 k.föv. helyi lp.); 367 segédtelekkvezető (egyenkint 1,100 k. fiz., 5 : 600, 36: 420, 87: 360, 239: 300 k. lp.): 67 irodaigazgató (12: 2,600, 11: 2,400, 11: 2.200. 11 : 2,000, 11: 1,800, 11 1.600 k. fiz., 4 : 800,1: 700. 7 : 560. 10 : 490, 9 : 480, 29 : 420, 2 : 400.5 : 350 k. lp.; 134 irodatiszt (45 : 2,000, 45 :1,800,44 : 1,600 k. fiz.. 23 : 700, 36 : 490. 66 : 420,9 : 350. k. lp); 1,993 irnok (665 : 1.400. 664: 1,200, 664: 1.000 k. fiz.. 126: 600, 321: 420, 557 : 360, 989 : 300 k. lp., 12: 400, 25: 200 k. lp. pótlékkal, i : 200 k. főv. helyi pótl.); 1,350 szolga (ebből budapesti 39: 800, 38: 700, 38: 600, vidéki 412: 700, 412: 600, 411 : 500 k. fiz., 115 : 240, 9 : 200, 212 : 140, 360: 120,654: 100 k. lp , 1 : 80 k. lppótl. és mindegyik 100 k. ruhailletménnyel); 330 joggyakornok, egyenkint 1,000 k. segélydijjal; 75 tszéki birónak vizsgálóbírói pótl. egyenk.600 k.; tlkkvi betétszerkesztéssel megbízott birák és hivatalnokok napi és fuvardíj átalányaira : 10 birónak egyenk. 800 k. napidíj, (inak 400 k. fuvardíj; 33 albirónak 800 k. napidíj, 28-nak 400, i-nek 80 k fuvardíj; 19 telekkönyvvezetőnek 600 k. napidíj; 16 nak 400, l-nek 80 k. fuvardíj; 29 Írnoknak 400 k. napidíj, 26-nak 300 k. fuvardíj. Dr. Révai Lajos. (Folytatása következik.) Észrevételek a főnök és segéd közötti jogviszony értelmezéséhez. Irta : dr. SCH1K FERENC SÁNDOR kir. tszéki albiró Kalocsán. Az országnak egyik legelőkelőbb és mintabiróságnak elismert törvényszéke: a budapesti váltó- és kereskedelmi törvényszék minap (1899. szept. 25-én. D. 292. sz. a., közölve a«Jog» f. é. 43. számának «Vegyes» rovatában) egy f ő n ö k és segéd közötti viszonyból felmerült vitás jogkérdésben oly határozatot hozott, mely nem csupán a bíróságnak előkelő állásánál, hanem az abban kifejezésre jutott sajátságos felfogásnál fogva is méltán megérdemli, hogy azzal behatóbban foglalkozzunk; annál is inkább, mert a szóbanlevő határozat egy úgyszólván naponta felmerülő jogkérdésben oly praecedenst alkot, mely ha megállhatna, nagy s messzemenő jogsérelmet involválna. Maga a jogeset a közlemény szerint a következő : Egy kereskedősegéd szolgálati szerződést kötött egy céggel, mely szerint arra kötelezte magát, hogy 1898. aug. 15 én a cég üzletébe utazói minőségben belép. Aug. 2-án azonban a segéd arról értesítette a céget, hogy 1898. aug. 15-én állását elfoglalja ugyan, de egyidejűleg 1898. szept 30-dikára hat hétre felmond. Erre a cég azonnal válaszolt, hogy ő ilyen körülmények között a segéd szolgálatára nem reflektál. A segéd erre a hat heti (elmondási időre járó fizetés iránt indított pert. Az elsőbiróság marasztaló ítéletet hozott : A budapesti kir. keresk. és váltótszék felperest elutasította. A közlemény annyiben hiányos, amennyiben nem közölte az iparhatóságnak ez ügyben hozott határozatát. Már pedig érdekes volna ezen, a törvény (1884. évi XVII. t.-c. 176. §.) értelmében ilyen ügyekben első sorban eljárni hivatott hatóságnak felfogását is ismerni. No de igy be kell érnünk annak megállapításával, hogy a segéd az iparhatóságnál is ügyvesztett lett, mert ellenesetben bizonyára nem ő, hanem a cég szerepelt volna a «törvény rendes utján» felperesként. Magára a tárgyra áttérve, már eleve kijelentem, hogy én a kir. törvényszék határozatát helytelennek tartom, mert az nézetem szerint sem törvényben nem gyökeredzik, sem a gyakorlati élet követelményeinek meg nem felel. A törvényszék a kérdést kizárólag a szolgálatadó szempontjából, tehát egyoldalú lag bírálta el: mintha a szolgálati — mint minden egyéb szerződés, nem valamennyi szerződő fél érdekében és érdekeinek szem előtt tartása mellett kötöttnek lenne tekintendő! Első sorban is merőben téves, mert pusztán elméleti, és a gyakorlati élet követelményeit szem előtt tévesztő ama tétel, mintha a szolgálati szerződés kiválóképen a munkaadó érdekében és érdekeinek istápolása végett létre jönne. Mert ezen felfogásra vall a kir. tvszék ítéletének egész gondolatmenete. De ha elfogadnók is egész általánosságban ama tételt, hogy a szolgálati szerződés megkötésénél a szolgálatadó szándéka : a szolgálati viszony lehető állandósítására irányul ; az nem kevésbé, sőt azt állítom még fokozottabb mértékben áll a munkakereső részéről. Hisz a létért való nehéz küzdelemben, a megélhetésért vivott nagy harcban ez a munkakeresőtől legalább is oly fokban feltehető, mint a munkaadótól! De ezen, az egyik vagy a másik fél részéről táplált szándék, hacsak az határozott alakban kifejezést nem ny ert magában a szerződésben, — a szerződés értelmezésénél és az ezen alapuló jogkérdés eldöntésénél mi jelentőséggel sem bir. Nem az a kérdés: mi volt a szerződő feleknek valószínű, de kifejezésre nem jutott szándéka és terve, hanem az: hogy mire és mily feltételek mellett szerződtek tényleg. Ezek és nem holmi jámbor óhajtások és a jól felfogott, de szerződésileg nem biztosított érdekek, képezhetik csak az elbírálás tárgyait. A kir. törvényszék felfogása szerint : felperes az által, hogy már a szolgálat megkezdése előtt élt a felmondás jogával, kifejezést adott annak, hogy a szolgálati szerződés az állandósításra irányuló céljának megvalósítására közre nem működik ; másszóval: «a létrejött szolgálati szerződéstől jelzett tényével eleve eláll; amennyiben pedig ezek szerint a szolgálati szerződéstől maga felperes állott el, ezen szerződés alapján jogokat nem érvényesíthet, jelesül a hat heti felmondási időre járó és keresetbe vett fizetést nem igényelheti.)) Ismét vissza kell térnem arra, hogy a szerződés állandósítására irányuló, de megfogható alakban kifejezésre nem jutott, azonban nagy valószínűséggel bíró szándéka a szolgálatadónak itt sérelem nélkül figyelembe nem jöhet. Mert az ellenkező felfogás mellett a szolgálatadó alperes olyasmit ÍJ érvényesíthetne sikerrel a szóbanlevő per keretén belül, ami a szerződés tárgyát messze túlhaladna. Tegyük tel például, hogy alperes azért szerződtette felperest, mert tekintve utóbbinak ügyességét, kiváló helyi vevőkör ismereteit, bizton arra számithatott, hogy felpeies részére évenként legalább 10,000 frt tiszta nyereséget fog szerezni. Minthogy azonban ezen alapos számításában a korai felmondás folytán keserűen csalódott, az ily módon elmaradt nyereséget a perben felperes ellenében viszonkeresetileg érvényesíteni kívánja. Következetesen alkalmazva s keresztülvive a kir. tszéknek a concret esetben nyilvánított felfogását, felperest nemcsak keresetével elutasítani, hanem még ennek tetejében az alperes által bizonyított viszonkereseti követelésében elmarasztalni kellene. Azt hiszem azonban, hogy ily messzire még a kir. tszék sem menne bőkezűségében alperessel szemben ! De menjünk egy lépéssel tovább! Ha a szerződő felek «vélelmezett szándékán az ügy elbírálásánál figyelembe jöhetne, — akkor fordítsunk egyet a tételen és tartsuk szemelőtt azon concret esetet, mikor a segéd azért szerződik főnökéhez, mert alaposan felteheti, hogy annak üzletében legalább is a 25 éves szolgálati jubileumát fogja megülhetni. Azonban a főnök mitsem törődvén segédjének ezen titkos tervével, jónak látja a szerződést- mindjárt kezdetben a kikötött vagy a törvényes felmondási időre felbontani. Ha már most a segéd nem érné be azzal, hogy főnöke őt a felmondási időre járó fizetés tekintetében kielégítette, hanem a szolgálati szerződésnek általa szándékolt tartósságára hivatkozva, főnöke ellen kártérítési követeléssel fellépne, kérdem, megítélne a kir. tszék felperesnek a kereseti követelést?