A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 6. szám - A ministeri felelősség előzményei a magyar közjogban. [2. r.]

42 A JOG az osztrák polgári törvénykönyv 185. §-a a felbontáshoz a bíróság engedélyét is megköveteli, azét a bíróságét, melynek engedélye nélkül a 181. §. értelmében az örökbefogadási szerződés érvényesen meg nem köthető, s mert hazai joggyakorlatunk szerint az örökbefogadási szerződéseket a bíróságok helyett az igazságügyminister hagyja jóvá. Az örökbefogadási szerződés felbontását tartalmazó megegyezés nincsen alakszerűségekhez kötve s kormányhatósági jóváhagyást sem igényel a most említett eseten kivül. Mindazon által ebben az esetben, valamint ezen eseten kivül akkor, ha az örökbefogadási szerződést felbontó felek súlyt fektetnek arra, hogy a kormányhatóság az örökbefogadási szerződés felbontását tudomásul vegye s az illetékes árvaszéknél, illetőleg törvényszéknél őrzött szerződési példányra a szerződés felbontásának tudomásul vételét reá vezettesse, ugyanazon alakszerűségekkel állítandó ki a felbontást tartalmazó szerződés, mint maga az örökbefogadási szerződés. Eme alakszerűségek pedig abból állanak, hogy nagykorúak közt kötött örökbefogadási szerződés közokiratba foglalandó, vagy legalább az azokon levő aláírás közjegyzőileg hitelesítendő. Utóbbi esetben, ha a szerződő felek valamelyike sem irni sem olvasni nem tud, vagy az okirat nyelvét nem érti, a névaláírás illetőleg kézjegy hitelesítésén felül szükséges az is, hogy az okiratból kitűnjék mikép a jelen volt tanuk az okirat tartalmát mind maguk ismerték, mind a kiállítónak általa értett nyelven megmagyarázták. Kiskorúnak örökbefogadása esetében elégséges a szerződésnek két tanúval előttemezett magánokiratba foglalása, de ily esetben az érdekelt felek az illetékes árvaszék vagy az ez által megkeresett hatóság előtt a szerződés tartalma felett meghallgatandók é. erről jegyzőkönyv veendő fel. Az örökbefogadási szerződés három egyenlő példányban állítandó ki, illetőleg ha közjegyzői okiratba foglaltatik, ennek az okiratnak három hiteles kiadványa készítendő el. A felvetett kérdésre adott válasz azonban nem volna teljes, ha arra is ki nem terjeszkedném, vájjon az örökbefogadási szerződés a felek valamelyikének egyoldalú akaratnyilvánításával felbontható-e vagy sem ? Mielőtt erre a kérdésre hazai jogunk szempontjából megfelelnék, előbb áttekintést nyújtok airól, hogyan van ez a kérdés más jogokban szabályozva. A római jogban az örökbefogadás az örökbefogadó és örökbefogadott kölcsönös megegyezésével felbontandó volt. E felbontás ugy történt, hogy az örökbefogadó az örökbefogadottat az örökbefogadás által nyert atyai hatalom (patria potestasj alul feloldotta (emancipatio). E kölcsönös megegyezésen alapuló felbontáson kivül a serdületlen korában örökbefogadott, elérve a serdülő kort, egyo'daluan is követelhette az örökbefogadásnak emancipatio által való felbontását, ha az örökbefogadás rá nézve hátrányos volt. A germán jogban az örökbefogadás öröklési szerződéssé vált, melylyel az örökbefogadott az örökbefogadó után örökösödési jogot nyert. Mindazáltal a középkori germán jogban az örökbefogadás nem volt gyakori és így annak felbontásáról nem is keletkezett jogszabály. A germán jog ujabbkori képződményei közül a porosz (II. 2. 714. §.) és a szász (1,800 §.) törvény az örökbefogadási szerződésnek csupán kölcsönös megegyezéssel való felbontását ismerik, a zürichi törvény (250 §.) a kölcsönös beleegyezéssel való felbontás esetén kivül az egyoldalú felbontásnak két nemét ismeri, t. i. ha a kiskorúságában örökbefogadott gyermek nagykorúságának elértével egy év alatt elégséges okokból (aus zuieichenden Gründen) a felbontást követeli, vagy ha az örökbefogadó a szerződést azért akarja felbontani, mert az örökbefogadott magatartása által a gyermeki viszonyra érdem telenné vált. A francia és olasz polgári törvénykönyv nem szól semmit az örökbefogadási szerződés felbonthatóságáról. Régi magyar jogunk az örökbefogadási szerződésnek egyoldalú felbontásáról nem szól. Sem Werbőczy ben, sem valamely törvényben, sem a Plánum Tabulare-ban, sem régi jogi íróinknál erről nincs semmi említés. Az alkotmány visszaállítása óta keletkezett joggyakorlatunkban sem találtam erre vonatkozólag jogesetet. így tehát tisztán csak az elméleti megállapítás terére vagyok utalva s ha fejtegetéseim de lege lata nem is találhatnának helyeslésre, mégis de lege ferenda esetleg figyelembe vehetők. Véleményem szerint a magyar jog területén az örökbei fogadó az örökbefogadási szerződésnek birói uton való felbonI tását mindama esetekben követelheti, amikor ő irányában az ; örökbefogadott oly magatartást tanúsított, amely által az örökI lésre érdemtelenné vált vagy az öröklésből kitagadható ! Ezt j a felfogásomat a következőkben indokolom. A magyar jog szerint az örökbefogadás lényege és célja az, hogy az örökbefogadott az örökbefogadó után a törvényes gyermekkel azonos öröködési jogot nyerjen. Ez oly mellőz] hetetlen célja az örökbefogadási szerződésnek hogy eme j örökösödési jognak biztosítása nélkül az örökbefogadás érvéTÁRCA. -JA ministeri felelősség előzményei a magyar közjcgban.*) A. «Jog» eredeti tárcája. Irta: Dr. HORVÁTH, JÁNOS kir. alügydsz Bpesten. Az 1507. V. t.-c. rendeli, hogy O felsége a tanácsosok tanácsa szerint járjon el. Az 1508. VIII t.-c. pedig még a büntetést is megállapítja és pedig nemcsak a tanácsosokra, hanem minden hivatalt viselőre nézve. E törv -cikkek többször idéztettek, főleg ujabb korban, igy p. o.: Az 1825/27. évi országgyűlésen az 1823. évi törvénytelenségek szerzői ellen az ellenzék ezen törv.-cikkelyeket óhajtotta alkalmazni. A főrendiházban Szepessy püspök II. Ulászló e törvényeit elavultnak állitá. Ennek azonban gr. 111 é s h á z y ellent mondott, s maga az országbíró gr. Brunswick s több mérsékeltek, csakis O felségének igazság szeretetére voltak hajlandók a különben megérdemlett büntetés kiszabását bízni. Ugyancsak az 1825/27. évi országgyűlésen is kijelentik a Rendek, hogy a ki köztanácskozásokban a kormány intézkedései felöl szól, az törvény és szakadatlan gyakorlat szerint a Fölség szent személyét nem érdekli s nem érdekelheti. E fölfogással kapcsolatosan Borsicky 1830. szept. 18-án véleményezi : «bár királyunknak nincsenek magyar ministerei, de hazánk ügyei intézését tekintve, a dicasteriumok elnökei lennének ilyenekül veendők, s ők volnának felelősek törvénytelen rendeletek végrehajtásáéit. A trón érdekében is e felelősséget igen fontosnak tartom, mert 1823-ban a rosz tanácsadók mily lépések megtételére ösztökélték a legjobb monarchát.» Az 1832/36. évi országgyűlésről Írva gr. M a y 1 á t h János kiemeli, hogy ; ^<Die Opposition trennte immer die Person des Kaisers (tán királyétjvon dem Regierungssystem». (id : mű 215.1.) *) Előző cikk az 5. számban. Az 1832/36. évi országgyűlésén a peres eljárás reformjakor a kormány felelősség eszméje is fölmerült, s azt az 1507. VII. t.-c alapján ebbe akarták beleszőni, jól tudván a rendek, hogy törvények szigorú végtehajtásának alapföltétele a ministeri felelősség, hogy e nélkül, a mint ezt az előleges sérelmek igazolták, az alkotmány a legdurvább önkénynek van kiszolgáltatva. Császár Sándor kijelenté, a mint tüz nem lehet meleg és világosság nélkül, ugy constitutio sincs a felelősség elve nélkül. József nádor azonban az ellenkező álláspontra helyezkedett, Verbőcy következő tételéből kiindulva: «quod Régimen et Impérium est apud solum principem.» — Ebből következtette azután azt, hogy : «in pertractationibus publicis semper de principe esse loquendum, non de regimine, et istam differentiam non esse faciendam censeo.» (1835. 10/VII.) E nézet azonban tért nem hódított. Deák Ferenc 1839. jun. 17-én igy nyilatkozott : «Kormány nevezete alatt soha nem érti a fejedelmet, hanem azon tanácsosokat)), kik személyét környezik s kiket II. Ulászló VI. Decr: VII. és VIII. törv.-cikkelyei alapján kérdés alá vehetni s meg is büntethetni. Hasonló értelemben szóllott gr. Széchenyi István is gr. A p p o n y i Györgyöt csúfolva, ki a kormányt és a fejedelmet egynek tekinté, ki szerint, ha e kettő közt különbség tétetik, akkor impune lehet minden piszkot a kormányra gördíteni; de mi lesz ezután, mor.dja gr. Széchenyi ennek az ellenkezője ? Az a mit a hallhatatlan Montesquieu oly szépen kimutatott, hol a fejedelem szent személye és az őt környező tisztviselők t. i. a kormány synonimok, viszont a kormány követhet el impune mindent s lenetetlen lenne bármiért is azt felelősségre vonni. Törvényeink mindazonáltal a Habsburgok korában is sürgették a magyar tanácsosok alkalmazását, s az 1608. k. e. V. t.-c. rendeli, hogy választassék országos kincstárnok, ki az osztrák kamarától semmi függésben ne legyen. A pénzügyi közegek felelősségére nézve igen nyomatékos intézkedéseket foglal magába az 1542. XVI. és az 1548. XLII. törv.-cikkek. 1609. szept. hó 7-ről a magy. kir. tanács egy erélyes hangú fölterjesztést intéz II. Mátyáshoz, melyben a többek