A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 49. szám - A kiskorúság meghosszabbítása a magyar általános polgári törvénykönyv tervezetében - A német polgári törvénykönyv 861. és 862. §-ai 2. bekezdésének magyarázatához

356 A JOG Végül még csak annyit, hogy örvendenék, ha e kérdésben téves felfogásom megerőtlenitése s meggyőződésem megdöntésére tisztelt kartársaim hozzászólásából anyagot nyernék. A kiskorúság meghosszabbítása a magyar általános polgási törvénykönyv tervezetében. Irta: dr MOSCOVITZ IVÁN, kassai törvényszéki aljegyző. Az első uj intézmény, a mely magára vonja figyelmünket a magyar általános polgári törvénykönyv tervezetében, a kiskorúságnak 3 évi időtartamra való meghosszabbítása. A tervezet 2. §-a e tárgyban ilyeténképen rendelkezik : «a biróság a kiskorúságot három évvel meghosszabbítja, ha alaposan tartani lehet attól, hogy a kiskorú fejletlensége miatt élete huszonnegyedik évének betöltése után egyideig még nem lesz képes magáról vagy ügyeiről kellőképen gondoskodni >\ A mint látjuk, a critérium, a melytől a törvénytervezet ezt a fölöttébb életbevágó intézkedést függővé teszi, egészben véve tág és határozatlan. Hogy a normális, egézséges embernél, (mert hiszen a nem egézséges, abnormális emberekről a tervezet nem itt, hanem 7. és következő §§-aiban rendelkezik), mi a fejlettségnek oly stádiuma, a mely az önálló rendelkezésre másnak és önmagának sérelme nélkül képesítheti az egyént, azt kétségtelenül nehéz in abstracto megállapítani. Mindazonáltal a reális életből merített tapasztalat azt bizonyítja, hogy a rendes testi-lelki fejlettségű egyén már jóval a mai jogunk szerint való, s a tervezetbe is átvett korhatár előtt önnállóan képes és önállóan is kénytelen ügyeiről rendelkezni. Ezt igazolja nem csak a nagykorusitásoknak és különösen az 1884. XVII. t.-c. 2. §-ában szabályozott önálló iparűzés folytán nagykorúvá válásoknak számos esete, de igazolja a sok önálló, sokszor családfönntartó existentia, a kiket sem koruk, sem a tételes jog subsidiarius intézményei nem tettek nagykorúakká. A külföld számos törvényhozása alacsonyabb korhatárt állapit meg. A mi saját, honi büntetőjogunk is csak a 20, respective a 16 éven aluli kiskorúaknak biztosítja a teljes beszámítás alá nem eshető egyének kedvezményeit. A 24 éves korban megszabott általános korhatárt tehát már magában véve is magasnak találjuk, olyan kor ez, a melyben minden normális ember eléggé fejlett ügyeinek önálló vitelére. A gyakorlati életből tudjuk, hogy sok esetben a kiskorura egyrészt és környezetére nézve másrészt, mily fontos a teljeskoruság határideje. A tervezet 3. §-a értelmében a kiskorúság meghosszabbítását kérni jogosult szülők és nagyszülők, (ezeknek nem létében a testvér és a gyámhatóság) a kiskorúval szemben a személyi és vagyonjogi viszony természete folytán sokszor ellentétes érdeket repraesentálhatnak. Ellentétesek lehetnek érdekeik, még a jóhiszem különös fennforgásának esetében is, mert elvégre is kétségtelen, hogy az a 25—40 évi különbség, mely a szülőt gyermekétől elválasztja, vagy az 50—60 év, a mely a nagyszülő és az unoka közé esik, nyomot hagy gondolkodásuk módján, vagyoni, házassági társadalmi és pályakérdésekről formált nézeteiken. A kiskorúság meghosszabbítását kérni jogosultak részéről tehát valami nagy elfogulatlanságot föltételeznünk nem lehet. Még ha az a «kiskoruság meghosszabbítása)) külsőleg is oly komoly, életbevágó intézkedésnek látszanék, a milyenné az a valóságban válhatik, akkor legalább a természetből józan és bona fide eljáró szülőtől várhatnók el, hogy nagyon komoly ok nélkül ne rontsa meg gyermekének életét, ne ássa alá társadalmi létének alapjait. De igy, a törvény 3 évre szabná a kiskorúság meghosszabbításának időbeli tartamát. 3 év látszólag rövid idő, 3 évvel megnyújtani azt a jogi állapotot, a melyet a kérdéses alany 24 esztendőn át el tudott szenvedni, nem is olyan nagy dolog, nem is lehet olyan komoly delictum, még akkor sem, ha nem forog fönn rája alapos ok. Azután meg mi az az alapos ok, melyet a törvény föltételez? A relatív fejletlenség, oly tágkörü forgalom, a melyhez minden akár jó, akár rosszhiszemű szülő még hozzátágithat valamit lelkiismeretének megnyugtatására. A bírónak elvégre is nehéz a helyzete ; a törvényben meghatározott relatív fejletlenség fönn vagy fönn nem forgását meghatározni, a szabad cognitio dolga. A testi fejletlenséget meghatározni az orvoson állana, ez még a világosabb eset, de ha a fejletlenség nem vagy nem csupán a testi kifejlődés aránytalanságában áll, vagy épen, ha annak semminemű külső testi nyoma nincs, akkor mi lesz az előre megállapítandó fejletlenség, a mely a pro futuro szóló bírói belátás szerint a kiskorút 24. évének betöltése után egy ideig képtelenné teszi ügyeinek vitelére. Az elmebeli gyöngeség, a I tékozlás és az iszákosság lehetnek csupán az ilyen intézkedés| nek komoly indokai, ezeket pedig a törvénytervezet, külön elbánás alá veszi. Ha ezután a bíró tusakodik a saját lelkiismeretével, megint neki is segítségére jön a törvénytervezetben megállapított 3 év. Ő is abból fog kiindulni, hogy az kéri, a ki legközelebb áll a kiskorúhoz, a kinek legjobban kell tudnia, hogy milyen okok teszik a kérdéses egyént ügyeinek vitelére «3 év: és netán még meg is rövidíthető határidőre» képtelenné, a 3 év pedig rövid idő, nem a világ, nem is egy egész emberélet, miért ne maradjon a kiskorú még 3 évig abban az állapotban, a melyben a lefolyt 24 év alatt ilyen szépen ((fejletlenné fejlődött)). Pediglen a 3 év épen elég egy existentia aláásására, elég arra, hogy megakadályozzunk egy házasságot, hogy más irányba tereljünk egy életpályát, megcsonkítsunk egy vagyont, vagy legalább biztosítsuk magunknak egy vagyon jövedelmének 3 évi haszonélvezetét. De még a 3 év sem kell, elég a puszta psycho-moralis capitis diminutio arra, hogy talán eredetileg rossz akarat nélkül tönkre tegyünk egy existentiát. A törvénytervezet megalkotói előtt a 2. és 3. §§. szövegezésekor az individualizálás helyes szándéka mutatta az utat. Hiszen, ha nagy sérelmek kockázata nélkül lehetséges volna a jog e terén indivividualizálnunk, ez volna a legideálisabb, akkor senkit sem szorítanának a tárgyi jog korlátai, mindenkinek a számára olyan jogi köntöst szabnánk, a milyen épen ráillik testére, lelkére és viszonyaira. De ez ma még emberi erőnket fölülmúló föladat, nem vagyunk rá képesek. Igaz hogy az egyenlő szabályok, az egy általános szabály uralma sem felel meg az egyének és a viszonyok tarka különbözőségének, de legalább nagyobb garantiát nyújt az in personam, az egyes személy ellen irányuló igazságtalanság ellen. Ott a hol az életviszonyok az általánostól eltérő speciális intézkedést elkerülhetetlenné teszik, ott kössük legalább ezt a kivételes intézkedést szembetűnő, szilárd ismérvekhez, hogy lehetőleg mindenkit biztosítsunk a sérelem ellen és megóvjuk jogintézményeink tekintélyét a vélt vagy képzelt sérelmek látszatától is. A német polgári ^törvénykönyv 86i. és 862. §-ai 2. bekezdésének magyarázatához. Irta : dr. KLEIN EDE, ügyvéd Abauj-Szepsiben. A 861. § tudvalevőleg azon esetet szabályozza, midőn a birtokos tilos önhatalom által birtokától teljesen megfosztatott, mig a 862 § azon esetről szól, midőn a birtokos tilos önhatalommal birtokában megháborittatott, a nélkül, hogy birtoka teljesen elvonatott volna. Mindkét szakasz 1) bekezdése a keresetet, a 2. bekezdése pedig az exceptio vitiosae possessionis-t x) szabályozza. A 861. § 2. bek. lehetőleg szószerinti hü fordítása következő : «Az igény ki van zárva, ha az elvont birtok a jelenlegi birtokossal, vagy jogelődjével szemben hibás (vagy, hogy a magyar polg. törvkv. alaptervezete által használt kifejezéssel éljek, törvénytelen) volt és az utolsó évben az elvonás előtt megszereztetett». «Der Anspruch ist ausgeschlossen, wenn der entzogene Besitz dem gegenwartigen Besitzer oder dessen Rechtsvorganger gegenüber fehlerhaft war und im letzten Jahre vor der Entziehung erlangt worden ist.» A 862. §. 2. bek. pedig igy hangzik : «Az igény ki van zárva, ha a birtokos birtoka a háborító, vagy annak jogelődjével szemben hibás (törvénytelen) és a birtokot az utolsó évben a háboritás előtt megszerezte.)) «Der Anspruch ist ausgeschlossen, wenn der Besitzer dem Störer oder dessen Rechtsvorganger gegenüber fehlerhaft besitzt und der Besitz in dem letzten Jahre vor der Störung erlangt worden ist.» Nézetem szerint, és jelen értekezésem kizárólag annak ') A rendkivül érdekes kérdés megvizsgálása, vájjon az exceptio vitiosae possessionis kifogás vagy ellenvetés (Einrede oder Einwendung, 1. dr. Almás sy Antal érdekes fejtegetéseit a Jogt. Közi. 1899. évf. 38—41. sz.) jelen értekezésem körén kivül esik, csak annyit kívánok megjegyezni, hogy a német jogtudósok nézetei e tekintetben megosztvák. Endemann (Sachenrecht 1,791. 10. j.) hivatkozással a ((jegyzökönyvek.. 3,364. és az ..emlékirat)) 108. lapjaira, valamint F i s che rH e n 1 e (bürg. Gesetzbuch 393. 1. 9. j.) és Dernburg (Sachenrecht 76. 1.) az «Einrede», Strohal (Iherings Jahrbücher 38. köt 129. 1.) és B 1 e r m a n n (Sachenrecht 12. 1. 3. j.) az «Einwendung» mig C o s a c k (Sachenrecht 85. 1.) az «Einwand» kifejezést használja