A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 46. szám - Az ügyvédi nyugdíjintézet kérdéshez. [Hozzászólás Bleuer Samu: Az ügyvédi nyugdíjintézet kérdéséhez című cikkéhez. A Jog, 1900. 43. sz. 305-306. p.]

330 A JOG által biztosított kedvezmények, a mint azt dr. Bleuer ur állítja? Korántsem ! a tervezetnek dr. B 1 e u e r ur által figyelemre sem méltatott kimagasló fényoldala az özvegyek és árvák ellátása. Mig az ügyvéd, munkaképtelenség esetén, csak 10 évi carrenz mellett lép az emiitett csekély ellátás élvezetébe, addig az ügyvédek özvegyei és árváinak már 5 évi carrenz mellett a férj, illetve atyának biztosított évi ellátás kétszeres összegéhez nyílik meg joguk, sőt ha az ügyvéd a maga részére ellátást biztosítani nem kíván, özvegye és árvái a háromszoros évi ellátás összegében részesülnek. Ilyen körülmények mellett az özvegy és árvák ellátása 880 és 472 k. között váltakozhatik, eltekintve attól, hogy módjában áll az ügyvédnek ezen ellátási összegeket csekély egyszersmindenkorra való befizetéssel a 2—3, sőt 4-szeres összegre emelni, így például, hogy az évi 880 k. ellátás évi 3,520 k.-ra emeltessék, 3,120 k. egyszeri befizetés és hogy az évi 472 k. ellátás évi 1.880 k.-ra emeltessék, 1,794 k. egyszeri befizetés elégséges. Látszik, hogy a tervezet kedvezményei nem oly végtelenül csekélyek, mint az feltüntetve lett és hogy nincs is szükség arra, hogy a módosabb kartársak a szegényebbek javára le kell, hogy mondjanak igényeikről. Téved dr. Bleuer ur, ha a tervezel ben rejlő fejlődési képességet azon reményben látja, hogy a vagyonos kartársak a szegényebbek javára ellátási igényeikről le fognának mondani és még inkább téved, ha ezen állítását a tervezet indokolásából meriti. Ilyesmi boldogult dr. Robicsek József, különben elejtett, tervezetében fordult elő, de a budapesti ügyvédi kamara közgyűlése által elfogadott tervezet tisztán mathematikai alapon nyugszik. Ezen alapokon és különösen a tartalékalap megtestedésében nyugszik az intézménynek remélt fejlődése, mely az ellátás évi összegének mathematikai alapon történő felemelésére is reményt nyújt. Mindez és sok más körülmény, a mit dr. Bleuer ur nem lát, suggeráija a közvéleményt, mely a tervezetben nem trójai falovat, hanem egy életrevaló alkotást lát, mely a magyar ügyvédség erkölcsi erejét fokozni és tekintélyét kifelé lényegesen emelni képes. A mi pedig dr. Bleuer ur indítványát illeti, az már életbe lépett, legalább Budapesten és több vidéki kamaránál is, az ügyvédi rendtartásról szóló törvénynyel egyidejűleg. Egy negyed század óta évről évre jelentékeny összegek osztatnak ki szegény ügyvédek, ügyvédözvegyek és árvák között, részint mint évi :egélyek, részint mint betegápolási vagy temetkezési illetmények, azon összegek és ezeknek kamataiból, a me'yeket a kartársak könyörülete ezen negyed századon át e célra áldozott. Örömmel fogom cikkíró urat is ezen kartársak sorában látni. Azt mondja a cikkíró ur, hogy évente 50,000 korona lesz fordítható az önkéntes adakozás és a kamara közigazgatási költségeinek a lehetőség szerinti reducálása folytán. Jóslat ez is, de mennyire nélkülözi a mathematikai alapot, bizonyítja az eddigi tapasztalat. A kamara közigazgatási költsége már amúgy is a lehetőségig van reducálva, ez a forrás tehát többet, mint a mit most is nyújt, nem nyújthat; a kamarai tagok önkéntes ajánlkozása, melyre a buzdítás folyton történik és a mely önkéntes ajánlkozás dr. Bleuer ur indítványa folytán is aligha fog az eddigi mértéken tul növekedni, — ez pedig a kilátásba helyezett összegnek egy hatodrészét sem éri el. Az inditvány tehát a helyzeten nem segítene. De éppen az a körülmény, hogy ezen segélyactio 25 éves működése dacára a gyám- és nyugdíj iránti érdeklődés nemcsak nem apadt, hanem fokozatosan emelkedett, hogy ilyen intézet alapítása országos ügyvédgyüléseken, kamarai közgyűléseken mint közkivánalom folyton sürgetve lett, mutatja, mennyire a közérzület értelmében cselekedtek azok, a kik az intézmény létesítése körül fáradoztak. Nem alamizsnanyujtással végződő kritikára van szüksége a magyar ügyvédségnek, hanem mathematikai alapokon nyugvó positiv munkálatra, mely neki ha csekélyét is, de biztosított ellátást nyújthat; a ki a közrebocsátott tervezetnél jobbat tud nyújtani, álljon elő, tárt karokkal fogadjuk. Dr. Somogyi Miksa bpesti ügyvéd. II. Nagyon valószínű, hogy október 29-ike, a határozat felterjesztésére kitűzött záros határidőnek majdnem utolsó napja előtt, már az összes ügyvédi kamarák határoztak közgyűléseiken, az igazságügyi minister ur ama kérdése felett: Kívánatosak tartják e a kamarák, hogy a kényszerfizetés ^ elvére alapított országos ügyvédi gyám- és nyugdíjintézet felállítását megengedő törvény hozassák, s hogy elfogadják-e a kamarák a budapesti kamara által kidolgozott alapszabálytervezetet vagy sem ? Az összes határozatokat nem ismerem ugyan, de az ^ e tárgyban okt. 10. és 11-én Budapesten volt országos ügyvédi értekezletnek, úgyszólván egyhangú megnyilatkozásából joggal vélem következtetni, hogy a kamarák túlnyomó része, nem csak megengedő, «hanem egyenesen «kötelező» törvény meghozatalát óhajtja és csekély változással helyesnek elfogadja a fenti tervezetet. S mikor már az összes kartársak kellő helyen megnyilatkozhattak, és minden kamara határozott, igy vagy ugy: most kell olvasnunk a «Jog» nak 43-ik számában a fenti uim alatt olyan cikket, a mi egyenesen a papírkosárba valócak hirdeti az alapszabálytervezetet és az azt kidolgozó dr. Nagy Dezső kartársat is a legszokatlanabb modorban támadja ! Ezt a cikket dr. Bleuer Samu budapesti ügyvéd, tehát kartárs irta ! Ezért mindenek előtt rossz néven veszem a tisztelt cikkíró kartárstól, hogy ha igaz, a mint mondja : a becsületes meggyőződése kényszerité a kartársainak suggerált közvéleményével szemben állást foglalni, miért nem törekedett minket kartársait előbb meggyőzni, mintsem határozatainkkal az igazságügyi minister elé járultunk ! Avagy félt, hogy a 4,700 kartárs közül most sem ismerné fel egy sem, ugy mint hogy a múltra vonatkozólag maga adja elő, hogy «egyedül» maradt?! Ez esetben vidéki eszem szerint, kötelessége lett volna most utólag is hallgatnia ! Mert egyrészt a kamarák határozása után cikkének közérdekű célja nincs, nem is lehet; másrészt ugy érzem, hogy a cikkében foglalt érdemleges fejtegetések csakugyan nem alkalmasak arra, hogy valaki az ügyvédi nyugdíjintézet mielőbbi megvalósulásáért érzett lelkesedéséből, csak egy szemernyit is engedjen ! Hisz a tisztelt kartárs ur. egyéb kifogást sem tud felhozni a tervezet ellen, mint hogy csekély az az összeg, a mit a munkaképtelen ügyvédnek biztosítunk ! De azt neki is el kell ismernie, hogy a kevés több a semminél! Mi pedig a kik igaz meggyőződéssel szolgáljuk a nyugdíjintézet eszméjét, ugy vagyunk meggyőződve, hogy helyesen cselekszünk, midőn az eddigi semmi helyett valamit, annyit, a mennyit tudunk — biztosítunk magunknak és társainknak munkaképtelenség esetére ? Azt hisszük, jobb az óhajtott cél felé az első — habár kicsi — lépést és pedig karöltve megtenni, mint a haladni vágyók elé akadályokat gördíteni! Emberségesebb eljárás, az éhezőnek az egyedül rendelkezésünkre álló száraz kenyeret oda adni, mint még ezt is megtagadni, azzal az indokolásai : mert a kenyérhez sültet nem tudok adni, kenyeret sem adok ! Dr. Bleuer kartárs ur pedig halálosnak vélt — valóságban azonban hála isten szalmaszál sulyu — ütést akar az országos nyugdíjintézet eszméjére mérni, midőn az évi 60 kn biztosítási díj fejében magának az ügyvédnek 10 év után bekövetkezhető munkaképtelensége esetére biztosított 156—310 korona ellátási összeget, nem csak hogy az ügyvédhez nem, de még a hivatalszolgákhoz sem tartja méltónak ! Hát az igaz, hogy nem valami kellemes, ügyvédi diplomával oly összegre is rászorulni, a melyet dr. Bleuer szerint még egy hivatalszolga is restelhet elfogadni, de a tisztelt kartárs is tudhatja, hogy bizony igen sokan vannak a kartársak között már most is olyanok, a kik 200—300 koronát sem restellenének elfogadni, még az esetben sem, ha azt ajándékba kínálnák nekik. Tény tehát az. hogy a tisztelt kartárson kivül mindenki érzi, hogy a tervezett ügyvédi nyugdíjintézet az ügyvédi kar közérdeke szempontjából valóságos áldás lesz, ha nem is akkora, mint a mi az egyszeri emberre szállt, a kinek a 10-ik helyett egyszerre 3 gyermeke született; de a jót, ha kicsiny is, meg szokás becsülni, nem pedig kicsinyléssel magunktól eldobni ! De nem csak kicsinylő a tisztelt kartárs cikke, hanem igazságtalan isi mert nem igaz, hogy a nyugdij-szabálytervezet 60 korona évi dij fizetésével szemben csak 10 év utánra, és csak 150—250 koronát helyez kilátásba, mert hisz az ügyvéd elhalálozása esetére, özvegyének már öt évi fizetés utánra és pedig 426—800 koronát biztosit. Szerettem volna, ha dr. Bleuer megnevezi azt a biztosító intézetet, a melyik kész