A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 45. szám - Keresk. törvény szabadságbüntetéseinek elévülése. K. T. 218.-19. §§.-hoz

A JOG 323 A Btk. 78. és 79. §§ ai nemcsak módot adnak rá, de imperative rendelik a fölmentést a jogos védelem és a végszükség esetében. Mégis a gyakorlat e paragraphusokat alig alkalmazza, a jogos védelem korlátait pedig határozottan szűkebbre szabja, mint a hogy azt a törvény contemplálta. A törvény jogos védelemnek minősít minden egyéb korlátozás nélkül mindent, ami «akár a megtámadottnak, akár másnak személye vagy vagyona ellen intézett vagy azt fenyegető jogtalan és közvetlen megtámadásnak elhárítására szükséges^. A törvény tehát kiterjeszti a jogos védelem fogalmát a megtámadottnak vagy bárki másnak egész érdekkörére és semminemű objectiv mértéket nem állit föl a védekezés eszközeire nézve. Létezik tehát jogos védelem minden bármily subtilis és bárhonnan eredő támadás vagy egyéb jogtalanság ellenében is. van jogos védelem, még pedig eszközeiben tárgyilag nem korlátolt jogos védelem minden, bármily enyhe támadás ellen is, —föltéve, hogy a támadás jogtalan. Az arányt a támadás és a védekezés (önvédelem) által előidézett sérelmek között a törvény nern kívánja meg és ha stricte veszszük a 79. §. rendelkezését, \édekezheiik a megtámadott, — ha más enyhébb eszköz rendelk zé ére nem áll — a legradikálisabb fegyverrel a^becsületsértő insultus ellen is. A gyakorlat itt megijedt a törvény liberalitásától és korlátokat keresett a támadás és a védelem eszközei, a támadás által okozható és önvédelem l) által okozott sérelem közötti arányban. A törvény csak azt kérdi, vájjon jogos avagy jogtalan volt-e a támadás, a gyakorlat azt is kérdi, vájjon milyen fokú veszélylyel járt a támadás, és a védelmi tényre nézve nemcsak azt vizsgálja, vájjon szükséges volt-e a támadás elhárítására, de azt is hogy nem okozott e a támadás természetével aránytalan sérelmet. A másik, morális okokból mentő körülményről szóló 78. §. mikénti alkalmazásáról nem is beszélünk. A végszükség esete, sajnos, sokkal gyakoribb a reális életben, mint büntetőbíróságaink gyakorlatában. A 79. §.-t, nézetünk szerint a törvény intentiojánál, mi több. a törvény betűjénél szűkebb értelemben alkalmazza bűnügyi praxisunk. Pedig ezeknek a törvényszakaszoknak tágabb értelmezésű és gyakoribb alkalmazása a szakbíró kezében, helyes és veszélytelen remedium volna a tulszigor ellen és ez a két paragraphus majdnem kimerítené azokat az eseteket, a mikor az individualizált tett és generális büntető-szabály között méltánytalannak mutatkozik az arány. Még egy mozzanat van a büntető-ítélkezésben, a melyben a bíró a törvény sérelme nélkül helyt adhatna a méltányosság szempontjának és ez a s z á n d é k megállapításának mozzanata. A Btk. a szándékot a bűntettre nézve föltétlen, a vétség construálásában pedig föltételes criteriumnak tekinti. Igaz, hogy a szándék fogalmát törvényünk sem állapítja meg praecise, és éppen ezért meglehetősen tág értelemben használja e tógáimat joggyakorlatunk. A Btk. 75. t?-a a szándékra nézve nem tartalmaz meghatározást, nem mondhatjuk, hogy a törvény a római jogi d olust vagy épen a dolus malus-t érti szándék alatt. A jogsértési vagy a jogtalan haszonszerzési intentió nem betüszerénti kelléke a mi törvényünk értelmében vett szándéknak. A Btk 75. §-át tágan magyarázva, szándék alatt a puszta physikai tevésre irányuló minden jogsértő (dolosus) intentiót nélkülöző akaratot is lehetne értenünk ; mégis helyesen a szándékosságnak fogalmát ugy kellene magyaráznunk, hogy csak oly tettet minősítsünk szándékosan elkövetett delictumnak. a melyben a tettes akarata a jogsértő eredmény előidézésére vagy legal; bb is 2) a jogsértőnek qualificált tett elkövetésére irányul. A gyakorlat azonban a szándékot formailag, tehát kiterjesztően értelmezte és nem fogadta el azt a kétségtelenül méltányosabb nézetet, hogy a szándéknak jogsérelemre és nem csupán magára a puszta tevésre kell irányulnia. Ha összehasonlítjuk a két mértéket, azt, a melyikkel az esküdtszék és azt, a melyikkel a szakbiróság dolgozik, megdöbbenünk az aránytalanság miatt. Amott a merő emberbaráti hangulat, itt a csupasz, rideg, mi több szigorított törvény! Pedig azt véljük : a méltányosságnak is, meg a közrendnek is Önvédelem alatt itt általában jogos magánvédelmet értünk, igy tehát azt is, ha másnak érdekkörét védi a magánember. Í187Ö. V. 79. §. 2. bekezdése.) l) A jogsértő eiedmény létrehozására irányuló szándék, bizonyos inkább formális természetű delictumoknál. mint pl. a Btk. 400. §-ának első bekezdésébe ütköző okirathamisitás vagy a Btk. 190. Hba ütkozo személyes szabadság megsértésének vétségénél nehezen volna construálható, mert hiszen ezek a delictumok egyáltalán nem tételezik föl a sérelmes eredmény bekövetkezését. nagyobb szolgálatot tenne a judicatura akkot, ha az esküdtszékeknek sokszor indokolatlan, humanitása és a büntető-bíróságoknak sokszor pedánskodó szigora helyébe a szakbírónak indokolt méltányossága lépne. | A keresk törvény szabadságbüntetés < inek elévülése. (K. T. 2i8.—19. §§.-hoz.) Irta : HANTOS ELEMÉR Bpesten. A gazdasági élet változásai folyton uj meg uj viszonyokat ' létesítenek, melyek jogi szabályozásra szorulnak. Bármily számo! sak legyenek a törvények, akárhogy részletezzék rendelkezéseiket, annyira speciálisak sohasem lehetnek, hogy minden felmerülő esetben határozott válaszszal szolgáljanak. Annyi gonddal és körültekintéssel meghozott törvényünk nincs sok, mint a kereskedelmi, mégis alig 25 éves fennállása után bebizonyult, hogy nem bir az élettel lépést tartani a megváltozott forgalmi viszonyok közepette. De nemcsak a kereskedelmi- és korszellem átalakulása, hanem a törvénynek nap-nap után felszínre kerülő hézagai és homályosságai is kezdik éreztetni alkalmatlanná válását. Az említett hézagok egyikét próbáljuk ezúttal kitölteni. Kiderült e napokban egy részvénytársaság volt igazgatósági tagjáról, hogy egész forát követte el azon cselekményeknek ill. mulasztásoknak, melyeket a K. T. 218. s köv. §-a három hónapig terjedő fogsággal sujt. Felelősségre vontatván, felhozta kifogásul, hogy azóta 8 év eltelt, már pedig ily «büntetteko a Btk. 106. §. értelmében 5 év alatt elévülnek. Felperesek ez állitásnak nem hajlandók hitelt adni, mivel a K. T. maga az elévülést meg nem állapítja, már pedig «kereskedelmi ügyekben, ha azok iránt a törvényben intézkedés nem foglaltatik, a ktresk. szokások ezek hiányában pedig az általános magánjog alkalmazandó* (K. T. 1. §.); meg vannak tehát róla győződve, hogy a magánjogi igény 32 évi elévülési időtartama a jelen esetben is számba jő. Quid juris? Ha valahol, ugy a felvetett kérdésnél válik be a tétel, hogy a jog oly rendszer, mely bir azon kiváló képességgel, hogy önmagát kiegészítse. A keresk. jog sokkal kevésbbé képez egy töké etes. egy zárt egészet, mint bármely más jogi disciplina. A K. T. mikora keresk. jog első éi fő forrásának saját magát declarálja, tág teret nyit maga mellett a keresk. szokásoknak és az általános magánjognak. Mivel azonban a keresk. • jog csak túlnyomóan, nem pedig kizárólag magánjog, hanem közjogi intézkedéseket is tartalmaz, az általános magánjog mellett kisegítő a közigazgatási-, per- és büntetőjog Büntető és keresk. jog, valamint magán- és büntetőjog, nemcsak a törvények határozott rendelkezéseiben, hanem a mindennapi élet jogviszonyaiban is keresztezik egymást. E keresztezésnél ránk nézve fontossággal csak az bir, hogy ott, ahol a keresk. jog kisegitőjeképen találkozik, helyesebben: concurrál a büntetőjog a magánjoggal, fölénye, prioritása van-e utóbbinak az előbbi felett vagy sem? A kérdésre feltétlen választ adni nem lehet. A törvény célja, szelleme, a tényállás sajátosságai mellett szerepelnek megállapító factorként. A K. T. kiindulva azon megfontolásból, hogy a puszta magánjogi felelősség nem elég hatályos repressio a jogaikkal visszaélő igazgatósági és felügyelő bizottsági tagok ellen, mivel ezek legtöbb esetben a törvény tiltotta cselekményekből a legmagasabb pénzbírságot is sokszorosan meghaladó hasznot húznak, kimondotta, hogy az emiitett tagok, a taxatíve felsorolt mulasztások ill. cselekmények miatt, amennyiben «a büntető törvény súlya alá nem esnek, az illetékes törvényszék által három hónapig terjedő fogházra itélendőkn. (K. T. 218 §.) A Btk. 379, s köv. §§-ban hatályos intézkedéseket tartalmaz ilyen, az érdektársaikat gonosz szándékkal megkárosító egyének ellen és kétséget nem szenved, hogy a Btk. elől való félelem egyik őre és biztositéka a jogrendnek. Mindj azonáltal a Btk. nem ölel fel minden esetet, melyet bünteI téssel kívánatos sújtani, mert sok esetben sem a direct meg; károsítást, sem a büntetendő rossz szándékot kimutatni nem • lehet. A csalás tényállásához a Btk. szerint szükséges, hogy ; kár okoztatott legyen : kár nélkül nincs csalás. Ámde a csalás fogalmának ilyetén megszorítása a keresk. életben nem biztosítja eléggé a forgalmi tisztességet s ebben rejlik oka annak. hogyaK.T. külön «büntető határozatokat)) vett fel, melyek bizonyos üzelmeket ill. mulasztásokat akkor is sújtanak, ha kárt nem okoztak, ravasz fondorlattal nem létesültek, mások megtévesztésén nem alapultak. A törvényhozó a büntetendő cselekményeket ugyan meg-