A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 44. szám - A postajövedéki kihágások. [1. r.]

316 A JOG adósságból kifolyólag végrehajtást szenvedő teljesen tönkrejusson. Ha akadnak s hogy mennyire akadnak, csak az látja, kinek kezén naponta 50—60 végrehajtási ügydarab fordul meg, kiksubtituló fedezethiánya ma is kérnek folytatólagos végrehajtást, holnap is és igy többször mindaddig, mig éppen meg nem unják, mert hiszen avht. 117. §-a e tekintetben sajnos szabad teret nyújt az a la hausse spekulációnak : ha léteznek olyanok, kik azután hagyják az adóst pihenni és csak miután az gyanútlanul agyondolgozta magát egy kis keresményért, támadják meg őt hatszorosan megnövekedett, sikertelen folytatólagos végrehajtásból eredő költség követelésekkel, ha mindezekre akadnak vállalkozó szellemek, ugy legalább de lege ferenda meg kell akadályozni azt, mit de lege lata a bíróságok kénytelenek tűrni, sőt indirekté és akaratuk ellenére éppen azáltal, hogy tűrik, elősegíteni is: a végrehajtást szenvedők költségek általi tönkrejutását. A végrehajtási eljárás magánjogi kényszereszköz, de nem szabad, hogy ily elfajulásokra vezessen ! A 117. §. tényelőfeltételei mellett azon esetekben, melyekben a foganatosító bíróság illetékes, ugyanúgy lehetne és kellene az iratokat az eljárás folytatása, illetőleg uj foglalás végett a kiküldöttnek kiadni, mint a 116. §. tényállásánál, ha pedig minden áron az elrendelő bíróság számára is akarunk egy végrehajtás folytatási esetet fentartani, ugy ehhez is elég lesz egyszerű kérvény arra, hogy az a foganatosító bíróságot a további lépések iránt megkeresse. A foganatosításért közbenjárási dij csupán akkor volna megállapítandó végrehajtást szenvedőkkel szemben, ha a folytatólagos végrehajtás sikerrel is járt, illetve ha végrehajtató uj fedezetet talált. Tágítani kellene a vht. 225. §-án is, mert hiszen annak jelenlegi s-övegezése mellett a bérkövetelés végrehajtási biztosítási zálogjoga nem terjed ki pl. a lakbérilletményre. Az pedig mégis csak nem logikus dolog, hogy a kabátom, mely a foglalás foganatosításakor véletlenül barátom előszobájában lóg, felel az ő házbéreért, az ö lakbérilletményére pedig a végiehajtó meg kell, hogy tagadja a biztosítási végrehajtást, még a házbér beperesitése után is. Törvényes zálogjog nem terjedhet ki követelésre az világos, hiszen végrehajtást szenvedő adósa értesítést kell, hogy nyerhessen, ám a végrehajtási biztosítási zálogolás miért ne foganatosíttassák oly követelésre, melynek mintegy objectiv destinácioja a házbértartozás törlesztése, az be nem látható ! Vht. törvényünk 225. §-ába fedezeti alapnak beveendő pótlólag a lakbérilletmény is. Revisio alá kell venni az 1881. évi LX. t.-cikk 51. §-át is és megszabadítanunk a sommás praxist az igényperek óriási tömegétől, mely kizárólag annak köszönhető, hogy a bútorok a foglalás alól nincsenek mentesítve. Azon személyi hitel, mely a bútorokból akar fedezetet, nagyon gyenge lábon áll, de meg hiába is várja e fedezetet a mai igényperbeli praxis mellett. Maga e praxis lax volta teljesen érthetetlen volna, ha nem volna ma már quasi általános azon vélemény, hogy túlságos kegyetlenség az embereket az ő megszokott és mintegy személyiségének kiegészítő részét képező milieujétől megfosztani. A német polgári törvénykezési rendtartás 811. §-ánakl. pontja is ezen jognézet bár gyenge kifejezője, ezt kellene követnie a magyar törvénynek is. Hitelviszonyaink nem válnának ettől rosszabbakká, sommás praxisunk pedig elvesztené ólomsulyu chablonosságát. A postajövedéki kihágások Irta: RÉV MÓR, m. kir. p. ü. fogalmazó Nagy-Becskereken. A magyar társadalmi élet különböző érdemes vállalkozásra biztatja fel a tollforgató embereket. A jogi irók egyik tekintélyes csoportja végig metsz éles bonckésével a különböző törvénycikkeken, összeszabdal egyes paragrafusokat olyannyira, hogy annak minden porcikája megérzi a kritika erejét és ezzel a betütszántó penna esetleg hasznos reformmunkák kutforrását nyitja meg; a jogi irók másik csoportja a fennálló intézmények ismertetésével, a gyakorlati életnek szóló könyvekkel világítja meg a létező törvényeket és ezáltal terjeszti szélesebb körökre a tudomány világító sugarait. Akadtak a gyakorlati élet jogászai soraiból olyan derék, kitartó, szélesismeretkörü és buzgó munkások is, a kik a magyar igazságügyi és közigazgatási életben előforduló és számszerűleg felsorolt kihágásokról is aránylag ügyes könyvet adtak. Pedig nagyon sikamlós útra tértek akkor. Rettenetes a magyar hazában a kihágások óriási birodalma ! Ember legyen a talpán, a ki a kihágások szövevényes labirintusában el nem veszíti lábai alól a talajt! Ha végig mégy az utcán, nem tudod, melyik lépéseddel ütköztél valamely rendeletbe. Ha teszel, veszel, cselekszel, nem tudod, mely cselekményeddel követtél el kihágást. Csak akkor érzed a törvény szigorát, amikor már akaratlanul bár, de beleestél a kátyúba. Ha a kihágásokat csoportosítani akarnók, azt (tekintettel az óriási anyaghalmazra) különböző szempontokból tehetnénk. Osztályozhatnánk a különböző administrationális ágak szerint a kihágások nemei, fajai szerint, a kihágások súlyossága szerint stb. stb., — de mi ezen banális csoportosítást ezúttal nem alkalmazzuk, hanem a históriának segítségül hivása mellett az érvényben levő rendeleteket az absolut korszak előttiekre, és az absolut korszak utániakra osztályozzuk. A jogász olvasók ezen osztályozáson bizonyára nem fognak megütközni, mert hiszen nagyon jól tudják, hogy a magyar köztisztviselőnek igen sok esetben a még érvényben levő császári pátensekkel kell határozatukat megokolni. A kihágások ezen csoportjából kiragadunk ezúttal egyet, és pedig a postajövedéki kihágásokat, melyeket tudvalevőleg az 1850-ik évi december hó 26-án kelt császári nyilt parancs (lásd Landes und Regierungsblattot, helyesen a ((Magyarországot megillető országos törvény és kormánylap»-ot) szabályozza ; a jövedéki vizsgálatot pedig a ma is érvényben levő 1788-i k évi általános harmincad rendtartás 6-ik és az 1842-ik harmincad hivatali utasítás 4-ik része (ezt magyar fordításban kiadta a m. kir. pénzügy ministerium 1893-ban) értelmében vezetik keresztül. Hogy a postajövedéki kihágások jogi természetét és a fent elősorolt, az absolut korszakból örökölt rendeleteket némi világításba helyezhessük, elkerülhetetlenül szükségesnek tartjuk, hogy egy futólagos pillantást vessünk a mai postának és nemzetközi postajognak szerepére, munkakörére és jogára, valamint az 1860-iki és következő évek postájának munkakörére. Jelen értekezés szük keretében nem tárgyalhatjuk a két korszak közötti különbség történeti jelentőségét és részleteit, csak röviden azt jegyezzük meg, hogy az ötvenes és a következő években a posta mint állami intézmény nemcsak levelek és csomagok szállítására szolgált, hanem személyek és tárgyak szállítására is. Az akkori kezdetleges közlekedési eszközök mellett a posta azt a szolgálatot is végezte, a mit ma a vasút. A fentidézett 1850-iki pátensnek 1. §-a ekként hangzik: «A postajog magában foglalja az álladalomnak a tárgyak és személyek szállítására nézve fentartott kizárólagos jogait és az ezen jogok gyakorlata végett az intézeteknek engedett előnyöket és kitüntetéseket.)) Nagyon természetes tehát, hogy az 1850-iki császári pátens az akkori viszonyok és körülményekhez mérten megfelelt a régi követelményeknek, de kétségtelen az is, hogy a mai állapotok mellett ennek a teljesen érvényben levő pátensnek a rendelkezései nemcsak hogy nem fedezik a mai kor szükségleteit, hanem az általános jogi elvekre nézve is oly zűrzavart támaszt, a melyet egyaránt érez a tisztviselői kar és a közönség. Ha a kellő figyelemmel végig olvassuk ezt a nyilt parancsot, minden mondatból kiérezzük annak archaisticus izét. Ezúttal mellőzzük ezen többször idézett pátens azon szakaszait is, a melyek a személyszállítási a (12. §. stb.), a külföldről jövő levelekre (10. §.) stb. stb. vonatkoznak, csakis azon fennálló intézkedésekre térünk ki, a melyek a mai jogrendszerbe beilleszthetők. És ezen célból ide igtatjuk elsősorban a 65. §-t, mely igy szól : «Azon tárgyak, melyeknek szállítására az álladalmi fentartás kiterjed.)) «Azon tárgyak, melyeknek szállítására az álladalom részére fentartott kizárólagos jogok vonatkoznak, következők: 1. Zárt levelek cimmel vagy cim nélkül, továbbá címmel ellátott nyilt levelek, melyekhez általában jelen nem levő személyekhez intézett minden írásbeli közlések vagy tudósítások számittatnak és 2. időszaki iratok, jelesen folyóiratok és újságok levelekben vagy füzetekben, habár a levelek és időszaki iratok kézírás vagy nyomtatás által sokszorosíthattak is.» Igy szól a mai postai szállítások hivatalos definíciója. Hogy ez a definíció mennyire szük és mennyire bő, az jogászembernek első pillanatra szemébe szökik. Ezen definíció szerint kérdjük, vájjon jövedéki kihágást követ-e el az a gavallér, a ki egy korona honorárium ellenében hordárral küld levelet ideáljához? (1850-ben a mai értelemben vett hordár-intézmény még nem virágzott.). Mert az kétségtelen, hogy ez esetben is ((általában jelen nem levő személyhez inté. zett írásbeli közlésről vagy tudósításról)) van 1 szó. Az is bizonyos, hogy azt a levelet posta közvetítésével