A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 44. szám - Néhány szó a végrehajtásról

A JOG 315 nemcsak vidékenként, hanem még községenként is különböző a szokás. Egy helyütt például ugy építkeznek, hogy az eresz vagy még inkább a csepegő a szomszéd légürebe tolatik ki; másutt az építtető e célra az eresze vagy csepegője hosszában és széltében saját telkét beépítetlenül hagyja. Azért e tekintetben egy általános jogszokást megállapítani nem lehet, de azon elvből kiindulva, hogy a szükséges mértéken felül sohasem szabad korlátolnunk mást a tulajdonában, az én álláspontom az, hogy az eresz és csepegőre, az építtetőnek saját ingatlanából kell kihagyni megfelelő széles és hosszú területet, úgynevezett eresz és csepegő alját. Ha már az építkezés által elvonunk a szomszédtól levegőt, kilátást, világosságot s csinálunk neki árnyékot, a mi egy cseppet sem kedvez terményeinek, legalább el ne vonjunk teljesen a használatából egy darab földet, az eresz és csepegő alját, a mely teljesen terméktelenné válik, a nap sugarainak de főképpen az eső viznek teljes elvonása által. Az volna tehát a jövőre nézve kötelező jogszabályul kimondandó, hogy sem az eresznek, sem a csepegőnek a szomszéd ingatlana fölé benyúlnia nem szabad. Igen sok perrek venné elejét, ha e kérdés a mult időkre vonatkozólag is szabályoztatnék és felállíttatnék egy oly törvényes jogvélelem, hogy a talajnak azon része, a mely az eddig épült eresz vagy csepegő alatt elhúzódik, vélelem szerint annak képezi tulajdonát, a kié az épület, a melyhez a csepegő vagy az eresz tartozik s hogy a ki ezzel ellenkezőt vitat, az köteles lenne egy bizonyos határidőn, mondjuk 3 éven belül, abbeli igényét egyezményileg avagy bíróilag megállapittatni s érvényesíteni. A kérdés gyakorlati fontosságának megvilágítására csak a következőket hozom fel: A beltelkek legtöbbnyire szabatos felmérés tárgyát, sem az első telekkönyvek felvételekor s illetőleg az általános telekkönyvi helyszíneléskor, sem későbbi tagosítások alkalmával nem képezték, hanem felmérettek, avagy megállapittattak térméreteik akkor, a mikor a mérés eszközei még tökéletlenek voltak. Sőt gyakran szemre becsültettek fel. Innen van azután, hogy a legtöbb belteleknek térmértéke kerek számokban van kifejezve, Ebből kifolyólag azt, hogy ez vagy az a belsőség milyen nagy? melylyek a pontos határai? sem a telekkönyv, sem a töldkönyv, sem a térkép alapján egész szabatossan és biztosan meghatározni nem lehet. Nyilt kérdés tárgyát képezné tehát még a jövőben is mindenkor a régibb épületeknél, hogy az eresz és csepegő aljabeli föld kinek képezi tulajdonát? A mi annyival inkább elkerülendő, mert hiszen hasznát alig veszi valaki ; ellenben ha ezekre a nem jelentéktelen számú költséges és áldatlan szomszédperekre gondolunk, lehetetlen a kérdés végleges rendezésének a szükségét be nem látnunk. Ha pedig mégis nagy súlyt fektetne valaki arra, hogy megállapítsa a tulajdonjogát a jövőre a szomszéd eresze vagy csepegője alatt elterülő ingatlani részhez, a fent jelzett módon egy bizonyos határidő alatt igényét érvényesíteni módjában állana; viszont ezen határidő elteltével megszűnnék a jogi bizonytalanság is. Az eresz alja szokásszerüleg | öl, a csepegő 1| láb szélességű, kétség esetén tehát az eresz és csepegő szélességének ezen szélesség volna felveendő, s ennek meghatározását azért tartanám szükségesnek, mert gyakori az eset, hogy az épület javításakor az eresz vagy csepegő észrevétlenül, szemmel nem láthatólag újra és újra kitolatik a szomszéd telke fölé s később egy nehezen felderíthető és költséges pernek képezi alapját. Igen lényeges volna ennek a múltra vonatkozó megállapítása is éppen a beltelkek határainak pontos felvétele hiányából kifolyólag; azonban e tekintetben sem volna szabad egy bizonyos határidőn, mondjuk szintén 3 éven belül az ebből netán folyó jogsérelem orvos'ását kizárni. Néhány szó a végreh^jtásró'1. Irta . dr. ALMÁSI ANTAL, kir. tszéki aljegyző Budapesten. Perrendtartásunk codificatiójával kapcsolatban, ugy látszik végrehajtási eljárásunknak csupán foldozgatása van tervbe véve. Rendszeres változásokról legalább semmi hír sem szállong és ezekre alig gondolhat az igazságügyi kormány akkor, midőn szükségesnek sem látja, hogy par exellence végrehajtási bíróságunknak, a végrehajtási praxis gyúpontjának vezérlő biráit egyik vagy másik módon a tervbe vett változásoknál engageálja. így állván a dolog, semmikép sem árt végrehajtási törvényünk néhány, a praxisban ugy a jogalkalmazó biió. mint az igazságot kereső közönség részéről naponként tapasztalt visszásságára figyelmeztetnünk, nehogy azok vagy hozzájuk hasonlók a codexbe is utat találjanak. Itt van mindenekelőtt a sokat alkalmazott, mégis tartalmánál fogva igen kevés practicabilitással bíró 104. §. Az epész előzetes árverés rendszere csődöt mond ép ott, hol arra leginkább szükség van ; a gyorsan romló, élő állatoknál való végrehajtásoknál. Praxisunk ugyan segit magán és pedig a 104. §. megkerülésével ugy, hogy holmi határozatlan zá'ogjogot statuál Így magam is tudok eseteket, midőn a máiciusban lefoglalt élői alak, a halkereskedőtől május vége felé licitáltattak el, és sem felülíoglaltatóknak sem végrehajtást szenvedő kereskedőnek sem jutott eszébe, hogy a zálogjog tárgya nem helyettesíthető s hogy az, a mi árvereztetett, nem foglahatott. Más kérdés azután : mit csináljon az elmélet egy végrehajtási «zálogjoggal)), melynek tárgya oly állandó mint a Duna vize Budapesten ? Tényleg az elmélet és gyakorlat ily homlokegyenes ellentéte nem keletkezhetnék, ha a végrehajtás és nevezetesen az előzetes árverés kérdéseiben is oly latitudet adnánk a bírónak, melylyel hiszen nem él vissza oly számos, fontos anyagi jogi nehézségnél ; ha felszabaditanók őt a 104. §. békóitól; a felek és ismert igénylők, szakértők, vagy ügygondnok kötelező meghallgatásától. A miről szó van, ahhoz nem kell sem szakértelt m, sem a kötelező tárgyalás formalismusa, az átlagos élettapasztalattal felruházott bíró nagyon is jól tudja majd és a praxis nagyon is hamar praecisirozná, melyek azon esetek, midőn a folyamodó érdekelt egyoldalú kezdeményezése és a dolog rendkívüli sürgőssége elegendő alap az előzetes árverés elrendelésére. Nézetem szerint feltétlenül szükség van a bírónak adott discretionarius jogra, hogy igen sürgős esetekben a felek meghallgatása nélkül rendelje el az árverést. Az árverés, helyesebben a kötelező árverés is egyike végrehajtási törvényünk azon intézményeinek, melyek kedvéért el szoktuk felejteni a végrehajtási eljárás valódi kettős célját : a hitelező kielégítését és az adós szabadulását, különösen az utóbbi az, mi veszendőbe megy azon közkedveltségi formula által, hogy a végrehajtás célja az árverés, mi pedig nyilván az alakszerű intézménynek összetévesztése az azzal elérni óhajtott céllal. Kötelező árverést emiitettünk, noha a vht. 101. §-a a lefoglalt ingókat csak «rendszerint» mondja birói árverésen eladandóknak, mert e szakasz nyilván csak a 214 — 215. §-okat akarja kivenni a szorosan vett «ingóság» kötelező árverésének szabálya alól. Hogy ez hova vezetett, az árverési hyenák nemes intézményével kapcsolatban, arról alig szükséges sokat beszélnünk. Az uj törvénynek az árverések megdöbbentő eredménye vagyis inkább eredménytelensége folytán legalább is a német polgári törvénykezési rendtartás 825. §-ának álláspontjáig kell emelkednie, meg kell engedni a bíróságnak, hogy a felek bármelyikének kérelmére a többiek meghallgatásával elrendeltesse az ingók árverésen kivüli megfelelő értékesítését. Sőt az árutárak és általában nagyobb mennyiségű oly áruk foglalásánál, melyek rendszerint forgalom tárgyát képezik, kötelezővé kellene tenni a zárgondnok általi eladatást. A hitelezők kijátszására ez nem vezethet, még a kielégítés halasztgatására sem, mert hisz a biróság a zárgondnoknak záros határidőt szabhatna, melynek sikertelen eltelte után fordulhatna csupán a hitelező az árverés ultima ratiójához. így nem állanánk oly gyakran azon az ügyvédi kar reputációjának nem nagyon használó tünet előtt, hogy előrelátottan sikertelen felülfoglaltatást kénytelen az ügyvéd kérni, hogy legalább saját felével szemben igazolva legyen, ha az már a nevetségesen leszállított hyenai árverési vételárak miatt sikerre ugy sem vezethet. A felülfoglalási eljárást is egyszerűsíteni kellene, formális kiküldetés mellett az a mai viszonyok között sikertelen és aránytalanul drága. Legegyszerűbb módja volna ezen egyszerűsítésnek az, hogy a törvény a felülfoglalást, természetesen csupán azon eseteket, hol a fél kizárólag felülfoglal és semmi uj fedezetet nem tud, nem a helyszínén, hanem az adóshoz intézett végrehajtói rendelvény utján foganatosíttatná és ahhoz, hogy az uj szabályszerű helyszíni foganatosítás eszközöltessék, uj fedezeti alap tüzetes megjelölését, vagy legalább is valószínűsítését kívánná. A helyszínén eszközölt eljárás sikertelensége esetén a dijak mérsékelt megállapításának volna csupán helye. Ha felülfoglalásí rendszerünkkel szemben csupán aggályok merülnek fel. egyenesen el kell vetniök az 1881. LX. t.-cikk 118. §. szabályozta folytatólagos kielégítési végrehajtást, melynek többszöri ismétlése kitűnően alkalmas arra, hogy 50 frtos 1*