A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 40. szám - A végrendelkezésről

A JOG 159 A magyar kir. Curia (1900 aug. 28-án 152. sz. a.) mindkét alsóbirósági ítéletet részben megyáltoztatja és alperest arra kötelezi, hogy felperesnek 12,250 darab használt seres üveget, 12,250 drb használt szalmahüvelyt, 245 drb használt ládát és egy sörlehuzó gépet és egy dugaszoló gépet 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett a felperesi temesvári gyártelepén saját költségén természetben átadjon, ennek elmulasztása esetében pedig 1,336 frt tökét és 100 frt perbeli és 39 frt 65 kr felebbezési költséget 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett felperesnek megfizessen; felperest leszállított kereseti követelésének hordók egyenértéke fejében követelt 304 frtnyi részével és ennek járulékaival feltétlenül elutasítja. Indokok: Felperes az alperestől a neki sörszállitmányokkal használatra küldött, természetben visszaszolgáltatható, de vissza nem küldött hordók üvegek, hüvelyek, ládák és egy sörlehuzó s egy dugaszoló gép egyenértékét követeli, kijelentvén, hogy ezeket a tárgyakat kész természetben is elfogadni. Tekintve, hogy alperes kifejezetten beismeri, hogy felperestől 12,250 drb használt szalmahüvelyt és 245 drb használt ládát, valamint egy sörlehuzó és egy dugaszoló gépet használatra kapott és azokat vissza nem küldötte; tekintve, hogy a meghallgatott közös szakértő vélenénye szerint az üvegek, szalmahüvelyek és ládák egyenértéke a felperes által ezen a cimen érvényesített 1,176 frtnál nagyobb öszszeget képvisel, azt pedig alperes kifejezetten elismeri, hogy a sörhuzó gép 110 frtnyi és a dugaszoló gép 50 frtnyi értékkel bir és ezek szerint a beismerten kézhez kapott és vissza nem adott tárgyak összértéke 1,336 irtot tesz ki; tekintve, hogy alperes a felperestől használatra kapott, fent körülirt tárgyakat felperesnek a dolog természete szerint és a kereskedelmi szokásnak is megfelelően az eladó gyártelepén költségmentesen visszaszolgáltatni köteles és azok visszaszolgáltatására kész is, felperes pedig a per folyamán kifejezetten kijelentette, hogy azokat természetben visszafogadni hajlandó és igy habár felperes a keresetben a peres tárgyak természetbeni kiadását nem is kérte, a feleknek eme nyilatkozataira tekintettel perjogi akadály nem forog fenn az ellen, hogy a kérdésben forgó ingóságok felperes nevére természetben megítéltessenek; tekintve, hogy alperes ezeknek a használatra kapott tárgyaknak, a mennyiben természetben meg nem volnának, részint nem vitás, részint szakértőileg megállapított egyenértékét felperesnek megtéríteni köteles, mindezeknél fogva az alperes a rendelkező részben felsorolt tárgyaknak természetben kiadására, ennek elmulasztása esetében pedig 1,336 frt tőke, ennek kamata és mint nagyobb részben pervesztes a perköltség egy részének és a felebbezési költségnek viselésére volt kötelezendő. A megítélt tőke után kamat 1895. aug. 25-ét megelőző időre nem volt megítélhető, mert felperes az elsőbirósági ítélet ellen, melyben a kamat ettől az időtől ítéltetett meg, felebbezéssel nem élt. Tekintve továbbá, hogy alperesnek az a perbeli előadása, hogy felperesnek 1894. év őszén 31 drb hordót az aradi telepéhez kocsival küldött és 44 hordót 1894 szeptember 14-én vasúton szállított, részint az által, hogy felperes beismeri, hogy 1894 augusztus és szeptember hónapokban 73 drb és ennél több hordót is visszakapott, részint pedig az által, hogy felperes a 75 hordó kézhez vétele tekintetében neki elleniratilag kinált főesküt el nem fogadta, bizonyitva van és tekintve, hogy felperes nem bizonyította, hogy az alperes által bizonyítottan visszaküldött 75 hordón felül más ily mennyiségű hordót küldött volna alperesnek, mert a meghallgatott szakértő által összeállított könyvkivonat, alperes tagadásával szemben egymagában nem elegendő bizonyíték, de az különben sem bizonyítja ezt a körülményt, felperes pedig más bizonyítékot fel nem hozott és igy felperesnek az az állítása, hogy ő neki a jelen perben nem az alperes által visszaküldöttnek állított 75 drb, hanem más 75 drb hordónak kiadásához joga van, semmivel sincs igazolva, mindezeknél fogva felperes leszállított kereseti követelésének a hordók iránt érvényesített részével elutasítandó volt. A kereskedelmi törvény 377., 381. §-ai rendelkezéséből kitűnik, hogy a bizományos ugy az eladótól mint a vevőtől igényelhet bizományi dijat, ha mind a kettőnek a megbízásából jár el. A m. kir. Curia mint felülvizsgálati bíróság : (1900. május 10. 160. sz. a.) Alperes felülvizsgálati kérelmével elutasittatik. Indokok: Alperes a felebbezési bíróság ítéletét anyagi és eljárási jogszabály megsértése okából támadja meg ; azonban eziránt alperesnek felülvizsgálati kérelmében felhozott panasza nem bir megállható alappal. A kereskedelmi törvény 377. §-a ugyanis nem tesz különbséget a megbízás tárgya, nevezetesen a vételi és eladási bizomány között, arra vonatkozóan, hogy a bizományos az ügylet után bizományi dijat követelhet, hanem kötelezőleg rendeli azt, hogy a bizományosnak az ügylet után bizományi dij jár, ebből és a kereskedelmi törvény 381. §-ának ama rendelkezéséből, hogy a bizományos bizonyos esetekben a megszerzendő árukat eladóként maga szolgáltathatja, a bizományként átvett árut pedig vevőként maga megtarthatja és mégis ily esetben a bizományi dijat felszámithatja, jogszerűen következik, hogy habár a felebbezési bíróság ítéleti tényállása szerint alperes felperest sertéseknek bizományban megvételére bizta meg, és felperes az illető eladók részéről az illető sertéseknek bizományban eladására is meg volt bizva, s igy felperes az illető eladóktól is a bizományi dijat megkaphatta, felperes alperestől is a bizományi diját az ügylet után szintén követelheti. Bűnügyekben. A kézbesítési iv bírói használatra szánt okirat lévén, a kézbesítés alkalmával a kézbesítési ivre irt nyilatkozat szabályszerű bejelentést képez. A csíkszeredai kir. törvényszék (1899. augusztus 22-én 3,314 sz. a.) D. Demetert a btkv. 172. §. második bekezdésébe ütköző izgatás vétségeért, szabad lábon hagyása mellett, vád alá helyezni rendeli, stb. A marosvásárhelyi kir. ítélőtábla (1899. dec. 19-én 2,747. sz. a.) a következő végzést hozta: Minthogy a 3,314/99. sz. elsőbirósági vádhatározat a kézbesítési vevény igazolása szerint D. Demeter vádlottnak 1899. aug. 31-én kézbesitettett s minthogy a vétivre magára, a kézbesítés alkalmával reávezetett felebbezési nyilatkozat a bprs. 202. §. első bekezdése értelmében valamely bírósághoz történt felebbezési bejelentés gyanánt el nem fogadható; minthogy a kézbesítést igazoló és a felebbezési nyilatkozatot magában foglaló vevény a csik-szeredai kir. törvényszéknek folyó évi dec. 5-től 5,456/899. számú ujabb felterjesztő jelentése szerint 1899. évi szeptember 3-án, tehát az 1899. augusztus 31-én történt kézbesítéstől számitólag 24 óra elteltével érkezett be a bírósághoz (bprs 203 §.): ennélfogva a kir. ítélőtábla D. Demeter vádlottnak a már jelzett 3,314/899. sz. vádhatározat ellen kézbesítési ivre reávezetett felebbezési nyilatkozatot, valamint 1899. szept. 9-én 3,806/99. szám alatt benyújtott felebbezési indokait mint elkésett jogorvoslatokat a bprts már fentebb idézett §-nak végtétele alapján visszautasítja. A magyar kir. Curia (1900. aug. 28-án 6,592 sz. a.) a kir. ítélőtáblának fent idézett keletű és számú végzése megváltoztattatván, vádlottnak a 3,314/899. sz. első birói vádhatározat elleni felebbezése és ennek Írásbeli indokolása elfogadtatik, ehhez képest a kir. it. tábla az összes iratok leküldésével utasittatik, hogy a most idézett vádhatározatot érdemben vizsgálja felül. mert: a kézbesítési iv birói használatra szánt okirat lévén, a kézbesítés alkalmával a kézbesítési ívre irt felebbezési nyilatkozat szabályszerű bejelentést képez. A kir. it. táblának ezzel ellenkező végzését tehát annyival inkább megváltoztatni és a másodbiróságot érdemben való határozat hozatalára utasítani kellett, mert a felebbezési indokok sem tekinthetők elkésetten beadottaknak, a mennyiben szept. 8-ika ünnepnap lévén, a 9-én beadott felebbezés kellő időben lőn benyújtva. Vádlottnak az a cselekménye, hogy mint póttartalékos az időszaki fegyvergyakorlatra szóló behivási parancsnak nem engedelmeskedett s a fegyvergyakorlatokra nem jelentkezett, az 1890: XXI. t.-c. 2. §-ának 2. pontja szerint minősül. Az a további cselekménye pedig, hogy a fenti mulasztásának elpalástolása végett katonai igazolványába jogellenesen annak a bizonyítását eszközölte ki, hogy a fegyvergyakorlatban résztvett, a btkv. 400. §-ának első bekezdésébe ütközik. A máramarosszigeti kir. törvényszék. (1899. okt. 27-én 5,645. sz. a.) M. Mojsa vádlottat a btkv. 400. §. 2-ik bekezdésébe ütköző közokirathamisitás vétségével a btkv. 95. §. szerint eszmei halmazatban levő, az 1889. VI. t.-c. 47. §-ába eső véderő elleni vétségben bűnösnek mondja ki s ezért őt 1 havi fogházra és 50 frt pénzbüntetésre ítéli. Indokolás: Vádlottnak amaz állításával szemben, hogy az 1895. évben 13 napi fegyvergyakorlatot teljesített volna, H. Jenő tanúnak eskü alatt tett vallomásával, továbbá vádlottnak a katonai hatóság által felvett, tehát közokiratot képező 23. sz. jzkvben foglalt beismerésével bizonyitva van, hogy vádlott a kérdéses fegyvergyakorlatra be nem vonult; bizonyítja ezt még az a körülmény is, hogy vádlottnak a neve a kérdéses gyakorlat idején vezetett élelmezési és fizetési lajstromba bevezetve sehol sincsen. Már pedig ha vádlott gyakorlatot tényleg teljesített volna, ugy az a jelzett nyilvántartásokból kitűnnék, de bizonyítani is tudná azt vádlott azokkal, a kik a gyakorlatot vele együtt teljesítették, ő azonban tanukkal ezt bizonyítani meg sem kísérletté. Vádlottnak az iratok között fekvő katonakönyvében a 8-ik lapon mindamellett az a bevezetés foglaltatik, hogy M. Mojsa 1895. máj. 15-től 27-ig gyakorlatot teljesített. Ugyancsak H. Jenőnek a vallomásával és vádlottnak a 23. sz. jzkvben foglalt beismerésével bizonyitva van az is, hogy vádlott a katonakönyvének 8-ik lapján látható igazolást hamisan vezette be, a könyvet más katonakönyvek közé becsempésztette és S. századossal aláíratta, igy került könyvébe a valóságnak meg nem felelő az a bevezetés, hogy ő az 1895. évben 13 napi fegyvergyakorlatot teljesített. Mindezekkel szemben mi figyelmet sem érdemel vádlottnak a vizsgálat folyamán előadott, mivel sem bizonyított ama védekezése, hogy a katonai hatóság előtt félelemből tett beismerést azért, mert őt a kihallgatási százados bezáratta és megveréssel fenyegette volna. A fentiek szerint megállapított tényállás kétségtelenül azt