A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 33. szám - A bprdt. 33. §-ához

234 A JOG tárgyaló, nagyobbára a becsületükben ejtett folytonossági hiányok kireperálását szorgalmazó és ő—10—20 frt pénzbírság megítélése körül forgolódó ügyfelek több figyelmet és te'intetbevételt érdemelnek, mint a sokkal nagyobb anyagi érdeket kereső, erkölcsileg is kifogástalanabb sommás magánfelek, — kik ép ugy mint amazok «0 felsége a király nevében» nyernek ítéletet. És mégis mit tapasztalunk ? A büntető járásbiró vagy albiró tágas teremben tárgyal, a melyben csak a perbeli felek vagy ügyvédeik, esetleg néhány hallgató is foglalhatnak helyet Annyi tárgyalást tüz egy napra, a mennyit kényelmesen elintézhetni vél. Az idézett felek egy tágas előszobában jelentkeznek a hivatalszolgánál és ott kinn türelmesen várakoznak addig, a mig ügyük nem lesz felhiva. A bíró pedig kényelmesen és a legnagyobb csendben tárgyal, kihallgatja a feleket és tanukat, tollba mondja a jegyzőkönyvet és hirdeti az Ítéletet, — a mely ha nem találja a szeget a fején, ugy ez bizony nem a törvény vagy ügyrend, hanem csak a biró hibája. Hallott-e már valaki arról, hogy egy sommás bírónak előszobája illetve hivatalszolgája vagy jegyzőkönyvvezetője volna ? Hiszen ha a melléje beosztott joggyakornokokat ily célra felhasználni akarja — akkor mindketten elmerülnek a currentia özönében! És ha ma 2 — 3—í havi első tárgyalási határnapok vannak a napirenden, — mi történik még csak akkor, ha a biró csak annyi tárgyalást tűzne ki, a hányat kényelmesen elintézhetni vél ? Törődik-e a nagy állami őrlőgép a biró kényelmével és nem hangzik-e folyton elnöki és felsőbb helyről az ukáz : hogy csak mmél nagyobb eredmény mutatandó fel, coute — qu' il coute? Ki fogja-e magát tenni a törekvő biró az előléptetésben való mellőzésnek csak azért, mert ő nem minél több vásármunkát, hanem alapos, bár kevesebb számú Ítéletet akar hozni? Mindezek jól megfontolandó dolgok — és azért, ha van mód a teher megkönnyítésére, a nélkül, hogy ezzel (a mi igazságszolgáltatásunknál fájdalom régóta az egyedüli irányadó szempont) a kincstár fiskális érdeke csorbát szenvedne ; ha van mód az ügymenet gyorsítására és ennek dacára az alaposság fokozására, akkor kérdem : nem kell-e azt mindkét kézzel megragadni és azonnal életbe léptetni ? És nincsen-e segítve a tényleg létező, Ö. által is nyíltan beismert bajokon, ha a bírónak az én recipém folytán majd módjában áll napjában 5—10 tárgyalást kitűznie és azokat kényelmesen le is tárgyalnia ? Pedig egyenlő felosztás mellett talán annyi sem jut egy bíróra. Nem lesz restancia és az ügyek annyi nap alatt lesznek letárgyalva, mint most hónapok alatt. «Minek vándoroljon — kérdezi O. — az akta ismét bírótól bíróhoz, midőn ugyanazon birónál elintézést nyerhet ?» Bocsánat, a dolog nem igy áll. Qui bene distinguit, bene docet. Azon akta, mely szünetelés, makacsság és egyezség által végleges elintézést nyerhet, nem vándorol egyik bírótól a másik bíróhoz, — az pertárilag végleg el lesz intézve. A halasztott ügyek pedig — azaz azon ügyek, melyekben mindkét fél megjelent, — csak ezen halasztás folytán jutnak illetékes birájuk elé és lajstromi kezelés alá. Ezek tekintetében tehát ugyanaz történik, a mi ma a rendes pernél a perfelvétel alkalmával történik, t. i. a perbeszédek beiktatására, id est a per tárgyalására lesz határnap kitűzve. De éppen azért tartottam lehetőnek a s. e. 18. §-ának szoros alkalmazhatását és a helybenlakóknak 3, a vidékieknek 8 napi határnapra való beidézését. A második határnap minden bizonynyal jóval innen lesz azon határon, melyen belül m a lesz kitűzve a helybeli és vidéki keresetekre az első tárgyalási határnap. De a lényeges különbség itt az, hogy az általam javasolt módon az uj határnapon a peres felek rendszerint már ítéletet is nyernek, mig ma ügyük ujabb 2—3—4 hóra lesz elhalasztva az alperesek nagy gaudiumára. Tudja Ö. ezt cáfolni ? És oly minimalisnak tekinti-e az ily módon elért időbeli nyereséget és egyéb — ugy első cikkemben mint fentebb elősorolt előnyöket, — hogy javaslatomat még egy kísérletre sem tekinti érdemesnek ? Pedig cikkemben csak egy kísérletről volt szó, melyet a magam részéről — feltétlenül sikeresnek tekintek. Ha van központi, illetve O. szerint «egyesített)) járásbíróság (a szavakon talán csak nem vitatkozunk), — ha Ö. szerint «a mai lajstromrendszert meg kell szüntetnb (a mit én nem is kívántam és a mi a cikkemben felhozottak után talán teljesen fölösleges is) és ha szerinte «akár lesz egységes központi járásbíróság, akár nem, központi iktatókönyvekre és irattári mutatóra feltétlenül szükség van» (ipsissima verba !) — akkor el nem kerülhető, hogy az iratok egyik bírótól a másikhoz ne vándoroljanak ; mert akkor a kiosztást a központi járásbírónak kell majd végeznie. Addig pedig, mig az ügy a halasztás igénybevétele folytán illetékes birája elé nem kerül, ez pertári kezelés alatt áll és a lajstromrendszer szerinti kezeles még csak akkor veszi kezdetét, m.kor az ügy érdemleges tárgyalás céljából a jegyzői irodába és illetékes bírája elé kerül. Itt is szándékosan mellőzöm a számos, O. által is felvetett részletkérdést — pedig azok mindenikére tudnék felelni. Egyelőre csak az e 1 v e't kell tisztába hoznunk ; a többire majd lesz később idő. A központi iktatás tehát már apriori kiemeli a sarkából a mai eljárást, — ezt pedig Ö. csak épugy kívánja mint magam is. A sanálást Ö. «az ügykezelés egyszerűsítése altal» véli elérhetni. Sajnos, nem mondja meg egyúttal, hogy miből álljon ez az egyszerűsítés? Pedig éppen a körül forog a kérdés, hogy ily modus expediendi kitaláltassék és éppen arra kértem cikkemben is az érdeklődőket, hogy mutassák be az általam javasoltnál könnyebb, célravezetőbb módozatokat. Miért rejti tehát Ö. jobb tudását a véka alá? A közigazgatási hatóságok példája itt nem lehet irányadó, mert a közigazgatás kezei nincsenek annyira megkötve, mint a törvény szűk keretében mozgó biró kezei ; ott nincs makacsságnak, egyezségnek, halasztásnak és a bizonyítékok szabad mérlegelésének helye. A közigazgatás inkább a szerencsés ötletek alkalmazását kívánja. Nem áll az sem, hogy «a bírónak ugyanannyi érdemleges tárgyalása volna a pertári kezelés esetén mint ma». Honnét származik a mai monstruosus állapot ? Csak onnét, mert a biró a tárgyalások legnagyobb részét kénytelen halasztani és hogy az ügyek száma az egyes birák közt egyenlőtlenül van elosztva. Ha tehát a biró majd azon kellemes helyzetbe jut, hogy más dolgát többé nem lesz kénytelen végezni és hogy vagy épen nem, vagy csak igen csekély mértékben lesz kénytelen az ügyek tárgyalását elhalasztani, — akkor bizonyításra nem szorul, hogy jóval kevesebb érdemleges tárgyalása esik egy napra. Ezeket pedig könnyen elláthatja ; erre majd ambitiója is fogja serkenteni. Az egységes pertár «zsufoltságának» kérdése egyszerű — megvitatásra alig érdemes — részletkérdés, mely nyomban meg lesz oldható, ha egy terem helyébe 2—3, esetleg több terem bocsáttatik rendelkezésre, egy biró helyett 2—3, esetleg több végzi az első megjelenés alkalmával felmerülő teendőket. Az i!y részletkérdések felett igazán kár vitatkozni — minima non curat praetor. Itt a statistika fogja majd a szükséges tudnivalókat szolgáltatni. Az általam e részben felhozott adatok elég világosan szóllanak. Kezdetben talán nehezebb lesz a helyzet, — de átmeneti nehézségek eddig még mindenütt felmerültek. Azokból könnyű lesz kigázolni. A mai lajstromrendszer mellett lehetetlen a birói kiosztások aránytalanságát megszüntetni. A járásbíróságok vezetőinek erre semmi hatáskörük nincsen, — de még tudomására sem juthatnak annak, hogy kelleténél tul van-e terhelve az egyik biró vagy sem. A lajstromrendszer mai szervezése a hivatalfőnök ellenőrzését teljesen illusoriussá teszi. Ha Ö. kartársam addig akar várni, a mig a lajstromrendszertől szabadulunk, akkor csak gratulálhatok neki e türelméhez és optimismusához. O fiatal ember és várhat, — én idősebb ember vagyok és még a lajstromrendszer fennállása mellett is kívánom megérni az általam kivánt reformok megvalósulását. Ez kettőnk közt a lényeges különbség. Ha ő nékem mindenben igazat ad az általam panaszolt sérelmek dolgában, — akkor viszont el kell fogadnia az ebből nyert consequentiákat is. Magától, régi tapasztalatom szerint, nem mozog semmi, — az igazságszolgáltatás terén; mindent küzdelem árán kell kinyernünk. Ha a létező állapot rossz, akkor törekedjünk a jóra és ne várjuk be a «talán később bekövetkezhető, de eddig még ismeretlen jobbat». Das Bessere ist der Feind des Guten. Dr. Révai Lajos. A bprdt. 33. §-ához. Irta: FARKAS LAJOS kir. tszéki biró, Komárom. A bprdt. 33. §-a szerint a kir. ügyészségnek kötelessége a tudomására jutott hivatalból üldözendő bűncselekmények tárgyában a nyomozást teljesíttetni és a bűnvádi eljárásban a közvádat képviselni. A kir. ügyészség feladat-köre e néhány szóval a kellő szabatossággal lenne kifejezve, ha azon további kérdésre is választ adna, hogy a tudomásra jutás alatt tulajdonkép mit s hogyan kell érteni. A közönséges életben tudomásul vehetek valamit a nél< kul, hogy kötelességemnek ismerném azt valakinek elmondani,