A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 29. szám - Perújítás a községi biróság hatáskörét meg nem haladó polgári peres ügyekben

kozom és szerény ellenkező véleményem indokolásául bátor vagyok felhozni a következőket : A mi engem az ellenkező álláspont elfoglalására indított, és a mit a véleményem kifejtésénél kiindulási pontiul veszek, éppen az, hogy nézetem szerint az 1893. XVIII. t.-c. életbe éptetése, az eljárási szabályokban, a szóban levő ügyeket illetően is változást teremtett. A most jelzett t.-c. életbe lépte előtt ugyanis a kisebb jelentőségű polgári ügyek nem a sommás eljárás szabályai szerint kezeltettek, hanem egy egészen külön eljárási szabályzat (1877. XXII. t.-c.) volt ezekben az ügyekben az irányadó és kötelező. Az 1893. XVIII. t.-c. azonban ezeket a különös eljárási szabályokat — a községi bírósági eljárásban ugyan nem — de a kir. járásbíróság! eljárásban hatálytalanította, kimondván a 225. §. 2-dik bekezdésében, hogy a községi bíróságtól a kir. járásbíróság elé vitt ügyekben is az uj törvény (1893. XVIII. t.-c.) szabályai alkalmazandók, tehát ez idő szerint a kir. járásbíróság hatásköréhez tartozó minden peres ügyben (az értékre való tekintet nélkül) ugyanazon törvénynek, a sommás eljárásról alkotott törvénynek a szabályai szerint kell eljárni, az ügyeknek az az osztályozása, hogy «sommás per»- és «kisebb polgári per» a fennebbiekre való tekintettel nem létezik, csupán sommás perekről lehet szó, amelyek alatt a községi bíróságtól átvitt perek is értendők ép úgymint azok a perek, a melyeknek tárgya 20 fit vagy 50 fit. értéket meghalad. Már most lássuk, hogy az 1893. XVIII. t.-c. a sommás perek megújítására vonatkozóan minő intézkedéseket tartalmaz. E tekintetben a tői vényben kimerítő, összefüggő intézkedések nincsenek, csupán helyenként fordulnak elő vonatkozó intézkedések (13., 167., 222., 223. §§.). de kétségkívül az ellenkező nézeten levők is egyetértenek velem abban, hogy az 1893. XVIII. t.-c. a sommás perekben a perújítást ki nem zárta ; hogy az meg nem történi azt bizonyítgatni azt hiszem felesleges. Ha tehát a sommás eljárásban a perújításnak egyáltalában helye van, akkor az a következtetés, az az állítás, hogy a községi bíróságtól átvitt sommás perekben a fél nem élhet perújítással, felfogásom szerint minden alapot nélkülöz, mert a mint azt fennebb jeleztem, sommás per és sommás per közt az eljárást illetően (kivéve az igénybevehető jogorvoslatokat) külömbség nincs ; és igy semmi indokát nem látom annak, hogy a sommás per és sommár per közt a perújítás megengedhetőségét illetően osztályozást tegyünk a szerint, hogy a tárgyának értéke 20 frtnál több vagy kevesebb. Álláspontom helyességének legfőbb érvét azonban az 1893. XVIII. t.-c. 225. §. kifejezett intézkedésében találom, a hol nem csak az a fennebb emiitett körülmény nyer sza bályozást, hogy a községi bíróságtól átvitt ügyek ís a sommás eljárás szabályai szerint kezelendők, hanem ugyanott taxatíve fel vannak sorolva a sommás eljárás szabályaitól amaz eltérések, a melyek ez ügyeknél a kötelezők. E részletesen felsorolt eltérő intézkedések közt a perújítás kizárásáról szó nincs, már pedig ha a törvényhozó a perújítást ezen ügyeknél ki akarta volna zárni, annak itt kellett volna kifejezést adni, és miután itt erre vonatkozóan intézkedés nem tétetett, ebből egyéb következtetést vonni nézetem szerint nem lehet, mint azt, hogy ezek az ügyek a perújítás megengedhetőségét illetően olyan elbírálás alá jönnek, mint az egyéb sommás ügyek. Ezek azok az indokok, a melyeket véleményem támogatására felhozni szándékoztam, és a melyek a mellett ^szólanak, hogy perújításnak olyan sommás ügyekben is helye van, a melyek a községi bíróságtól vitetnek a kir. járásbíróság elé. Belföld. Körrendelet a budapesti kir. főügyészség területén levő valamennyi kir. ügyészség vezetőjének. 2,833/1900. f. ü. szám. A kir. Ítélőtábla előtt tartott felebbviteli íőtárgyalások alkalmával több izben tapasztaltarr, hogy a kir. ügyészségnek egyes tagjai a felebbezést nem jelentik be szabályszerűen ; hololt a felebbezésnek szabatos bejelentése igen nagy jelentőséggel bir ; mert a B. P. 387. §-a szerint a felülvizsgálat — kivéve a hivatalból figyelembe veendő semmiségi eseteket — csak az Ítéletnek felebbezéssel megtámadott intézkedésére szorítkozik ; tehát a felebbviteli főtárgyaláson a főügyészség képviselője és a közvédő is csak a kir. törvényszéknél a közvádló által, illetőleg a vádlott érdekében az erre jogosítottak (B. P. 383. §.) által bejelentett felebbezés keretében mozoghatnak ; következéskép, ha a felebbezés tévesen, pl. semmiségi ok miatt lett használva, holott a bizonyítási anyag helytelen mérlegelése miatt kellett volna azt bejelenteni, vagy megfordítva : a főügyészségnek nincsen módjában képviselni a közvádnak azt a megsértett érdekét, a melyet a vád képviselete első fokon szenvedett, a mennyiben a tévesen bejelentett felebbezést a kir. ítélőtábla előtt már sem módosítani, sem kiterjeszteni, sem megváltoztatni nem lehet (B. P. 388. §., utolsó előtti bek.) ; s igy kénytelen vagyok a helytelenül bejelentett felebbezést visszavonni ; minthogy a helytelen bejelentést törvényes és helytálló jogi indokokkal támogatni nem lehet. Teljes tudatában vagyok annak, hogy a vádlott érdekében bejelentett felebbezés alakiságának törvényességét a bíróság ítéli meg ; de sokat tehet a tárgyaláson jelenlevő kir. ügyész is ; mert ha látja, hogy a vádlott érdekében bejelentett felebbezés a B. P. 390. §-ában meghatározott követelményeknek nem felel meg, előterjesztést tesz a törvényszéknek, s reá mutat arra, hogy ?. felebbezés nem törvényes s kéri a törvényszéket — utalással a B. P. 387. §. első bekezdésére, — hogy a felebbezőtől szabatos felebbezési nyilatkozatot vegyen ki. Ezt a közreműködést megkívánom az ügyészség minden egyes tagjától. Hogy pedig feladatuknak jobban megfelelhessenek, röviden jelzem, hogy a felebbezések bejelentésének — az egyes esetek szerint — miképen kell történni. A B. P. 382. §-a szerint a felebbezés az Ítéletnek rendelkező része, indokolása, továbbá a főtárgyaláson és az Ítélet hozásánál, valamint a főtárgyalás előtt fölmerült semmiségi ok miatt használható. Arra nézve, hogy ezen esetekben a felebbezési nyilatkozatot miképen kell bejelenteni, a következők szolgáljanak zsinórmértékül : 1. Az Ítélet rendelkező része ellen, nem semmiségi ok alapján, következő esetekben használható felebbezés : a) ha a törvényszék a bizonyítás szempontjából mentette fel a vádlottat (B. P. 326. §. 2. p.). Ez esetben a felebbezési nyilatkozat csak azt tartalmazza, hogy az ügyész felebbez a fölmentés miatt; b) ha a vádnak megfelel az ítélet, de az ügyész azt találja, hogy a törvényes keretben kiszabott büntetés túlságosan enyhe, akkor felebbez a büntetés súlyosbítása végett, c) a most tárgyalt eseteken kivül, rendszerint csak a bűnügyi költségek és a magánjogi igény tárgyában használható olyan felebbezés, mely nem semmiségi okra van alapítva. Az előbbire azonban igen ritkán van szükség ; az utóbbi pedig a sértett, vagy a vádlott által jelentetik be ; tehát az a közvád képviselőjét nem érdekli. Az Ítélet indokolása s az ítéletnek egyéb oly rendelkezése ellen bejelenthető felebbezés, mely nem semmiségi okra van alapítva igen ritkán fog előfordulni ; ezekre tehát itt fölösleges utalnom. 2. Az ítélet ellen használható s az 1. p. alatt nem tárgyalt felebbezés sammiségi okra van alapítva. A semmiségi okok közt vannak olyanok, melyeknek érvényesítése bizonyos feltételhez van kötve. Ilyen alaki semmiségi okok azok, melyek a B. P. 384. §-ának 5., 8. és 9. pontjaiban vannak meghatározva. Ezek csak akkor érvényesíthetők, ha az alaki sérelem az Ítéletre befolyással volt. Mielőtt tehát a kir. ügyész az emiitett semmiségi okok valamelyike miatt felebbezést jelentene be, vizsgálja meg, hogy a semmiségi ok az Ítéletre befolyással lehet-e f s csak akkor jelentsen be perorvoslatot, ha ugy találja, hogy az az ítéletre befolyással lehet. Ha azonban a kihirdetett itélet a kir. ügyész álláspontjának megfelel vagy arról győződik meg, hogy a semmiségi ok a kihirdetett ítéletre nem volt befolyással, azt föltétlenül vonja vissza ; mert a kir. ügyészségnek feladata ugyan a közvád érdekében perorvoslatot használni, de nem szabad fölösleges vagy nem érvényesíthető perorvoslatokkal a felsőbb fokú bíróságokat terhelni. E helyütt felhívom a kir. ügyészség tagjainak figyelmét arra, hogy a főtárgyaláson felmerült alaki sérelem miatt a felebbezés azonnal bejelentendő (B. P. 384. §. 4. bek.), tehát azt az itélet kihirdetés utáni időre halasztani nem lehet, csak akkor, ha az alaki sérelem az ítéletben foglaltatik (B. P. 327. §. utolsóelőtti bek. 384. §. 1., 2., 3., 4., 10., 11. p.). A mi a semmiségi okra alapított felebbezés bejelentését illeti, a kir. ügyész urak tartsák szem előtt a B. P. 390. §-ának második bekezdését, mely szerint a felebbezőnek világosan meg kell jelölnie azt is, hogy a felebbezést mily semmiségi ok miatt használja. Ez a megjelölés kétféleképen szokott történni ; vagy akkép, hogy a B. P. illető szakaszára (pl. felebbezek a B. P. 384. §. 9. p. alapján) utal a felebbező, vagy hogy tüzetesen megjelöli azt az intézkedést, határozatot, vagy határozat részét, illetőleg mulasztást, mely miatt a felebbezés bejelentetett. Néha az előbbi módozat is elegendő, ha t. i. a törvény hivatkozott rendelkezése és a semm :ségi ok közt az összefüggés kétségtelenül felismerhető ; ámde ez ritkán fordul elő ; másrészt pedig megeshetik, hogy a törvénynek nem a megfelelő rendelkezésére történt utalás, mely esetben, — nem lévén megjelölve a felebbezéssel megtámadott határozat vagy intézkedés, — nem lehet megállapítani, hogy mily semmiségi ok miatt van felebbezés használva. Ez okból a semmiségi okra alapított felebbezésnek bejelentése csak akkor zár ki minden kétséget, tehát csak akkor szabatos, ha meg van jelölve a sérelmes határozat vagy intézkedés, mely miatt a felebbezés használtatott; s ezen felül utalás történik a B. P. vonatkozó szakaszára is. Ezeket a perorvoslatok bejelentésének szabatosabbá tétele érdekében szükségesnek tartottam, pontos megtartás végett kir. ügyész úrral közölni. Felkérem egyúttal, hogy ezen körrendeletemnek egy-egy példányát a vezetése alatt álló kir. ügyészség tagjai közt miheztartás végett kiosztani szíveskedjék. Budapesten, 1900. évi június hó 20-án. A budapesti kir. főügyész. 1*