A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 24. szám - Zálogjogilag bejegyzett követelés lefoglalásának kérdéséhez

A J tatást is, mert különben előfordulhatna, hogy 62 K. értékű lopást vétségnek minősít, pedig csak 60 K. értékű kihágás forog fenn. A vétkesség vagy bűnösség kimondásában tehát implicite benne van a kárösszegnek vétséget vagy büntettet megalkotó foka és mennyisége, s ennek megállapítását és megítélését a büntető bíró magától a legtöbb esetben annál kevésbbé hárihatja el, mert csak neki áll jogában az erdőtörvény speciális díjtételeit alkalmazni. S a mennyiben az erdőkár-kimutatáshoz a büntető eljárásban kétség fér, a büntető biró ezeket a kétségeket is eloszlathatja az erdőgondnokság kihallgatásával, a kiknek észleletéből a feljelentés kiindult s a kik a kárbecslés közvetlen felvevői és csak akkor léphet a polgári perre-utasitás ösvényére, ha ezeknek a szakközegeknek vallomásaiban határozatlanságot, ellenmondást, a vádlott irányában ellenséges érzületet stb. tapasztal. Teheti azt is, hogy a kárösszeg megállapításában és megítélésben elmegy egy bizonyos kétséteglen határig, pl. 300 koronában kimutatott kárnál 200 koronáigéscsak az azt meghaladó kárösszeg iránt utasítja a károst a polgári bírósághoz, mert ezzel a károst még mindig enyhébb helyzetbe hozza, mint hogy ha őt kárigényével egészben polgári perre kényszeríti. Hogy ennek a kényszerhelyzetnek mily súlyosak a következményei, az alábbiakból látni fogjuk. Azt gondolom, hogy annak a felfogásnak, mely szerint egyedül a büntető bírónak áll jogában a károsításokra vonatkozólag az erdőtörvény speciális díjtételeit alkalmazni, alaposan és törvényszerűen ellenmondani nem lehet, már csak azért sem, mert azok csak a büntető biró előtt érvényesek s a bűnösségnek és a büntetésnek lévén folyományai, csak a büntető biró által méltathatok és sikeresen csak az ő iudiciuma körébe vonhatók. Az erdei kárösszegben való büntető bírósági elmarasztalás magával a büntetéssel szorosan összefügg és ennél a kapcsolatnál fogva attól rendszerint el nem választható. Mihelvt a büntető biró ezt az elmarasztalást a kezéből bármikép kiejti, a kártevőnek a vagyonjogi felelősség alóli kibúvásra nyit széles utat. A büntető bírónak ugyanis az erdőtöt vényben gyökerező árszabály a kárösszeg megállapításánál oly alap, mely neki a kárösszeg tekintetében egészen biztos cinosurául szolgál s nincs egyéb teendője e részben, mint egybevetni a kimutatást a károsító cselekményekkel és azonnal előáll a büntetőügy beli kárösszeg mennyisége. A büntető biró e részbeni feladata annál könnyebb, mert az erdőtörvény taxatíve felsorolja a kárösszegek tételeit s egyúttal megjelöli a kárösszegek mérvét is elannyira, hogy azok a büntetés kimondásával egyidejűleg máikészen fekszenek a büntető biró előtt s csak a büntető Ítélet keretébe való szükségszerű beillesztést várják. A bünperhez csatolt erdőkárkimutatás az erdőtörvény 85. §-a alapján a bünperben akár magában véve, akár az azt kiállító hites erdőőr esküjével kiegészíthető bizonyítékot képez; nem egész ugy van ez a polgári kártérítési perben, a hol az erdőkár-kimutatás bizonyitó ereje az 1893. évi XVIII. t. c. 73. §-ának harmadik bekezdése szerint tagadás esetében — s hogyne tagadna a polgári perre utasított alperes — ilyen hitelességgel nem bir s a birói szabad mérlegeléstől függ, mely tehát a károst illetőleg épp ugy lehet kedvezőtlen mint kedvező. A polgári biró már nem az erdei törvény taksáiból indul ki, ezek ő rá nézve nem léteznek, általa nem respektálhatok, mert ő nem büntet s nem az erdőtörvénynek a kárösszegeket illető tételeit alkalmazza, hanem a tényleges kárt keresi. A polgári biró előtt az erdőtörvény 90-ik § ában foglalt faétték 1/t része, a 91-ik §-ban foglalt faérték egész összege, a 92 ik £-ban foglalt érték fele s a 94. és 96-ik §-okban foglalt értékek egyszeresei a per substratumaivá nem tehetők, jóllehet a törvény kártérítésül rendeli ezek megtérité-jét, mert a tárgy értékének mint kárösszegnek megítélésén tul a polgári kártérítési per a tisztán büntető bírósági hatáskör érintése nélkül nem terjedhet s ha már most a büntető biró a kártérítés érdemében nem dönt. hanem a károst igényeivel a polgáii bírósághoz utasítja, ez az igény nemcsak s okféleképen megnehezítve, de a legtöbbször egyenesen illuzoriussá téve lesz. Az erdei kár elkövetésétől egészen addig, rnig a büntető biró az utolsó szót kimondja, legkisebb számítással 1—l1/^ év telik el. A kártétel színhelye, de maga a megrongált dolog, pl. a lelegelt fü vagy csemetefa ez alatt annyira megváltozik, ho^>y mire az ügy a polgári biró elébe kerül, ez már csak egy nagy ismeretlennel áll szemben. Még ott is. a hol a kártétel színhelye s a megiongált dolog lényeges változáson át nem ment. pl. a kivágott vastag fák törzsei még megvannak, még ott is igen bajos lesz a polgári bírónak a kárösszeget meghatároznia. Hogy egyebet ne említsek: az erdőkárok színhelyei rendszerint ropOG 187 pant messze feküsznek s megközelitésök aránytalanul sok pénzbe és fáradságba kerül, ugy hogy a káros valószínűleg 10 eset közül kilencben inkább lemond a káráról, semhogy a polgári biró előtt egy nagyon kétes sorsú és nagyon költséges pert kíséreljen meg. Ellenkező érv gyanánt felhozható talán, hogy hisz ott van a büntető bírótól megszerezhető erdőkár-kimutatásban a faértékrovat s hogy ez a tényleges kárt eléggé feltünteti. Igen is ott van, de ha alperes ezt az értéket tagadja, akkor mégis csak a birói becsühöz kell folyamodni, mert a polgári biró a tényleges kárt más különben kellőleg el nem bírálhatja. A legeltetés által okozott erdei kárnál pedig a birói becsű modus vivendije — hónapok, sőt évek múlva a kártétel után - éppen céltalan s abba se káró, se biró bele menni nem fog. A polgári bíróhoz terelt perekben tehát a káros csak a legritkább esetekben vergődhet zöld ágra s a mellett az ilyen elterelésnek az a rossz oldala van, hogy a bűntettes csak a btkv. de nem egyszersmind a speciális törvény teljes és részletes kártalanítást parancsoló szabványai értelmében bűnhődik. íme hová vezet, ha a büntető biró az erdőtörvény alkotta erősségéből kilép, ha ennek kártalanítást rendelő tj-ait ítélkezése körébe be nem vonja, s a fixirozott kártérítési rendelkezéseket nem alkalmazza! Lehet, hogy conclusióimban több-kevesebb tévedés van, de^ éppen ezeknek és az ügynek a tisztázása a cél — a magam szempontjából annál inkább, mert a büntető biró által ide utasított több erdei kárkövetelés vár nálam civiljogi elbírálásra. Mondom, lehet, hogy tévesen, de szerény meggyőződésemhez képest oda concludálok, hogy a büntető biró az erdei lopásoknál és kártérítéseknél a büntetés kapcsában a kártérítési igényt is a legritkább kivételes eseteken kívül, hacsak káros érdekeit a legnagyobb sérelemnek kitenni s vádlottat a kár megfizetése alul önkénytelenül kiszabadítani nem akarja: elbírálni, és a polgári perre utasítás sikamlós megoldási módjától tartózkodni köteles. Végül, minthogy az általam elbírálandó erdei kártérítési polgári perekben alperesek a bíróság területén kivül laknak, de a kár elkövetésének helye a bíróság területén fekszik, röviden szólnom kell még a biróség illetékességéről is. A volt semmitőszék 4 340/1869. és 15,856/1875. számú határozatai (Dt. II. 63., Dt. X. 75.), melyekkel kimondatott, hogy szerződéses viszonyon kívüli kártéritési ügyekben a kártérítés a dolog természeténél fogva azon helyén teljesítendő, a hol a kár elkövettetett s hogy a kártétel helye a kötelezettség teljesítésére kikötött helynek is tartható, azt hiszem, állandó bírói gyakorlat alapjául teljes megnyugvással elfogadhatók. Zálogjogilag bejegyzett követelés lefoglalásának kérdéséhez. Irta: Dr. SCHICK FERENC SÁNDOR, kir. tszéki albiró Kalocsán. A végrehajtást elrendelő bíróság közvetlenül kereste meg a telekkönyvi hatóságot az alzálogjog bekebelezése iránt. Kérdés: Tartozik-e a telekkönyvi hatóság ezen megkeresést feltétlenül foganatosítani, avagy elutasithatja-e azt joghatálylyal oly érveléssel, hogy a megkeresés nem felel meg a végrehajtási törvény 79. §. a rendelkezéseinek ? Azok. a kik a feltett kérdést az első irányban akarnák eldönteni, hivatkoznak a végr. törv. 136. §-ára, mely szerint a megkeresett telekkönyvi hatóság, a mennyiben telekkönyvi akadály fenn nem forog, végrehajtási zálogjog bekebelezését stb. elrendelni köteles, mert a telekkönyvi hatóság a végrehajtást elrendelő bíróságnak megkereséseit csupán telekkönyvi akadály szempontjából van hivatva vizsgálni, de nincsen jogosítva a végrehajtás elrendelését a helyesség szempontjábül bírálat tárgyává tenni. Ez az okoskodás, a milyen tetszetős, épp oly helytelen és tarthatatlan is. Első sorban is figyelmen kivül hagyják a fenti értelemben okoskodók, hogy a végrehajtás a kérdésben foglalt esetben nem ingatlanra, hanem — zálogjogilag bejegyzett — követelésre irányul. Már pedig a fentidézett 136. § az ingatlanokra vezetendő végrehajtás iránti megkereséseknek mikénti foganatosításáról szól. A követelés ingó dolog és nem válik ingatlanná az által, hogy telekkönyvileg biztosíttatott, vagyis zálogjogiilag bejegyeztetett. Egész vonatkozása az ingatlanhoz csupán anynyiból áll, hogy az neki fedezeti alapját képez". Ha pedig elfogadjuk azt, hogy a követelés, tekinut I nélkül annak miként történt biztosítására, ingó dolgot képez, nem 1'