A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 24. szám - A népakarat az esküdtbiróságoknál és a rendes bíróságoknál. 2. [r.]

188 A JOG lesz nehéz annak a kimutatása, hogy a felvetett kérdés helyesen csakis a második irányban dönthető el. Hogy intézkedik a törvény az ingókra vezetendő végrehajtás foganatosítása iránt. Az 1881. évi LX. t.-c. 47. §-a szerint: Ingóságok végrehajtási foglalása a kiküldött által a helyszínén teljesítendő összeírás által foganatosítandó; az 50. $ szerint pedig: mindenik tétel a végrehajtási jegyzőkönyvbe a minőség, mennyiség stb. vagy más ismertető jelek pontos kitétele mellett vezetendő be. Ezen általános szabályok alól a törvény csupán egyetlen egy esetben tesz kivételt, midőn a 84. § ban elrendeli, hogy az esetben, ha a végrehajtató a végrehajtási kérvényben kijelenti, hogy a végrehajtást csupán a kérvényben határozottan megjelölt s közpénztárból felvehető követelésekie, vagy birói letétbe helyezett összegekre kívánja vezetni, a kiküldött kirendelése mellőzendő. A követelések lefoglalása iránti intézkedések az ingókra vezetendő végrehajtás iránti rendelkezések: a II. cim 47 —135. §§-ai között foglalnak helyet; a követelések lefoglalását a 79—84. §§-ok tárgyalják, a zálogjogilag bejegyzett követelések lefoglalásáról viszont a 79. § szól. A 79. §-nak már ezen elhelyezéséből is nyilvánvaló, hogy a végrehajtási törvény a zálogjogilag bejegyzett követelést is ingó dolognak tekinti. A követelések lefoglalására vonatkozó általános érvényű szabályokat a 79. £ I. bekezdése és a 82. § tartalmazzák. Ezék értelmében a foglalásról a végrehajtást szenvedőnek az adósa rendelvény által ért e s i t e n d ő, melynek megtörténte után tartozását hitelezőjének a — végrehajtást szenvedőnek — vagy bárki másnak birói utalvány nélkül ki nem fizetheti, mert különben kiteszi magát az esetldges büntető következményeken felül a másodszori fizetés veszélyének. A zálogjogilag bejegyzett követelés lefoglalására vonatkozólag különös rendelkezést tartalmaz a 79. § 3. bekezdése, mely szerint a kiküldött az alzálogjog bekeblezése végett az illetékes telekkönyvi hatóságot a végrehajtási jegyzőkönyv kivonatának hiteles kiadványban való megküldése mellett közvetlenül keresi meg. Az eddigiek szerint tehát az eljárás zálogjogilag bejegyzett követelések lefoglalása esetén a következő : A végrehajtás elrendelésére illetékes bíróság felperes kérelmére a végrehajtás elrendelése mellett végrehajtót küld ki; avagy pedig, ha a foganatosítás hatáskörébe nem tartozik, a végrehajtó kiküldése iránt a kir. járásbíróságot keresi meg; ezzel azután erre vonatkozó szerepköre megszűnt. A továbbiak iránti intézkedés már a végrehajtónak mint birói kiküldöttnek feladatához tartozik. A kiküldött a törvény 47., 50. és 79. §i?-ainak szabályai szerint eljárva, a végrehajtási — zálogolási —jegyzőkönyv felvétele és a rendelvény kibocsátása után az alzálogjog bekeblezése végett közvetlenül tartozik a telekkönyvi hatóságot megkeresni. Az imént vázolt eljárás az egyedüli helyes és minden ettől eltérő eljárás a törvénynek világos és határozott rendelkezése folytán teljesen ki van zárva. A jelzálogilag bejegyzett követelésnek lefoglalását tulajdonképen már az összeírással jegyzőkönyv felvétele — és a rendelvény kibocsátásával lehetne befejezettnek tekinteni. A törvény azonban jónak látta a hitelező végrehajtatónak érdekeit még azonfelül az alzálogjognak bekeblezése által biztosítani. Ezen gondoskodás arra vezetendő vissza, hogy megóvni kívánta végtehajtatót attól, hogy a jelzálogilag bejegyzett követelés biztosítására szolgáló ingatlan elárvereztetése esetén követelésének kielégítési alapjától el ne essék. A telekkönyvi bejegyzés folytán a vételárból azután nem a jelzálogilag bekebelezett hitelező, hanem az alzálogjogilag bejegyzett hitelező fog kielégítést nyerni. Arra az ellenvetésre, hogy ugyanezen cél a végrehajtást elrendelő bíróságnak közvetlen megkeresésével is volna elérhető, a válaszom az, hogy ily módon a végrehajtatónak teljes érdeke, mely a kielégítésre irányul, megóva nem lenne. Erre szolgál a rendelvényi letiltása a követelésnek. Követelések lefoglalása esetén ugyanis a kielégítési alap nem végrehajtást szenvedőnek, hanem egy harmadik személynek, most nevezett adósának birtokában van. Ily körülmények között pedig a lefoglalás csak ugy vezethet tényleges eredményre, ha a végrehajtást szenvedőnek az adósa a tartozásnak kifizetésétől a fentemiitett sanctió mellett eltiltatik. A rendelvény kibocsátása már azért sem mellőzhető, mert ellenesetben a végrehajtatót azon veszélynek tesszük ki, hogy a végrehajtást elrendelő bíróság megkeresvényének a telekkönyvi hatóságnál történendő beigtatása idején a zálogjogilag bejegyzett követelés a telekkönyvben már törölve van. mely esetben végrehajtató ezen kielégítési alaptól végképen elesnék. Holott az esetben, ha végrehajtást szenvedőnek az adósa a követelés lefoglalásáról rendelvényileg értesíttetett, az ezután bekövetkező esetleges telekkönyvi törlés végrehajtatónak már nem válhatik hátrányára. A népakarat az esküdtbiróságoknál és a rendes bíróságoknál. l/lL A nép részvétele az igazságszolgáltatásban. Irta: dr. RÉVAY BÓDOG, bpesti kir. btö-tszéki jegyző. Előbbi cikkünkben*) az állami akaratnak a népakarattal való azonosságát fejtegettük, vizsgáljuk már most azt, váljon alkalmas-e a nép, mint olyan, állam elméleti szempontból, az igazságszolgáltatás rendes gépezetében itélő birói vagy általánosságban is birói funktió végzésére és másrészt arányban áll-e az ekkép a nép részvétele folytán mozgásba hozott nagy apparátus azokkal az előnyökkel, helyesebben szolgálatokkal, melyet így a nép, közreműködésével az igazságszolgáltatásnak tesz. Az ujabb — lehetne mondani modern — államjogi elméletek az egész vonalon, a népnek a közügyek vitelében való minél nagyobb részesedését tanítják, illetve tűzik ki célul. Az igazságszolgáltatás keretében ez az elmélet, illetve irányzat a szóbeliség és közvetlenség gyűjtő neve alatt foglaltatik össze. Eme két szóval van jelenleg vállhatatlan kapcsolatban minden, a mi ebben az irányban a keretek tágításával s az országos igazságszolgáltatásnak modern, úgynevezett nyugot európai alapokra való fektetésével függ össze. A világtörténeti folyamatot lehetetlen eme néprészesitési törekvésben észre nem venni. Az eleinte mintegy csak a legkiválóbbaknak jogát képező ama kiváltság: a mások sorsát intézni röviden: a közügy hosszú századok fejlődési harcain át, a kiváltságoltak kezéből lassan, de biztosan a nép hatalmába kerül. A politikai téren ez áramlat — bár folytonosan állam jogi akadályokkal kell megküzdenie — erősen halad előre s végcélját ama, hatásában még teljesen előre nem látott állapot képezi melyet a suffrage universelle alapján a nagy tömegek lélektanának szükségszerű kitanulása fog főkép jellemezni. És meg is van a közügyek intézésében való általános részesedni vágyásnak a politikai életben a maga, ha nem is okvetlen szüksége, de legalább is jogosultsága. Az a p 1 u s ugyan, mely az érvényben levő választási törvények alapján, választói jogosultsággal birokon felül, a közügyek vitelében ekképen részesednék, semmiképen nem képez valami olyan becses anyagot, hogy az államnak akár érdeke, akár előnye volna, politikai eszmék és fogalmakkal szemben absolute sötétben mozgó protelár sereg szolgálatát vagy támogatását igénybe venni. A mindennapi élet legalacsonyabb bajaival a megélhetés legkiáltóbb kenyér-gondjaival megátkozott tömeg ez, hijján az egyéni gondolkodás legelemibb tisztultságának, teljesen alávetve a birkanyájjal hasonlatos embercsorda csudás és ki nem tanulható psychologiájának, mely nagyszájú és legtöbbször államfelforgató eszmékkel telitett vezetők szavár. vakon indul és a mely, a mint az — a hányszor belezug a tömeg szava a rendezett közélet csöndjébe — mindannyiszor tapasztalható, minden logika és meggyőződés nélkül, hol lehurrog, hol fölemel, — teljes tudatlanságában mindenkor annak a mit mivel. De így ha nem is szükséges a politikai életben a nagy tömegek részesedése az alkotmányadta szereplési jogosultságot tőle elvitatni jogosan még sem lehet. Nagyjában és egészében nézve a közt, az kétségtelenül fel van jogosítva arra, hogy saját politikai természetű ügyeit vagy különösen az administrativ irányuakat közreműködésével közvetve maga vezesse, igazgassa, mert hisz a választói jogosultság nem is egyéb, mint egy csekélyke, parányi közvetett részesedés a közügyek az állam, a benne élő társadalom sorsának intézésében ; anyadparány a hány választója egy választási kerületnek vagy közületnek van. A választó az urnánál leadott szavazatával nem mond többet, mint azt, hogy : «én, téged X. Y. méltónak vagy képes nek tartalak arra, hogy az én anyad-parány érdekemet a törvények hozásánál képviseld s minthogy ezt vélem, melléd állok *) L. «|og» 1900. évi 22-ik számát