A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 1. szám - Bolgár igazságügy (1898-1899)

2 A JOG ígéretet tenni vagy ilyet elfogadni. Alperes azonban ezt nem bizonyította. A kereseti váltó kiállítása után alperes ellen folyamatba tett gondnokság alá helyezés ügyiratai, habár annak eredményében alperes gyenge elméjüség miatt jogérvényesen gondnokság alá helyeztetett, nem tüntetnek fel oly adatokat, melyek alapján felperes szerződési képessége a váltó kiállításakor kizártnak volna tekinthető. Ugyanis a beszerzett iratok, különösen Deés rendezett tanácsú város rendőrsége által kiállított bizonyítvány tanúsítása szerint K. Lajos városi orvos, ki állítása szerint alperest gyermek kora óta ismeri azt véleményezi, hogy alperes ügyeit észbeli fogyatkozása miatt önállóan nem vezetheti, de véleményének alapjául szolgáló körülményeket s az észbeli fogyatkozás mérvét közelebbről nem jelöli meg. A tárgyalás alkalmával szakértőkként meghallgatott orvosok dr. H. Sándor és dr. A. József pedig gyenge elméjűnek nyilvánítják ugyan alperest s annak következtében logikus Ítéletek képzésére és vagyona önálló kezelésére képesnek nem tartják, de nem állítják, hogy szabad elhatározási képességgel ne birna vagy hogy az nála épen kizárva volna, sőt tekintettel arra, hogy alperest nagykorúsága elérése alkalmával sem a felettes gyámhatóságot gyakorló árvaszék, sem pedig közelebbi rokonai nem tartották indokoltnak vagyona kezelésében korlátozni s tényleg vagyona felett gondnokság alá helyezése előtt 3 éven át szabadon rendelkezett; tekintettel arra, hogy férjhez menni szándékozván, a C. alatti számlából kitetszően kelengyéje beszerzéséről maga gondoskodott, annál — családi állására tekintettel, — csak a legszükségesebbre szorítkozott és abból, hogy azt hitelre szerezte be, nem lehet biztos következtetést vonni arra, hogy alperes gyenge elméjüsége oly mérvű volna, mely eszének használatát és akarata szabad elhatározását kizárná és ennél fogva nem bírhatott volna tudomásával annak, hogy a kereseti váltó elfogadása által minő kötelezettséget vállalt magára és pedig annyival kevésbé nem, mert vagyona kezelése körül sem állíttatik oly tények fenforgása, melyek erre következtetést engednének. Az előadottakra tekintettel s minthogy alperes részéről elismertetett, hogy a kereseti váltó felperestől vásárolt áruk árára vonatkozóan adatott és nem vonatott kétségbe, hogy az áruk alperes által átvétettek, alperes elfogadói aláírásának valódisága és az érték meg nem kapására alapitolt kifogás figyelembe vehető nem volt. Miután pedig alperes nem is állítja, hogy kötelezettségének eleget tett, vagy hogy a jogügylet, melynek biztositékául szolgál a kereseti váltó, más módon megszűnt volna, és minthogy végül a beszerzett bűnügyi iratok tanúsítása szerint a váltó alapjául szolgáló vételügyletből folyóan felperes ellen csalás miatt folyamatba tett bűnvádi eljárás jogérvényesen beszüntetve lett és pedig már akkor, midőn a gondnokság alperes ellen már jogérvényesen elrendeltetett volt, az első bíróság ítéletének megváltoztatásával felperest, mint elfogadót a minden lényeges kellékekkel bíró saját rendeletre szóló idegen váltó alapján a kereseti összeg és kamatai megfizetésére kötelezni kellett, stb. A m. kir. Curia (1899. okt. 17. 700. sz. a.) a kir. itélő táblának Ítélete indokainál fogva helybenhagyatik. stb. Peres ügyekben a biró a per folytán kifejtett tények és előadott bizonyítékok alapján a törvények szerint hoz határozatot, habár a törvényekre nem hivatkoztak is a felek (pts. 245. §). A gyulai kir. törvényszék (1899. március 18. 1,406. sz. a.) E. Adolf csődtümeggondnok felperesnek, L. Áron és fia cég alperes ellen végrehajtási jogcselekmény hatálytalanítása és jár. iránti perében következőleg ítélt: A kir. törvényszék mint váltóbiróság a keresetnek részben helyet adva, az E. Adolf közadós ellen alperes javára a gyulai kir trvszék, mint váltóbiróságnak 10,088/1894. sz. végzésével 1,480 frt. tőke és jár. erejéig elrendelt és b.-csabai kir. járásbíróságnak 4,848. sz. a. kiküldő végzése folytán B.-Csabán 1894. évi október 18-án foganatosított kielégítési végrehajtást összes jogkövetkezményeivel együtt az E.Adolf csődhitelezőivel szemben hatálytalannak mondja ki, ezen csődhitelezőket feljogosítja, hogy a végrehajtás alá vont ingóságokból és activ követelésekből, tekintet nélkül alperesnek végrehajtási zálogjogára, követeléseiknek kielégítést szerezzenek és alperest kötelezi, hogy felperesnek 800 frt 29 kr tőkét stb. fizesse meg stb. Indokok: Felperes keresetében azon alapon támadta meg a rendelkező részben körülirt kielégítési végrehajtást, hogy ennek folytán alperes közadóstól a csödnyitási kérvény beadását 5 nappal megelőzőleg olyan kielégítést nyert, melyhez joga még akkor nem volt. Előadta ugyanis, hogy a végrehajtás alapjául szolgáló közadós által elfogadott, fia E. Manó által kibocsátott, 1,480 frtos váltó 1894. szeptember elején négy hónapra lett alperes által s illetve az alperesi cég tulajdonosa L. Sámuel által a közte és közadós közötti szóbeli megállapodásnak megfelelően megújítva. Ennek dacára L. Sámuel a közadóstól kitöltetlen állapotban nyert váltót egyoldalú, az 1894. október 5-ki lejárattal töltötte ki és igy tulajdonképeni lejárata előtt eszközölte ki annak alapján a sommás végzést és a kielégítési végrehajtást, mivel a vele összejátszó és őt kedvezményben részesíteni kívánó közadós vele mint sógorával szemben a sommás végzés ellen kifogásokat nem adott be. Az 1881. évi XVII. t.-c. 27. §. 3. pontja alapján kérte a megtámadott kielégítési végrehajtást összes jogkövetkezményeivel együtt a csődhitelezőkkel szemben hatálytalannak nyilvánítani, a lefoglalt ingóságokat és követeléseket a végrehajtási zár alól feloldani és a végrehajtás rendjén alperes javára már kiutalt és ez által felvett 806 frt 29 kr tőke stb. megfizetésére alperest kötelezni. Alperes mindenek előtt kifogást tett a váltóbiróság hatásköre ellen. Érdemben tagadta, hogy a végrehajtás alapjául szolgált váltókövetelése esedékesség előtt érvényesíttetett, hogy tudomással bírt volna a váltó beperlése alkalmával arról, hogy közadós fizetéseit megszüntette és hogy más hitelezői is vannak és hogy az alperesi cég tulajdonosa L. Sámuel közadóssal sógorsági viszonyban állna és hogy közadós csődbejutása idején bejegyzett kereskedő lett volna. Előadja, hogy közadós neki a 37. a. könyvkivonat szerint 1894. szept. 16-án tartozott volna megvett kukorica árában 1,480 frtot fizetni, mely tartozás biztosítására alperesnek fedezeti váltót adott volt. E tartozás vagy a közadós terményeinek a napiárfolyam szerinti átadásával vagy, ha az a terményét másnak adná el, készpénzzel lett volna megállapodásuk szerint fizetendő. Közadós már.l89í. szept. 1-én fia, E. Manó utján egy uj fedezeti kitöltetlen váltót küldött L. Sámuelnek és az utóbbi azt azon megállapodás mellett vette át, hogy az a közadós terményeiből vagy azok árából lesz fizetendő. Közadós azután már 1894. évi szept. 6-án néhány heti fizetési haladékot kért és kapott L. Sámueltől, hogy ne kelljen terményeit az alacsony napi árfolyam mellett elvesztegetni, azon megállapodás mellett, hogy a mint közadós eladandó 1894. évi búzája árából nem fizet, az ujabbi fedezeti váltója rögtön esedékessé váland és bármely lejárattal kitölthető. Ugyanekkor azzal is hitegette L. Sámuelt, hogy eddigi haszonbérletét azért ruházta át másra, mivel N.-Abonyban egy nagyobbszerü haszonbérlethez fog kezdeni és igy fizetés képessége iránt alperest tévedésbe ejtette, 1895. okt. 5-én értesülvén L. Sámuel arról, hogy közadós búzáját a R.-féle gőzmalomnak eladta, miután azonnali felszólítására közadós csak a W. Eliásnak eladandó marhái vételárából Ígérte a fizetést és miután W. Éliás őt arról értesítette, hogy közadós arra kérte azt, hogy alperes előtt tagadja le, miként a vételárat még mind ki nem fizette, L. Sámuel 1895. okt. 5-ki lejárattal jogosan töltötte ki a kérdéses váltót. Mindezen körülmények bizonyítása végett alperes W. Éliás, R. Simon, S. Ferenc és F. Adolf tanukra hivatkozott. Felperes pedig E. Manó tanú kihallgatását kérte annak bizonyítása végett, hogy az ujabbi fedezeti váltóra azon szóbeli 1 megállapodás jött létre, hogy az csak 4 hó múlva leend esedékes. A mi a bírósági hatáskör elleni alperesi kifogást illeti, ezt 1 a kir. törvényszék alaptalannak találta, mivel a polg. pts. tiltó j rendelkezése hiányában az állandó bírói gyakorlat értelmében a j megtámadási kereset, ha általa a váltóbiróság által elrendelt végrehajtás hatálytalanítása szándékollatik, a váltóbiróság mint külön ügybiróság előtt is meginditható, csakhogy ezen esetben az eljárás a polgári perrendtartás általános szabályai és nem a váltóeljárás szabályai szerint folytatandó. Ugyanezen elvből fblyólag a jelen perben bár hivatalból kitűzött, de a felek által nem kifogásolt jegyzőkönyvi tárgyalást a kir. törvényszék ezúttal ugy tekinti, mintha abban peres felek közmegegyezéssel állapodtak volna meg az 1868. évi LIV. t.-c. 144. §-hoz képest. A tanúkihallgatás azon kérdés tisztázását, hogy a beperesitett váltó átadása alkalmával mikorra lett annak lejárata meghatározva, nem eredményezte. Ugyanis S. Ferenc és F. Adolt tanuk csak azt igazolták, hogy közadós az 1894 szept. elején 2—3 heti haladékot kért és kapott L. Sámueltől 1,480 ftos váltója kifizetésére, de egyik sem igazolta azt, hogy a később beperesitett 1,480 ftos váltó lejáratára nézve ennek alperes által beismert átadása napján, azaz 1894. évi szept. 1-én minő megállapodás jött létre L. Sámuel és E. Manó mint közadós megbízottja közt, sőt a tanuk vallomásából az sem vehető ki, hogy a L. Sámuel által adott fizetési haladék az alperesi beismerés szerint csak 1894 szept. 16-án lejárt régi váltó kifizetésére avagy az e helyett küldött uj váltó lejárati idejére vonal kozott-e, sőt az uj váltóról F. Adolf tanú nem is tudott. Ezen tanuk vallomása tehát bizonyítékot nem képez arra, hogy L. Sámuel jogosítva volt a beperesitett váltót tetszés szerint lejárati nappal látni el, a mint közadós búzáját eladja és a váltói értékét ki nem fizetné. Ezzel szemben E. Manó tanú vallomása félbizonyitékot képez ugyan felperes azon állítása mellett, hogy a később beperesitésre felhasznált váltó a lejárat kitüntetése nélkül azon megállapodás mellett adatott át L. Sámuelnek, miként az csak négy havi lejárattal tölthető ki, ámde ezen részbizonyiték a közadós pótesküje által kiegészíthető nem volt, mivel ez a váltó átadása alkalmával jelen nem volt. De a kir. törvényszék nem is tekintette egyedüli perdöntőnek a per egyéb adatai mellett ezen homályban maradt körülményt, hogy a beperesitett váltó a vonatkozó váltóügylet értelmében mikor lett volna esedékes és hogy igy L. Sámuel idő előtt avagy sem peresítette azt be. Ugyanis a XI. a. végr. iratokból megállapítható, hogy közadós ellen 1894 okt. 5-én, tehát épen azon napon, a melyre a kérdéses váltó lejárata L. Sámuel által kitöltetett, közigazgatási adóvégrehajtás foganatosíttatott. Ha azonban ezen csupán 21 frt adó összeg erejéig toganatositott zálogolás, tekintettel akésó'bbbi fejleményekre, még nem igazolná is azt, hogy 1894 okt 5-én közadós